ESZTERGOM XVII. évfolyam 1912

1912-01-01 / 1. szám

XVII. évfolyam. Esztergom, 1912. január 1. 1. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Esztergom, 1911. december 30. — Örök uj évet I Egy amerikai indián törzsfőnök allegóriájával kezdjük az uj esztendőt. „Minden Ghejem-indián ismeri az „öreg sas" hegyet, szülőföldünk legkimagaslóbb csúcsát. Már mint gyermekek félelem nélkül csatangoltunk el messze vidékre; sohasem kellett attól tartanunk, hogy eltévedünk: az „öreg sas" mindenüvé ellátszott, s jelezte az utat hazafelé. Férfiak lettünk és véres harcokat vivtünk a Sioux és Grow-indiánok ellen, messze földre űztük ellenségeinket, de soh'se" aggódtunk, hogy eltévedünk, mert az „öreg sas" csúcsa biztos útjelző volt számunkra hazafelé. Fedte legyen hó a hegycsúcsokat, vagy a tüzes nap lövelte legyen sugarait a tájékra, az „öreg sas" nem változott, helyén maradt, s mindig mutatta nekünk az utat hazánkba. — Ilyen kimagasló hegycsúcs, ily biztos útmutató számunkra az életben a „fekete kabát" (igy nevezik az indiánok missionáriusukat). Szive olyan szilárd, mint a „fekete sas" sziklája, ö sem változik, ö is mindig a változatlan igazságot hirdeti. Á meddig reá tekintünk, nyugodtak lehetünk, hogy el nem tévedünk, s eljutunk igazi örök hazánkba." Eddig a parabola az amerikai indián naiv de találó nyelvezetén. Még talán soha az újdonság láza, a modernség frázisa és a divat hóbortja annyira nem bódította el az elméket, mint napjainkban. Olyanok lettek a felnőttek, mint a kis gyermekek, a legszebbet, a legjobbat is egy nap alatt megunják. Nincs klasszikus irodalmi forma, nincs művészeti irány, nincs exakt érvényű igazság, melyet le nem becsmérelnének pelyhes állú modern kulturgyakornokok csak azért, mert régi. Hogy az ősi vallás igazságainak, a régi dogmáknak még kevésbé kegyelmeznek, azt gondolhatjuk. Minden relativ értékű, minden szubjektiv tartalmú e fiatal óriások előtt, nincs abszolút igazság, csak vég nélküli fejlődés, melynek folyamában nincs állandó elem, maradandó igazság vagy biztos irány. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Ünnepi beszéd. Mondotta Paresami Henrik bencés tanár, egyl. tag, [a ,Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya

"-nak dec. 16-án tartott karácsonyfa-ünnepélyén. Kedves Turistatársak ! „Ha a föld Isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta* mondja a költő, s ha a hasonlat első fele csapongó képzelet szüleménye is, második része ragyogó igazság. Ha a térképet nézzük, bizony bokréta alakú a mi országunk s a bokréta tartalma : a földnek minden szépsége, drágaköve és virága. Aranykalászos szántóföldjeink, délibábos rónáink, haltermő vizeink, erdős hegyeink és égbenyúló gránitbérceink már rég felkeltették a külföld érdeklődését s ezrével vonzzák felénk az idegeneket. A visegrádi rom és Alduna, a tengerpart és Balaton, az erdélyi havasok s a Tátra oly kiváló ékességei hazánknak, hogy világot járó ember nem mulasztja el fölkeresni őket, s jobban ismerik ezeket az idegen nemzetek, mint történelmünket vagy politikai helyzetünket. Szép dolog országokat és tengereket látni, de első kötelesség hazánkat megismerni. A hazánk s a szülőföldnek szeretetét anyánk vérével örököltük, s a gyermekkori neveltetésünkben öntudatossá tettük. De az öntudatot s igy a szeretetet is fokozza s a rajongásig heviti a személyes tapasztalat s az ebből származó meggyőződés. Mert ki meri állítani, hogy szebb leírását hallotta vagy olvasta a magyar hazának, mint aminőnek azt maga látta és megismerte? Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Busárovits Gusztáv könyvkereskedésében. enyészettől és szivünkbe zárva magunkkal viseljük, hogy hajnalderengés legyen a kísértő csüggedés sötét óráiban. A kereszt, melyet vállain hordott eddig, ott őrzi síri álmának enyhét. Csak a szenvedése halt meg, a lelke, mely örökkétartó életet biztosit emlékének, ide szállott közénk, itt piheg közelünkben s ivadékról-ivadékra fog átmenni, mint megszentelt hagyaték. A ravataltól a sirig verőfény röpködött koporsója körül, nem törődve emberi fájó zokogással s harangok panaszos zúgásával. Mintha lelkének visszfénye lett volna a verőfény, mintha azt a derűt varázsolta volna a komor halottas pompába, hogy a kripta éjszakája nem fog a lélek fényességén ... Nincs elég bátorságunk felpanaszolni Istennek, hogy elvette tőlünk. Porból lettünk s meghajtunk a por hatalma előtt. Az Ég adta, az Ég elvette. Sőt kimondhatatlan szomorúságunkban még áldó fohásszal fordulunk Istenhez, aki akkor adta öt nekünk, mikor legnagyobb szükségünk volt reá. Azért, ha romlandó testére rá is borítottuk a gyászleplet, nem szűnünk meg szüntelen idézni s magasztalni nagy egyéniségét, történetet alkotó példáját s hősi katholicitását. Zichy Nándor életének történeti arányai áttörik a mindennapiság szük keretét s megértetik velünk, hogy mennyire birta a kiváló férfiaknak, a született vezéreknek ama jellemző tulajdonságait, melyek rajongásig menő bizalmat s a siron túl is ragaszkodást tudtak maguk iránt ság lényegének nem tekinthetők. Kellenek hegyek, mert azokon haladva nagymérvű és jótékony levegőváltozásban van részünk, mert a hegynekmenés tüdőnket erős munkára készteti s ezáltal a vérkeringést gyorsítja, de a harmadik szempont I csak a mi szelídebb tájainkon található fel, tudniillik az egyenletes testmozgás. Mert jól tudjuk, hogy egészségi szempontból csak az a sport nevezhető előnyösnek, mely testünket, tehát lábunkat, tüdőnket s velük kapcsolatban minden szervünket ütemes és egyöntetű mozgásba hozza. Innen van a turistaság két főszabálya, hogy járjunk kényelmesen, de kitartóan és lélegzeljünk egyenletesen, lehetőleg kerülve a sziv működését zavaró beszédet. A turistaság egyéb hasznáról és gyönyörűségeiről, az erdők csendjéről, a pormentes levegőről, a virágok és fák üditő hatásáról, a kellemes változatosságról, a természetnek mindennel kibékítő, bút-bánatot feledtető csodás varázsáról e helyütt nem akarok bővebben szólani. Mert a mai alkalom nem nélkülözheti a turistaság dicsőítését, de mint különös alkalom, különös szempontok kiemelésére ad* alkalmat. A turistakör ugyanis társaság, melynek megvan Írásban és az elmékben a vezérlő elve, de összetartó és boldogító ereje a szivekben nyilvánul. A különböző társadalmi állások, vallások és életkörülmények, társadalmunkat erősen széttagolják, az embereket egymástól elválasztják, megértés helyett gyakran széthúzásra, rokonszenv és kölcsönös becsülés helyett bizalmatlanságra s ellenségeskedésre ingerlik. De amily szükségesnek tartom az egyes társadalmi köröknek szociális szempontból való tömörülését, ép oly szükségesnek nevezem az olyan szervezetek Felelős szerkesztő: ROLKÓ BÉLA. A modernizmus sötét agnosztikus tévelye átment már az irodalom, a művészet, a társadalmi és politikai élet, sőt az exaktsághoz szokott természettudományokba is. Őrült vakhittel tekint a modernizmus hülyeségeitől elkapatott lélek a jövőbe, mindent az uj esztendőtől, az uj érától vár, a multat semmire se becsüli. Mennyivel bölcsebb az őrületes újítási szellemmel szemben, mely a legképtelenebb tévelyekbe vezet, a naiv indián főnök, ki a „fekete kabát"-ra, amit az megszemélyesít, az egyházra tekint, mint útmutatóra, hogy a tévely útvesztőire ne kerüljön. A modern hóbortos tanok, irányok és divatok, ujak igen, egy évig, vagy évtizedig, azután csakhamar ósdiak, régi divatuakká lesznek, akár a női kalapok, mert rendszerint efemer értékűek, szappanbuborékok. Ellenben az evangélium tanai örökké ujak, bár változatlanok. Persze csak az abszolút igazságoknak lehet ily kettős karakterük: változhatlanok és mégis örökké ujak. A katholikus sajtó is kell, hogy ez „öreg sas"-ra tekintsen csatangolásai és hadakozásai közben. Nem szabad semmi szin alatt a modern tévelyek útvesztőire tévednie. Nem a modern szeszélyek és hóbortok szellői szerint igazodó, hanem az örök változatlan elvekre alapított uj évet kívánunk olvasóinknak! J f Zichy Nándor. J Bement nemzetségének s fajának sírboltjába, hogy a késő nemzedékek javára birtokába vegye a történetírás. Nemzetünk fényes vezércsillaga hullott íme le egünkről. Elkísértük halandó részét siralmunkkal a sírbolt küszöbéig, de halhatatlan lelke kincseit, a szeretetnek dús hagyatékát elvitattuk az Vagy megállhatja-e helyét a mai kötekedő és anyagias korban az a húzódozó kifogás, hogy úgy is elhiszem vagy elképzelem hazánk szépségeit, ha nem látom is azokat?! Lehet-e állítani komolyan, hogy a hazának szeretete most is csak olyan nagy bennünk, mint mikor még nem ismertük meg elragadó pompáját? S ha valaki hazáját, vagy legalább legszűkebb szülőföldjét sem ismeri meg, hasonlatos a renyhe emberhez, ki megelégszik a vassal, jóllehet egy ásónyira aranyat találna. Bizony sokan vannak Esztergomban, kik még nem fáradtak ki a Dunapartra a csodás napnyugtát élvezni, s még többen, kiknek fogalmuk sincs a vaskapuról látható táj gyönyörűségéről. De viszont vannak már és mindig többen lesznek, kik megértik, hogy az ablakokból és utcákból látható világon kivül van nekünk mulatságosabb lélekemelőbb élvezetünk is, mit a szabad természet nyújt az embernek. Sokszor látunk utunkban kisded, de lelkes turistacsapatot, kik vidám kedvvel indulnak a hegyeknek s ha fáradtan is, de dagadó tüdővel s megifjult szívvel térnek vissza. A mi vármegyénk eléggé meg nem becsülhető előnye, hogy kiválóan alkalmas a turistaságra. Meg vannak a 100—700 m. magas hegyei, mindenütt járható útjai, csörgedező vizei, bájos völgyei, merész sziklái, ugy hogy a legkényesebb igényeket is kielégíti s mégis mindenkitől könnyen megközelíthető és járható, veszedelmeket sem rejteget, edző, de nem fárasztó. A turistaság fogalmával sokan összekötik a csákányok és kötelek segítségével való életveszélyes hegymászásokat, a mik az illetők számára, kik ezt megteszik, bizonyára meghozzák a maguk jutalmát, de a turista-