ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-02-20 / 8. szám
* A magyar szent korona ünnepe Rómában. Mint értesülünk, nagyban folynak az előkészületek és előjegyzések afra a széles irányú nemzeti zarándoklatra, melyet az Orsz. Kath. Szövetség elnöksége gróf Széchenyi Miklós győri püspök vezetése mellett Radnai Farkas, Bálás Lajos, Zichy Gyula gróf, Boromisza Tibor és Fischer-Colbrie Ágost püspökök részvételével folyó évi április 11—22-re Rómába tervez. Mint ismeretes, akkor fogják leleplezni azt a kiváló becsű márvány dombormű emléket, melyet a római magyar művészeti ház megbízása alapján Dankó szobrászművész készitett a magyar szent koronát adó II. Szilveszter pápa emlékének. Az emlékmű leleplezése alkalmából nemcsak Ö Felsége a király, hanem a kormány és az országgyűlés mindkét háza, az összes magasabb állami és közigazgatási hatóságok, kulturális és vallásos egyesületek is képviselve lesznek. Mind a Vatikánban, mind pedig a nagykövetségen az előkészületek már élénken folynak az igen impozánsnak Ígérkező ünnepségre, a rendezőséghez pedig már eddig is számosan küldték be jelentkezésüket a nemzeti zarándoklatban való részvételre, melynek részletes tervrajzát és a római ünnepségek programmját minden érdeklődőnek készségesen megküldi az Orsz. Kath. Szövetség (IV. Ferenciek-tere 7.) * Közgyűlés. A szent Péter és Pál temetkezési egylet 1910. február 20-án d. e. 10 órakor a városház tanácstermében közgyűlést tart. * Ajándékok az űj szentgyörgy mezői Kath. Körnek. A jövő hó közepén építendő új szentgyörgymezői Kath. Körnek Weisz Mihály kályhagyáros egy 80 kor. értékű cserépkályhát ajándékozott. Ifj. Ridling János 2 drb billiárdgolyóval lepte meg a kört, Bauer Ferenc szobafestő pedig késznek ajánlkozott egy teremnek ingyen való kifestésére. A szives ajándékozók nagylelkűségéért ez uton mond hálás köszönetet a Kör nevében az elnökség. * Kisdedóvó Társulat. Az „Esztergomi Kisdedóvó Társulat" febr. 13-án tartotta évi közgyűlését dr. Fehér Gyula elnök vezetése alatt. A tisztviselők beszámoltak a pénzügyi helyzetről és az évi működés eredményeiről, azután dr. Földvárj- István és Lindtner János elhunyt választmányi tagok helyét Koperniczky Ferencz dr. prelátus-kanonokkal és Philipp Konráddal töltötték be. Dr. Rott Nándor belépett az alapító tagok közé. * A kath. polgári kör első böjti estélye. Az „Esztergom-Szenttamás-Vízivárosi Kath. Polgári Kör csütörtökön, f. hó 17-én tartotta meg első böjti estélyét a kör helyiségében, amelyen szép számú közönség vett részt. A kör énekkara szerepelt legelsőbben is egy románc előadásával, amelynek preciz akkordjai hangulatos bevezetésül szolgáltak az ezutáni böjti előadás-sorozathoz. A programm második száma monológ volt, melyben Kántor Rózsika mutatta meg kiváló ügyességét. Az őszinte lelkesedésből származott tapsokért még egy rövidebb monológ előadásával honorálta ezután a kedves előadó a publikumot. Neményi Károly, a kör titkára tartotta meg ezután felolvasását a keresztény szeretetről, melyre különösen napjainkban van nagy szükség. Példái és közvetlen előadása mély hatást tettek a hallgatóságra. Majd Bencze József adta elő humorosan, hogy miképen tehetik idegessé a legközönségesebb napi foglalkozások és legapróbb események is az embert. Végül Ziegler szerenádja fejezte be a jól sikerült estélyt. Az énekszámokat a kör ifjabb tagjainak lelkes közreműködésével Schönwälder Kálmán karmester vezette. — Itt emiitjük meg, hogy a következő előadás f. hó 24-én vetített képekkel lesz megtartva a körhelyiségben, melyre előre felhívjuk az érdeklődő közönség figyelmét. Műsora a következő: 1. A kör dalárdájának nyitánya. 2. Monológ. Tartja Mihók Vilma. 3. Utazás a föld körül. Vetített képekkel szemléltetve tartja Bárdos József. 4. Szemelvények az újabb költők műveiből. Szavalja: 6reró' János. 5. Befejező ének. Előadja az énekkar. Ezen estélyeken a tagok vendégei is szivesen fogadtatnak. * Csontváz a szőlőben. Egyik szentgyörgymezői gazda a városhoz közel fekvő szőlőjében a földet forgatta az elmúlt pénteken és úgy déltájban érdekes leletre bukkant véletlenül. Egy teljesen ép és ülőhelyzetben lévő csontváz volt a földben. Nosza, megörült a bácsi — amint önmaga beszélte — mert azt hitte, hogy valami értékes tárgyat fog mellette találni. Sajnos azonban, az emberi csontvázon kivül mit sem talált egyebet, mint egy lónak egyes maradványait. Nagy kár, hogy mire lapunk kiküldötte a helyszínén megjelent, egy néma földmunkatárs csákányával csupa irtózatból szétrombolta az ülő emberi maradványokat. Különben ásatás tekintetéből nagyon érdekes az a bizonyos szőlő, miután jó néhány év előtt ugyanott egy métermázsánál sokkal súlyosabb ágyucsövet ástak ki, amely arannyal és ezüsttel vegyitett értékes öntvény volt. Az illetékes körök nemtörődömsége és zsugorisága folytán elkallódott és igy a történelemre nézve elhalálozott. Lehet,- hogy „kerékráf"-ot csináltak belőle. * Böjti estély a szentgyörgymezői körben. Az esztergom-szentgyörgymezői Kath. Olvasókör ma este fél 7 órakor böjti estélyt rendez, melynek műsora a következő: 1. Magyar dal. Férfikar. Vezeti Táky Gyula belvárosi karnagy. 2. Szavalat. Előadja Mórász Mariska úrleány. 3. Előadás. Tartja Ferenczy Kálmán tanfelügyelőségi tisztviselő. 4. Monológ. Előadja Homor Imre tanitó. 5. Magyar dal. Férfikar. Vezeti Táky Gyula belvárosi karnagy. * Farsangi utóhangok. (Beküldetett). Bátorkeszin január 30-tól február 6-ig Horváth Lajos és Színek Sándor lazarista atyák az 1904. évben tartott missiót újították meg. A szokatlan sáros idő dacára is hűségesen felhasználták a hívek a nekik jutott kegyelmet. Tömegesen hallgatták a szent beszédeket s a „jó" katholikusokon s azok alattvalóin kivül majdnem mind meggyóntak és áldoztak. Ezek a „jó" katholikusok — igy szokták magukat bemutatni — nem csak távollétükkel tüntettek, hanem gondoskodtak arról is, hogy holmi bálokkal rontsák meg á szent missió hatását s csak a plébános erélyes kapacitálása akadályozta meg, hogy magán a kezdő napon nem ugráltatták a publikumot. De mit várjon az ember azoktól, akik azt bizonyítgatják, hogy a farsang „őskeresztény" szokás, hiszen még a kalendáriumban is benne van, tehát azt megtartani kereszténynek legalább is illik. Egy tiszteletteljes szavunk volna azonban a járás tekintetes helyettes főbírójához. Amint tudjuk, a plébános ajánlott levélben kérte őt, hogy a missióra való tekintettel január 29-től február 6-ig ne engedélyezzen táncmulatságot. Ámde a levél válasz nélkül maradt s az engedély január 29-ére megadatott. Vájjon helyesnek tartja-e a helyettes főbíró úr a hivő nép áhítatának ily megzavarását s nem tapasztalta még, hogy a vallástalan népnek megfékezéséhez elégtelen eszköznek szokott bizonyulni még a csendőr szurony is? Épp az „Esztergom" január 23. számában olvastuk, hogy egy plébános bement főbirájához, kérve, hogy Vízkereszt napjára ne engedélyezzen tánczot s az szinte megütközve mondta, hogy már 7 engedélyt adott: ki Vízkereszt előtti időre, de egyetlen pap sem szólt ellene semmit, a felszólaló papnak azonban teljesítette kérelmét; a primási megyében épen megfordítva megy, itt hiába kér, figyelmeztet a pap, válaszra sem érdemesitik. Pedig ha mást nem is tekintünk, jó lenne megfontolni az egyik egyszerű ember szavait: „csak öljék ki belőlünk a vallást, akkor aztán urak fussatok." Egy lelkipásztor. * Tanitócsere. Klaucsek János nyitraludányi kántortanító ősszel nyugalomba vonul. Helyére Balogh István ürminczi főtanitó lesz megválasztva. — A kálmánfalvi tanítónői állásra egyhangúlag Miskovics Irma nagydovoráni tanítónő lett volna megválasztva, de ő a legutolsó időben visszalépett. — Ürminczre Csorba Jenő egerszegi főtanitó szándékozik pályázni. * A Pázmány-Egyesület a Pauer-Lányi munka folytatása gyanánt megíratni akarja a magyar katholikus papságnak az irodalom, a kultúra és a jótékonyság terén szerzett érdemeit 1848-tól napjainkig. Akik e mű megírására, melyet 2000 koronával fog a Pázmány-Egyesület jutalmazni, vállalkozni hajlandók, küldjék be 1910-ik április 30-ig a mű tervezetét a szerző nevét rejtő jeligés levél kíséretében a Pázmány-Egyesület elnökségéhez (Budapest, VIII. Szentkirályi-u. 28). E tervezetek megbirálása után fogja az egyesület a munka megírására a megbízást megadni. Fentartja azonban a Pázmány-Egyesület magának a jogot, hogy esetleg oly egyént bizzon meg e mű megírásával, aki a tervezet-pályázatban részt nem vett. Budapest, 1910. február 16. A PázmányEgyesület Elnöksége. * Az Esztergommegyei Párkányi Takarékpénztár február hó 14-én tartotta igazgatósági ülését, ahol az 1909. évi üzletév zárszámadásának mérlege lett beterjesztve. Az igazgatóság örvendve vette tudomásul, hogy az intézet minden üzletágában erőteljes haladást mutat fel. A forgalom főösszege a 7 millió koronát túlhaladja, a betétek 2,368.586 K 11 fillért tesznek, az emelkedés 72.325 K; a jelzálogos kötvénykölcsönök 1,254.308 K, itt a szaporodás 226.989 K. Továbbá az értékpapíroknál 41.000 K haszon mutatkozik a decemberi árfolyam szerint, mely összeggel alacsonyabban lettek azok felvéve. Tartalékalaphoz az 1909. évi haszonból 11.950 K lesz csatolva, mely 180.000 K-ra emelkedik. Nyugdijalapra 1500 K, jótékony célokra 811 K, osztalékra 22 K (szelvényenként 2 K többlet) fizetnek. Ezen szép üzleti jelentések felolvasása után a tisztviselői kar köréből Haudinger Ignác, az intézetnek kezdete óta derék igazgatója, magas korára és betegeskedésére való tekintetből, igazgatói állásáról lemondott. Lemondását tudomásul vették és az intézet kezdete óta kifejtett munkásságának érdemeit az igazgató választmány jegyzőkönyvben rendelte megörökíteni. Haudinger Ignác helyébe Rogrün Ede ügybuzgó aligazgató lett egyhangúlag megválasztva. Klement István földbirtokos, ki 33 év óta, először mint könyvvezető, utóbb mint pénztárnok, mindig becsületesen és odaadó munkássággal szolgálja az intézetet, nagy többséggel helyettes igazgatónak és cégjegyzőnek lett a közgyűlésnek ajánlva. Utóbbi a párkányi r. k. iskolaszéknek régi lelkes tagja és világi elnöke, valamint a párkányi új ipariskolának is elnöke. A párkányi kulturális intézeteknek nagy pártolója, igy a Párkányi Takarékpénztár által a jubileumi évre létesítendő kisdedóvóda-épületnek lelkes szószólója. Megválasztatása elé a részvényesek nagy megnyugvással néznek. * A Mária Kongregáció második népzarándoklata Lourdesba Bécsből, 1910 augusztus 20-án indul különvonattal és vesz tartózkodást: FelsöAmergauban, (ahol a világhírű passió-játékot meglátogatják, amit csak minden 10 évben adnak elő; nagyon korai bejelentés szükséges) továbbá Zürichben, Mária-Einsiedelnben, Luzernben, Bernben, Freiburgban, Genfben, Lyonban, Paray-le-Monialban és Lourdban (4 nap). Utazás tartama 14 nap. Árak teljes ellátással és színházi jeggyel FelsőAmergauban I. osz 460 k., II. oszt. 340 k., III. oszt. 230 korona. (Felső-Amergau nélkül III. oszt. 206 korona). Magyar prospektust küld kívánatra A Mária Kongregáció Lourdesi Bizottsága Bécs, X. ker., Salvator klastrom. * Tévedés azt hinni, hogy a poloskák petéikkel együtt ki nem irthatok. Ha a Löcherer „Cimexin poloskairtót" használjuk, ugy nemcsak az élő poloskák pusztulnak el rögtön, de a „Cimexin" hatása folytán a peték nyomban kiszáradnak s többé ki nem kelnek. A Löcherer Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy festést nem piszkít; nyomot, vagy foltot nem hagy. Kapható : Zsiga Zsigmond gyógyszertárában Esztergom, valalamint a készítőnél: Löcherer gyógyszerésznél Bártfán. * A Bajnai Kath. Népkör Farsang vasárnapján a „Sárga csikó" c. népszínműnek előadásával szórakoztatta Bajna közönségét. Igazán értékes szinésztehetségek léptek fel a darabban. A szereplő személyek derekasan megálltak helyüket s fényesen megoldották nehéz feladatukat. Az előadást hétfőn meg kellett ismételni. A szép eredmény Kicsindi József bajnai tanítónak és ezermesternek az érdeme. * A „Chanzy tábornok" katasztrófája. A tavaszi szelek, a melyek nálunk legfeljebb kellemetlenek, kint a nyilt tengereken, az óceánokon orkánokká növik ki magukat s halálos veszedelmeknek válnak okozóivá. A közeli napokban olvastuk éppen a „Chanzy tábornok" hajó pusztulását. A hatalmas tengeri szörnyeteg szilánkokká zúzódott a sziklákon s a rajta utazó tömérdek ember közül csak egyetlen egy menekült meg. Az is, amidőn a sziklás parton magához tért, étlen-szomjan volt kénytelen kínlódni, mig csak a könyörületes emberek segítségére nem siettek, pedig az elsülyedt hajó kamrájában kitűnő, erősítő Brutsy-féle kínai tea volt, amelynek kilója 16 korona, félkiló 8 korona, 1 deka 20 fillér. * Az influenza ismét átvonul az országon és súlyos megbetegedések maradnak vissza utána. Minden náthát, minden huzatot ezért komolyan kell vennünk és egy szer sem képes jobban hatni, a tulajdonképpeni tüdőbetegségeket elhárítani, valamint az influenzánál gyakori tüdőgyuladásokat távol tartani, mint a „Sirolin Roche u . Ezen szert, mely minden gyógytárban beszerezhető, kellemes ize miatt gyermekek is szivesen veszik és mivel a legelőnyösebb alakban tartalmaz kreosotot, kétségtelenül megöli a bevándorolt bacillusokat és evvel megfosztja a betegséget tulajdonképpeni alapjából. De alkalmazásának idejekorán kell történnie ; minél előbb használják, annál gyorsabban