ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-03-20 / 12. szám
igy folytatja Szemere — senkinek baja nem történt, csak az ország tekintélye és a nemzet nimbusza bukott nagyot. * Szó sincs róla, elismerjük, hogy sok feltolakodott epigon is volt a vezérkarban, mindazonáltal mi nagyokat is látunk közöttük, akik — sajnos — levonták a konzekvenciát és igy miránk nézve igenis tragikus, hogy mig ök száműzetésből szemlélik vergődésünket, addig az epigonok újra kalózkodnak a közbizalom vizein és tovább süllyesztik az országot a meg nem értés mélységeibe. Nekünk is az a vezérelvünk, ami Szem eréé: „Legelső: az ideális, jó alapot megalkotni a király és a nemzet között, ez legyen a politikánk ábc-je. Adjuk meg a királynak, ami a királyé és a nemzetnek ami a nemzeté és dicsérjük az Istent!" — Désy Zoltán vallomása. Marosvásárhelyen a függetlenségi és 48-as Kossuth-párt egyik oszlopos tagja Bethlen István gróf a napokban beszámolót tartott kerületében. Üj dolgot nem vitt be a küzdelembe, de erősen védelmébe vette a széthullott koalició munkásságát és megbélyegezte azt az irányzatot, melyet Justh úr képvisel. Azt mondotta, hogy ez a herosztráteszi munka nagy politikai tévedésből táplálkozik és igen hamar végzetes következményeket hozhat maga után. Mi tovább nem foglalkozunk a beszámolóval, mert kimondottuk előzetesen, hogy uj motívumokat nem emelt be a megindult politikai zűrzavarba. Mi inkább Désy Zoltán volt államtitkár őszinte vallomását akarjuk itt leszögezni, hogy a politikai cirkuszi erők mutatványait közkinccsé tegyük. Ő azt mondotta : „Mielőtt még a bankkérdésről egyáltaljában szó lett volna, megkezdődtek a függetlenségi pártban bizonyos vacsorázgatások. Járt akkor nála a Justh-pártnak egyik vezérférfia, aki megkérdezte őt, hajlandó-e miniszteri tárcát vállalni az újonnan alakuló Batthyányi-Holló kabinetben?! Amikor Désy azt felelte, hogy hiszen a kormány nem szándékozik lemondani, azt a felvilágosítást kapta, hogy Bécs elejtette a kormányt és jön a Batthyány-Holló-kabinet." Mi ehhez csak kevés néhány szót fűzünk: értjük most már, hogy miért voltak a politikai konventikulumok! értjük, miért dühöngött a „Magyarország" a hatalom ellen! értjük, hogy miért volt Justh úr könyzáporral igyekezett megszilárditani álláspontját. Ez ügyes stratégia nem is tévesztette el hatását, mert a papa kissé megindulva, de elég dühösen, az asztalra vágott egy száz koronást és sarkonperdülve, kilincs mellőzésével, hatalmas rohammal retirált vissza dolgozó szobájába, sőt még a vacsoránál sem jelent meg, hogy a tárcáján ejtett operációnknak fájdalmát kellőleg éreztesse. A mama könycseppjei a legvidámabb modulációba csaptak át, én örömömnek kifejezhetetlen hangulatában, a papa után óhajtottam rohanni, hogy kézcsókokkal róhassam le e boldog pillanatoknak háláját, de a falon áthallatszó duruzsolás, kedvezőtlen időt jósolt eme érzelmek kifejezésére s igy jobbnak láttuk ez ügyes manőver diadalában egyelőre csak szótlanul maradni, vagyis a papa előtt a vezeklő bűnösök látszatát kelteni, bár e száz koronás rögtön feledtette a megrázó előjátékot, tündöklővé varázsolva a lakásunknak minden zugát, honnan a megvalósult remény gyönyöre mosolygott lelkemre s ezen egyetlen gondolattal foglalkoztatott: minden áron széppé lenni. * * * Anyámmal már kora reggel az első „Divatszalon" crép, illúzió s libertin kelme halmazai között állottunk s a választás nehéz határozatlanságával elmélkedtünk a kivitel fölött, mely a nagy rábeszélések folytán megállapodásra jutott oh/képen, hogy első mulatságomhoz méltóan, fehér szinben jelenjek meg a villanycsillárok eddig még ismeretlen köröndjén, hova reményt, izgalmat és félelmet hurcolunk be dobogó szivünkkel. * * * A túláradt örömtől egész éjjel nem tudtam aludni, mintha az összes őrzőangyalkák körém és Lukács úr között az a bizonyos intim tárgyalás !! értjük, hogy miért borult fel az egész politikai helyzet!! értjük, miért olyan önzetlen harcosa a magyar függetlenségnek a Justh tábor!! értjük, hogy őket soha sem vezette a hatalomvágy, hanem csak a haza szeretete!! értjük, hogy Justh úr miért szövetkezik a szerb radikálisokkal, a szociáldemokratákkal, az ultra liberálisokkal, a szabadkőművesekkel, ha kell magával az ördöggel is. Jön, mert jönni kell, a Batthyányi-Holló-kabinet. Désy Zoltán nem jó politikus, mert őszinte volt; tudhatta volna, hogy az akasztott ember házában nem illik kötélről beszélni. / * \ Az ipari munkások és a kath. legényegyesület.* Owens Róbert, a XIX. század szociális mozgalmainak ezen egyik előharcosa Angliában, hazájának társadalmához ezt a figyelmeztetést intézte : „Kiváló szorgoskodást fordítunk az élettelen gépre, hogy zavartalan, dörzsöléstől mentes működését biztosítsuk. De sajátságos, hogy milyen hanyagul, milyen kevéssé gazdaságosan bánunk az erőmüvi gépek legfinomabbikával, az emberrel. Noha az ember ápolása az egész munkafolyamat termelőképességére nézve legalább is olyan fontos, mint a gép kerekeinek és tengelyeinek olajozása, mégis távolról sem részesítjük az embert hasonló szorgos gondozásban." Ez a figyelmeztetés szól még mindig a mai társadalomnak is. A munkás testi jólétéről, épségéről, egészségéről történik ugyan gondoskodás ipartörvények, egészségügyi törvények, a munkaidő szabályozása által. Ami azonban a munkás erejének, kitartásának, munkakedvének, munkája tökéletességének tulajdonképeni forrása : a lélek, az teljesen figyelmen kivül marad napjainkban is. A szociáldemokrácia, a munkásnak ez a feltolakodott barátja, ha követeli is, hogy a munkás ne értékeltessék áru gyanánt, a lélekkel nem törődik, nem is törődhetik, mert hiszen materializmusánál fogva a munkásban lelket nem ismer fel. Nem is lebeg szeme előtt az egyes embernek érdeke, hanem a tömeg érdeke. Csak a tömeget tiszteli a szociáldemokrácia, csak annak hódol: az egyes emberre ügyet sem vet, az egyeseket lealacsonyítja és megveti, midőn a milieunek, a környezetnek hatalmát és az anyagot imádja. De a szociáldemokrácia körén kivül is nem a régen mult jó idők emléke őrzi-e csupán azt a szellemet, mely valamikor a műhelyben a munkaadót arra késztette, hogy munkásának lelke iránt is * Elnöki megnyitó, melyet az esztergomi kath. legényegyesület március 13-iki közgyűlésén mondott dr. Andor György prelátus-kanonok. csoportosultak volna, hogy a „Boston", «,Pas de quatre" grációzus lépéseit még egyszer megmutatva, előkészítsenek lányságomnak eme korszakalkotó momentumára, nehogy ügyetlenségemmel a vörös bársony pamlag ülőkéjére ítéljenek, mely a táncosnők részére azonos a vádlottak padjának szégyenével. * * * Megjött a ruha, valóságos modell darab, lehelletemmel elfújhatnám habfodrait, csodálattal bámulom folyton, mig a mama a számla nagy tételeibe merülve, lázasan pirul a várakozáson felüli összegezésbe, mely a küzdelemmel kivívott száz koronát még adóssággal is terheli. Félelemmel vegyes örömmé változik e pillanat, de a mama bizalmat keltő mosolygása hitelképesekké avat bennünket. A te toiletted csak meg van már édes kis lányom, az adósság némi gondokba ütközik, no de majd több főzeléket eszünk ebben a hónapban s „auflag" helyett az összeget törlesztjük. Ennél jobban aggaszt, hogy én mit vegyek magamra, végre is keresztanyádat kell felkérnem a gardirozásra, annak legalább van egy fekete selyemruhája, de én folyton csak a gyermekeimmel élve, mindig az utolsó vagyok, rólam mindenki megfeledkezik. E jogos kifakadásban, igaz köny csordult a szeméből s én végtelen részvétet érezve I ekként vigasztaltam: lásd mamuska, azzal a nagy veszekedéssel két ruháravalót is kidisputálhattál volna, de ne búsulj, majd most én próbálkozom működni az érdekedben s inkább itthon maradok, mintsem nélküled élvezzem első bálomnak fontos mozzanatát. * * * érdeklődjék, munkásának lelkét erősítse, ápolja s a veszélyektől óvja a vallás hatalmával? A lélek ügyét az ipari munkások világában ma egyedül a katholikus legényegyesület karolja fel. Még a keresztény szakszervezetek is csak a munkások anyagi érdekeinek megóvását tűzik ki törekvéseik főcéljául. A kath. legényegyesület elsősorban a munkás lelki üdvére irányítja atyai figyelmét és gondoskodását. Az iparosifjú lelki egészségének helyreállításán és fentartásán fáradozik, midőn elvezeti őt az elevenítő krisztusi gyógyforrásokhoz, a szentségekhez; az iparos-ifjú lelkét műveli a vallás igazságainak hirdetése által; az iparos-ifjú lelkét óvja a veszélyektől, midőn őt tiszta légkörbe helyezi és a megmételyező társaságok felkeresésétől visszatartja. És ezáltal a kath. legényegyesület a legfontosabb szociális feladatot teljesiti, a legmélyrehatóbb szociális funkciót végzi. Mert szociális bajainknak oka nem az intézményekben, a társadalmi viszonyokban rejiik, az mélyebben fekszik; minden egyes ember lelkének a fenekén. A szocialisztikus programmok mindig újból hangsúlyozzák, hogy egyedül a tudományos szocializmus vezet el a puszta szimptómákkal, jelenségekkel való foglalkozástól, a társadalmi nyomor tulajdonképeni alapokához : a magántőkének uralmához a gazdasági életben. Pedig ez nagy tévedés. A tudományos szocializmus is csak külső jelenségekkel foglalkozik. Csak a kereszténység hatol a mélységbe és az emberi lélek belsejében, a velünk született eredeti bűnben, mutatja meg minden visszaélésnek, meghasonlásnak, elfajulásnak okát. Nem mintha az egyes nélkülözők saját természetükben hordoznák nyomoruknak forrását, hanem az emberi természetnek bizonyos alapvonásaitól, az emberi lélekben az eredeti bűn folytán fészkelő rosszra való hajlandóságából folyik a külső társadalmi viszonyok minden tökéletlensége és zavara. Nincs társadalmi rend, melyben ne az emberi lélekben székelő eredeti bűn és az abból fakadó szenvedélyek idéznének elő különböző formákban, más és más erkölcsi, szociális, anyagi bajokat. Annál nagyobb mértékben harapódzanak el e bajok és annál inkább alkalmasak a társadalmi együttélést megrendíteni, mennél szabadabban és korlátlanabb módon fejti ki a lélek minden rosszra való hajlandóságát. Magasabb, tökéletesebb, boldogitóbb társadalmi rend ezért csak úgy keletkezhetik és tarthatja meg uralmát, ha az emberek természetfölötti hatalmak és erők segítségével rendet teremtenek lelkükben és folytatják a lelki kultúrának azt a munkáját, mely a vak ösztönök szolgaságából kivezet a benső erkölcsi szabadságra. Hiába döntenők meg a szociáldemokratákkal a jelenlegi kapitalisztikus rendszert. Hiába alkotnánk helyébe más társadalmi rendet, más intézményeket. Lelkünk természetét meg nem változtathatjuk. Az eredeti bűn következményeit magunkról le nem Ragyogó napsugár oszlatta el az ablakomra nehezedő ködöt s „mándim" éles csicsefgése erőt, biztatást szuggerált belém, hogy bátran járulhassak a papához egy ujabbi műtét kétséges sikeréért. Mint a legelőzékenyebb házi kisasszony, nagy kötényben, kezemben a reggeli tálcával léptem a papa szobájába, hogy a friss kávénak illata kellemes bevezetésül szolgáljon nehéz monológomhoz. E bölcs rendezés nem tévesztette hatását, mert a dupla porció habbal terhelt csésze láttára homlokon csókolva, megadással látszott várni mondókámat. —i Tudod-e papa, hogy készen van a ruhám. Nézd csak meg, ott lóg lepedőbe burkolva a fogason. Még olyan szépet életedben nem láttál. — Nem-e! Azt hiszed, hogy engem is úgy érdekelnek a rongyok. — Hát rongynak minősíted? No lásd, még ilyen rongya sincs a szegény mamának, nem is tudom kivel fogok elmenni, mert ő még az én kedvemért sem nézetheti le magát, hogy holmiféle avult ternó ruhában gardírozzon s inkább én is itthon maradok, minthogy ő legyen a legpolgáriasabb garde dame. — Hát huzza fel a menyasszonyi ruháját. — Hiszen tudod, hogy a Dórikánknak csinált abból keresztelő paplant. — Ott van hát a bársony ruha, alig tizenöt I esztendeje, hogy csináltattam. — Hát a Laci, meg a Pistike nadrágja miből készült volna ? — No ha már mindent elprédáltatok, maradjatok itthon, a véremet csak nem engedem kiszipolyozni. — Oh nem is akarjuk papa, hisz végtére — talán — megtartják azt a bálát nélkülünk is,