ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-03-06 / 10. szám

vára: csalódottnak érzi magát, miután a visszautasított kortespénzek ellenértékéül, sem ö, sem a haza nem jutott valami néven nevezendő előnyökhöz. Sőt a nagy függetlenségi párt be nem vallott, de mindenesetre vallott felfogásában bizó vidéki csoportvezérek megkezdték a vallásháborút, amely ugyan még egyelőre a vármegyék szűkebb határai között feneklett meg. Ily körülmények között nagyon félős, hogy a szavazó polgárok nem tudnak arra a magaslatra felemelkedni, amelyen jóformán még nem is állottak és be fog következni az a sajnos eset, hogy a pénzes jelöltet már nem csak tréfából fogják emlegetni, hanem lázas dühhel fognak vadászni rá. Az uj kormány, ha tiszta választást volna képes csinálni és igy szerezni becsületes többséget, akkor elhinnénk, hogy a mult sebeit óhajtja orvosolni s nem a hatalmi és egyéni érdekeket akarja előre vinni a közjó kárával is, ha másképen nem megy. Csináljon tiszta választást, űzzön nemzeti és keresztény politikát, ne üldözze hatalommal és pénzzel a keresztény pártokat, szóval: „Tegyen csodát és hiszünk benne!" Novus. — A kuruc sasok zsákmányra lesnek. Fránya lovagok, félelmes vitézek ezek. Most még csüggedten üldögélnek és pipogya módon bámészkodnak a levegő semmibe. Még nyíltan hencegni sem mernek, mert még a saját árnyékuktól is megremegnek. Ősszüleink a bün elkövetése után szégyenkeztek és az éden kertben elrejtőztek. A kuruc sasok szintén elrejtőznek és csak titokban reménykednek. Azt hiszik, hogy az új alakulás rövid időn belül ki fog múlni, s akkor ők ismét fényes győzelmet fognak aratni még nem kifogástalan pártfeleiken is. Susogják a berkek, hogy akkor majd előveszik régi rozsdás fringiáikat és kérlelhetetlenül rá fognak támadni a ravatalon fekvő Khuenra és az egyházra. Most még erre nincs elég bátorságuk, mert hátha mégis fránya gyerek ez a Khuen s mégis megcsinálja azt a bolond dolgot, hogy a Justh pártot mind egy szálig ki fogja a „Nemzet"-tel végeztetni. Meghúzódnak azért politikai bölcsességből a bozótban és még a közvélemény támadásaira sem reagálnak, mert hát nem alszik soha sem az ördög. Khuen holttestén még diadalmas vezérként újra megjelenhetik Lukács, a nagy kooperáló trójai ló, akkor a Lukács-Justh koalició maga marad, mint hetyke legényke a csárdában; a tisztességes elem mind elkotródik onnét. Húzta a cigány s a két ifjú énekelt, kornyikált, hamisan, de jól átérzett meggyőződéssel. Ekkor, mint a népdal mondja: „ajtó nyilik s lassan belép rajta, őszült ember", imbolyogva, jól bepityizáltan. Hozzánk jön, töltünk neki pezsgőt, de ő félre löki s bort parancsol és lassan, hebegve, többször megismételve szavait, beszélni kezd: — Ilyenek vagytok, ti, híresek, tulipános magyarkák, francia módin pancsolt lét isztok... a jó magyar bor nem kell... az nem nóbel. .. aztán berúgtok ... hemperegtek mint ezek ... — pipaszárával megvetőleg intett a fiuk felé. — Hej, a mi időnkben, de másként is volt,.. . nem gajdoltunk némettől, ángliustól ellopott kuplékat.. . aztán nem táncoltunk bosztont... Fáklyatánc .. . vánkostánc járta ... de mit tudtok ti ehhez . . . Az öreg elgondolkozott, hörpintett egyet a poharából, egyszerre két köny jelent meg a szemében és ugy kezdte: — Mikor még én is jártam a táncot... a gyorsat, mig legény voltam, azután a lassúját... Láttátok volna a feleségem ... nem viselt az malomkerék nagyságú kalapot... és mégis szép volt, mint a harmat,. . . meg az én gyermekeim: Béla, Aladár, meg a leányom, a lelkem Esztikém ... Az öreg orcáin már sürün folytak a könyek. — „Csak voltak... és a feleségem a halálos ágyán megátkozott. .. hozzám erőltették a szülei, mikor mást szeretett. . . Megátkozott,... hogy éljem túl gyermekeimet,. . . legyek a falu csúfja ... és az átok fogott. .. Bélám papnak készült,.. . Hogy biztatott: „Ne félj apám, el leszel te nálam öregSchakespeare vén őrült Learja erre kéjérzettel dúdolgatná, ha a magyar népdalirodalomban jártas volna: „Várhatsz babám, elvárhatsz, mig csak bele nem fáradsz." Justh Gyula háborog. Kitört belőle a faji jelleg. Azt hiszi, hogy ő az az Atlas, ki a hitrege szerint vállain hordja a világot. Azt hiszi, hogyha ő egyszer leteszi a földgolyóbist, a világegyetem maga is meg fog semmisülni, mert a föld akkor örült rohamában minden egyéb égitesttel összeveszekedik. Azért hazafias szempontból vállain megtartja továbbra is. Az pedig, aki a teherhordásban neki nem segit, az darabont. Mi ebben is veszedelmet látunk, mert ha sokszor emlegetjük ezt a szót, még utóbb megszokja a nemzet, éppen úgy, mint az „ex-lex"-et. Hogy féltünk tőle, mikor legelőször beékelődött politikai életünkbe, s most az „ex-/ex"-ben már éppen olyan rendben folyik minden, mintha semmi sem történt volna. Igy leszünk a „darabont" szóval is. Nem közjogi fogalom ez többé, hanem indulatszó. Justh úr itt is téved, mikor a jelen helyzetet a Fehérváry-féle helyzettel egy rangba helyezi. Nagy külömbség van a kettő között. A Khuen kormány a közvélemény előtt nem keltett olyan hatást, mint a Fehérváry-féle vállalkozás. Egyik lap az utóbbi vállalkozást talpraálló, tojászápitó hatást keltő vállalkozásnak minősitette. A Khuen-kormány „munkája" nem záptojás. Kit dobálnak meg vele ? ! ? Justh úr háborog. Talán csak nem fél, hogy a Khuen-kormány áldásként hull a fejére?! Justh Gyula úr nagy szellemi akrobata. Dobálódzik a frázisokkal, mint valami első rangú cirkuszi erő. Galántán azt mondotta: hogy ha ő kapott volna hatalmat, akkor azok az emberek, akik most Khuen előszobájában tolakodnak, ő körülötte ácsorognának. Lehet, mert a politika sem lehet meg stréberek nélkül, de talán mégis kissé erős a kritika. Mi úgy véljük, hogy ha a Lukács-Justhféle liberalizmust nyeregbe segítette volna a mi jó öreg királyunk, akkor Justh úr megváltoztatta volna nézeteit azok felől, kik nála előszobáztak volna, akkor nem azt mondotta, hogy körülöttem ácsorognak, hanem Józsueként felkiáltott volna: „Nap! Gabaon felé meg ne mozdulj, és Hold ! az Ajalon völgye felé" és bámulj világ, reszkess Byzant, mert lelkesedik a világ. Akkor nem beszélne konclesésről, hanem dythirambokat zengedezne a vágyról, melyből körülötte csoportosulnak az emberek, hogy megmentsék a hazát. Ilyenek az emberek; szellemi akrobaták; dobálódzanak a frázisokkal. Atlasznak képzelik magukat, pedig a politikai arénában csak ügyes „cirkuszi erők". Maróti Tanítóképzőnk elhelyezése és felépítése. B. V., népiskolai tanügyünk egyik lelkes elömunkása, újabban több életrevaló eszmét vetett fel ezen b. lap hasábjain. Legutóbb ifjú levitáinknak — a theológusoknak •— a népiskolai közigazgatás útvesztőjében való kioktatása érdekében ránségedre ..." s huszonhárom éves korában elvitte a tüdővész ... A kisebb fiam, az ügyvéd akart lenni... Jókedvű gyerek volt... szerették a társaságban !.. Akkor jött módiba a valcer... bolond volt aki kitalálta... Az vitte el,. . . kihevült, . . . sört ivott . .. s hét napra rá ki volt terítve ... Egyedül maradtam az én Esztikémmel. .. rózsabimbó volt ö ... harmatos, üde. Ahova nézett, mintha a nap sütött volna oda ... minden éledt... Ö volt a tavasz mellettem, a tél oldalán ... Féltettem a szellőtől... óvtam, mint madár a fiókáját. .. hiába... az átoknak be kellett telni.. . elvitte a ragály... s egyedül maradtam, mint a megtépázott fenyő a hegyormon ... s a falu bolondja lettem ... De mit bánnám én ezt... Ha jön az este,... a sötétség... négy fehér pont villog körülöttem, négy lélek ... az ő lelkük..." Az öreg eltorzult arccal ült, egyenesen, borzalommal nézett maga elé a semmibe s ekkor a szemközti ablakon át a teli hold erőteljes sugarai vetődtek be és megszégyenítve a kialvóban levő petróleum lámpa fényét, egyenesen az öreg fején nyugodtak meg, bizarr fénnyel vonva körül a falu bolondjának ősz fejét, aki letört a csapások súlya alatt, mert nem volt erkölcsi alapja, sem lelki ereje. Mi, az ifjúság képviseltük a léha jelent, ő, az öreg a szánandó multat. Megértettük az élet logikáját s felkerekedtünk a javulás szándékával, egyedül hagyván a részeg cimborákat és a meghibbant öreget. Seregély Pál. tott kardot s a meggyőződés SZÍVÓS hangján polemizál a hozzászólókkal. •— Megszívlelésre méltó, több helyes eszme merült fel ezen nyílt felhívás kapcsán s ha egyéb nem is történik, csupán ezzel is szolgálatot tett e fontos ügynek, mert reáterelte figyelmünket. — Ugyan ö, még előbb, a január 1-én megjelent számban, „A tanítóképző elhelyezéséről és egyről-másról" is szellőztette nézeteit, erről azonban illetékesebb oldalról mindezideig hiába várjuk a viszhangot. Helyénvalónak találom erre is megadni a feleletet, annál is inkább, mivel az eszmék tisztázása ezen ügynek is csak javára szolgálhat, de teszem azért is, mert cikkező B. V. úrral sok tekintetben egyet nem értek, azt tartom : ő lelkes eszmefuttatásában több lényeges dolgot illetőleg súlyos tévedésbe esett. Hogy a tanítóképzés valóban elsőrendű kérdése egyházunknak, érezzük, tudjuk mindnyájan. Fontos ez reánk nézve nem csupán az iskolák, vagyis a gyermekek, hanem a templomok s igy a felnőtt hivek miatt is, mert a képzőkben nemcsak tanítók, hanem kántorok is nevelődnek. Ezen intézetek természetes, puha, meleg fészkei azon „nadrágos apostoloknak", akik után a jövő idők katholicizmusát alapító Titán, dr. Prohászka püspök is oly nagyon sóhajtozik. A hitvallásos, felekezeti képzők vannak hivatva irányt jelölni, példát mutatni különösen a kántorképzést illetőleg az állami tanítóképzőknek is, mert azok bizony ezen irányban kezdőleg nem mernek fellépni s minták után igazodnak. — Az esztergomi képző pedig, nem csupán népességével, hanem helyzeténél fogva is, mint a mindenkori bíboros hgprimás egyetlen hasonló szakiskolája, ingerenciát gyakorol, befolyásolja az ország többi hitvallásos képzőit is. — Mindebből világos, hogy a Magyar Sión ezen intézetének helyesnek, jónak, mintaszerűnek kell lenni külsőleg is. A tanítóképzés nagy fontosságát érzi az államhatalom is, ezért képzőinek sürgős kiépítését, tanárainak felkarolását, előbbrevalónak tartja a középiskolák támogatásánál is. És ez érthető is, mert népünk nevelésétől, az általános intelligencia emelésétől, várhatjuk elsősorban nemzetünk boldogulását, ennek pedig nem a közép, hanem az elemi, illetve a népiskolák, vagyis a képzőkből kikerült lelkes és szakképzett tanítók a legközvetlenebb előmozdítói. — Ez okból az utolsó évtizedben saját férfi tanítóképzői számára olyan kényelmes, a modern viszonyoknak mindenben megfelelő palotákat, egész épülettömböket emeltetett, hogy azokat látva azt mondhatjuk, szinte túlzásba esett. Csak a pápai, félegyházi s iglói állami taniképzők épületeire hivom fel a figyelmet. Hasonló nagyarányú tanítóképző építését kezdették meg az elmúlt 1909. év tavaszán egyházmegyénk területén, a szomszédos Léván is. Ennek kedvéért külön utcát nyitott a város, egész sor házat kisajátítottak s teljesen elkészülve az öt hold belsőséggel együtt közel (700.000) hétszázezer koronájába kerül a városnak és az államnak. Az esztergomi intézet növendékei ezen intézet növendékeivel gyakran cserélődnek s csupán ez okból kívánatos, hogy a mi képzőnk is minél előbb felépüljön, a jelenlegi tűrhetetlen állapotok véget érjenek. — Azon meleg érdeklődés, mellyel a Bibornok Herceg-Prímás, kineveztetése első idejétől fogva, mint kiérdemült tanár is e valóban sürgős és fontos ügy iránt viseltetik, biztosit bennünket, hogy az, a cikkező B. V. által emiitett állami sürgetés nélkül is, rövid időn belül megtörténik, hiszen tudjuk, egyszer ö már a köveket is egybe hordatta s valóban nem rajta mult, hogy ez már régen fel nem épült. Bizony nagy hiba volna ilyen költséges és maradandó építkezésnél a helyet eltéveszteni s a legelső kérdés, amit jól meg kell hányni-vetni : hol, a város melyik részén emeltessék ? Igénytelen nézetem szerint a cikkező B. V. által emiitett hely: „Szentgyörgy mezőn a vöröskereszt kórházon túl, a pilismaróti út mellett fekvő, úgynevezett lucernás és négy kis út által elválasztott és ugyancsak az érsekség tulajdonát képező, körülbelül három-négy kat. hold térség" nagyon kicsik, e miatt sok rövidséget szenvedne maga az intézmény, miért is csak alkalmasabb hely hijján, harmadsorban volna figyelembe veendő. Azon a helyen, különösen téli időben, nagyon nehéz volna a bent nem lakó tanároknak s a városbeli növendékeknek az intézetet megközeliteni s okvetlenül árvaházzal kellene kombinálni, mert a gyakorlóiskolába a városból olyan messzire más gyermekek ki sem járhatnának. — Nem szabad azt sem felednünk, hogy még házi kápolna s internátus mellett is, egyeseknek úgy mint tömegben, a templombajárás, kör-