ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-12-25 / 52. szám

— Szívesen — válaszolá. — A szerencsétlen Marietta élete nem titok s jobb, ha tőlem hallja a valóságot, mint a nép elbeszéléseit, kik, sajnos, mindig többet tesznek hozzá. Ezen bevezetés után a következőket monda: — .Marietta 20 évvel ezelőtt még atyjának kecskéit örzé nyáron át a hegyekben. Ekkor 17 éves volt. A fakunyhó a Magdolna-kápolna mellett, hol ma is lakik, volt a lakása. A leány szép volt, szülei jómódúak s igy nagyon könnyen férjhez mehetett volna. Volt is több kérője, de ő mindegyiknek kosarat adott. A kérők között volt az utolsó egy Stefano nevű, de ez szegény volt. Ez a visszautasitást annyira szivére vette, hogy elhagyta szülőfaluját. Ekkor kezdődött a leány szerencsétlensége. Monte Baldo erdeiben egy fiatal gazdag úr szokott vadászni. Neve, melyet ön különben már többször hallott, mellékes. Ez látta Mariettát és sikerült neki ezen romlatlan, őrizetlen és tapasztalatlan leányt szép beszéddel és nagy Ígéretekkel elbolonditani. A szülők, kik földműveléssel foglalkoztak és csak ritkán jöttek fel a malgára, leányuk eme viszonyáról sejtelemmel sem birtak. Közelgett az ősz, mikor a gazdag úrnak haza kellett menni. Ekkor, egy őszi napon, mikor a nép a kápolna mellett elment, a nyájat elhagyatva, a kunyhó előtt mekegve, az ajtót pedig zárva találta. Az ajtót feltörték, de a lakás üres volt. Az egész vidéket átkutatták, de Mariettát sehol sem találták. Néhány nap múlva két halász jött a faluba és ezek emiitették, hogy egy pásztorleányt láttak egy elegáns úrral a tavon átcsónakázni. A közelebbi leirás Mariettára illett. Többet nem hallottunk felöle. Ezen rejtélyes távozás után hosszú idő tellett el — monda a plébános. — Marietta jegyesével beutazta egész Olaszországot, de ez igéretét, hogy törvényes házasságra lépnek, nem váltotta be. Könnyezve figyelmeztette erre Marietta többször, de ő szép szóval és Ígérettel mindig le tudta csendesíteni és őt továbbra is hitegetni. Marietta előtt azonban feltűnt, hogy fellépése és kérése után mindig hidegebb és közömbösebb lesz irányában, őt lassankint elhanyagolja, s csak most, mikor már későn volt, sejté a szomorú sorsot, mely reá vár. Gomerban tartózkodtak hosszabb ideig. Egyik napon a gazdag úr, néhány napi távollét után, igen izgatottan jött haza. A leánynak feltűnt különös magaviselete, s aggódva kérdezte okát. „Semmi bajom, feleié." De Marietta eme felelettel nem volt megelégedve; kérve-kérte, mondja el felindulásának okát, legyen az reá nézve bármily lesújtó. — No jól van — feleié a férfi — tudd meg, hisz előbb vagy utóbb úgyis megtudnád. Marietta, válnunk kell. Atyám megparancsolta, hogy egy gazdag nőt, kit ö már évekkel ezelőtt részemre kiválasztott, vegyek nőül, ha ellenkezem, összes vagyonomat elvesztem. Tegnap volt Milanóban eljegyzésünk. Mint a villám, úgy sújtá a szegény leányt ezen kijelentés. Fájdalomtól érintve, mozdulatlanul állt ... a gazdag úr pedig szó nélkül hagyta el a szobát. Egyedül volt . . . Nyomorúságának nagysága egy pillanat alatt lelki szemei előtt állott . . . Hangos kiáltással a közelben levő ottománra esett. Jó ideig tartott ezen lelki tusakodás és fájdalom. Egyszerre csak felkelt, utazóköpenyt vett magára és elment. Este volt. Hova menjen! ? maga sem tudta, de abban a házban, hol az, kit ö szeretett ily nyomorúságba döntötte, nem akart maradni, a fájdalmat nem birta el. Ugy rémlett előtte, hogy a falak összedőlnek és öt élve eltemetik. Hajnalig cél nélkül a vidéken bolyongott, ekkor Comer tó partjához ért. Az ég tiszta volt, a hold fogyó fénye a tó hullámain ezüst színben csillogott, a nád halkan suttogott. Mindenütt csend, mindenütt béke és nyugalom, gondola Marietta. Itt a viz alatt én is megtalálhatnám a békét és nyugalmat, melyet e földön elvesztettem. Mint hívogató szellem tünt fel neki a tó hulláma, mintha mondaná: jöjj, jöjj . . . csak egy ugrás . . . egy pillanat, azután béke, örök nyugalom . . . A hajnali csillag ragyogott az égen, utoljára akart még hozzá feltekinteni, azután . . . Ebben a pillanatban távolról ének hallatszott, melynek lágyan csengő hangjait a hajnali szél hozta a tavon, az: Ave maris Stella. Az elhagyatott hallga tódzik lélekzetét visszafojtva. Ugyanazon ének, melyet ő a Garda-tón a halászoktól oly sokszor hallott, az Ave ma*ris stella. Elfelejtett ismerős képek tárultak most lelki szemei elé. Fájdalommal gondolt vissza hegyeinkre, az elhagyott magaslatra a Magdolna kápolnával, hol oly hosszú időt töltött mint egyszerű pásztorleány boldogságban, függetlenül és békében. Honvágy szoritá össze szivét, s őrzőangyalától mintegy visszatartva iszonyú elhatározásától érzé magát. Az öreg plébános megilletődve hallgatott egy darabig. Megfogadta, hogy visszatér és ennek emlékére — monda tovább az aggastyán — ajánlá fel a képet, melyet ön a kápolnában látott. A haláltól s a kárhozattól ily csodálatos módon megmentve, töredelmes szívvel megbánta tettét és elhatározá, hogy visszatér szülői házába, mindenkitől bocsánatot kér és uj életet kezd. Mint koldusnő, sok viszontagságon átmenve, sok fáradsággal küzdve, az északolaszországi alpokon át útnak indult. A tiroli határhoz már közel járt, mikor vándornőnk erdős vidékre érkezett, hol magas hegyormon egy kastély állt. Az esti égbolton nehéz, esős felhők látszottak, s az első esőcseppek már a sűrű fák lombozatán hallatszottak. Elfáradva ült egy sűrű lombozatú fa alá, hogy az esőtől védve legyen. Amint itt gondolataiba elmerülve pihen, egyszerre barátságtalan arcú férfiút lát közeledni, kinek hátán csomag, oldalán pedig két pisztoly volt látható. A vándor nő nagyon megijedt, egész testében remegett. — Ne félj tőlem Marietta, monda ez. Egykor eltaszítottál magadtól, de elfelejteni nem tudtalak. Nem ismersz? — Stefano! kiáltott fel a leány, s félve tekintett fel hozzá. — Igen az vagyok és pedig a rettegett csempész az egész vidéken és ezt te tetted Marietta; monda szemrehányólag. „Megbocsájtottam, de nem felejtettelek el. Hogyan jöttél ide?" Ezen felszólításra Marietta röviden elmondá élettörténetét. — És tudod kié ott fenn a kastély? kérdé fürkészöleg a csempész. Azé, ki téged a nyomoraságba döntött, de esküszöm, meg lesz boszulva, véresen megboszulva. — Az ég szerelmére Stefano — szakitá félbe őt Marietta — mit akarsz ?! — Figyelj — monda ez halkan. — Holnap lesz a kastélyban az esküvő, érted, és még ma megérkezik Ő . . . Többet nem érthetett, mert egy erős szélroham a fák leveleit erősen megrázta és egyúttal erős lópata zaja hallatszott. — Isten veled, ő az — monda Stefano — s a bokrok mögött eltűnt. Egy lovas közeledett a leányhoz, ki elöl a fa mögött akarta magát elrejteni. Ekkor egy villám cikkázott végig, s megvilágitá az esti szürkületet, dörgése pedig tompa morajjal zúgott végig az erdőn. A ló megijedt s ágaskodott, a lovas pedig megpíllantá egykori jegyesét. „Marietta" kiáltá a lovas, s a nyugtalan állatot iparkodott megfékezni. Feleletet nem kapott. „Marietta" kiáltott ismét a lovas. Semmi felelet. Ezután vágtatva a kastély felé lovagolt. Mélyen fellélegzett a leány és a bükkfának támaszkodva hallgatódzott, mig a paták zaja teljesen elnémult. Ekkor a kastély körül lövést hallott. Aggódó sejtelem szállotta meg Mariettát: hátha a Stefano, de gondolatát nem merte befejezni. Másnap egy asszonytól hallotta, ki az erdőben fát szedegetett, hogy a kastély fiatal urát, ki ma akarta lakodalmát megtartani, a kastély közelében agyonlőve találták meg. Lova, mely gazdája nélkül rohant a kastélyba, jelzé a szolgaszemélyzetnek a szerencsétlenséget. — Ki tette, ki lőtte agyon, kérdé remegve Marietta az asszonyt. — Nem tudják, volt a válasz. Több napi vándorlás után Marietta szülői házába ért. Három évi távolléte óta itt már minden megváltozott. Szüleit a bánat sirba vitte, a gazdaságot bátyja vette át, ki ezen idő alatt megnősült. Ez Mariettát már meghaltnak tartotta, de szívesen fogadta a visszatértet és mindent megbocsájtott neki. A szokatlan és nagy fáradtság, a hosszú vándorlás úgymint a nagy lelki fájdalmak, melyeket Marietta átszenvedett, ágyba döntötték és több hétig élet és halál között volt. Lassan felgyógyult, de teljesen megváltozott. Egykori vidámsága, aranyos kedve teljesen eltűnt és kerülte az embereket. Mint bűnbánó vonult vissza a magányba, hol boldognak érezte magát. Lakásául azon gunyhót választá, melyet elhagyott. A nép ezért Monte Baldói remetenőnek nevezte. — És Stefano, kérdeztem? — Erről — monda a lelkipásztor — nem hallottunk ezen eset után semmit. Nem régen kaptam azon megbízható hírt, hogy Tessin kantonban, hova a bűncselekmény elkövetése után menekült, bünbánólag halt meg. Halálos ágyán nyilvánosan megvallotta, hogy Marietta elcsábitóját boszuból ő lőtte agyon. A kedves és tiszteletreméltó plébános úr evvel befejezte az elbeszélést. Anélkül, hogy észrevettük volna, már az éjfél közelgett. Hamarosan nyugalomra tértünk. Következő esztendőben, midőn e gyönyörű vidéket ismét meglátogattam, felkerestem kedves házigazdámat is. Kérdésemre a remetenő után a gyönyörű temető felé mutatott: Ott kell őt az idén felkeresni, monda. Tavasszal, mielőtt még a narancsfák virágoztak, Istennel és emberekkel kibékülve a jobb hazába, a békesség otthonába költözött. Utolsó szava volt: „Ave maris stella". Fordította: Siklósi József. Köztársaság vagy királyság? A szabadkőművesek, kiknek műve a francia forradalomtól kezdve a portugál forradalomig minden forradalom, tervszerüleg csinálják a hangulatot Európaszerte a köztársasági államforma mellett, s azt egyenesen a népjólét feltételeként állítják oda. Az igazság az, hogy egy államforma sem hozhat teljes boldogságot itt a földön; de azért az alkotmányos monarchia relatíve a legtökéletesebb államforma, messze felülmúlja népjólét szempontjából is a köztársaságot. I. Komoly időket élünk; az események ijesztő gyorsasággal követik egymást. Egyrészről teljes anyagi és erkölcsi bukásban látjuk a francia köztársaságot, másrészről ép az imént állítottak föl Portugáliában uj köztársaságot, mint orvosságot az ország összes bajai ellen. Spanyolországban is teljes erővel forradalmon dolgoznak a republikánusok, hogy elsöpörjék a régi monarchiát, és Itáliában is felütik fejüket reményteljes elbizakodottsággal a republikánusok. Hát igazán a népjólét követeli-e a köztársasági államformát ? Franciaországban most negyven év óta áll a köztársaság. Első elnöke, Thiers, e szavakat adta neki útravalóul: a köztársaság vagy konzervatív lesz, vagy megszűnik létezni! De miután a monarchikus restauráció nem sikerült, a francia köztársaság gyors egymásutánban lesz liberális, majd radikális, hogy elérje a szocializmust és hogy ma közvetlen az anarchia örvénye előtt álljon. Ugyanily mértékben lett a köztársaság mindig nagyobb és nagyobb ellensége az egyháznak és manapság ezen a téren valóban nincs már mit tennie. Az antiklerikális politika, mely eddig mint a republikánus tömb kötöszalagja szerepelt, megtagadja szolgálatát, és most Franciaország anarchia előtt áll. Franciaországnak már évek óta szociáldemokrata miniszterei vannak; ezek először radikálisak voltak, kik a szocialistákra támaszkodtak, ezután jöttek a radikális szocialisták, végre szintvalló szocialistákká lettek. Ma Franciaországnak három szocialista minisztere van ; a miniszterelnök, Briand a legszélsőbb irányt követő merev szocialista; Viviani és Hillerand szintén kimondott szocialisták. Olyan világ van Franciaországban, mintha pl. Németországban Bebel volna a miniszterelnök. A respublika híveinek tétele szerint ily köztársaságban a népjólétnek a legmagasabb fokon kellene állania! És mit látunk a valóságban? A munkás osztályoknak sokkal rosszabb helyzetét, mint a monarchikus Németországban, páratlan fegyelmezetlenséget, az államnak szüntelen görcsös rángatódzásait, mozgalmakat, melyek teljesen föladták a gazdasági érdekharcok jellegét és minden félelem nélkül hordják homlokukon az anarchikus hatalmi küzdelmek bélyegét. A mult évben az elektromosságnál dolgozó munkások sztrájkja sötétséggel töltötte el egész Parist. Legutóbb pedig a vasúti alkalmazottak sztrájkja a terrorizmus, a nyers erőszak és gonosz tett minden eszközével megakasztotta a forgalmat. És mit tett a szocialista miniszterelnök Briand? Rögtön letartóztattatta a sztrájkolok hat fővezérét, hogy ártalmatlanokká tegye. Ha ezt egy monarchikus kormány tette volna! Hogy megrendült volna akkor a lég a szociáldemokrata és liberális lapok dühöt lihegő frázisaitól. Briand úr azelőtt teljes tüdővel fújta az általános sztrájk harsonáját; s ebben a tekintetben felülmúlja Bebelt. De a theoria más mint a praxis, egy kortesbeszéd más mint egy miniszterelnöknek államférfiúi bölcsesége. Mint ilyen,rögtön kirendeli a vasutasok általános sztrájkja