ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-12-04 / 49. szám

szakadozni, melyek öt a közhöz és a közönség érdekeihez fűzik. Mi egy megye- vagy városatya kötelessége? Éreznie kell, hogy számára a közérdek szolgálata bizománykép van átadva. Ismernie kell a város vagy megye lelkületét, mint ismerjük a tudomány formuláit. Össze kell hoznia a szeretetet az érdekközösséggel, nehogy a megfagyás veszedetme boruljon munkásságára. Szükséges a közérdek erőinek s rugóinak lelkiismeretes mérlegelése, hogy a város vagy megye adminisztrációja nemes veretű munka legyen. A felsőbb szempontoknak kell irányitóknak lenni, a tudást és a lelkesedést kell úgy értékesiteni, hogy. magatartása vagy lépése a közügy szolgálatában ne szolgáljon egyéni hatalmának és érdekének előnyére. A város- vagy megyeatya fonódjék össze megyéje s városa modern fejlődésével úgy, hogy e fejlődés szálai mintegy az ö rokkájáról ereszkedjenek alá. Az ilyen értelemben felfogott kötelesség etikai alapon állóvá teszi a város- vagy megyeatya működését s a kényszerhelyzet meghajol az altruisztikus cselekedetek előtt. Igy fűződik szorosabbá a városhoz vagy megyéhez való összetartozandóság, hogy ez aztán olyan erős legyen, mint akár a vérkötelék vagy faji ösztön. És ha a kötelesség teljesítésének önsúlya alatt nehéz is lesz néha a munka terhe, gondoljon minden város vagy megyeatya Eötvös József báró gyönyörű intelmére: „Emberek, az köztetek a legboldogabb, aki legtöbbet dolgozik!" Sző esik, sőt ténnyé fog nemsokára válni a követválasztás is. Nehéz napok, még nehezebb helyzettel. Egyfelől a vallási burokba öntik a politikát s azt mondják: ilyen exponált katholikus vezérembert nem utasithat vissza a magyar katholicizmus Sionja. Másfelöl az elvi következetesség áll elénk lángoló pallossal, azt hirdetve, hogy nem a személy egyes kiváló tulajdonságát, hanem a politikai elvet és pártprogrammot, melyet képvisel, kell a jelöltben nézni. Ha csak a személyt nézzük a követnél, akkor fölösleges lenne politikai Programm s atyafiságos vagy baráti szimpátiák jegyében indulna minden képviselőválasztás. 'Egy harmadik nézet a koaleálás, a politikai kartell elvét vallja. Hogyha t. i. nem lehet a pártprogrammot győzelemre vinni, azt a jelöltet támogatjuk, aki elveinkhez mégis legközelebb áll. Úgy látszik, a város ellenzéki polgársága ezt a megoldást követi, a kormánypárti polgárság viszont önállóan megy be a küzdelembe. Számosaknak az az álláspontja, hogy egy jelölt a leghelyesebb. Ezzel legalább a lélekvásárlásnak lehetne útját állni. Tényleg ez lenne a legokosabb a mi viszonyaink között. Erre nézve azonban a pártoknak kellene egymás iránt deferálniok. Sajnos, alig lehet nálunk ekkora politikai önzetlenségre és érettségre számitani. Valószínű, hogy mivel a függetlenségi párt nem állit jelöltet, hanem a politikai kartel elvét fogja követni, lesz egy pártonkívüli és egy kormánypárti jelöltünk. Természetesen a politikai következetesség s becsület szempontjából a politikailag önálló polgárság azt a jelöltet fogja támogatni, aki pozitív keresztény hitével, hazafias politikájával a nemzeti küzdelmekben tanúsított áldozatával a magyar politika elitjében foglalt helyet eddig is. K. K. D. Az országos politikából. Helyi vonatkozások. Legújabban városunkra, annak egyéneire, társadalmi és közéletére is kinyújtotta az ujját az éjszakában vakoló, nappal kellemetlenkedő és izetlenkedő titkos szövetség. Magukban a püspöki városokban, tehát a főhadiszállásokon támad a szabadkőművesség, magához kapcsolván a „mindenre kapható" erkölcsi szemeteket. Nagyváradon, Győrött, Szombathelyen, Temesváron nagy fanatizmussal és csúf cselszövényekkel törnek ellenünk, mig Pozsonyban, amely valósággal „páholytelep", nem veszünk észre akkora mozgolódást: ott nincs vezér, nincs „klerikális'*' tábor, nincs támadó, szervezkedő katholikus akció, nincs is szabadkőműves reakció. Bátran mondhatjuk, hogy a legújabb politikai kifejlődés és pártalakulás a szabadkőművesség jegyében és annak szája-ize szerint történt. Innen van az a felbátorodás is, amelynél fogva a kereskedelmi vonalból kieső Esztergomban és Egerben is kezdik a rontás-bontás átkos munkáját. Akiknek nincs szemük, azok nem látnak semmit, akik félelemből, a közszereplésben résztvevőknek kijáró csúfságtól ijedezve viszavonulnak, bebújnak, elbújnak, nem veszik észre az egyes apró, tollatlan doktorkák és nagyon is tollas nem doktorkák csalafintaságait, ugrálását és okvetetlenkedéseit. — Betegségem alatt jöttek a kolléganők, eddig irigyeltek, most sajnáltak s ez a vigasztalás rosszabbul esett, mintha pofoztak volna, de egyben, mintha mind egyetértettek volna, mind azt ajánlotta, hogy férjhez kell mennem, mindegy kihez, de a férfi neve betakarná a szégyent. S ekkor megtettem azt a szamárságot, hogy hallgattam szavukra. Egy fiatal kataszteri mérnök udvarolt már régebben nekem, de nem hallgattam reá, mert el kellett volna szüleitől szakitanom, ha hozzámegyek, de most már nem törődtem ezzel, nyolc hétre felgyógyulásom után egybekeltünk. — Boldogan töltöttünk el egy pár hónapot, de szülei, hogy elszakítsák tőlem, nem nyugodtak addig, mig állasát el nem veszítette. Ez roppant idegessé tette férjemet és ennek hatása alatt féltékenykedni kezdett reám, azt kívánta, hogy hagyjam ott a színpadot, talán akkor megbocsájtanak a szülei. De tehettem-e én ezt ? Miből éltünk volna ? És minden álmomról, ábrándomról lemondjak, csak azért, hogy meg legyen a mindennapi betevő falatom? Kijelentettem neki, hogy erről szó sem lehet. Ezért azután leszidott, lemocskolt s elment, három nap múlva láttam viszont, de milyen állapotban, berúgva, piszkosan . . . Utálatos volt. Azóta igy ment ez nap nap után. A koronát azonban három nap előtt tette fel eme viselkedésére. Elfogyott a pénze, nekem sem volt. Követelődzött, hogy adjak pénzt. Mondtam, hogy nincs. Azt felelte, kérjek előleget a gázsimra. Honnan? Hiszen már két hónapra előre kifizetett a direktorom. A válasz az volt, hogy jól felpofozott és elment; azóta sem láttam, bárcsak ne is látnám soha . . . , Csend állott be. Teca izgatottan szívta szivarkáját, Tamás úr pedig úgy meg volt hatva, hogy szóhoz sem jutott. Igy ültek csöndhen egy darabig. Majd hirtelen kitárult az ajtó és ott állott a férj, egy kissé becsüccsentve, jókedvűen, mosolyogva ment az asszony felé, kezében egy bankót lobogtatva : „Ide nézz édes Tecácskám! Száz korona! Ebből murit csapunk 1 A patikustól nyertem a csöndesben." - A világfájdalmas nő pedig, mintegy felvillanyozva ugrott fel fektéből és össze-vissza ölelgette, csókolta férjét. Kvartász úrral ekkor esett meg gimnazista kora ótaj először, hogy kiesett a monokli a szeméből. Elegáns mozdulattal felemelte s mivel a házaspár még mindig nagyon el volt egymással foglalva, angolosan távozott, ekként monologizálva magában: — „Mi itt a valóság, az asszony szavai, vagy tette ? Ott volnánk már, hogy egyeseknél a pénz a lelkek disszonanciáját is ki tudja egyenlíteni ? ! . .. Undorító !" Egy kis darabig gondolkodott még, —• ami bizony ritka tünet volt nála — aztán azonban szinte elröstelte magát: — „Eh! Eb, ura fakó! Bolond töri a fejét lehetetlenségen." Seregély Pál. Akik nem jól látnak, ne bizakodjanak el vakságukban, mert a bajusztalanság még nem a klerikálisságnak az ismertető jegye. Dixi! A szabadkőműves álnokság

1

. A világnézetek harca mind jobban elmérgesedik és mig azelőtt a liberális csapatok a kereszténység korlátait igyekeztek lelkiismeretük mintájára kitágítani; arról volt szó, hogy az egyház követelhet hitet a lélek rejtekeiben, de a nyilvánosságban, a politikában eressze szabadon a cselekedeteket . . . addig most már félremagyarázhatatlanul azt a kérdést vetették fel, hogy oda vethetik-e a hurkot az egyház nyakára, avagy ők fuladnak meg ?! Mi az utóbbit szivesen megbocsájtjuk nekik, akár helyben laknak, akár idegen országban! Azt azonban szivesen sem látjuk, de meg se bocsátjuk, hogy a doktori felavatáson tett kemény és hatalmas esküt a szabadkőműves orvosok semmiképen sem respektálják, sőt — ha vagyonos a haldokló — egyenesen ellene dolgoznak, amenynyiben lelki vigaszt hozó lelki atya helyett szabadkőműves ügyvédet citálnak az ágyhoz, aki különböző hamis cégérek és álnokságok útján kiviszi, hogy a haldokló szabadkőműves célokra hagyja a vagyonát. Igy fojtják meg a közbizalmat, a tisztességet, igy rúgják oldalba a törvényt, a jogot és az esküt. S ezek merik a jezsuitákról terjeszteni, hogy az. lett volna a vezérelvük : „A cél szentesíti az eszközöket." A hullarablók becsületről regélnek. Adnak és elvesznek. Kik ? — A szabadkőművesek! Mit? — Mandátumokat, képviselőséget! Maga a boldogult Frey Ferenc beszélte, hogy mikor először mandátum nélkül maradt, a klubban két ékes állású és nevű politikus környékezte meg: „Feri bátyánk, akarsz-e képviselő lenni?"' Mire természetesen azt felelte: „Hát hogyne akarnék!" „No látod! Akkor csak ezt a nyilatkozatot kell aláirnod, hogy belépsz közénk, a szabadkőművesek közé. A többi a mi dolgunk. Le se kell menned. Egy krajcárt sem kell adnod — egy hét múlva tied az egyik erdélyi mandátum". Frey Ferenc megköszönte a szívességet és ajtót mutatott nekik. De hányan nem mutatnak?! Igy adnak ők mandátumot. Elvenni pedig úgy veszik el, hogy a pokol ördögein kivül államhatalmat, közigazgatást, liber ralis sajtót, szóval mindent mozgósítanak. Hogyan használják fel a sajtót ? Még csak emlegették, hogy Szemere Miklós becsületes magyar és keresztény ember fellép Esztergomban, a „Budapesti Hiriap" máris azzal kedveskedett, hogy „Szemere bécsi holmiait a nagy börzeveszteség fedezésére ellicitálták." Holott ő maga értékesítteti, mert megunta őket. Igy fest a szabadkőműves igazság! F. A kongrua kérdéséhez. Minden újságcikk, amely a lelkészi kar kongruakérdésével foglalkozik, élénk hangulatot kelt a papság soraiban. De ezzel azután más minden eredményét is regisztráltuk mindazon felszólalásoknak, amelyek a kongrua kérdéséhez történtek. Hasonlatos a papság mozgalma annak a cigánybandának a történetéhez, amelyet az éhes farkasok támadtak meg az uton. Egy részét fölfalták, a megmaradt rész a fűzfákra menekült és más védelmi eszköz hiányában kiki a maga instrumentumán muzsikálni kezdett az éhes farkas közönségnek ; a szegénysorsú alsópapságra is már régóta vicsorítja fogait az ínség, egyrészt meg is nyomorítja, durvult, paraszti életre szorítja, és a többiek, akik a bajra orvoslást szeretnének, kiki a maga szelidhangú tilinkóján fújja a „pium desiderium" csendes, andalító nótáját — hátha a nyomorúságnak a lelkészségre leselkedő és őt hivatásától elvonó gondoknak, megélhetési nehézségeknek sikerül valahogy kimuzsikálni a méregfogait?! Egyéb azonban nem történt semmi sem. Ha jól emlékezünk reá, a verebélyi kerület papsága Lulicsek Izidor volt esperes-plébános indítványára mozgalmat indított Barsvármegyében az iránt, hogy a vármegye tegye magáévá a szegény alsópapság ügyét és feliratot intézzen a kormányhoz, hogy a kormány a lelkészkedő papság kongrua-