ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-11-27 / 48. szám

— A képviselő választások alkalmával szenvedett vereségéből úgy látszik kezd a néppárti nép lassan fölocsudni. Legalább erre vall, hogy a nép azon kerületekben, ahol képviselő választások alatt a terrorizmus és a pénz legyőzte a néppártot, a most folyó megyebizottsági tagok választása alkalmával saját embereit segiti diadalra. A verebélyi kerület alsó járásában f. hó 24-én Hull községben tartott választás alkalmával a néppárt fényes győzelmet aratott. A leadott 287 voks közül Dióssy József óhaji közbirtokos 272, a másik jelölt Veszély István zsitva-bessenyői kántor-tanitó 202 voksot kapott. Dióssy J., aki egyébként függetlenségi Kossúth-párti, végigküzdte a választásokat a néppárt oldalán, s azért a néppárt hálából a legmesszebbmenő támogatásban részesítette. Volt hivatalos jelöltünk is dr. Demény Gyula verebélyi. ügyvéd s választási főkortes személyében, akit azonban a nép csúfosan megbuktatott, mert csak 43 voksot kapott. A másik ellenjelölt dr. Ruffy Pál miniszteri biztos volt, akire szintén csak 57 szavazat esett. Mint választási elnök, Dóra Miklós hull-i földbirtokos működött, általános elégedettségre. Reméljük, jön a többi is. D T A népiskolai hitoktatás. íi. Az Isten országának terjesztését maga az Úr bizta reánk, midőn az apostolutód előtt térdelve avattattunk az ő bajnokaivá, sőt barátaivá. „Vos amici mei estis, si feceritis, quae ego praecipio vobis" s lelkesedéssel mondottuk el a trienti hitvallást: „Credo in Deum ; et in Jesum Christum filium eius unicum. Credo in Spiritum Sanctum." Hitoktatásunk tehát természetfölötti jelleggel bir s oly eredményt mutat fel, melyet a világi., pedagógiailag legképzettebb tanitók sem képesek elérni. Reánk vonatkoznak az ó-szövetségi látnók szavai: „Quomodo descendit imber et nix de caelo, et illuc ultra non revetitur, sed inebriat terram et infundit earn, et germinare earn facit, et dat semen serenti et panem comedenti: sic erit verbum meum, quod eggredietur de ore meo; non revertetur ad me vacuum, sed faciet, quaecumque volui et prosperabitur in his, ad quae misi iliud." Kivánunk eszményképet? Ott van Rómában a világegyház főpapja, Krisztus Urunknak helytartója, az aranymisés áldozat fénysugaraival övezett X. Pius szentséges atyánk, kit a jövendölés ignis ardensnek .jelzett; a világosságot, melegséget árasztó lángokban égő tűz, mely a tévelyek sötétjében bolyongó emberiségnek a boldogság felé vezető útját megvilágositja. Már mint ifjú lelkész kitűnt hitoktatói működésében s későbbi pályáján is nagy súlyt helyezett a vallás-erkölcsös nevelésre s áldozatkész szeretettel karolta fel annak minden ügyét s midőn szive nagy alázatosságában „Fiat volunhogy lövés nélkül adták meg magukat, mert igy csak egy pár hónapot kapnak, amit szívesen leülnek." Itt hirtelen abbamaradt a beszéd, mert tőlem valami harminc lépésnyire a galyak között bekandikáló hold fényében megvillant az egyik vadorzó puskája. Valami életmentési ösztön fogott el: hirtelen egy fa mögé húzódtam, célzásra kaptam a puskát és mielőtt még az öreg vadorzó megragadhatta volna a karom, elsütöttem a fegyverem a villanás irányába. Erre kemény markot éreztem a nyakam csigolyáján s arra eszméltem fel, hogy a harasztban hasalok, mellettem a kemény markú ember szuszog, a puskák durrognak, a sörétek fütyörészve röpködnek s reccsenve hullanak a földre az eltalált száraz ágak, miközben egy fájdalmas ordítás is tarkítja a halálos zenebonát. „Valaki kapott" — mormogta a vasmarkú, akiben az öreg vadőrre ismerek. Egy pár pillanatig halálos csönd. Majd újra megreccsennek a galyak az óvatosan lopódzkodó léptek alatt. „Most már mi is mozoghatunk" — véli az öreg — „a túlsó csapat jól hátba fogta őket. Viszik is az irhájukat kifelé, de ott majd a kakastollasok piszkálnak a füleik közé.*" Az öregnek tetszik a dolog, mert mig a földről felcihelődik, halkan belenevet a borzas bajuszába. Végre hátra sunyit a cimborákhoz : „Nem kaptatok?" „Nem ám! . . Kicsi hija volt! . . „. . . Hamarosan lehúzódtunk a földre s onnan küldtük a „postákat!" Hangzik a felelet halkan, morogva. tas tua" fohásszal átveszi a világegyház kormányzatát s kiadja első körlevelét, a legfőbb tanítói hivatal sugaraival vet világosságot a modern kor összes bajaira, melyeknek gyógyítására indul jelmondatával: „Omnia instaurare in Christo." Utolérhetetlen bölcseségével hirdeti a nemzetek millióinak, hogy bensejüket kell müvelniök, lelküket kell Krisztussal összeköttetésbe hozniok. Sürgeti a természetfölöttinek beillesztését a társadalomba ; követeli 1905. évi április 15-én kiadott „Acerbo nimis" nagy feltűnést keltő bullájában a hitnek, Krisztusnak mennél mélyebben való megismertetését a hitoktatásokban s a katekézisekben, mert fennen hangoztatja, hogy „minden egyéb dolgok fölé helyezendő az ifjúság vallásos nevelése". Buzdítja a kath. világot Krisztus testének és vérének mindennapi vételére, megnyitja a tabernakulum ajtaját „et facit coenam magnam", melyhez meghívja a kegyelem állapotában lévő, jó szándékkal biró s helyesen elkészült lelkeket. Társadalmunk vallástalanságának oka a hitbeli tudatlanságban rejlik, nemcsak a köznép, de a profán tudományokban műveltek is járatlanok a hitben. A betegek ellátásán kivül egy papi ténykedés sem fontosabb, azért a lelkészek foglalkozzanak a káté rendszeres előadásával, készítsék elő a gyermekeket" a bűnbánatra, bérmálásra s az első szent áldozásra s ekkép körültekintő gonddal karolja fel Szentatyánk azon országokat, melyekben a hitoktatásról nincsen gondoskodva. Nálunk pedig megújitja az 1114-ben Esztergomban, 1611-ben Nagyszombatban és 1888-ban Esztergomban tartott zsinatok rendelkezéseit. Szentatyánk hitoktatói buzgalmát mutatja, hogy leszállva trónjáról, a Sala Ducaliban maga köré gyűjtve Róma népét, főleg ifjúságát s apró gyermekeit s mindenkit elragadó hévvel magyarázza hitünk igazságait, fősúlyt fektetve az észt meghódító, az alapvető és hitvédelmi rendszerre, mely nemes tettekre, hősies erényekre indítja az akaratot. 1905. június 25-én pedig a „Catecismo breve s maggiore" címen maga szerkesztetett s bocsájtott ki új katekizmust, 1906. évi március 27-én kiadott körlevélben pedig jó hitoktatók képzéséről intézkedik. X. Pius pápa, mint hitoktató, az alexandriai iskola, szent Jeromos és Ágoston szellemének örököse s mint egyháztanító, az emberiség lelki égboltozatán fénylő nap, a pápaság világtörténelmi jelentőségének fejlesztője, az isteni hit ótalmazója, a kultúra valódi reformátora s az egyház szabadságának rettenthetetlen védője, kit dicsőséges uralkodása már a „Pascendi Dominici^ révén legnagyobb pápáink sorába emel. Kövessük Szentatyánk ragyogó példáját, jól tudván, hogy édes hazánkban is az iskolák csak az egyház keblén nőttek naggyá s hogy nevelői hatalmunkat megtarthassuk és iskoláink ellen intézett támadásokat visszaverhessük, okvetlenül szükséges, hogy főképen az öntudatos gyakorlati keresztény életet mozdítsuk elő hittani tanitáA reccsenések és a halk neszek már jó távolról hallatszottak. Egy-két kisebb vad és madár zörgött az ágak és a haraszt között. A vadorzók verték fel őket. Mi is megkezdtük újra az előrenyomulást. Az előbbi riadalom után a bizonytalanságnak valamelyes érzése maradt még bennem s lázas fohászkodás fakadt fel szivemből. Még egy kinos félóra telt el a lassú és óvatos előrenyomulásban. Végre is az erdő szélére szorítottuk a tolvajokat, ahol erélyes „Megállj!" hallatszott s a csendőrök fegyverei meredtek a búj kálókra. A vadorzók meglepetve állottak meg s boszús ábrázattal tekintettek körül. Minden oldalról puskacsövek meredtek feléjük. Itt nincs min gondolkodni! Szótlanul összenéztek és csendesen lerakták fegyverüket a fűbe. Sorban járultak a csendőrök elé és ellenkezés nélkül nyújtották oda kezüket, hogy a bilincset reá tegyék. Áz egyik sántikálva közeledett. A csendőr rávillantotta a szemét: „Kaptál?" „Egy pár szemet a lábamszárába, de azért tudok menni." „Ráérsz meggyógyulni a börtönben" — hangzik a felelet. A szomorú csapat elindult a falu felé, az öreg vadőr pedig rám sunyítva csak annyit jegyzett meg: „Rosszabbul is végződhetett volna a mulatság." sunkkal. Ezen törekvésünket támogatja S. Atyánknak a gyermekek áldoztatásáról szóiu levele, mellyel kinyitja nekik a szentségház, hogy élvezzék az angyali eledelt, ha csak némi hitismerettel s eszük valamelyes gyakorlatával rendelkeznek. Szent Benedek, Calasanti József, lojolai Ignác, De la Salle János, Don Bosco, a keresztény nevelés ezen nagy reformátorainak, valamint Pázmány Péter, Simor János, Vaszary Kolos, gróf Majláth Gusztáv, Prohászka Ottokár, a magyar kath. hitélet ezen tüneményes vezéreinek szelleme vezessen minket nevelői pályánkon. Tanulmányozzunk szabad időnkben szakmánkba vágó hitelemzéstani műveket, ilyenek: Fonyó Pál: „Módszertani útmutatás"-ai, Nagy Antal: „Hitelemzés példákban" s Goffine : „Oktató könyv "-ét, Jedlicska Pálnak a keresztényekről írott könyveit, „Kath. Nevelés" folyóiratot, Siposs Antal: „Katholikus hitoktatástan"-át, dr. Sipos István: „Szemléltető módszer a népiskolai hitoktatásban" s dr. Török Mihály: „Hitoktatás elmélete" cimen most megjelent munkáját; hasznos szolgálatot tesz Lubrich Ágost kitűnő neveléstana, a vasárnapi katekézisekre pedig a „Borromeus" győri folyóirat és Baráczius József prédikációi. Lapozgassuk a nm. püspöki kar 1876. és 1905. évi utasításait, rendszabályait s tanterveit. Tanításunkban hasonlítsuk- össze a Deharbe-féle régi és új katekizmust, valamint a Roder-, Gerelys Pokorny-féle bibliai tankönyveket s jegyezzük fel az elénk gördülő nehézségeket,- hiányokat s talán hibákat is; kövessünk el mindent, hogy a szülök is támogassanak minket nevelői munkánkban s házuk legyen a hitoktatás előiskolája. Továbbá egyetértve járjunk el munkatársainkkal, a kath. tanítókkal a hitoktatásban, melynek ellenőrzését és igazgatását akkor is kell végeznünk, ha bokros és összehalmozódott lelkipásztori kötelmeink folytán a tantervben előirt órákat be nem tarthatnánk. A végzett tananyagot irjuk be az előirt „Hitoktatási napló"-ba. A tanitók tartoznak növendékeinket a hittani órákra előkészíteni, oktatásainkon jelen lenni s a fegyelmet fenntartani; az egyes leckéket emléztetni és kikérdezni, bennünket akadályoztatásunk esetén helyettesíteni s kitüntetésnek tekinteni, hogy velünk együtt a korrekt kath. vallásos oktatást végezhetik s ekként iskoláink kath. jellegét gyakorlatilag is érvényre emelhetik s karöltve a szeretet vaskapcsaival, megerősítjük az egész társadalmat fenntartó kis pillért, a templomot és iskolát, melyeket a hitetlenség vak Sámsona átkarolt. Lelkesítsen minket ifjúságunk virágzó s Istennek felajánlott korában s életünk legünnepélyesebb órájában a felszentelő püspök elhangzott szózata: „Sitdoctrina vestra spirituális medicina populo Dei." Majd tovább: ^Sint providi cooperatores ordinis nostri, ut in lege Dei die ac nocte meditantes quod legerint credant, quod crediderint doceant." Ne érjen bennünket e vád: „Parvuli petierunt panem et non erat, qui frangeret eis." A főhatóság bekérte a hitoktatási naplókat, hogy meggyőződjék, hogy e kötelmünket teljesitjük-e ? Főleg a mostani válságos időben nemzeti feladatot képez a hittani oktatás, midőn a szabadgondolkozók s szabadkőmivesek a tanítói kart hálójukba keríteni s a hittant az iskolából kiküszöbölni akarják s azáltal édes hazánkat megfosztani az egyedüli kulturtényezőtől, a hitvallásos iskolától s keresztény erkölcstől, ami nélkül már ős Róma is ledőlt s rabigába görnyedt. Franciaországban a szabadkőművesek kivetették az iskolából a keresztet, kiirtották a szivekből a vallást s az erkölcsösség romjain felépítették az anarkiát. Imádkozzunk s hirdessük az Űr igéjét a szószéken s az iskolában, hogy terjeszszük Isten országát a hivek s az ifjúság szivében. Peczkó Antal. HÍREK. Krónika Most lehet hát Esztergom Újra elemében, — Képviselőválasztás Kettő is egy évben! Lehet újra szavalni, Potyán inni-enni, Milyen jó is Esztergomban Választónak lenni! Nincs most olyan fontos más, Mint a városérdek, Bár a poütikához Én se sokat értek . . .