ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-10-23 / 43. szám

A szent mise alatt Táky Gyula karnagy vezetésével az ezen alkalomra alakult vegyeskar énekelt. Az énnekkar tagjai a következők voltak: Grátzer Irma, Iványi Annuska, Langasser Helen, Mack Mici, Math Irmuska, Táky Gyuláné, Tőlgyessy Etelka, Vezér Mariska, Eitler József, Homor Imre, Hegedűs Sándor, Janzer István. Karácsonyi Béla, Kántor Félix, Math Gyula, Pauer Károly, Rolkó Béla, Sámson György, Szendrei István, Szentgyörgyi József. Táky Gyuláné offertoriumra Kühne „Ave Maria"-ját énekelte a vegyes kar kisérete mellett. Mind Tákyné művészi éneke, mind az énekkaré egyedül álló zenei jelenség volt városunkban, de még annál is több — igazi dicsérete az Istennek. Az ünnepélyes felavatás. A tagok tekintélyes serege az előbb dicsért rendben és csendben vonult vissza a kör helyiségébe, vezetve az assistenciával bevonuló főpapot. Brühl József prelátus az egyház szertartása szerint beszentelte a helyiségeket s ezután kezdődött az ünnepély a Himnusz éneklésével. Pauer Károly főszékesegyházi karkáplán, a kör elnöke lépett az emelvényre s elmondotta megnyitó beszédjét, amelyben kiterjeszkedett mindazon társadalmi veszélyekre, amelyek gáncsot vetnek a tisztességnek s az erkölcsnek; vázolta sötét ellenségeinknek — a szabadkőmiveseknek, szabadgondolkodóknak s a többi rosszakaratú álnokoknak és hamisaknak — aknamunkáját, amellyel a kereszténység alapját akarják aláásni. Majd diadalmas eszmemenettel rámutatott arra a tényre, hogy az alattomos erők ellen csakis a vallásalapon való tömörülés segítségével küzdhetünk igazi eredménynyel. Majd vázolta a kör létesülésének történetét s megemlékezett a nagyobb adakozókról. Az elnöki beszédet nagy figyelemmel, élénk helyesléssel és kitörő éljenzéssel hallgatta a közönség. A matiné számai. Az elnöki megnyitó után Gamauf Sárika ült a zongorához és ügyesen adta elő Eitler József kedves keringöjét, „Az aviatikusok"-at. Majd Homor Imre szavalta el saját szerzeményű ünnepi ódáját, melyet teljes egészében közlünk: Hogy örömnap virradt ma Szentgyörgymezőre, Nem kell kihirdetni, nem kell vésni kőbe. E napnak emléke mégse foszlik köddé, Szivekben fog élni örökkön-örökké! Szentgyörgymező népe, apraja és nagyja 'Vissza fog gondolni sokszor e szép napra S mikor már a parázs este alig fénylik, Késő unokáknak nagyapák mesélik: „Épült egy ház egykor . . . mintha mese volna, Építette gazdag-szegény kezetfogva; Minden kődarabja adomány, ajándék, Amit még szebbé tesz a magasztos szándék." zett s mi utunkat a Mürz völgyének veKük Lelkünk telve volt gyönyörrel s élveztük a szép természetet, melyet a Mürz patak szeszélyes kanyargását hűségesen követő, kigyódzó út kaleidoszkópszerű, folytonos változatban tárt elénk! Mély csend borult a fenyvesekre! Mintha örökös vasárnapot ülne itt a nagy természet! Egy madárcsicsergés sem hallatszott sehol, s csak a sasok keringtek némán fenn, magasan a kőszirtek felett. Valóban Isten önalkotta temploma ez, mert csak őt illet ilyen örökös ünneplés. S az emberek is, mintha éreznék közelségét. A csend, a béke, a szeretet fűzi össze őket s akik városokban, falvakban egy szobában meg nem férnének, itt mértföldnyi távolságban a legjobb testvérek. Hányszor szeretnők mi is e távolságot köztünk s embertársaink közt, s akkor talán nem kellene kongresszusokat tartani a világbéke érdekében . . . De csend! Kutyanyihogás hallatszik előttünk. Már mérföldeket mentünk s eddig egy élő lelket sem láttunk sehol. S mig kiváncsian lestük, hogy kik lehetnek, egyszerre a fenyőfák övezte utunk egy kies fordulójánál fehér karingben, stólában a nyakán s kezében szentséggel papot láttunk magunk előtt. Nem kiséri senki, nem csenget neki ministráns gyerek, csak két neufulandi ugrándoz, ficánkol körülötte s nyaldosni szeretnék gazdájuk lábait. S a pap arcán az öröm s áhítat sugara ragyog. Hol minden fűszál, minden virág és falevél a Teremtőről mesél, ott a Teremtő a valóságban is megjelen. Meghatottan álltunk meg s rogytunk térdre az Úr előtt. A pap pedig magasra emelve a nagy szentséget, megáldott minket mind A dúsak ezrei, a szegény fillérje Halmozott itt követ-kőnek tetejére És felépült szépen, örvend, aki látja, Szentgyörgymezőn is a — műveltségnek vára! Harcos őseinknek nem volt ilyen váruk, Nekik kőfal kellett, tornyok, hidak, ágyúk. De az ellenségük szinte kardot rántva Rohanta meg őket ott, ahol találta. Ma már egészen más fegyvert fog az ellen. Alattomban támad, sebet ejt a lelken. A lelkeket rontja és igy nem is téved, Tönkremegy a test is, ha nem ép a lélek. Szórakozás közben, — barátságnak látod, — Nyílnak meg előtted téves rémvilágok. Hogy már el is vesztél, akkor érzed végre, Ha a szemed nem tud felnézni az égre. Kilopja lelkedből Istened s hazádat, Nyűgnek érzed nődet, gyönge fiacskádat. „Élvezni akarok," kiáltod rekedten, — Inkább kiálthatnád: „Elvesztem, elvesztem!" Félelmes ellenség, mely ránk titkon támadt, Veszélybe sodorja népünket, hazánkat. De áll ime várunk, melynek hivatása, Hogy megtörjön rajta ellen támadása. Légy méltó e várhoz Szentgyörgymező népe, Légy hű katonája, hited, hazád védve. Keresztes zászlóját fel, magasra tartva Vidd el a nagy harcra, segítsd diadalra! Ez a szavalat igen lelkesítő pontja volt^ az ünnepélynek. Utána Cherubini „Ave Maria"-ját énekelte Grátzer Irma. Hangjával ügyesen juttatta érvényre az áriának szépségeit, előadásán pedig meglátszott, hogy a nagy mesternek, Kersch Ferencnek a tanítványai közül való. Az éneket Eitler József kisérte zongorán. Most az olvasókörnek vegyeskara lépett a közönség elé Math Gyula vezetése alatt. A sopránt és altot a földmives lányok énekelték ügyesen és szépen. Valóban nem tudtuk elképzelni, hogy a karmester buzgalmát, avagy a leánykák ügyességét csodáljuk-e inkább. A következő szám a „Szép Ilonka" c. melodráma volt, amelyet Hoffmann Ellike szavalt el. Művészi előadásával valóban szaporította eddigi sikereit. A zongorán Nemesszeghy Gizike kisérte s a zenével kiválóan interpretálta a szöveget. Végre a pápai himnusz következett, amelyet az urakból alakult férfi kar adott elő a megszokott fegyelmezettséggel. Az elnök arcképének leleplezése. A nagy ünnepségnek mintegy függeléke volt az elnök arcképének leleplezése. A tagok lelkesebbjei ugyanis, hogy az elnök iránti hálájukat minél előbb nyilvánosan kimutathassák, Mandausz I János helybeli festő által megfesttették Pauer Károly arcképét. Az ünnepi beszédet dr. Wiplinger Ödön lovag, ügyvéd, a körünknek közszeretetben álló a két kezével. Szemünkbe könny tolult s lábaink mintha gyökeret vertek volna, de a pap tovább haladt s mi hallani véltük, mint zenél a csobogó patak, mint suttog a gyenge szellő szent dalokat s mint hajlong szent alázattal a fenyők büszke koronája a „legszentebb"" előtt. A nagy természet igy imádja teremtő Urát, ki ott a pap kezében a betegekre gyógyírt rakni megy. V. „Hazám te édes, jó hazám." Már a nap útjának másik felét járta, de még mindig magasan ragyogott a Schneebergek felett, mikor fáradtan, megtörve, de sok lelki gyönyörrel tele Neubergbe érkeztünk. Vonatra ültünk s megindultunk le a Semeringen. Még egyszer, s talán utoljára megnéztük az Alpeseket s azok is, mintha még egy utolsó próbát tennének velünk! Hogy visszatartsanak, elénk tárták legelrejtettebb, legszebb bájaikat. De mi már égtünk a honvágytól, s egy kis változtatással Petőfi versét dúdolgattuk : Mit nekem, te zordon Alpeseknek Fenyvesekkel vadregényes tája ! Tán csodállak, ámde nem szeretlek S képzetem hegy-völgyedet nem járja. Lenn az alföld tengersik vidékin Ott vagyok honn, ott az én világom, Börtönéből szabadult saslelkem, Ha a rónák végtelenjét látom. Lengyel J. ügyésze mondotta s beszédének végén jeladására lehullott a lepel s látható lett az elnök arcképe, melyet a közönség élénk érdeklődéssel szemlélt és bírált is meg hamarosan. Dr. Wiplinger Ödön lovag beszéde. Igen tisztelt ünneplő közönség! Az imént lefolyt szép ünnepély és az elhangzott elnöki megnyitó után legyen megengedve nekem az, hogy szives türelmüket igénybe vegyem. Lélekemelő és magasztos ünnepélynek valánk a mai napon tanúi, a mai napon, amidőn a helyi társadalom minden rétegének meleg és élénk részvétele mellett a „Szentgyörgymezői Kath. Polgári Olvasókör" részére emelt ezen szép épület felszentelve és az az ő alapszabályszerű céljának és rendeltetésének hivatalosan átadva lett. Lélekemelő és magasztos az a szép ünnepély már csak azért is, mert a felszentelt épület messze földön keresztül büszkén hirdeti a minden szép és nemes célok elérését előmozdító magas clerusnak, úgy a nagyközönségnek — szegénynek, gazdagnak egyaránt — a jó szivét és áldozatkészségét. Igenis, nincs ezen épületnek egyetlen egy köve, mely ne hirdetné az áldozatkészséget, és nincs annak egy köve, amely ne bizonyítaná örök időkre azt. No de t. ünneplő közönség nem feladatom ezen áldozatkészséggel bővebben foglalkozni, megemlékezett arról a kör igen t. elnöke, Pauer Károly úr akkor, amidőn az ö költői lendületű szép beszédében az adakozók iránti háláját és köszönetét a kör részéről olyan szép szavakban tolmácsolá, — az én feladatom és beszédem tulajdonképeni célja az, hogy megemlékezzem a kör igen t. volt elnökeiről, de kiválóan a körnek jelenlegi elnökéről, akit mindannyian választva, végrehajtói valánk azon életrevaló szép ideának, ami a szentgyörgymezői társasélet előmozdítására olyan szükséges, hogy ezen kör egy állandó otthont nyerjen és ezen szép törekvésünkkel a körnek létezését és fenállását örök időkre maradólag biztosítsuk; és kétségtelen, hogy amilyen hála és köszönet illeti meg az adakozókat, ép oly köszönettel és hálával tartozik a kör annak volt elnökei, de kiválóan annak jelenlegi elnöke iránt, amiért is ezen szép ünnepély szerény nézetem szerint csak akkor lesz igazán teljesnek mondható, ha a kör volt elnökeiről, de kiválóan annak jelenlegi elnökéről, azok érdemeiről hasonlóan megemlékezünk, mert bizonyos az, hogy e szép épület nemcsak a beszédem elején hangoztatott áldozatkészséget hirdeti, de hirdeti azonfelül még a kör igen tisztelt volt elnökeinek és kiválóan a kör jelenlegi elnökének — akinek neve az épülettel csaknem összeforrott — az épület felállítása körüli hervadatlan érdemeit, fáradozását, tevékenységét. Igen tisztelt Ünneplő Közönség! A szentgyörgymezői kör tagjai jól tudva azt, hogy a körnek létezése csakis egy állandó otthon létesítésével biztositható, azért a kör alakulása óta egy ily állandó otthon megszerzése volt a tagok leghőbb vágya és törekvése; s ha voltak is a kör történetében koronként szomorú idők, amidőn ezen szép törekvés szunnyadozó félben volt, mégis hála a Gondviselésnek, a kör éber elnökei úgymint Perger, Babura, Csajka, Okányik és Skoda, majd pedig legutóbb a jelenlegi elnök, Pauer Károly úr, buzgó és fáradhatatlan működésükkel a szunnyadozó törekvést a tagokban Phönixhez hasonlóan uj életre kelték olyannyira, hogy az mint egy életszükséglet a tagokban csaknem meggyökerezett. A felébresztett ezen szép törekvésnek legelső csillagát körünk történetének egén akkor látjuk felragyogni, amidőn Skoda János plébános úr, volt elnök, buzgó elnöki működése folytán a kör ezen épület helyét, telkét megszerezte, majd pedig amidőn a kör nem is egy évvel ezelőtt szerencsés volt elnökül Pauer Károly urat megnyerhetni, ennek fáradhatatlan buzgósága folytán sikerült a már megszerzett telken e szép épületet fel is építtetni. A szentgyörgymezőiek teljes tudatában vannak annak, mit tett, mit fáradott és küzdött Pauer Károly elnök úr, — ő, aki a szent hivatásával járó, úgy a kath. hírlapirodalom terén kifejtett sokoldalú elfoglaltsága dacára — minden önös érdek nélkül egyedül és kizárólag a szentgyörgymezőiek szellemi működésének előmozdításán fáradozik. Ő, aki 1906. év óta mint a kör pénztárnoka a kör pénzügyeit igyekezett rendbehozni, majd pedig amidőn nem is egy év óta — amióta a kör elnöke lett — időközönként tartott tanulságos felolvasásokkal, színdaraboknak fáradtságos betanításával és azok előadatásával igyekszik a szentgyörgymezői társaséletet előmozdítani és ez-