ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-10-23 / 43. szám

nek szava súllyal bir a parlamentben, meg tudtak szerezni kerületüknek kívánságára. Többféle ügyben

k kérték már a város és egyesek az államtitkár képviselőnek közbenjárását, de egy ügyet sem segitett megnyerni. Láthatja már eddig is világoson minden választó polgár, ha talán eddig elég naiv volt bizni, a képviselőválasztáskor hangoztatott ígéretekben, hogy azokból semmi sem lesz. Nem is maga a jelölt, mint inkább a mungópárt mellett buzgólkodó azon emberek szórták, a jelölt nevében, az Ígéreteket, kik már előre örültek a fáradozásuk jutalmául kilátásba helyezett rendjelnek, kitüntető cimnek. Ezek a cimek talán meg is fognak jönni. A város érdekében azonban nem fog történni semmi, ezt egészen természetesnek tartjuk. Nagyon jól tudja a megválasztott államtitkár, hogy a neki adott mandátumot mennyiben tekintheti a kormány és az ö személye iránt nyilvánuló bizalomnak, ö tudja mit tett azért a mandátumért, többre nem érzi magát kötelezettnek. Hogy egyesekre nézve haszonnal járt a kormánypártra szavazni, azt jól tudjuk, de nem szabad ezt az eljárást „városi politikának" nevezni, mint sokan mondják, mert biz ez inkább júdás politika. Tapasztalatlan ifjak, idegenből ideszakadt, mindig a hatalom árnyékában görnyedező, minden önálló gondolkodást és akaratot lenyűgözni vágyó emberek akarnak a mindenkor igaz hazafias érzelmű tősgyökeres esztergomi népnek tanácsot adni, mikép viselkedjék a politikában. Elég az, amit már eddig látunk, nem kérünk többet belőle. A város boldogulásának útját ök nem fogják megmutatni. Az ország kormányzására hivatott széles látkörü és nemes gondolkodású férfiak előtt, a meggyőződéséhez erősen, kitartó hűséggel ragaszkodó, emelt fővel járó, ellenzéki polgárság nagyobb becsülésre érdemes, mint a koncért mindig meghunyászkodó, gerinctelen emberek, kikre bizton számitani sohasem lehet. Városunk boldogulása a haza boldogságához van kötve, ha majd hazánkra jobb napok derülnek, annak fényéből reánk is fog áradni, de mig a kormány csak bécsi parancsnak akar végrehajtója lenni, addig nem beszélhetünk a város boldogulásáról. Esztergomi. a halálba visz, mely elöl menekülünk s ha a föld, e forrongó üst megrázza fedelét, 100 ezerén pusztulnak el egy éjszakán. Nem tudom, melyik szentről mondják, azt sem tudom, labdázott vagy billiárdozott-e, de denique mondják, hogy midőn játék közben társai közül valamelyik azt az eszmét vetette fel, hogy mit tennének, ha egy óra múlva meg kellene halmok: a szent azt feleié, hogy nyugodtan folytatná a játékot. Mily „aurea aetas" volna az, ha az emberek meghallgatnák s nem csalnák meg soha lelkiismeretük szavát. Nem Ítélek el senkit sem, de mindenkinek véleményét, hitét csak addig tisztelem, mig a meggyőződése olyan, hogy mint a magyar mondja: mérget venne rá. Aki ennek ellenére vall, hisz, vagy inkább nem hisz valamit, az a társadalomra nézve értéktelen, sőt káros is. Azt hiszem, hogy az emberiségnek irányításába csak az szólhat bele, aki hite és tanai mellett bármely pillanatban ürítené ki Socrates méreg poharát. Azért erkölcsrontó írók, hitetlen tudósok csak szanatóriumba valók! III. Népapostolok. Vonatunk kiért az alagútból. Ismét napfényben fürdött minden s mi a természet újabb csodáit láthattuk magunk előtt. A 2000 m. magas Ötshcer állt előttünk, de fejét most is felhőköpeny takarta el. Azt mondják földiéi, hogy mindig ilyen titokzatos. Talán Juppiter lóval, vagy az ég a földdel csókolódzik ott? Wiener-Bruckban kiszálltunk s megtekintettük a Lassingfallt. Aki már látta e hatalmas, gyönyörű vízesést, az nem felejti — A vedlés. Weigel Gyula, Kottra Rezső és Benkó Ilona, mint a nyergesújfalui állami iskolához kinevezett tanítók, f. évi szeptember hó 30-án keltezett átiratukban az esztergom-járási róm. kath. tanítói kör elnökének kijelentették, hogy a körnek, illetve egyesületnek tagjai sorából kilépnek. íme, mily hamar változik egynémely tanítónál és tanítónőnél a kath. népnevelői öntudat, érzelem, ha mindjárt az esztergomi alma materben végzett is. Ezúton hívjuk fel a vármegye kir. tanfelügyelőjét a vármegyében levő állami iskolák tanerőire, kik tudtunkkal semminemű egyesületnek nem tagjai. Már pedig, ha az alaptörvény 147. §-a a tanítói egyesületek szervezését előírja, ott annak értelmében bennfoglaltatik, hogy a tanitó annak köteles tagja lenni. Ezzel korántsem az kívántatik, hogy úgynevezett általános megyei egyesület alakittassék. Ennek csak ott van értelme, hol más egyesület nincsen; de miután Esztergom vármegyében három egyesület is van, igen jó volna az érdemekben dús kir. tanfelügyelőnek az állami tanítókat a meglevő felekezeti egyesületekbe kötelességszerűen tereltetni. Vagy tán a kath. érzület, a kath. pedagógia fensöbbsége sutba dobatva csak addig honolt a nevelői kebelben, mig az állás úgy hozta magával? Szomorú jelensége a kor gyermekeinek s azon volt kath. tanítóknak, akik mihelyt állami tanítók lettek, beteges fensőbbség érzetétől indíttatva, kicsinylik le a kath. tanítókat, azoknak lassan, de az Isten nevében biztosan működő egyesületét. A vármegyei kir. tanfelügyelő, ki tanítványa a főegyházmegyei főtanfelügyelőnek, intim barátja több illusztris egyházmegyei személynek, bizony segíthetne a bajon s alapos kioktatásban részesíthetné a megyei állami tanítókat. Vagy tán a kath. egyesületek a bélpoklosok egyesületei az állami iskolák tanítóinak? A kultúra legújabb hajléka. A világosságnak, a szellemnek, a léleknek az ünnepe az, valahányszor egy-egy kultur-intézmény létesül, avagy sok-sok lépéssel előre halad céljának megvalósítása felé. „Kultúrintézmény" ! E fogalom a mai világban már nagyon tág valami; nyúlós mint a harmonika, kifeszíthető mint a gummizsák, vagy ha jobban tetszik, korlátlan mint a jelenkornak bedöntött keritésü lelkiismerete — sövénytelen erkölcsi felfogása. ,,A kidőlt-bedőli keritésű lelkiismeret, a sövénytelen erkölcsi felfogás" az ő sajátos szájize szerint „kultúrintézményének tekinti a fényesen berendezett orfeumot, az éjjeli kávéházat, a jellemtelen alakokból összeszerkesztett szabadkőműves páholyt, no meg a „sertés műsorú" színházakat is. Mi azonban határozottan más véleményen vagyunk és igazi „kulturintézmény"-nek csakis azt ismerjük el, amely alkalmas arra, hogy a szigorúan el a tüneményes képet, mely ott eléje tárul. Apró erecskék futnak össze a hegyek oldalából s mikor az erdők homályából a napvilágra jönnek, már patakban futnak össze, mely kedves csobogással hatol lefelé a völgybe. Közben malmokat hajt, turbinákat forgat s büszkén szökdécsel a sziklák közt előre, mig egy magas sziklapadhoz nem ér, honnan merészen ugrik le a 100 méteres mélybe. A nagy víztömeg hatalmas sugara a mély szakadékban megtörik, szertemorzsolódik s finom páracseppjeivel betölti s megtermékenyíti a vadregényes völgy búja növényzetét. Eltörpülve álltunk e csodás jelenség előtt. A mi életünk hű mása ez. Ott születünk mi is az őserdők mélyén; falvak, városok elzárt szobáiban, a teljes tudatlanság, ismeretlenség homályában s igy törtetünk mi is sziklák, szenvedések s ezer akadály között a munka, a tanulás útján a végtelenség felé. Barbárnak születünk s Rousseau sötét vadonjaiban nőnek fel az emberek. De azért küldte a világ Megváltója egyszerű, de hős férfiait, kik erős mederben irányítják az emberek sorsát, kormányozzák életét és erkölcseit s kik sziklapadozatként állnak az emberiség hömpölygő árama alá. Az apostolokra gondolok. Tu es Petrus ... te kőszál vagy 1 Lehetnek tudósok, bölcsek, nagy férfiak, kik ott születnek a tudás végtelen tengerének partján, de hatásuk csak tüneményes, vizük csakhamar lefoly s újra a semmiségbe vész. Elvégzi útját s a tengermelléken szétfolyik. De nagy hatásokat, hatalmas vízeséseket, gyönyörű, jelenségeket csak ott látunk, hol erős sziklafalak emelkednek a föld felé ... „te kőszál vagy" ...se erkölcsös, keresztény családi szellemet tovább fejlessze és ennek alapján a felnőtteket egy körbe, egy seregbe, sőt ha szükséges, egy harcvonalba állítsa, vezesse és tömörítse. A szigorúan erkölcsös, keresztény családi szellemet ápolják a keresztény elvek alapján megalakított kath. olvasókörök, amelyeket valósággal ezen kornak erkölcsi kényszere állított fel, miután a hitetlen és aljas csárdai stilus nemcsak a csárdákban dühöngött -— melyek úgyszólván egyedüli szórakozó helyei voltak a népnek — hanem mindennemű gyülekezetben és társaskörben, amelyek eleve, alakulásukkor kizárták a vallási alapot s ezzel kizárták, kirúgták az erkölcsöt és a vallás tiszteletét is. A hitvallás szilárd kövein és köveiből épült fel az a vár is, a kath. olvasókör épülete, amely, mig Szentgyörgymezönek szellemi és mindennemű középpontja és disze, addig nemcsak az erkölcsnek, hanem a hazafiságnak és a ritkuló polgári tisztességnek is ápolója és védelmezője. Előzmények. Az esztergom-szentgyörgymezői kath. olvasókör új épülete már pár hónapja teljesen készen állt, azonban a kolerás idők megakadályozták annak ünnepélyes és fényes megnyitását és felszentelését, mig végre a veszedelem megszűnése felbátorította a hatóságot arra, hogy teljes szívességgel megengedje a zajosabb ünneplést. Szentgyörgymezőnek, mint városrésznek, kivételes és sajátságos helyzetét tudja, ismeri minden helybeli, de sejti mindaz, aki idegen létére is vizsgálja fekvését és a többi városrészhez való viszonyát. E városrész minden középpont nélkül állott a legújabb időkig s ez annál szomorúbb valóság volt reá nézve, mert, mint tudjuk, a többi városrészek népének ellenséges lelkülete nem engedte azt meg, hogy saját szűk határain kivül keressen mulatságot és szórakozást. Ez a kivételes helyzet magyarázza meg a mult vasárnap emelkedett hangulatát, amely kiragyogott a szemekből, de kihallatszott a mozsárágyúk fülrengető dörrenéseiből is. Gyülekezés és az ünnepi szent mise. A kör tagjainak a száma jóval felülhaladja a kétszázat és hogy nagyon kevesen hiányozhattak közülük, mutatta az az impozáns felvonulás, amelyet a körhelyiségtől a templomig rendeztek. A tisztes polgári ruhába öltözött tagok négyes sorokban, a kör zászlaja alatt, a festői jelvényekkel feldíszítve méltóságos csendben haladtak útjukon s a valóban „öntudatos nép" benyomását tették mindenkire. A hi*rek nagy serege elhelyezkedett a plébánia-templomban és 10 órakor megkezdődött az ünnepélyes nagy mise, amelyet Brühl József prelátus-kanonok, főszékesegyházi plébános, a körnek különös jótevője celebrált fényes segédlettel. kősziklák tartják fenn a nagy víztömeget, tartják féken az emberiség lázongó szenvedélyeit, csillapítják a forrongó, elégedetlen elemeket s művelik, faragják a műveletlen, faragatlan népet. Csak ily sziklaszilárd mederben pezseghet az élet s emelkedhetik a kultúra a kopár tájak fölé. S hogy mint megy ez az erőket morzsoló munka, ott látható fényes képben Máriaczell szépséges templomában ! Emberek ezrei tapossák végig naponta kövezetét s az emberek ezrei: gyermekek s öregek, tagbaszakadt férfiak, azelőtt világias, büszke, most alázatos nők meghunyászkodva járulnak könnyes szemmel a Szűz elé. S a pap, ki még néhány perccel előbb ott a gyóntatókban szelid pásztorként téritgette az eltévedt juhocskákat s az oltárnál békét mondott a jámboroknak, most a szószékben úgy áll, mint az oroszlán s beszéde, mint a pusztában kiáltó szava, melynek nyomán mindenki lelkében pezsgő élet, az elszánt akarat rügyeket fakasztó tavasza támad. S az emberek, akikben még előbb a lázongó szenvedélyek lángja lobogott s Lucifernek tragikus, madácsi gőgje égett, most átadják magukat a szónokló papnak, hadd véssen, hadd faragjon belőlük krisztusi típusokat. Valóban irigyeltem azt az embert, ki magasan állt fenn a nagy tömeg felett. Ha érti hivatását, személye valóban királyi s állása, történelmi hivatása Cesarok s Napóleonok fölött imponál nekem. A sasok honában. De el kellett hagynunk e szent helyet is, hol Örökös imádat és áhítat honol. Az idő kedve-