ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-10-16 / 42. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. október 16 42. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Felelős szerkesztő: ROLKO BELA. Kéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) cimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Esztergom, 1910. október 15. — A portug"ál vér. Az igazi kultúrember a nagy katasztrófák láttára félreteszi az elvi ellentéteket és a divatos elfogultságot s mély utálattal s őszinte megvetéssel fordul el az állati emberektől, akik védtelen, ártatlan keblekbe döfik a bosszú acélját. A mély utálat és az őszinte megvetés teljesen indokolt a portugál forradalmárokkal szemben, akik tüzérezredekkel ostromolják a gyönge apácák kolostorát s vad ordítással betörve a szeretet csendes hajlékaiba, halomra gyilkolják az önfeláldozó életű nőket. Ez a hires szabadság ? ! Csúful, galádul sárba tiporják az eszméket az európai romlott, szabadkőmives, liberális sajtóval egyetemben, amely a betyár virtust cinikusan „tisztogatásnak" nevezi. „Tisztogatás" ! E szó eszünkbe juttat valamit a történelem régi eseményeiből. Mikor a moriszkók és a zsidók teljesen elárasztották Spanyolországot, ijedten látták a spanyolok, hogy az ország keresztény szelleme végveszélyben forog. Kemény eszközökkel lépett fel tehát a hatalom e népek ellen s vagy meg kellett keresztelkedniük, vagy pedig takarodniuk kellett az országból. „Tisztogatták." A kinek már vagyona volt, színleg megkeresztelkedett, a többiek és a makacsok főleg Portugália felé irányozták futásukat, ahol belekeveredtek a nép közé, sőt a zsidóvér bejutott az előkelőbb családok ereibe is; igy állott elő a jelenlegi portugál vér. Azóta vulkánikussá vált az ország talaja. A béke helyett a legradikálisabb törekvések tanyáztak a kis államban. Ez az ország volt régóta a szabadkömiveseknek legideálisabb fészke. A zsidóvérböl kialakult portugál vér már régóta forrong, köpköd az egyház felé, végre is a gyermek király kezei közül kiragadta a hatalom jogos birtokát. A történelem, a „nagy mester" rámutat a veszedelem okára és főfészkére s kijelöli a védekezésnek, az önvédelemnek az útját. Salus Uj Magyarország. Európa-szerte forrongás, átalakulás és haladás tapasztalható az oktatás terén. Mikor az elemi iskola 6 osztályát 8 osztályúvá, a polgári iskolák 6 osztályát 7 osztályúvá akarják alakítani, ebben mutatkozik a haladás vágya az ipar terén nálunk is. Kezdik belátni, hogy a müveit iparosképzésre égetően szükség van. Jelenlegi iparoktatásunk lehetetlenség előtt áll. Az iparos tanonc-iskolák semmi eredményt nem képesek felmutatni. Ennek az oka abban keresendő, hogy az iparospályákra igen kevés középosztálybeli szülő adja gyermekét. Ha adja is, kényszerűségből teszi. Iparos pályára csak földmives (paraszt) adja a gyermekét. Ennek is csak az elszegényedettebb része, tehát ebből frissül fel az iparos osztály. Be kell látniok már egyszer a felsőbb- és intéző köröknek, hogy szükséges egy iparra előkészítő, egy ipart megkedveltető iskola, melynek célja volna az ipari munka megkedveltetése a különböző osztályok gyermekeivel, akik vagy nem valók a középiskolába, vagy nem folytathatják az iskolai tanulást, igy mielőbb tisztességes kenyérkeresethez óhajtanának jutni és nem akarnák szaporítani a nálunk már öngyilkosságig és családirtásig elszaporodott proletárságot. Be kell látni, hogy az iparfejlesztés új alapra szorul. Be kell látni, hogy a hangzatos slöjd az iparfejlesztésnek alapja nem lehet. A slöjd sem az értelmet, sem a tudást, sem a teremtő és alkotó képességet fejleszteni nem képes. A slöjd megfelelhet a savó vérű svédnek, de nem felel meg a paprikás vérű magyar gyermek természetének, ki, ha nem lát munkája után eredményt, úgy azt nem becsüli semmire. Eredmény a fő, bármi csekély is legyen. De eredményesen tanítani csak közvetlen ipari tapasztalatot és gyakorlatot szerzett hivatásos tanitó képes. Egy-két heti mozi tanfolyam — mely össze-vissza 12—18 órai gyakorlat — még nem képesiti a tanítót a slöjd, még kevésbbé az ipar alap tanítására, mert hiszen ez volna a célja. A slöjdnél tapasztalható, hogy a gyermekek nagy előszeretettel jelentkeznek, de két-három havi tanítás után észreveszik, hogy tanítójuk kipked-kapkod, vagyis kísérletezik velők — 12—14 éves gyermekeknek igen éles ez iránt a megfigyelése — hogy a tanítójuk slöjd tudása egy-némely iparos gyermek slöjd tudásánál jóval alacsonyabb fokon áll. Ilyen tanitó mellett nincsen fegyelem, nincsen eredmény. Ma már tisztában vannak a hozzáértők, hogy a slöjd jelenlegi mivoltában az iparosságra alapot nem nyújt, az ipart ily módon megkedveltetni nem lehet. Innen van az, hogy ma már a slöjd tanításához hurokkal is alig lehet fogni növendéket és ha fogtak olyan bárgyút, az mihamarabb hátat fordit neki. Ilyen ipart megkedvelő iskola lenne a polgári iskolákkal kapcsolatosan, vagy esetleg az ismétlő-gazdasági iskoláknak csekély költséggel való átalakításával a gyakorlati tanműhely, ahol nemcsak kézügyesitést, de ipari alapot is nyernének a növendékek. Az ismétlő-gazdasági iskolák városokban, ahol a lakosság túlnyomó része iparos, kereskedő és hivatalnok — ahol mezőt, rétet és erdőt csak az urániai mozgókban látni — ezeknek gyermekeit csak azért, mert nincs bennök tanulásra való hajlam, a kedv, szorgalom, esetleg tehetség hiánya, vagy, mert szüleik képtelenek tovább az iskoláztatással járó nagy kiadásokat fedezni, meg legyenek bélyegezve csupán iskola AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Római levél. Kamaldoli. A hőség, mely még ilyenkor is majdnem elviselhetetlenné teszi a római tartózkodást, végre már az én türelmemnek is véget szakított: kiűzött az „örök városból." Ki a szabadba vágyódtam, ki az Isten szabad ege alá, friss levegőt szívni, uj erőt meriteni. — A távolban kéklő albánói hegyek vonzottak magukhoz, hisz ott oly szép lehet, e szép hegyek alján, melyeknek varázsló hatása alatt hajdan Horatiusnak és költőtársainak legszebb költeményei születtek meg. A villamoskocsi gyorsan kivitt célomhoz, egy csinos kis olasz városhoz, Frascatihoz. Van ebben a tízezer lakosú olasz városkában valami különös, valami vonzó, amit a többi, hasonló nagyságú városban eddig még nem találtam meg. Talán már helyzete is sokban járul hozzá, hogy megkedvelje őt az ember. Ott fekszik az albánói hegyeknek Róma felé néző lábánál, körülvéve szép, árnyas kertektől, melyek kellemes pihenőhelyeikkel alkalmas üdülőhelyül szolgálnak a nagyvárosi zajtól tönkretett idegzetű embernek. Szépségét növelik gyönyörű kilátást nyújtó magaslatai, romantikus sétahelyei és pompás facsoportozatai. — De a város maga sem olyan, mint a többi hozzá hasonló olasz városka. Utcái tisztábbak, szélesebbek, házai „európaiasabbak." Azonban bármily kedves is volt nékem e városka, mégsem tudott magához kötni. Az üde levegő, mely sokban külömbözött a főváros fülledt légkörétől, a gyönyörű, sötétkék, szeplőtlen égboltozat, a szelid napsugarak kicsaltak a szabadba, hogy varázs hatásukkal felfrissítsenek, felüdítsenek. Utam szebbnél-szebb parkokon, főúri villákon vitt keresztül, melyeket hajdan pápák, főpapok, világi fejedelmek építettek azon célból, hogy a nyári időszakban az elviselhetetlen nyári hőség elől itt húzódhassanak meg. Tetszésemet különösen a hires Villa Falconieri nyerte meg, mely gyönyörű cyprussoraival kellemes üdülőhelyül szolgál; majd a hatalmas Villa Mondragone egy óriási, 376 ablakos épülettel, melyet V. Pál pápa építtetett a saját céljaira, most azonban a jezsuiták tulajdona és az ő vezetésük alatt álló internátusul szolgál, hol a legelőkelőbb olasz nemesi családok ifjai középiskolai kiképeztetést nyernek. Tovább vitt az utam és mindjobban eltávolodtam az emberlakta és látogatottá vidéktől . . . A sűrű erdőben, hol legfeljebb csak a széltől megrázott falevelek susogása és madarak éneklése zavarják meg a mély csendet, egyszerre csak hatalmas épületcsoportozatot látok magam előtt. Komor külseje, csendes környéke azonnal sejtetik az emberrel, hogy a csend, a béke tanyáján, kolostorban van. Kamaldoliban vagyok. Csengetek. — De megállj emberfia ! Hogy is vagy te méltó arra, hogy e szent helyre, Istennek ezen valóságos szentélyébe tedd lábadat, hol bűnnek, véteknek már oly régóta hadat üzentek, hol ajak csak Isten dicsőítésére nyílik meg, hol szent férfiak, a világról és annak hiúságairól teljesen lemondva, békés egyességben csakis Urunknak, Istenünknek élnek?! . . . De ekkor kinyilik az ajtó. Mosolygó arcú, ősz szerzetes jelenik meg abban, ruhája tágasujjú, csuklás, fehér papi köntös. Ágyékát bőröv veszi körül, melyről nagyszemű, önmagakészitette rózsafüzér csüng le. Első utunk a templomba visz. Méltóságos, szép épület . . . mély csend honol benne. Az Istenházának megtekintésében elmerülvén, egyszerre csak a templomnak egyik oldalajtaján belépő négy szerzetes zavar meg. Mély áhítattal vonul el elötfem e négy fehér alak, majd letérdelnek a puszta tőidre, hogy az Oltáriszentségben jelenlévő Istenembernek hódolatukat mutassák be. — E négy hatalmas, erőteljes ifjú alaknak megjelenése nagyon meglepett. Tényleg azzal a gondolattal és meggyőződéssel léptem be e szigorúszabályú rendházba, hogy itt majd öreg, gyenge, az élet fáradalmaiban kidőlt embereket találok, kik megunván a világot, annak hiúságait, idevonultak, hogy csendes visszavonultságban töltsék életük hátralévő napjait; és íme, alig hihetek szemeimnek, hatalmas, erős, viruló férfikorban levő négy egyént látok magam előtt, arcukon a tisztaság, az ártatlanság bélyegével, szivökben mély alázattal. Még sokáig láttam lelki szemeim előtt e fönséges alakokat, sokat gondoltam rájuk és nem felejthetem el őket majd egyhamar. A templomból kiérve, jobb felől kis házakból