ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-08-07 / 32. szám
XV. évfolyam. Esztergom, 1910. augusztus 7. 32. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Báró Hornig Károly. (Szül. 1840. aug. 10.) Esztergom, 1910. augusztus 6. Ott, ahol a Bakonyból előtörő Séd-patak szeli át a pogány magyarság megtörésének vérrel áztatott köves földjét, hol a fehér harci mén vérének a Táltos által réveteg tekintettel kisért gőzölgését a legszelídebb bárány vérnélküli áldozata váltotta fel; hol az apostoli első szent király a pogányságon nyert győzelem örök emlékéül püspökséget alapított: Veszprémben, születésének hetvenedik évfordulóját ünnepli nagynevű püspöke, az esztergomi főkáptalan egykori disze, báró Hornig Károly. Midőn az ünnepet ülő püspök egyházmegyéje a gyermeki szeretet ragaszkodásával járul őt üdvözölni, a magyar Sión sem maradhat el, mert Veszprém fenkolt lelkületű főpásztora e főegyházmegye kötelékéből lépett fel a trónra, ahol huszonkét év óta áldásosán működik. E főegyházmegye területén nyerte kiképeztetését, avattatott fel az Úrnak áldozó papjává, fejtette ki tevékenységét, mint theológiai és egyetemi tanár, a központi papnevelő intézet felügyelője, szerkesztő és irodaigazgató. Tevékenységét mindenütt a legnagyobb elismerés és kitüntetés kisérte s mint esztergomi kanonok 1888. április 18-án neveztetett ki a magyar királynét koronázó veszprémi püspökké. A főegyházmegye területén és különösen székvárosunkban sokan vannak még, akik az ő társadalmi és közéleti érintkezését, működését figyelemmel kisérték s mai napig is a legnagyobb elismeréssel adóznak tevékenysége iránt. Szeretet és közmegbecsülés környékezte öt AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJ~ Apró rajzok. Tavaly a pozsonyi franciskánusok zárdájában szálltam. Estefelé kimentem a folyosóra sétálni, vesperázni. Nagy, csoszogó léptekkel jött egy alak felém. Csuklott a térde, libegett lábaszárán bő nadrágja, két kezét hanyagul lóbálta. Elég kopott volt a ruhája. Az arca borotválatlan, vörösestüskés, mosolygós volt az arckifejezése. Szánakozva néztem a szegényt, mert azt a benyomást tette reám, hogy hülye a szerencsétlen. Talán az edényeket mosogatja, talán fát hord a konyhára, talán a gazdasági udvarban segédkezik, vagy talán a folyosót söpri és a lépcsőket súrolja. A franciskánusok kenyerét már csak nem eszi teljesen hiába? Amikor a közelembe ért, futásnak eredt és köszöntés nélkül elloholt mellettem. Futás közben meg-megrázta a kezét, olyan formán, mint aki az ujját megégeti. Megszólalt az orgona. Hallom, hogy a folyosó végiben, amerre az én emberem haladt, pufogzuhog a fujtató. Micsoda istentiszteletet tartanak ? Megnézem. S felmentem a folyosóról a kórusra. Bánatos éneket énekeltek. Odatérdeltem a kórus rácsa mellé. Keresztutat végeztek. Néhány egyszerű asszonyka, egy-két szolgálóféle, néhány gyermek, a padban egy levélhordó meg egy öreg ember két csintalan kis leánykával. Akkor mentek az első stációtól a másodikhoz. Néztem, néztem azt a lassan menő, könyvből éneklő kis csoporFelelős szerkesztő: DVIHALLY GÉZA. mindenütt, hová állása szólította. Szelid lelkű, keresetlen, előzékeny s a főúri nevelésben nyert finom érzésű és tapintatú karakter Esztergomban é PPÚgy ? mint Veszprémben. A nagy emlékű Simor bíboros tanítványa, aki a magasabb közéleti tereken rend- és tervszerűen csakis azokat tisztelte meg bizalmával, akik sokszor nagy tapintatot kívánó fontos küldetésüknek minden tekintetben helyt tudtak állni. És helyt állt s igy méltán reászolgált arra, hogy az ősrégi egyházmegye főpásztorává neveztessék ki. Isten kegyelméből huszonkét éve kormányozza egyházmegyéjét. Kormányozza azzal a féltő krisztusi gondozással, amely apostoli voltának valódi zománcát adja meg. Féltékenyen őrködik a templomok, hívek és iskolák javain s ahol csak szükségét látja, részesévé teszi jövedelmeinek élvezésében. Iskolákat, templomokat épit; hajlékokat a tudománynak, a hitéletnek s ezek mellett nagy gonddal csüng híveinek, papjainak és tanítóinak anyagi javán. Magyar kath. főpap a szónak teljes értelmébe véve, kinek ajakán a szeretet igéi áradoznak szét s kezével a jótékonyság aranyait hinti el, hogy tanulságot adjon arról, miszerint az oltáron szerzettet a szeretet oltárán hasznosítja, hogy ekként a hitélet fokozásával a magyar keresztény nemzeti művelődést mozdítsa elő. Bizonyságul szolgálhat erre irodalmi, lelkészi, tanári kormányzói működése, többrendbeli alkotásai s milliókra menő jótékonysága. Ezen közlemény keretében nem sorolhatók fel azok mind, amelyek nagy nevéhez fűződnek, de kétségtelen epochalis momentuma marad alkotásának a szent Mihály arkangyalról nevezett vésztőt. Egyik-másik asszonynak a szoknyájába gyermek csimpeszkedett. Vagy kezénél fogta a mamáját, s a mama oda-oda tartotta eléje a könyvet, s a gyermek is énekelt: Jézus szenvedéséről. A gyermek tudja, hogy Jézus szerette a gyermekeket és szívesen megy a szenvedő Megváltó nyomában résztvevő, szerető kis szivével, könynyező szemecskéjével . . . Remek éneket énekeltek. Most nem emlékszem sem a dallamára, sem a szövegére, csak arra emlékszem, hogy letettem a breviáriumot, a fejemet nekitámasztottam a kezemnek, s úgy hallgattam. Közben a kántorra pillantottam. Megragadott egyik-másik fogása. Nagyszerű akkordok voltak! Hát a szemem-szám elállt. Az én „hülye" alakom orgonált! Ezt meg kell nézni. Odahúzódtam melléje. Rám sem hederített. A pedálon valóságos táncot járt a lába néha. A regisztereket bámulatos ügyességgel kezelte. Aztán se könyv, se kotta előtte, csak bámult a kottatartó fölött a templom sötétjébe. Vacsora után a páter kvárdiánnak elmondtam a „hülye" históriáját. Azt kérdezte tőlem: — És tetszik tudni, hogy ez az ember születésétől fogva vak? Ott térdeltem a szentély egyik padjában. A hívekkel keresztutat végzett az esperes úr. Zsúfolva volt a templom. A páratelt levegőben halaványan lobogtak a stációk gyertyái. Az esperes úr már valahol a kórus alatt járt a hetedik stációnál. Az emberek háttal fordultak a főoltárnak, a padokban levők fel-feltérdepeltek a padban az ülőkére. Előttem az iskolás fiúk csoportja nyüzsKéziratok a szerkesztőség", előfizetések a kiadóhivatal eimére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. prémi ősrégi székesegyház, amelynek rekonstruálását oly nagy anyagi áldozatok árán most eszközli. És mikor a Bakony és a Balaton környékén Veszpém, Zala és Somogy vármegyékre kiterjedő ősrégi egyházmegye lelkesen üdvözli hetven éves főpásztorát, mi is a nagyrabecsülés hálanyilatkozatával járulunk hozzá, azon szívből fakadó óhajtással, vajha a mindenek fölött őrködő Gondviselés még évtizedekre terjedő hosszú élettel gazdagítaná őt, ki egykor Esztergom főegyházmegye, mint egyik szorgalmas, tevékeny tagja, disze vala születésének és állásának. Itt a magyar nemzeti törekvés megüdvözülésének bölcsőjéből, a szőke Dunának habjai által mosta Sión ormáról száll felé az üdv, a köszöntés az ünneplő főpap felé. Mert Ő valóban teljesítette azt, amit székfoglalója alkalmával mondott, amely szavai szerint: „apüspöki méltóságot nem magamnak kerestem, de miután elnyertem, nem fogok megfelejtkezni arról, hogy a főpapi vagyon rendeltetése a kath. hitélet érdekén kivül a társadalmi jólét és a nemzeti haladás igényeit is szolgálni." Az Isten éltesse! Bertalan Vince. A magyar kath. egyház autonómiája. Bármerre tekintünk is, a katholicizmust mindenütt nyomják, üldözik s ádáz harcot folytatnak ellene. Mindenütt lehetetlenné akarják tenni, hogy érvényesüljön s mint a Ne Temere is bizonyítja, már oda jutottunk, hogy elleneink azt kívánják, hogy csak az legyen ex katedra hirdethető, ami az ő felfogásuknak is megfelel s hitelveinket is az ő felfogásuk szerint módosítsuk. gött. VolOaszigálás, valahányszor le kellett térdelniük. A Miska gyerek oldalba lökte a Marcit, mert majdnem eldöntötte. Haragosan összepislantottak és Marci már nekiirányitotta öklét a Miska bordájának, de észrevette, hogy nézem, hát hirtelen ájtatos ábrázatot vágott, két kezét összetette és mondta a többivel a Miatyánkot. Közel a padomhoz állott egy kis fiú. Rongyos volt a ruhácskája. Piros sál volt a nyakára csavarva. Két vége a mellén kabátkája alá volt gyűrve. Válláról lelógott a vászon-táskája. Palatáblájának a sarka meg egy megmaradt kenyérkaréj kidomborodott benne. Térdén fölül ért a csizmácskája. Sáros volt a csizmácska, kifityegett a füle, s valahányszor a fiúcska letérdelt, láttam, hogy lyukas a talpa. Pedig a szegény gyalog járt be Nádaspusztáról az iskolába, gyalog járt haza az iskolából, s közben-közben reámmeresztette két nagy barna szemét, mintha azt kérdezte volna, hogy szabad-e tipegni-tapogni a templomban, ha valakinek fázik a lába ? Kopott báránybőrsipkája a földön hevert és lábával mindig szépen maga elé igazította, amikor le kellett térdelni. Vékony volt a ruhácskája, hideg volt a kő, kemény is volt a kő, megfázott, megfájdult volna a térdecskéje, hát a sapkájára térdelt. Olyan nehezen kelt föl néha, bizony meg is támaszkodott a szomszédja vállán, s amikor a szomszédja félre lökte, megint csak reám nézett a kis fiú. Valami baja lehetett. Talán a foga fájt, át volt kötve két halavány, puffadt arcocskája. Az a kendő nagy csomóba volt kötve a feje búbján és a két csücske széjjel állt a nagy csomó fölött. Az egyik fülecskéje kilátszott a kendő alól, nagy, piszkos vatta volt a fülecskéjébe gyömöszölve
