ESZTERGOM XV. évfolyam 1910
1910-07-10 / 28. szám
mellett. Mise végén Te Deum volt, majd elhallgatott az orgona és dr. Kohl Medárd felszentelte a gyönyörű zászlót. A rövid szentelési aktus után a püspök az iparosokhoz gondolatokban gazdag, nagyhatású egyházi beszédet intézett. A püspök beszédének végeztével a Himnuszt énekelték el a jelenlevők. A zászló átadása. A templomból az ünneplő sokaság a Széchenyi-téren felállított diszes lombsátorhoz vonult, hol a zászlószögek beverése következett. A zászlóanya ezután szép beszéd kíséretében átadta a zászlót az ipartestület elnökének, Dóczy Ferencnek, ki elfogadó beszédében az ipartestület nevében Ígéretet tett, hogy e zászlót oly tisztán és szeplőtelenül fogja megőrizni Esztergom iparossága, mint amilyen tisztaságban ő azt most átvette. Díszközgyűlés. 11 órakor egészen megtelt a város tanácsterme ünneplőkkel. Dóczy Ferenc ipartestületi elnök pár szóval üdvözölvén a megjelenteket, felkérte Vimmer Imre polgármestert ünnepi beszédjének megtartására. A polgármester gyönyörű szavai nagy ovációt keltettek, melynek végeztével Neményi Károly, az ipartestület buzgó titkára számolt be a jubiláló intézménynek sikerekben gazdag történetéről. Dóczy Ferenc elnök ezután a jövő iparosgeneráció nagy kulturhivatásának tudatában azok neveléséről, kiképzéséről tartott meggyőződés hevétől áthatott beszédet, mellyel a díszközgyűlést befejezettnek nyilvánította. A jelenlevő közönség a Himnusz hangjai mellett oszlott szét. Bankett. Déli 1 órakor a „Magyar Király" vendéglő nagytermében 120 terítékű bankett volt. A banketten a vármegye és a város, valamint a helybeli gyalogezredek képviselői is megjelentek a küldöttségek tagjain és a helybeli nagyszámú iparos polgárságon kivül. Az asztalfőn Vimmer Imréné, a zaszlóanya ült Meszleny Pál főispán és Kohl Medárd dr. püspök között. Az első felköszöntőt a főispán mondotta a királyra. Ezután Dóczy Ferenc a hercegprímás képviselőjére, dr. Perényi Kálmán alispán a zászlóanyára, Draxler Alajos alelnök a védnöknők és a diszelnökökre, Tóbiás Frigyes mérnök a polgári hatóságra, Vimmer Imre polgármester a katonai hatóságra, Mészáros József alelnök Dóczy Ferencre ürítették poharaikat. Dóczy a felköszöntőre válaszolván, a vendégeket éltette, kiknek nevében dr. Kohl Medárd és Lippe őrnagy köszönték meg az ovációt. Majd dr. Soltész Adolf, az Országos Iparegyesület titkára méltatta az esztergomi ipartestület érdemeit, melyet a győri iparkamara jelenlevő képviselője is igen kiemelt. — Végül közkívánatra Mátéffy Viktor belvárosi plébános mondott nagyhatású beszédet arról a becsületes és lelkes munkáról, mely az esztergomi iparosságot mindenkor jellemezte. A bankett délután 3 óra tájban ért véget, mely után a küldöttségek szívélyes búcsút véve elutaztak városunkból. Az esti mulatság. A „Fürdő* szálloda kerti helyisége a nedves idő dacára szépen megtelt közönséggel. Kivált a mulatni vágyó fiatalság volt képviselve rendkivüli számban. Jelen volt Vimmer Imre polgármester nejével, a zászlóanyával és családjának itthon időző tagjaival. A papság köréből Mátéffy Viktor plébános és Rolkó Béla karkáplán jelentek meg. Sokakat visszariasztott a szitáló eső, a mely, a szabadban lévén a mulatság, meghűlést is okozhatott volna. Megjelent az iparosságnak szine-java és sokan a városi tanítóság és a hivatalnokok köréből. A jókedv hajnalig tartotta össze a mulató közönséget, akkor azonban a felhők ellenséges magatartása miatt kénytelenek voltak a legjobb kedvűek is haza menekülni. * Személyi hirek. Dr. Csernoeh János csanádi püspök a 40 éves találkozó lezajlása után a mult hét elején Gr ae ff el János prelátus-kanonokkal üdülésre Karlsbadba utazott. — Dr. Klinda Teofil prelátus-kanonok egészségének helyreállítása végett Wörishofenbe utazott. — Dr. Rott Nándor prelátus-kanonok a napokban hosszabb birtoklátogatásra indul. — Pacha Ágoston t. kanonok, aki dr. Csernoeh János püspök kíséretében városunkban volt, több ismerősénél látogatást tett. * Szent István ünnep Esztergomban. Szent István napját Esztergomban ezidén az előző éveket felülmúló fénnyel készülnek megünnepelni. Az ünnep jelentőségét nagyban emelni fogja szent István, szent Imre és szent László ereklyéinek diszfelvonulással és egyházi pompával történendő körülhordozása. A pontifikális nagymisén kivül a főszékesegyházban tartandó egyházzenetörténeti művészi hangverseny is az ünnepségek egyik kiemelkedő részét fogja képezni. Népünnepélyek és különféle versenyek rendezésével teszik emlékezetessé az ünnep délutánját. A szent István napi országos ünnepségek rendező-bizottsága élén Bogisich Mihály v. püspök és Vimmer Imre polgármester állanak. * Főegyházmegyei hirek. Mayer Péter konyhai plébános a nagyszombati szentszék ülnökévé neveztetett ki. — Miskovicz András a budapesti franciskana zárda lelkésze és fővárosi hitoktató helyettes plébános lett Mosondarnón. — Leimeter János budapest-tabáni plébánossá neveztetett ki. * Esküvő. Nedeczky Jenő szolgabíró, Nedeczky Miklós fökáptalani gazdasági tanácsos fia f. hó 9-én esküszik örök hűséget Eitner Margitkának Sümegen. * Ezüst mise. Kedden reggel 8 órakor mondotta el ezüst miséjét a vízivárosi zárda templomban Pathy János, egri egyházmegyei áldozópap, zsélci plébános, Pathy Gyula, főegyházmegyei könyvtáros bátyja. Az ezüstmisés jubiláns egészen csendben, csupán rokonsága jelenlétében mutatta be jubiláris áldozatát az Úrnak abban a szép, kedves hajlékban, ahol az ő primiciáját is tartotta 25 év előtt. * Brenner Juliska vizsgálati hangversenye. Nagy zenei élvezetben volt része a mult szombaton azon nagyszámú előkelő közönségnek, mely Brenner Juliska vizsgálati hangversenyére, a katholikus kör nagytermében összesereglett. Az ő tanítványainak zenei előadása esemény számba megy sivár zenei életünkben, s elüt a sablonos zenevizsgálati produkcióktól, mert itt már nemcsak technikailag begyakorolt darabok eljátszásáról van szó, hanem az értelem-, vagyis az előadásra is nagy súly van helyezve, s igy az előadók mindegyikének játékára mesterük zenei intelligenciájának bélyege mintegy rá van ütve. Nem csoda tehát, ha nemcsak a zenekedvelők, hanem a szakemberek részéről is szokatlanul nagy érdeklődés nyilvánult a műsor egyes számai iránt. S mondjuk meg mindjárt, hogy a növendékek mindenben igazolták is tanárnőjük iskolájának kitűnő hírnevét, mert technikailag oly perfekt, az előadásban pedig a legkisebb részletekre is kiterjedő gondos és értelmes játékot mutattak be, mely csak olyan szakavatott és lelkiismeretes vezetés mellett érhető el, mely mesterük legfőbb tulajdona. Az egyes számok Kufffer Lizi, Gerenday Juliska, Tallian Mariska, Popper Malvin, Kufffer Frida, Deutsch Alfréd és Pálmai Alexa interpretálásában méltán megérdemelték azt a zajos ovációt, mely játékuk nyomán felhangzott. A kitűnő iskola: egyenletes, gyöngyöző futamok, értelmes billentés, staccatok és legatok pontos kivitele nem tévesztették el hatásukat és az ez alkalomra beállított kitűnő Bösendorfer zongorán pompásan érvényesültek. Csak gratulálhatunk Brenner Juliskának szép reményekre jogosító növendékeihez és köszönetünket nyitvánithatjuk azért az élvezetes óráért, melyben részesített bennünket. A hangverseny befejezésével a szebbnél-szebb virágcsokrokkal elhalmozott tanárnő alig győzte elfogadni a szülők meleg elismerését és tisztelőinek üdvözletét. * Primiea. Julius 10-én, azaz vasárnap délelőtt 9 órakor tartja a belvárosi plébánia templomban Benye Ferenc első szent miséjét. Az ujmisés manuduktora Mátéffy Viktor belvárosi plébános, szónoka pedig Dombay Nárcis gimnáziumi tanár. Az ünnepélyes mise után a primiciáns áldását fogja adni a jelenlevőkre is. * Eljegyzés. Budapestről a mult hét folyamán a következő jelentést kaptuk: Petrich Gizike és Paulovits Géza jegyesek. Budapest, 1910. július hó. * Gróf Apponyi Lajos udvarnagy temetése f. é. jul. 5-én ment végbe Nagyapponyban. A temetést gr. Batthyányi nyitrai segédpüspök végezte. Segédkeztek: dr. Janda, dr. Bundala, Bezák György, Skrábik, Fiebig, Mittuch, Hamar, Rényi plébánosok. Az arisztokrácia köréből megjelentek gróf Pálffy Miklós udvarnagy, gróf Apponyi Albert, gr. Hunyady László dr., gr. Apponyi Géza tolnamegyei főispán, herceg Odescalchi Livio, herceg Odescalchi Géza családja, lovag Bartakovics Árpád stb. Azonkívül a vidék intelligenciája és gazdaközönsége. A gyászszertartás után villásreggelit adott a család az összes megjelenteknek; a különféle állású és rangú emberek együttes étkezése kellemes és jóleső demokratikus jelleget kölcsönzött az együttlétnek. * Egyetemi tanár. Egyházmegyénk papságának nem kis mértékben emeli a fényét az a körülmény, hogy a közelmúltban majdnem minden évben került ki kebeléből egy egyetemi tanár. Most legújabban dr. Kmoskó Mihály központi tanulmányi felügyelőt emelte a királyi akarat a budapesti egyetem tanszékére. Kmoskó dr. Berger Ev. János doktornak lett az utódja, a ki az ó-szövetségi szentírást és a héber nyelvet adta elő. Dr. Kmoskó Mihály eddig is valóságos rajongással csüngött a keleti nyelveken s e tudományban már régen világhírűvé vált. A hittudományi kar tehát fényes tehetséget nyert benne. * Dr. Kelemen Béla. Kelemen Bélát, kiről nemrégen megírtuk, hogy a kir. Kúria végérvényesen felmentette azon vádak alól, melyeket ismeretes esetéből kifolyólag egyesek ellene emeltek, f. hó 1-én avatták a budapesti tudományegyetemen a jogtudományok tudorává. Kelemen Béla most úgyszólván egész idejét tanulással tölti s legköközelebb az ügyvédi vizsgát is le fogja tenni. * Nyári mulatság. Esztergom vármegye és Esztergom sz. kir. város tisztikara ama nagy elemi csapás folytán, amely óriási árviz alakjában csaknem egész Krassó-Szörény vármegyén végigsöpört, tönkretéve, elpusztítva termést, gyümölcsöst, ingókat, ingatlanokat, — testvéri szívvel igyekszik segíteni a károsultakon s folyó évi július hó 13-án, szerdán d. u. 5 órakor Kovácspatakon családias jellegű, jótékonycélú, tánccal egybekötött nyári mulatságot rendez, melyre Esztergom vármegye és Esztergom sz. kir. város nagyérdemű közönségét ez úton tisztelettel meghívja. Esztergom, 1910. július hó 9-én. Hazafias üdvözlettel: Meszleny Pál s. k. főispán, dr. Perényi Kálmán s. k. alispán, Vimmer Imre s. k. polgármester. — Indulás Esztergomból 2 óra 45 p., 4'40 és 6 órakor a csavargőzössel. Visszatérés Esztergomba menetrend szerint, valamint a 9*30 perci s ezenkívül szükséghez képest még egy éjfél előtt induló csavargözössel. Jegyek a helyszinen válthatók. Zenéről, ételekről, italokról gondoskodva van. Személyjegy 2 korona, családjegy 4 korona. Kedvezőtlen idő esetén a táncmulatság a „Fürdő" vendéglőben fog megtartatni este 8 órakor. * Katonatiszt képviselők. Furcsa dolog, hogy a tiszti rangban levő képviselő urak a trónbeszédre katona uniformisban voltak kénytelenek megjelenni. A katonaságból ki van zárva a politika. Helyes. Ha a politikából ki volna zárva a katonaság, még helyesebb volna. A törvényhozónak függetlennek kellene lenni; a katonagúnya, még ha csak ünnepies alkalmakra öltődik is fel, mégis a függő viszony némi ismérvét állapítja meg. Sokan azt mondják, hogy ez merő külsőség s mi ugy érezzük, hogy ennek még sem volna szabad megtörténni. Legalább a külsőségekben kellene az alkotmányosság logikájának deferálni, ha már a bensőséges értelemben vett alkotmányosság körül logikátlanságot kell is tapasztalnunk. * A kongruáról és a járulékokról. A főegyházmegyei hatóság sajnálattal értesiti a főt. papságot, hogy a konguáról és az adóhivatal útján a vallás-alapból kiutaltatni szokott járulékokról még mindeddig hozzá semmi tudósítás vagy intézkedés nem érkezett a minisztériumtól. * Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete hétfőn délelőtt közgyűlést tartott. Vimmer Imre polgármester a közgyűlést megnyitván, elsőbben is megemlékezett arról, hogy a városi képviselőtestület egy tekintélyes tagját, Hollósi Rupertet érdemei felsőbb figyelemre méltatták és apáttá neveztetvén ki, eltávozik városunkból. Ezután Szenttamási Bélát, a képviselőtestületnek régebben oly agilis, munkás tagját parentálta el a polgármester. Mindkét megemlékezést jegyzőkönyvbe rendelték iktatni. A tárgysorozat első pontjaként felolvastatott gróf Csáky Károly jubiláns váci püspök levele, melyben a közgyűlés üdvözletét köszöni meg. A képviselőtestület ezután a vágóhid-szabályzatot tárgyalta. A városi mérnök, Tiefenthal Gyula valóban nagy szakavatottságra valló határozati javaslatot dolgozott ki és ennek alapján a közgyűlés a már egyszer elfogadott tervek fenntartása érdekében újabb felterjesztést tett.