ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-07-10 / 28. szám

XV. évfolyam. Esztergom, 1910. július 10. 28. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Esztergom, 1910. július 10. — Hieronymi Pozsonyban, mikor a mandátumot átvette, azt mondotta, hogy a kormány eddig ugy el volt foglalva a választásokkal, hogy komoly programmot nem is csinálhatott. A választásban tehát a nemzet nem a kormány programmja fölött hozott Ítéletet, mert ilyen nem volt, hanem a kérdést döntötte el: 67 vagy 48 ? Mi azonban ezt őszintének nem tartjuk, mert ezen nyilatkozat szellemében sehogyan sem tudjuk felfedezni az okot, miért dolgoznak illetékes helyen az Andrássy-féle 67-es csoport és a néppárt letörésére ? Mi bátorságot veszünk magunknak a pozsonyi kiszólás megkorrigálására. Azt kellett volna mondani: a nemzetből per vim et fortia kierőszakoltuk az ó szabadelvű uralom visszaállításának kérdését, illetve e kérdés fölött kimondandó verdiktet. Ehhez a manőverhez a 67 csak hamis cégér volt. Bizonyítsunk: A főrendiház elnöke Csáky Albin gróf, az „imaszerű fohász" Csákyja. A pártelnök Perczel Dezső, a hires „zsebkendő lovag." A Lloyd-klubban nyolcvan tag ő-szabadelvü. A kormányban négy tag (Lukács, Hieronymi, Serényi gróf, Székely) ó-szabadelvü politikusok. A legünnepeltebb hős Tisza István gróf. A t. Ház elnöke az ó-szabadelvü Berzeviczy Albert. A „munka" jellegzetes tulajdona: az ellenzéket kijátszani, a házszabályok helyett trükkökkel dolgozni, párhuzamos ülésekről álmodozni, Ausztriának mindent megadni, a magyar nemzetnek semmit sem hozni, stb. Ez nem 67-es, hanem ó-szabadelvü politika. Maróti. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Kántorverseny Budán. Irta: Sonkoly László. Szent János templomának hatalmas hajóját betöltő bugó akkord végső hulláma remegve halt el a cirádás oszlopok között. A keskeny ablakokon beszűrődő sugárnyaláb megvilágította a felszálló tömjénfüstnek vékony szálakra szakadozó ritka felhőjét, s a nehéz tölgypadokban ülő ájtatoskodók, kik vastag rézkapcsos imakönyveikből böngészték a sok használattól elmosódó betűket, lassan törekedtek kifelé, a márványlapokkal födött padlón koppanó sarkok zaját visszhangozva adták vissza a freskókkal díszített falak. A portale félkörös lépcsőjén két fiatalember lépkedett lefelé. Magyaros zekéjüket kivarrott szij, melyről finom müvü tőr függött le, szorította derekukhoz ; könnyű kucsmájuk alól szabadon omlott hullámos hajuk vállukra. Alig különböztek egymástól, legfeljebb a közöttük levő egy-két év tette férfiasabbá a néhány hüvelykkel alacsonyabb, de kissé zömökebb szobrászt, Statilics Jakabot, kit dalmát származása miatt mindenki csak Trani Jakab néven ismert. Kis göndör szakálla, mit azóta növesztett, hogy a királyi palota belső udvarába állitandó ércszobrokon dolgozott, jóval idősebbnek mutatta, mint valóban volt. Társa csak néhány hete jött haza Velencéből, hol Tadeo Szerkesztők: ROLKO BÉLA és DVIHALLY GÉZA. A viszontlátás. Szerte szállt az országban a hívogató szó. Behatolt a paloták s a szerény hivatalnok lakások ajtaján, no meg a segédi állapotban levők szerény szobácskájába is bekukkantott. Beleférködzött a hívogató szó a szivekbe, pezsgésbe hozta az élet munkájának taposó malmában elzsibbadt, elfáradt és talán reménytelen lelkeket. A képzelet megkezdette csalfa játékát s a régi bajtársak arcát, no meg a diák életnek inkább édes, mint bús emlékeit mutogatva, valami költözködési, indulási vágyat öntött az emberekbe, mint a milyen vágy a költöző madarakban van, a mikor a tavasz lehelete végig leng a föld felületén. De hát ki is tudná elfelejteni a tanuló éveit, ki ne érdeklődnék a rég elhagyott társak iránt, a kikkel vállvetve dolgozott, együtt örült, lelkesedett, sirt vagy szomorkodott az ifjúság ama éveiben, a melyekben a tudomány alapkövét rakosgatta, s a kikkel együtt lépett ki a gymnázium kapuján, hogy mint hivatalosan érettnek nyilvánított egyén elfoglalja az életben azt a helyet, a melyet a Gondviselés neki juttatott és megkezdje a szerepet, a melyet az Isten az élet színpadán neki szánt. A ki tehette, eljött látni, nézni és magát megmutatni. Eljött örömét és bánatát kibeszélni és a másokét meghallgatni. Eljött, a kinek módjában volt, mert a szívtelen világban jól esik, ha csak egy napig is rokonsziv, baráti sziv dobog mellettünk. Vimmercatinak, a Márk templom hires karnagyának volt tanítványa. Kanizsai Gergely nyolc évig tartózkodott a signoria területén s miután teljesen elsajátította az orgonálás művészetét, még egy évig a lagúnák városában maradt, majd, habár Padua hivta meg dómjába karnagynak, hazajött, hogy atyja mellett, ki Orbán egri püspök kántora volt, a magyar zenében teljesen kiképezze magát. Alig mult huszonnégy éves: napsütötte arcához hozzásimult tömött kis bajusza, szeme azzal a különösen határozott és mégis szelid tekintettel csillogott, mi a lelkivilág mélységeiben járók sajátja. Szótlanul mentek át a templom előtti téren. Az alsóváros vásári zaja halk dünnyögésként szűrődött fel a várkapu felé vezető utcába, melyen gyors lépésekkel haladtak át. A kapu közelében tarka népáradat kapta meg őket és sodorta magával a hasztalan ellenállókat. A kapu előtt azonban, mint a megtorlódott hullám, csapott vissza a tömeg. Az örök lándzsáikkal szorították hátra a népet, hogy egy királyi hintó bejöhessen. A két fiatalember rövid tanácskozás után felkapaszkodott a várfal belső része mellett futó folyosó tetejére vezető lépcsőn s az alacsony melvédre támaszkodva néztek le a hegy oldalában kígyózó utakon nyüzsgő tömegre. A Duna acélszinü habjai lassan hömpölyögtek a hegy alatt, a nyulak szigete zöld pontként vált ki a fényes vízfelületből, min fekete pontokként mozogtak az apró csónakok. A lármázó néptömegben hirtelen lázas izgatottság keletkezett. Kanizsai megragadta a szobrász karját. Kéziratok a szerkesztőség, előfizetések a kiadóhivatal (Szeminárium) címére küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A maturánsoknak találkozója az emlékezetnek az ünnepe, a mely annál dúsabb, fényesebb, minél több idő előtt történt az érettségi vizsga. Emlékeznek a tízévesek, többre emlékeznek a húszévesek, a negyvenéves találkozó pedig már valóságos történelem, a melyen már félig-meddig megfutott életpályáról, eredményekről, dicsőségről s a bájtársak haláláról számolnak be az emberek. Az elmúlt hét valósággal a találkozók hete volt, a melynek eseményeiről a következőkben számolunk be. A 40 éves találkozó. Hétfőn este érkeztek városunkba és tartották nem is annyira ismerkedő, mint inkább visszaemlékező estélyüket mindazok, akik a helybeli főgimnáziumban negyven évvel ezelőtt tettek érettségit. Mint egyszerű, ifjú diákocskák távoztak akkor a városból és most mint élemedett férfiak tapasztalatokkal, sőt méltóságokkal is megrakodva tértek vissza. Csernoeh János csanádi püspök és Czobor László volt hontmegyei alispán, országgyűlési képviselő rendezték a találkozást. Az estélyen és a keddi találkozón megjelentek : Árkövy József fogorvos, egyetemi tanár, Budapest. Csernoeh János csanádi püspök, Temesvár. Koperniczky Ferenc prelátus-kanonok, Esztergom. Pelczer Lipót esp.-plébános, Kernend. Schwend Imre postafelügyelő, Budapest. Székesváry Imre szentszéki tanácsos, plébános, Köbölkút. Kudora József esp.-plebános, Ferenc Józsefrend lovagja, Nagyölved. Czibulya (Czobor) László nyug. alispán, országgyűlési képviselő, Budapest. Druga Sándor nyug. főszolgabíró, Somorja. Gálba Károly árvaszéki ügyész, Komárom. Geiger Ferenc gazdas. felügyelő, Nána. Kis József szendi póstafőtiszt, Budapest. Mika József közkórházi gond— Nézd — mutatott a királyi kertek felé — milyen fényes csapat ereszkedik le a hegyekről. A szobrász a kijelölt irányba nézett s valóban festői látvány bontakozott ki előttük. Hosszú menet bontakozott ki a fák közül. Gyorsan közeledtek ; a kapu őrsége sietve sorakozott a hidfő előtt. A csapat élén jöttek az udvari kürtösök, hosszú trombitájukból harsogva törtek elő egy vidám nóta hangjai, összevegyültek a falakra tódult nép rivalgásával, mibe beleolvadt a toronyerkélyen álló városi muzsikusok hangszereiből kiáradó dallam. A trombitások után lépkedtek karjukon a drága madarakkal a sólymászok, kiket a fővadászmester, Perényi Antal követett nyugtalan paripáján. Az apródok nyomában végre Mátyás király léptetett gyönyörű almásszürke ménen. Közvetlen mögötte Zsigmond kincstartó beszélgetett heves taglejtések között Bonfinivel, nyomukban lovagolt Orbán püspök két fiatal nemessel, kiknek egyike észrevevén a bástyán éljenző ifjakat, barátságosan intett föl. — Ki az a fiatalember? — kérdé Kanizsai a szobrásztól. — Báthori György, István erdélyi vajdának fia. Őt vettem mintául Apolló szobrához — felelt Statilics. — Látod mögötte azt a vékony olaszt? Ez lesz versenytársad, mert eddig kívüled csak ő jelentkezett Márton atyánál, a sarutlanok priorjánál. — Még nem láttam — szólt Kanizsai. — Tudod tán a nevét is?