ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-06-12 / 24. szám

— Franciaország" kibékül az egyházzal. Amit oly sokszor hangoztattunk, hogy a szabadkőműves francia kormány végre mégis csak belátja rosszakaratú, egyházüldöző politikáját, az ugy látszik nemsokára mégis csak valóra válik. Briand, a szabadkőműves Briand miniszterelnök ugyanis a legutóbbi választások eredményéből azt a meggyőződést merítette, hogy Franciaország politikájának más irányt kell szabnia. Fel kell hagyni a katholikusok üldözésével, ki kell békülni a kath. egyházzal és annak fejével, a pápával! Mert csak igy remélhető az ország szociális és gazdasági bajainak az orvoslása. Tehát az egyház első leánya végre mégis jó útra szándékozik térni. Belátta az egyházüldözés folyamán, hogy jólét, béke és boldogság csak olyan honban uralkodhatik, amely Istent féli, a vallást védi, az egyháznak a maga istenadta jogait tiszteli. Ha a francia újságok eme örvendetes hire megfelel a valóságnak, ugy ismét fényesen győz a krisztusi igazság: „és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta." — Vilmos császár a vallásról. II. Vilmos, a németek hatalmas császárja nemrég a következőképen nyilatkozott a vallásról: „Gyakran forgatom a bibliát, mely hálószobám asztalán fekszik állandóan. Aláhúztam nemrég mindazokat a mondatokat, amelyek legjobban megnyerték tetszésemet. Nem tudom felfogni, miért van oly sok ember a világon, ki egyáltalában nem törődik az Istennel. Pedig ha tudnák, mit mond az írás? Minden gondolatom, minden tettem előtt azt fontolom meg elsősorban, mit mond hozzá a biblia. Valóságos vademecum nekem e szent könyv, a melyből erőt és világosságot meritek. A törekvések bizonytalan óráiban és a szomorúság lehangoló perceiben e kincs (t. i. a biblia) után nyúlok. Erős a bizalmam és meggyőződésem, hogy az Istentől hűtlenül elpártolt emberek nemsokára ismét visszatérnek hitükhöz, s forró vágyódásuk lesz Isten után. Az emberi gőg és felfuvalkodás sokszor szenved hajótörést, a büszke lélek vajmi gyakran megaláztatik, mert maga akar ur lenni. Pedig alázatosság nélkül lehetetlen az Urnák tetszeni" . . . A protestáns Vilmos császár ezen mélységes hitéről tanúskodó nyilatkozata sok katholikus államférfiut szégyenit meg. Hányan vannak, kik csak híréből ismerik a bibliát, s vájjon hogyan vélekednek az Istenről, a vallásról?! Elég a szabadkömivesek és szabadgondolkodók nagy tömegére utalnunk, kik az Isten, az egyház, a vallás legnagyobb ellenségei. Tanuljanak a protestáns német császártól! (P-T.) Politikai apróságok. Nem lehet politikai apróságokat addig irni, mig e helyen az irodalmi király, Mikszáth Kálmán sirdombjára az elismerés és fájdalom babérkoszorúját le nem tesszük. Nem méltatjuk életét, mert ez nem idevaló, de egyébként is gyöngének érezzük tollúnkat arra, hogy a magyar irodalom királyát méltóképen dicsőíthessük. Mi harcba szeretnénk szállani a kegyetlen halállal, ki nemcsak a politikai téren kaszál, hanem átcsap az irodalmi térre is, hogy a magyarnak szive jobban sajogjon. Az irodalom nem tűri meg egykönnyen a királyságot, szabadságért rajong, köztársasági kormányforma az ideálja. S mégis úgy tetszik nekem, hogy a nemzet, az írók, az olvasók, talán még a politikusok is egyetértettek abban, hogy ezen idő szerint a magyar irodalom királya Mikszáth Kálmán volt. Ezt is megirigyelte tőlünk a halál, hogy valahogyan a magyar irodalom hatalommá ne fejlődhessék; hogy a nemzetet mély álmából felriasztani senki se tudja; hogy nevelő nélkül csatangoljon az élet utain! Vannak talán még Magyarországon nagy elbeszélők, nagy szónokok, nagy lírikusok, mélyen gondolkodók, dicső látnokok, de a legnagyobb és a legmagyarabb humorista nincs többé. Ki kacagtat meg bennünket, ha a szivünk fáj ? Ki tud a fájdalom óráiban maga is kacagni, hogy mások mélységes fájdalmait enyhítse, bánatát mérsékelje? Vigasztalódjunk, mert ha ő nem, a szellem kacag és kacagtat továbbra is. Van nálunk erre bő anyaga. Megdicsőült király! Életedben tiznek, száznak munkáját végezted, mikor kikacagtad az emberek, népek és nemzetek, nagyok és kicsinyek bolondságait. Ki kacag helyetted ma, mikor a társadalmi és politikai életben annyi kacagni való gyülemlik össze? Kacag a halálod fölött bánkódó magyar Géniusz, mint Petőfi „Örült"-je, mert lángostort szeretne ragadni, hogy a politikai kufárokat nemes fölháborodásában a köztisztesség Pantheonjából kiűzhesse. Kacag? Dehogy kacag; szomorkodik, mert látja, hogy lelkünk jobb rétegeit kemény kéreg födi, melyben csak dudva nő, veszekedés, irigység s mely fölé bóditó ködök szállottak. * * * Justh Gyula utoljára Gödöllőre rándult ki s aztán Makóra megtért, hogy a tanyákat járja be. Most már aztán vége szakadt a politikai utazgatásoknak, melyeknek járművei között a gyorsvonat, vicinális, az automobil, a hajó és a parasztszekér egyformán szerepelt. El is dicsekedett a bősz kuruc egyik riporternek, hogy jól birta az utat. Jó soványító kura volt, mely nyolc kilót emelt ki a kappan-hájból. Azt azonban valószínűleg még akkor nem is sejtette, hogy a választások mennyit fognak a diadal-szekérből kidobálni. Bejelentette azonban, hogy a nyolc kiló veszteség csak ifjabbá tette, mert a tulajdonképen való harc csak ezután fog igazán kezdődni. Meg is jelölte a harctért, mondván, hogy a választási harc után jön majd a parlamenti harc . . . majd, ha fagy. Trésics reixráti képviselő kérdőre vonta Georgi urat, az osztrák honvédelmi minisztert, hogyan vetemedett annyira, hogy a magyar választási kampány tartamára galíciai, morvaországi, stájerországi, bukovinai és más helyőrségi csapatokat vezényeltetett Magyarország azon területeire, hol különösen német, román és tótajkú választó polgárok vannak. Megbotránkozik ezen könyelmű intézkedés fölött, mert látja, hogy ezzel az uralkodójukhoz hű nemzetiségekben megingatja a csász. és kir. közös hadsereg iránt táplált rokonérzést. Nekünk ahhoz, hogy mily módon förmed egy reixráti képviselő az osztrák miniszterre, semmi közünk. Bárcsak egymás haját tépnék odaát, ha magyar érdekekről van szó, mert akkor talán mi is kacaghatnánk olykor-olykor idehaza úgy, mint ahogyan most ők fölöttünk kacagnak odaát. Ahhoz azonban jogunk van, hogy megkérdezzük Trésics úrtól, vájjon miért maradtak nyugodtak akkor, mikor a boszniai és hercegovinai okkupációkor magyar csapatokat, sőt ezredeket rendeltek le, hogy meghódítsák azt a tartományt, mely ma már nem magyar, hanem közös tartomány? Trésics úr azért interpellált, mert nincs kizárva annak a lehetősége, hogy a magyar választási kampányban az osztrák csapatok német, román, vagy tótajku parasztokat is agyonlőhetnek; az utóbbi esetben pedig azért nem interpelláltak, mert az okkupációkor csak magyar katonák, családapák és egyéb munkabíró magyar fiatalok mentek mészárszékre. Érted jó magyarom ezen ellentét alapgondolatát? Törekedjél arra, hogy még továbbra is előszeretettel told az osztrák szekeret, melyen a nemzeti önállóságod vérpadra hurcolják. * * * Trésics reixráti képviselő úr interpellációjának van azonban egy olyan oldala is, amit mi saját érdekeink tisztessége nevében leszögezünk. Gondosan őrködik afölött, hogy az osztrák csapatok magyar területeken szolgálatokat ne teljesíthessenek. Visszaköveteli Ausztriába az osztrák csapatokat és ezzel emlékünkbe visszaidézi a jogot, melynek erejével nekünk is követelni kellene azt, hogy az Ausztriában fekvő ezredek jöjjenek haza. Hja ők ezt már nem szívesen ismerik el, mert Ausztriában szükség van arra, hogy egyik helyen a megbízhatatlan lakosságot magyar csapatokkal tartsák sakkban, másik helyen pedig féltik a nép végleges elgolyvásodását és elhülyülését. Boszniában jó volt a magyar vér, hogy Ausztriának magyar véren piac szereztessék; Ausztriában a nép végleges elgolyvásodásának és elhülyülésének meggátlására és az osztrák poshadt vér felfrissítésére rendeltetnek csapataink. Egyik helyen a magyar vér elvész, a másik helyen ellenségeket melenget és képez ki önmaga ellen. Itthon satnyulunk, veszünk, Ausztriában erkölcstelenedünk és erkölcstelenségünk közben ellenségeket szaporítunk. Ez a paritás tényleg meg van. És az 1867-iki kiegyezésben lefektetett és törvényileg biztosított paritás hol van? Papíron. Máshol sehol? Sehol. Skíz. — A választások „tisztasága". KhuenHéderváry Károly miniszterelnök a minap azt mondotta a lefolyt választásokról, hogy „tisztaságuk erkölcsnemesitőleg fog hatni a magyar népre". Csodáljuk a miniszterelnököt, hogy ilyen nevetséges nyilatkozatot mert tenni, hisz csak a vak nem látja, hogy a munkapárt pénz és erőszak nélkül nem tudott volna győzni. Feltétlenül komoly oldalról közlik a hirt, hogy a kormány 20 millió koronát költött a választásokra. Ez oly horribilis összeg, hogy még Bánffy idejében sem mertek volna annyit költeni! A magyar nép erkölcsére tehát nemcsak hogy nem hat nemesitőleg a korrupció ily rut eszköze, hanem egyenesen tönkreteszi azt. Hisz a külföld már is irja, hogy Magyarországon az győz, aki fizet. Jól mondta a minap Esztergomban egy tekintélyes állású 67-es politikus: „Ezentúl a lovamat is megválasztatom képviselőnek. Most csak fizetni kell s akkor még azt is megválasztják." Nagyon igaz. A pénz és az erőszak jegyében indultak meg a választások, s a győztes az lett, ki jobban tudott vesztegetni, ki több lelket tudott megvásárolni. A kormánypárt tehát ne Örüljön annyira a többségnek. A többségből rövid idő múlva — s talán nincs is messze az az időpont — kisebbség lehet. Most a pénz által megszerzett dicsőség fénylik ugyan, de a fény nem a valódi arany fénye. A miniszterelnök urnák tehát ~azt kellett volna mondania: A választások korrupt volta erkölcsrombolólag fog hatni a magyar népre . . . (P) Választási utóhangok. Esztergom. (Füstbe menő remények.) Ok nélkül nem zörög a haraszt. Munkapárti körökből kipattant a hir, hogy Kálmán Gusztáv három mandátuma közül a kolozsvárit tartja meg (állítólag ez került legtöbbe). S a hivatalos cáfolat szintén sejtetni engedi, hogy a munkapárt központi végrehajtó-bizottságának csakugyan ez a kialakult véleménye. Igaz, hogy Meszlény főispán a munkapárti banketten állását kötötte ahhoz, hogy az államtitkár az esztergomi mandátumot tartsa meg, de július elsejéig az ily asztalmelletti nyilatkozatok már feledésbe mennek. Igy tehát a gyárkémények füstjének reményei alighanem füstbe mennek, s Esztergomban még harmadszor is lesz aratás. Már meg is indult a kombináció a jelölt személyére nézve. Legelőször Hencz Károly, Héderváry testőrének nevét vették fel a lapok. De a renegát néppárti itt óriási ellenszenvre találna ; Kálmán Gusztáv legalább becsületes hivatalnok. Még Dungyerszky, a bácskai nábob neve is forgalomba hozatott, bizonyára olyanok részéről, kik a képviselő választáskor Öt évre megszívják magukat. A függetlenségi párton Barabás és Hoitsy nevét emlegetik. A háttérből pedig Szemere Miklós emelkedik ki, mint talán a legposszibilisebb jelölt a jelen körülmények közt. Dorog. Még soha ilyen drága választása nem volt Sacellárynak. Az egész mulatság állítólag 160.000 koronába került, úgy, hogy Sacelláry a mandátum átvétele alkalmával kifordította zsebeit e szavakkal: „tiszta választás". A közigazgatási apparatus egész hatalmának súlyával ránehezedett a kerületre s féktelenül korteskedett a prímás unokaöccse ellen. Jó példával járultak elől a főispán és alispán, kik nemcsak egyeseknél kilincseltek voksokért, hanem még korcsmákban is megjelentek az utolsó napokon a választók közt. A megye központi választmánya legutóbbi gyűlésén méltán megorrolta a megye főtisztviselőit. Ipolyság. Most, mikor második bukásunk után visszagondolok a választási harcra és az ezt megelőző 1—2 hónapi eszeveszett korteskedésre, ha higgadtan nézem a korteseket és azok fegyvereit, feltétlenül arra a végeredményre jutok és jutunk, hogy igenis van itt talaja a néppártnak és győzelme is biztos volna, ha a közigazgatási faktorok a törvény értelmében a teljes semlegesség álláspontjára helyezkednének és a szolgabirák, ezek nyomása alatt a körjegyzők nem vinnék be a választási küzdelembe fegyverül hatalmukat, befolyásukat és a terrorizálásnak különféle nemeit. Ha nem ők volnának azon jótékony csatornák, melyeken át bőven Ömlik a korona a nép zsebébe. Az ő hatalmi fellépésük a kormánypárti jelölt érdekében szarvat ad a zsidóság pökhendi, kihivó viselkedésére, kikhez készségesen csatlakoznak a reformátusok, irántunk való tiszta „keresztyén testvéri gyűlöletből." Amint a közigazgatás emberei teljesen pártatlanul viselik magukat, úgy a zsidósággal és keresztyén atyánkfiaival játszva végzünk. — Ez a leszűrt igazság! 240 szóval, győzött a kormánypárti jelölt. De azt leggabalyodottabb ellenfelünk is elismeri, hogy a fentiek együttes működésének köszönhet