ESZTERGOM XV. évfolyam 1910

1910-01-01 / 1. szám

Szóval mindenütt eröalkalmazások, erőfeszítések, törekvések, akarások körülöttünk; de velük, bennük csupa ütközés, súrlódás, robbanás, visszalökés és eröpazarlás, — nyomukban pedig alig haladás az élet kategóriáiban ! Melyik a varázserő, mely a menetet, a haladást, az Isten akaratának érvényesülését és ezzel az ö dicsőségét a megvalósulásban sietteti? Hol az erkölcsi erő, mely az igazság megtalálását, a szép kialakítását, az egyed érvényesülését, a társadalom kifejlését simává, könnyűvé és gyorssá teszi ? Ott lebeg a betlehemi jászol felett a maga valóságában a megváltó Isten jóságában, szeretetből használni akaró végtelen kegyességében, ott hangzik a betlehemi mezőkön angyali ajkakról: dicsőség az Istennek, az embereknek jóakarat! Csak jóakarat mindenütt, mindenkiben, az egész vonalon! Ha mindenki, mindenegyes beleállitja, — mint kötelessége — a jóakaratot, ezt az Isten lelkéből és szeretetéből jövő erőt a maga gondolat, érzés- és cselekvés körébe, ha az egyesek jóakarat-szférái összeolvadnak és az emberiségben az isteni akarat érvényesülésre jut: akkor gyorsabban és könnyebben jön el az isteni ország, az Isten dicsősége a létrendekben ! És ha addig nem: ezentúl! Ezt kívánja az angyali szó. Tehát — jóakarat: boldog újévet! T. M. dr. — A Szilveszter-esti mulatságok. Jellemző a mai kor embereire, hogy valamint más fogalmak helyes értelmével, úgy a „mulatság" és „szórakozás" igazi jelentésével sincsenek tisztában. Látjuk az irodákban és üzletekben a felírást: „Az idő pénz!" Kissé modern illatú egyenlet ugyan, mely a sok pénzben kulmináló boldogságot hirdeti, de ha okosan értelmezzük -— igy például — „Okosan használd a drága időt", a munka világában teljesen beváló, sőt határozottan hasznos jelszó. Tévedne azonban, még pedig hatalmasan, aki az ezen mondásban rejlő türelmetlen törtetést a szórakozás, a mulatság világába is átvinné és az üdülésre szánt percekre esetlenül alkalmazná. A szórakozás nem a „percek kiélése", nem az évnek kimagasló pontjain kitörő féktelen jókedv csapongása, hanem a jelennek nemes beszélgetés, művészet és más illedelmes mulatozás által való megszentelése. A megfásult lelkek nem értik meg a magasztos ünnepek lelki gyönyöreit s igy a sátoros ünnepeken táncoló kedve van a falusi csizmás legénynek s a frakkos kaszinói gavallérnak egyaránt. Hiába, a keresztény felfogás nemes virág, mely az erkölcsi és szabadon előadott egyvelegben elhervad, elszintelenedik és kivész. Bármennyire is ápoljuk a más vallású felebarátok iránti szeretetet, ne mondjunk le a Szilveszter-est varázsairól és keresztény vonatkozásairól, amelyek csakis a meleg családi körben nyilatkoznak meg, az interconfessionális kaszinó báltermeinek erőltetett és az egyház törvényeibe ütköző mulatságáért, amelyet azok rendeznek, akik befelé a lelkükbe nem szoktak nézni, vagy ha be is tekintenek, vigasztalás helyett elszörnyűködnek. Az idők határán kedves a múltra való csendes visszatekintés — az emlékezés s jól esik a bizonytalan jövő homályába terveink szárnyán egy kis világosságot belevinni. Novus. A tanítóképző elhelyezéséről és egyről-másról. Ismert tény, hogy az esztergomi r. kath. jellegű tanitóképző-intézet fekvése egyáltalán nem felel meg azon korszerű követelményeknek, amelyek a tanítóképzés fontosságával kapcsolatosan felmerülnek s a jövőben még nagyobb mértékben fel fognak merülni. Az a hely, ahol jelenleg a képző áll, a templomhoz való közelségével és egy felállítandó palotaszerü épülettel kétségtelen, hogy emelné a városnak a Dunáról való látképét. Csakhogy az a baj, hogy a terület még akkor is kicsiny volna egy modern beosztással biró intézet elhelyezésére, ha a vele egyirányban levő házsor is rendelkezésre állna! Miért? Mert a modern tanítóképzésnek ma már egyik alaptétele, hogy internátussal legyen összekötve s emellett elegendő módot nyújtson arra nézve is, hogy a mezőgazdasági és kertészeti kiképzést gyakorlatilag is effektuálja és pedig oly annyira gyakorlatilag, hogy az intézetből kikerült növendék ne csak elméletileg, hanem gyakorlatilag is megszerezze a szükséges ismereteket és pedig ugy, hogy arra a megszokás révén kötelességszerüleg reákényszerittessék. Erre pedig a tanítóképző jelen elhelyezése szorgalmasan buzgólkodó tanárainak minden fáradsága mellett is képtelen. Az a hely, ahol a jelenlegi tanítóképző áll, a helyi forgalom decentralizációja szempontjából igen beválna vármegyeháznak avagy egy régen várt és kívánatos kultúrpalotának, a mi — ha idővel is — a városnak a Duna partján való fejlődését mozdítaná elő. Mert az kétségtelen, ha még annyi akadálylyal, nehézséggel k^'i is megküzdeni, a vízivárosi és szentgyörgymt-ői Dunasort fejleszteni gazdasági és idegenforgalom tekintetéből is legközvetlenebb érdeke a városnak. Egy nagy folyam mellett elterülő város akkor válik vonzóvá, ha partjai ki vannak

( építve s ennek szépsége megragadja azok figyelmét, kik kiválólag egészségi szempontból oly városban óhajtanak lakni, amely szépérzéki igényeiket is kielégítheti. Nem ismeretlen az olvasók előtt, hogy dr.Walter Gyula minő fáradhatlan odaadással csüng azon terv mielőbb megvalósulásán, hogy a magyar kath. tanítók árvaháza, ha csak lehetséges egy-két éven belül felépüljön és rendeltetésének átadható legyen. A terv megvalósulása egy a szab. kir. ős és szent város múltját, anyagi helyzetét szivén hordó nagylelkű Mecénás kilátásba helyezett segélyezése mellett, azt mondhatnám tán küszöbön van. És pedig helyes pedagógiai és hygieniai szempontból Szentgyörgymezőn a vöröskereszt kórházon túl a pilismaróti út mellett fekvő úgynevezett lucernás és négy kis út által elválasztott és ugyancsak az érsekség tulajdonát képező körülbelül három-négy kat. hold területű térségen tervezve. Mondanom sem kell. hogy a választott terület minden tekintetben meg fog felelni azon pedagógiai, hygieniai és területi követelményeknek, amelyen egy árvaháznak épülnie kell. Területe egy terjedelmes kert létesítését teszi lehetővé, s városon kivül való fekvése zajtalanságot biztosit, egészségügyi szempontból pedig páratlan! Legyen szabad itt és pedig az ügy érdekéből felemlítenem, hogy a képző-intézet jelenlegi igazgatója Guzsvenitz Vilmos előttem odanyilatkozott, hogy a tanítóképzés nagy fontosságából kiindulva, a gyermeknevelés intenzív elsajátítása szempontjából teljesen korszerűnek tartaná, hogy az árvaház a tanítóképzővel kapcsolatban létesíttetnék, még pedig internátussal összekötve és pedig határozottan azzal a céllal, hogy az árvaházban az árva gyermekek fölötti felügyelettel a harmadik és negyedik osztály bennlakó növendékei bízatnának meg, természetesen egy arra kirendelt tanár vagy gondnok vezetése és ellenőrzése alatt. Eszerint az árvaház kapcsolatban állna egy tanítóképzővel, ezt kiegészítőlég egy gyakorló iskolával és internátussal. Tehát egy oly korszerű intézmény megvalósítása lenne a főcél, amely minden tekintetben megfelelne az árvák, a tanitókozása közt észlelhető időszakokban ott állott s ott áll az ember, s a felsőség, az okosság koszorújával, homloka körül garmadába rakj a, a múlás processusával: a haladás kincseit. Ha végig tekintünk a feltalálások történelmén, önkéntelenül is az a gondolatunk támad : Mi lesz 100 év múlva, mi 500 év elmultával és igy tovább, mig végre elnyeli a véges időt az örök végtelen, — hisz' most is olyan gyorsan élünk. A gőz, a villamosság s ezeknek gyakorlati alkalmazása válasz vonalat jelent a régi és uj kor között, s e két fizikai jelenségben rejlő nagy erők megszüntették a távolságot, melyet régente döcögő szekéren, az idők viszontagságainak kitéve tettek meg az emberek ; ezek helyett ma már robogó gőzösön barátságos kis meleg fülkében, kényelmes párnák közt futjuk végig utunkat. Ki hitte volna ezt 100 év előtt?! Ma már a röpke szó mértföldeket fut végig telefonon és telegrafon, fényesen hirdetve az emberi elme dicsőségét. De a tökéletesedés más irányban is észlelhető ; az elme diadala egyre hangosabb. Megérhetjük, hogy fejünk felett suhogva száguldanak majd a repülő csudák, zakatolva kavarognak rémes haladásuk közt hasítva a végtelen levegő-óceánt. Ez a feltevés nem szimpla ábránd, mert hiszen a kezdet kezdetén tul vagyunk, azt bizonyítják a hirek, melyekkel a múlt év derekán az újságok nap nap után meglepték a csodálkozó világot. Az eszmék és gondolatok e csodás tevékenysége közt gondolkodva állunk most a vénhedt év utolsó estéjén és kíváncsi sejtés tart bennünket fogva, kérdezve magunktól: mit hoz az új. Az átalakulások, a fejlődés nagy útjain újabb és újabb határkövekkel találkozunk, melyek bizonyára mindig újabb kényelmeket biztosítanak az embernek. De a haladás e bámulatos fejlődése mellett magán az emberen mit veszünk észre? Egyre erőteljesebben mutatkozik az egész vonalon a modern betegség: az idegesség. Vessünk csak egy pillantást hatalmasan szép fővárosunkra. Micsoda rohanás, micsoda kavarodás látszik az utcákon, amint egymást érik a száguldó emberek, rohanó kocsik, mindenki a maga útján, saját bajával elfoglalva, milyen ideges gyorsaság nyilatkozik meg mindenfelé! Itt zakatol a telefon, tipeg-topog a delikvens s szidja a telefonos kisasszonyt, amiért az összeköttetés pár pillanatig késik, amott idegeskedik a börziáner, amiért a távirat kézbesítése pár negyed órával megkésett, másutt pöröl az irodafőnök, amiért nem halad még gyorsabban a gépírás, pedig haj! a régi egyszerűségében talán boldogabb kor levele, csiga lassúsággal erve bár a kitűzött helyére, nem keltett nagyobb boszu'ságot; vagy a régi idők kézirása, éppenséggel nem szolgált rá az ideges haragra! Ugye, az emberek milyen telhetetlenek. De ily gondolatok közt élve, kérdezzük milyen lesz az ember századok múlva; mikor talán mindent gépek végeznek, még talán a kényelem szempontjából a beszédet is. Egy sajátos körülmény azonban látszik; minél nagyobb a haladás a korral, minél mélyebb perifériát talál a praktikus törekvés, az emberi lélek annál materiálisabb lesz, annál közönyösebb lesz a saját lelke iránt. Úgy tűnik fel a szemlélő hitetlen előtt ez az állapot, mintha a modern korban a lelki gondolatokkal való foglalkozás már luxus lenne, amely nem szükséges. Az ideges rohanó, búvárkodó ember erre nem gondol, nincs rá ideje? A figyelmeztetés, a gondolatnak a lelkiek felé való irányítása, a legtöbb helyen mosolyra, vagy pláne kacajra talál. Pedig te mosolygó, kacagó ember gondolkodjál afelett, hogy modern haladásodat, csodás gépeidet, tökéletességedet, kényelmedet honnan nyerted, kiből táplálkozol; ki ad neked hatalmas gondolatokat, hogy azok révén tökéletesítsd a haladást, ki ad hozzá testi erőt és az annyira szükséges türelmet, kitartást? Ezt a misztikus varázserőt, ezt a kiapadhatlan forrást itt hiába keresed. Ebben a pontban kell keresni a legnagyobb hálátlanságot az ember részéről. A jóságos Isten megáldva, tulhalmozva minden értékes javakkal bocsátotta útjára az embert, hogy alkosson nagyokat, biztosítsa a haladást. A hálátlan ember azonban marad az anyagnál, de okfejtése a legszélső láncszemeknél csődöt mond, mert a befejezése az okfejtésnek nem fog sikerülni, ha hiányzik a számításból az Istenség eszméje . . . Új esztendő az újabb haladás előhírnöke, ki tudja, mire ismét öreg lesz e vidám, fürge ifjú, az emberiség milyen értékes dologgal. lesz ismét gazdagabb, ki tudja milyen segédeszközt kapunk ismét ahhoz, hogy még tökéletesebb legyen ideges életünk berendezése. Szálljunk magunkba ma, ez újabb időjelző elérkeztekor, gondolkodjunk az emberiség, a természet, a világ haladásáról egy kissé, építsünk egy hatalmas, fényes oltárt s képzeljük oda az emberiség földi jótevő nagyjainak elméjét világító szövétnekek gyanánt, melyek vakítóvá varázsolták a tudás nélküli ős sötétséget s e hatalmas, e nagy arányú apotheozisnál boruljunk a földre, szivünkben mélységes hálával eltelve kiáltsuk hangosan, lelkesülten: Isten, te vagy az alfa és az omega.