ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-10-11 / 41. szám
ezt jelenti a miniszter jelenléte, ezt a nemzeti gondolatot szolgálja oly mintául vehető SZÍVÓS kitartással Tyukoss Ev. János plébános, kinek páratlan buzgalmát csak az tudja méltányolni, ki a helyi nehéz viszonyokat ismeri, mert ő valósággal a semmiből tudott teremteni, annak a göthei mondásnak igazságával, hogy a növény gyökérszálacskái amint szívósan előrenyomulnak, magát a kősziklát is megrepesztik. Ahol valóságos kulturális pusztaság volt, ott most mintaszerű emeletes iskolai épület emelkedik és hol az utcai por és sár volt a szerte csatangoló gyermekek tartózkodási helye, ott a szelíd arcú nővér szeretettel szorítja keblére a vásottságukat mintegy varázsütésre elveszített s fajunk egészséges erkölcsi és testi fejlődésének folytatását képező kisded-sereget. A hercegprimás 5000 koronát meghaladó adományából épült »Kolos-intézet«-et s a vele kapcsolatos óvodát Andor György pápai prelátus, esztergomi kanonok, hercegprimási irodaigazgató avatta föl Leszkay Sándor kerületi esperes, Végh Ferenc pápai kamarás, dr. Mészáros János főhercegi nevelő, dr. Szyllaba Emil főgimnáziumi hitoktató, Holbl Antal adminisztrátor, Raditzky Sándor s. lelkész segédlete mellett, mig a jelenlevők közt ott láttuk Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi ministert nejével, Draskovich György és Rezső grófokat, a pozsonyi intelligencia köréből pedig Plachy Bertalan kir. tanfelügyelőt, Kurucz Gyula kir. segédtanfelügyelőt, Wollmann Elma tanitónőképző-intézeti igazgatónőt, Mann Lajos városi tanácsost, Menich Antal tanitóképzőintézeti tanárt, Nemess Lajos hercegprimási intézőt, Friedrich Béla, Jáeger Lajos földbirtokosokat stb., s akit szintén legelső sorban kell említenünk özv. Draskovich Györgyné grófnőt, Püspöki egyik földesurát, kulturális intézményeinek édes anyját, ki az óvóintézetre jelentékeny áldozatot hozott, s ki úri asztalánál vendégül látta az ünnepségen megjelentek nagy részét, a minisztert is nejével együtt. A fölavató aktusnál Andor prelátus mély gondolatokkal telt, magas színvonalú és meleg parainezist mondott a vallásos és hazafias nevelésről, s a kolostorok e téren való nagy hivatásáról ; hatásukat a vallás-erkölcsi életre az erdőknek a környezetre való befolyásával hasonlitja össze, mert tisztítják az erkölcsi atmoszférát, megnemesitik a kedélyeket s megtermékenyitik az emberi szivek talaját. »Ahoi kolostor van, ; tisztább a levegő, nyíltabb az ég, közelebb az Úr« (Szt. Bernard). Az ünnepély maradandó emlékéül a könnyekig meghatott lelkész megkérte a miniszter nejét, engedje meg, hogy hálából magas érdeklődésük és támogatásukért, a kegyelmes asszonyt az óvó-intézet védnöknője gyanánt tisztelhessék, mint ki a nemzet legnagyobb nevelőjének méltó munkatársa, amely kérelmet a kegyelmes asszony készséggel teljesítette. Az ünnep fényét nagyban emelte a pozsonyi kir. állami tanitónŐképző-intézet növendékeinek Menich tanár vezetése mellett előadott művészi éneke. Befejezésül az egész Kíváncsi vagyok, hogy érteti meg magát a némettel ? »Adjon egy pohár tejet«, mondja esztergomvidéki kiejtéssel a németnek. A jó német előbb csak néz, majd a veleszületett leleményességgel ugy okoskodik, hogy »tejet« annyi lehet, mint »Thee«. Pár másodperc múlva már ott is párolog magyarunk előtt. Megcsóválja hatalmas fejét és a poharat mig baljával eltolja, jobbjával a legérthetőbb nemzetközi nyelven jelzi, hogy neki bizony nem kell. A pincér szintén ugyanazon nyelven adja tudtára, hogy nem érti, mivel lehet szolgálatára. A helyzet persze kinos. Már t. i. nekik. Mi ellenben mulatságosnak tartjuk és kíváncsian várjuk a fejleményeket. Magyarunk természetesen nem állhatja meg, hogy more patrio néhány jó kívánságot bajusza alatt ne dörmögjön a németnek. Ebből azonban nem lehet jóllakni. Feláll tehát és körülnéz. Épp akkor hoz a pincér egy pohár »valóságos« tejet a magyarunk szomszédasztalánál letelepedett vendégnek. Arcának boszus kifejezése hirtelen mosolyba megy át, odalép szótlanul, a legnagyobb lelki nyugalomal felkapja a párolgó poharat és mig a német elhűlve nézi a merényletet, egy hajtással ki is üriti fenékig. Mikor aztán bajuszát is megtörülte, a legjobban elvégzett munka tudatával mondja oda a pincérnek: »e' köll nekem.« És még mondja valaki, hogy nem élelmes a magyar. Pláne a hontszalkai. Mert a bácsi az, még pedig a javából. Per Eszteg. közönség mély meghatottsággal énekelte a Himnuszt s élvezte a grófnő által óvodai egyenruhába öltöztetett s nemzeti szalagokkal, de még inkább örömkönnyekkel ékesített kisdedek játékát. P. B. * Magyarok Nagyasszonya. Ő Szentsége, a b. e. XIII. Leo pápa tudvalevőleg 0 Eminenciája Vaszary Kolos biboros főpásztor kérelmére a boldogságos Szűznek, mint Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére külön ünnepet rendelt. E fenséges ünnep mindig október második vasárnapján tartatik meg. Az ünnepi szent misét a mai napon a főszékesegyházban d. e. 9 órakor Klinda Teofil dr. prelátus-kanonok tartja. A szent mise végén Eszterházy Pál nádornak a Magyarok Nagyasszonyához intézett megható, kegyeletteljes imája mondatik. * A király névnapja. Mint minden évben, ugy ez idén is nagy kegyelettel ünnepelte meg Esztergom szab. kir. város f. hó 4-én apostoli királyunk, I. Ferenc József névnapját. E napon a főszékesegyházban és a belvárosi kegyúri templomban hálaadó istentisztelet volt. A főszékesegyházi szent misén, melyet d. e. 9 órakor Bogisich Mihály v. püspök mondott, a helyőrség tisztikara Hess Rező ezredes, a vármegyéé Perényi Kálmán dr. alispán és a városé Vimmer Imre polgármester vezetésével, diszmagyarban vett részt. Ott láttuk azonkívül a hercegprimási és főkáptalani uradalmi tisztikart Vaszary Mihály, illetve Nedeczky Miklós tanácsosoknak az élén, továbbá a helybeli érseki nőnevelő-intézet leánynövendékeit is. A főszékesegyházi énekkar mint mindenkor, ugy most is Kersch Ferenc karnagy dirigálásával remekelt, a szent mise végén pedig elénekelte Bogisich püspök Királyhimnuszát, melyet a közönség állva hallgatott végig. A középületeken és sok magánházon is nemzeti trikolor lengett. A tanulóifjúság — sajnos — ez idén nem élvezett külön szünnapot, mert a király nevenapja véletlenül vasárnapra esett. * Lollok prelátus megérkezése. Lollok Lénárd a wíeni Pazmaneum volt rektora, esztergomi kanonok e napokban érkezett Esztergomba, hogy uj lakását elfoglalja. A prelátus a főszékesegyházi píebánia-lak melletti házat foglalta el, melyben azelőtt Roszival István kanonok lakott. * Főegyházmegyei hirek. Bubnlcs Mihály pőstyéni káplán adminisztrátor lett Vágmedencén. — Fleischer János csejtei káplán Pőstyénbe, ifj. Pathy Gyula érsekújvári káplán Vágsellyére és Oberth Sándor vágsellyei káplán Érsekújvárra helyeztettek át. * Uj alapitó tag. Fehér Gyula dr. prelátuskanonok 100 koronás adományával belépett »A Keresztény Szeret Országos Gyermekvédő Műve« c. egyesület alapitó tagjai közé. * Ajándék. Maszlaghy Ferenc prelátuskanonok egy szép kivitelű, zománccal és drágakövekkel ékesített és dúsan megaranyozott kelyhet ajándékozott a budai kir. várpalotai kápolnának, ahol ő egykor mint első magyar plébános működött. A 800 korona értékű kehely alsó részén a következő felirat van kivésve : Maszlaghy Ferenc esztergomi prelátus-kanonok, sz. Zsigmondról c. budai prépost, kir. palotai első magyar plébános ajándéka 1908. * A hercegprimás a szegény deákoknak. Vaszary Kolos biboros hercegprimás jó szivének megnyilatkozása az a legújabb jótékony adománya is, mellyel most a főgimnázium szegény tanulói felé nyújtja segítő kezét. A hercegprimás ugyanis a főgimnáziumi szegény tanulók tandijának fedezésére 300 koronát, az ugyanazon intézetnél levő diákasztal részére kivételes segélyképpen 8 köbméter tűzifát adományozott. * Október 6. Esztergomban. Az aradi 13 vértanú emléknapján a kir. városi templomban gyászmisét tartott a honfiúi kegyelet. A szentélyben felállított katafalk déli növényekkel gazdagon volt diszitve. A gyászmisét és szertartást Mátéffy Viktor belvárosi plébános végezte asszisztenciával. Az első padokat a törvényhatóság és helyhatóság tisztviselői foglalták el, élükön Gyapay Pál főispán és dr. Perényi Kálmán alispánnal, illetve Vimmer Imre polgármesterrel. Ott láttuk még Frey Ferenc lovag, volt országgyűlési képviselőt, Brutsy Jánost, a függetlenségi egylet elnökét és többeket a hazafias érzelmű polgárság sorából. A gyászmisén résztvettek a belvárosi összes elemi iskolák növendékei, valamint a reáliskola ifjúsága. A kóruson négyesben gyászdalokat énekeltek. Megható volt, amidőn a gyászravatalt a jelenvolt negyvennyolcas honvédek abszolució alatt körülállták, köztük Frankner Károly 48-as főhadnagy. A régi idők élő tanúi mély benyomást tettek a jelenvoltakra. * Személyi hir. Dr. Istőczy Győző, a híres antiszemita vezér, kit szereplése fénykorában »a zsidók ostora« névvel is tiszteltek, e héten Esztergomban járt legújabban megjelent könyve érdekében. * Egy tanintézetkirándulása Esztergomba. Mult vasárnapi számunkban hirt adtunk arról, hogy a budapesti VI. ker. állami tanítónőképző növendékei f. hó 3-ikán városunkban időztek. Farkas Sándor igazgató és Schmid Gyula hittanár vezetése alatt 120 növendék érkezett Esztergom nevezetességeinek megtekintésére. A kincstárt Bogisich Mihály c. püspök mutatta be alapos magyarázat kiséretében a figyelmes leányoknak. A bazilika, kripta és a szt. István kápolna megtekintése után a honvédtemetőt keresték fel a növendékek, hol Farkas Sándor igazgatónak lelkes szónoki beszéde és Vágó Nellinek szavalata után megkoszorúzták a dicső honvédek emlékét. A megható ünnepély a Hymnusz hangjaival végződött. Ekkor már Schleifer teritett asztalai várták a kifáradt növendékeket. A jóízűen elköltött ebéd után még a primási képtár megtekintésére indultak. Este 7 órakor egy kedvesen és hasznosan eltöltött nap emlékeivel gazdagítva, sürü kendőlobogtatással váltak el a növendékek városunktól. * Eljegyzés. Einczinger Ferenc, az Esztergomi Takarékpénztár R. t. tisztviselője, eljegyezte Adolf Juliskát, Adolf Ede táthi földbirtokos, megyebiz. tag leányát. * Névnap. Október 4-én, az egyházmegyei főtanfelügyelő névnapja alkalmából reggel 8 órakor a vizivárosi zárdatemplomban ünnnepies istentisztelet volt, melyet az intézet hitoktatója, Siposs Antal tartott s részt vett azon a t. Nővérek szatmári főnöknője, Soror Apra is, aki e napokban éppen városunkban időzött. * A vizivárosi zárda Mária-kongregációja f. hó 4-én délelőtt tizenegy órakor tartotta az 1908/9. tanévre vonatkozó tisztujitását. Megelőzőleg Siposs Antal prézes lelkes beszédben kitartásra, állandó szeretetre és soha nem lankadó buzgóságra, tevékenységre bátorította a tagokat s a folyó ügyek letárgyalásával a választás kezdődött, melynek eredménye a következő: Siposs Antal prézes. Benkő Szeréna igazgató. Mattyasovszky Marianna elnök. Asszisztensek : Reviczky Erzsike, Bleszl Margit. Tanácsosok : Bleszl Erzsi, Brutsy Ilonka, Écsy Gizella, Mattyasovszky Olga, Mórász Mariska, Niedermann Elza. Titkár és jegyző: Szabó Margit. A jelöltek vezetője: Májer Aranka. Olvasók: Büttner Irma, Tax Margit. A pénztár őrei: Ebenführer Ilona, Wayand Ilonka. Zászlótartó: Niedermann Berta. A könyvtár őre: Écsy Irén. Sekrestyés : Amancsics Karolin. — Ugyanekkor határozattá lett, hogy a Mária-kongregációnak tagjai az 1908/9. tanévben a következő napokon járulnak közösen a szent gyónáshoz (s másnap reggel a szent áldozáshoz): 1908-ban: okt. 10-én, nov. 8-án, dec. 7-én. 1909-ben: jan. 2-án, febr. i-én, márc. 24-én, ápr. 3-án, máj. i-én, jun. 5-én, jul. i-én, aug. 14-én, szept. 7-én. A Mária-korgregáció tagjai minden hó harmadik vasárnapján V2 10 órakor gyűlést, utána pedig külön tanácskozást tartanak. Könyvtárnyitás minden szombaton a délután 2 órakor kezdődő rendes összejövetelek alkalmával. * Temető-kápolna szentelés. Ma vasárnap Párkányban temető-kápolna szentelés lesz. A szertartást ünnepélyes szent mise előzi meg, melyet Bogisich Mihály v. püspök, prelátus-kanonok mond, Eitner Elemér Ákos főszékesegyházi igazgató, Majer Imre pápai kamarás, plébános stb. segédletével. A szent mise d. e 10 órakor veszi kezdetét, mely után a püspök nyomban végzi a kápolna szentelést. * Az érseki tanítóképezde tanulmányútja. A tanítóképző-intézetnek mintegy 70 növendéke csütörtökön Guzswenitz Vilmos igazgató, Siposs Antal és Milakovszky László tanárok vezetésével három napi kirándulásra mentek. Első állomás Budapest, innen Székesfehérvár, majd Veszprém, Pannonhalma és végül Győr kerül megtekintésre. A kirándulásban a III. és IV. éves növendékek vesznek részt. * Az Esztergom megyei Gazdasági Egyesület f. év október hó 7-én választmányi ülést tartott Geiger Ferenc elnöklete alatt. A választmány egyhangúlag elhatározta, hogy Károlyi