ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-01-26 / 4. szám

mi arra indította rendőrségünk vezetőjét, hogy a kötelesség mulasztók ellen szigorú intézkedéseket léptessen életbe. A sikos járda egyik áldozata Walter Károly postafelügyelő, Esztergom posta­hivatalának derék vezetője, ki elcsúszott s oly szerencsétlenül esett el, hogy egyik kezét eltörte. A másik áldozat Ge'rik János esztergomi lakos, ki pedig a rendőrség jelentése szerint lábát törte s sikos járdán. * A főispán névnapja. Gyapay Pál főispán az idén is Esztergomban tartotta meg névnapját s ez azt mutatja, hogy otthonosan és jól érzi ma­gát körünkbe. A főispán családja már pénteken délután megérkezett a fejérmegyei Tükrösről s a névnap előestéjét a főispán családja és rokonai körében töltötte. Tegnap szombaton pedig vége, hossza nem volt a tisztelgők sokaságának. A fő­ispánt a vármegye tisztikara, segéd és kezelő­személyzete élén dr. Perényi Kálmán alispán üd­vözölte. Az alispán szokott lendületes modorban tartott beszéddel kivánt a főispánnak minden jót, mit az meghatva köszönt meg s biztosította a tisztelgőket jóakaratú támogatásáról és igaz ba­rátságos érzelmeiről. Ezután a város küldöttsége jött Vimmer Imre polgármester vezetése alatt. A küldöttséget a tanács képezte. A polgármester előadván a város jókívánságait, azt a főispán melegen megköszönte és szívélyes szavakban viszonozta. A küldöttségek mellett a város és megye vezető köreiből, a fő- és alsó papság köréből, az ügyvédi, orvosi, tanítói, kereskedelmi és iparos körökből kikerült számos üdvözlő egy­másnak adta a főispáni lakás kilincsét, jelezvén ezzel is, hogy még kevés olyan népszerű és rokonszenves egyéniségű főispánja volt Eszter­gomnak, mint Gyapay Pál. * A tisztviselők becsülete. A héten egyik helyi lap az irta a villamos világításról, hogy azért oly rossz, mert a városi számvevő és a vá­rosi mérnök jutalékot kapnak. A kis cikkben Huray Ferenc számvevő és Tiefenthal Gyula mérnök rágalmazásukat látták és fölöttes ható­ságuknál fegyelmit kértek maguk ellen, mely­nek lefolytával sajtópert indítanak a rájuk nézve sértő újságcikk szerzője ellen. * Uj állami iskola a megyében. A vallás és közoktatásügyi miniszter leiratot intézett a vármegye kir. tanfelügyelőjéhez, melyben kije­lenti, hogy eleget tesz Gyiva község azon ké­relmének, melyben a községi iskola állami keze­lésbe vételét kéri. A miniszter a gyivai iskolát 1909. szeptember i-én véteti állami kezelésbe. * Közgyűlés a keresztény szocialistáknál. A "-keresztény szocialista építőmunkások országos sza4fegyletének esztergomi szervezete vasárnap tartotta meg évi rendes közgyűlését. A közgyű­lésen a tisztikart is újból választották, mely al­kalommal az elnöki tisztre beadott szavazatok ellenjelölt nélkül Vodicska Istvánt, az országos szakegylet elnökét választották meg. Alelnök Romanek Miklós, a helybeli keresztény szocialis­ták- lelkes harcosa lett. A közgyűlés ezután a szervezet tiszteletbeli tagjául megválasztotta dr. Pécsi Gusztáv theológiai tanárt, Guzsvenitz Vilmos tanitóképző-intézeti igazgatót és Dvihally Géza lapszerkesztőt. A közgyűlésen jelenvolt szerkesz­tőnk köszönetet mondott a megtiszteltetésért és kijelentette, hogy minden erejét és idejét arra fordítja, hogy a keresztény szociális eszmék Esz­tergomban és a környéken terjedjenek s most miután őt a munkások testvérüknek fogadták, ezt kétszeresen kötelességének tartja s kéri, hogy nehéz munkájában őt segítsék. * Színielőadás. Az esztergom-szentgyörgy­mezei kath. olvasókör, ma esti 7 órakor tánccal egybekötött színielőadást rendez. Szinre kerül: »A régi szeretö« népszínmű három felvonásban Géczy Istvántól. Helyárak : I. sor 2 kor., II. és III. sor róo kor., a többi sorok V20 kor., álló­hely 80 fillér. Fölülfizetések köszönettel fogad­tatnak. * A vallások elterjedése. Megbízható, leg­újabb statisztikai számitások szerint az emberiség vallási viszonyai szerint igy oszlik meg földünk népessége: Keresztények: 477,080.158. Konfucíus hívei és az ősök imádói : 256,000.000. Hindu val­lások: 190,000.000. Mohamedánok: 176,834.372. Budhizmus: 147,900.000. Taoizmus: 43,000.000. Sintoizmus: 14,000.000. Zsidók 7,186.000. Több isten hivők: 117,681.669. Az amerikai zsidó év­könyv (American Jewish Year Book) szerint a vi­lág Összes zsidóinak száma 11,723.^4'/; ebből az amerikai Egyesült Államokban él 1,058.135. — A kereszténység igy oszlik meg az egyes feleke­.zetek között: Katholikusok: 230,866.553. Protes­tánsok: 143,237.625. Görög keletiek: 98,016.000. Abessziniaiak: 3,000.000. Kopt katholikusok: 120.000. Örmény katholikusok: 1,690.000. Nesz­toriánusok : 80,000. Jakobiták : 70,000. A protes­táns felekezetek közül legelterjedtebb a lutherá­nus vallás, a melynek a világon összesen mintegy 42,000.000 hive van. A lutheránusok után követ­keznek az anglikánusok, a kiknek száma mintegy 20,000.000. A katholikus vallás az egyes világ­részek között igy oszlik r meg: Európában van 160,165.000 katholikus. Ázsiában 3,007.250. Afri­kában: 2,655.920. Afnerikában: 58.3g3.882. yiem­tráliában és a csendes óceánt szigeteken : 6,564.781. A mi hazánkat illeti, Magyarországon van 9,919.913 róm. kath., 1,854.143 görög kath., 2,441.142 ev. reform., 1,288.942 ág. ev., 2,815.713 görög keleti, 68.568 unitárius, 8$1.378 zsidó, 14.760 egyéb vallású. * Felülfizetések. Az esztergomi keresztény szocialisták földmives szakcsoportja által rendezett mulatságon felülfizettek: Városy Gyula kalocsai érsek 10 K, dr. Fehér Gyuia prelátus-kanonok 5 K, Frey Ferenc 10 K, dr. Csernoch János csanádi püspök 4 K, Mattyasovszky Lajos 4 K, Klinda Teofil 4 K, Graeffel János 3 K, Rózsa Vitái 2 K, Simor Teréz 3 K, Zubcsek Mihályné 2 K, Bogisich Mihály 3 K, Venczell Antal 2 K, Maszlaghy Ferenc 3 K, Blümelhuber Ferenc 3 K, Magos Sándor 2 K, Skoda János 3 K, Pauer Károly 2 K, Marczy József 2 K, Keményfy Ká­roly 2 K, Guzsvenitz Vilmos 2 K, Babura László 2 K, Borossay Dávid 1*50 K, Haliczkv Z. Béla 2 K, Fekete Árpád 2 K, Tóth Pál F. "1 K, Sza­bósoki József 1 K, az esztergomi ker. szoc. épitő szakosztálya 1 K, Simonidesz János 20 fill., Simon Károly 40 fill., Erdélyi Lajos 60 fill., N. N. 1 K, Sulcz Gyula 20 fill., Ekk Ferenc (kőmives) 1 K, Hegedűs Ferenc 20 fill., Laiszky János 3 K, Pécsi Gusztáv 2 K, Búzás István 2 K, Katona Sándor 2 K, Mátéffy Viktor 1 K, Vodicska István 40 fill., ifj. Majtényi József 1 K, Holop István 40 fill., Tölgyesi Ferenc 1 K, Vass Kál­mán 60 fill. * Kiállítás Ipolyságon. Hontvármegye tör­vényhatósági bizottsága elhatározta, hogy Ipoly­ságon a f. év őszén nagyobb közgazdasági kiál­lítást rendez, melyen a vármegye összes gaz­daságának képe be lesz mutatva. A kiállítást rendező nagy bizottság Lits Gyula főispán elnök­lete alatt mintegy hatvan tagból áll és működé­sét már megkezdte. * Lázadás Szentléleken. Huta-Szentlélek község lakossága nagyon szegény s kevés a fája, ellenben a községet környékező vallásalapitványi uradalom gazdag és sok is a fája, tehát a jó hutaiak úgy gondolkoztak, hogy kissé kiegyen­lítsék az ellentéteket. Loptak tehát fát, sőt annyit loptak, hogy a közalapok képviselője most már arról panaszkodik, hogy neki nincs fája, mert az mind a hutaiak udvarán van. A nagy mennyi­ségű lopott fát a vallás-alapitványi erdőgond­nokság le akarta foglalni s e végből e napok­ban megjelent Huta-Szentléleken Kubicza István közalapítványi kir. erdész és felszólította a bírót, hogy jöjjön vele és foglalják le a fát. A bíró megtagadta ezt, később pedig a törvénybiróval együtt kijelentették, hogy ők nem mennek a lopott fát lefoglalni, mert a szentlélekiekkel nem lehet csak igy elbánni. Ez, amint látszik tényleg igaz, mert egy félóra múlva a falu összes épkéz­láb embere baltákkal felfegyverkezve körül vették a biró háza előtt álló erdészt és felszállították, hogy hagyja el rögtön a falut, különben csúnya világ lesz. Kubicza kijelentette, hogy ő köteles­ségét teljesiti és csak a lopott fát akarja elko­bozni. Erre a tomboló tömegből kivált Majer Márton ottani lakos és baltáját mutogatva meg­fenyegette az erdészt, hogy távozzon, mert ha egy udvarba belép, rögtön leüti a baltával. Az erdész kénytelen volt elhagyni a falut. Az erdő­gondnokság most sürgős jelentést tett ezen eset­ről a szolgabiróságnál és csendőrség kirendelését kéri, hogy a lopott fát el lehessen kobozni a hős hutaiaktól. * Az Igazság felé. Az esztergomi keresz­tény szocialista építő munkások február hó 2-án a »Magyar Kiraly« szálloda nagytermében saját könyvtára javára tánccal egybekötött színielőadást rendez. Szinre kerül: Az Igazság felé. Társadalmi színjáték 3 felvonásban. Irta : Erdősi Károly. Sze­mélyek : Balázs, lakatos mester: id. Romanek Miklós e. t. Rózsika, leánya: Tusinger Etelka k. a. Géza, nevelt fia: Petrik István e. t. Varjú, szatócs: Csuka János e. t. Segédek Balázsnál: Gábor: Morzsa Ferenc e. t. Vendel: ifj. Preczlik József e. t. János: Bekő János e. t. Korcsmáros: Molnár Károly e. t. István: Tóth Ferenc e. t. — Kezdete pont 7 órakor. Helyárak: i—2. sor 2 kor., 3—8. sor 1 kor. 40 fill., a többi ülőhelyek 1 kor., állóhely 80 fill. Felülfizetéseket, köszönet­tel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. Zenét Balog Jani zenekara szolgálja. * Dobozi bál. A pilismaród »Dobozi« em­lékmű bizottság a műkedvelőkből alakult szín­társulat közreműködése mellett az emlékmű alap javára Pilismaróton január hó 26-án Sáros István vendéglőjében szinielőadással egybekötött tánc­vigalmat tart. A műkedvelők társulata szinre hozzá Tóth Edének »A falu rossza« három fel­vonásos népszínművét. Belépődíj személyenkint 1 kor. Felülfizetéseket a hazafias cél javára há­lásan fogadnak. A szinielőadás kezdődik fél 8 órakor, utána táncvigalom. * Mire visz a rémregény-olvasás ? Bebi­zonyított tény, hogy az u. n. rémregény-olvasás roppant káros befolyással van az ember idegze­tére. Nemrég Trientben egy 20 éves ifjú any­nyira belemélyedt az ilyen rémregény olvasásába, amelyben megjegyzendő valami ember-akasztás volt élénken kiszínezve, hogy éjféltájban felkelt ágyából és szobájának ablakkeresztjére felakasz­totta magát. Mikor korán reggel betoppantak szobájába, már halva találták, mellette volt a rémregény, mely az ifjút halálba kergette. Lám r mennyire kell vigyáznunk az ifjúságra, hogy holmi bűnügyi és más mindenféle, a vallásra és erkölcsre egyaránt igen káros befolyású regények ne kerüljenek a kezébe. De a felnőttek is tanul­hatnak ezen szomorú esetből. Ahelyett, hogy ilyen rémregényeket vásárolnának, adják inkább filléreiket a kath. sajtónak, mert igy sokkal he­lyesebb dolgot cselekesznek. * Esztergom vármegye egészségügye. Esztergom vármegye területén január hó I-ső felében a következő hevenyfertőző betegségek for­dultak elő: Hasihagymáz: Köbölkút, Gyiva, Pár­kány. Kanyaró: Esztergom város, Epöl, Bucs és Bény. Roncsoló toroklob: Bajna, Pilismarót, Far­nád és Németszőgyén. Torokgyik: Dömös, Tokod, Leányvár, Gyiva és Búcs. Fültő mirigylob: Sári­ság. Vörheny: Esztergom város, Piszke. Búcs^ Nagyölved, Farnád, Érsekkéty, Párkány, Kéménd és Nana. Hökhürut: Esztergom város. Typhus : Esztergom város. Bárány himlő: Esztergom város. * Tolvaj inas. Adorján Lajos inasgyerek évek óta azzal keresi meg a vasárnapi zsebpénzét,, hogy a vendéglők szódásüvegeiről lecsavarja az ólom fejet és eladja 10 fillérjével egy mindent megvásároló és mindent értékesíteni tudó eszter­gomi »régiségkereskedő«-nek. Evek előtt közel 400 szódás üveg ólom feje »nehezedetté a tolvaj fiu lelkére. A rendőrségnél most Porgesz Béla a »Korona« szálloda bérlője tett feljelentést, hogy lopkodják a szódásüvegei fejét. Csernák Béla rendőrfogalmazó csakhamar kinyomozta a tolvajt Adorján személyében. A vizsgálat során a rendőr­ség a szódás üvegek fejét is megtalálta, sőt még ilyen holmiból sokat talált, melynek valószínűleg szintén lába kelt valamely vendéglőből. * TŰZ a moziban. Kedden este a mozgófénykép­szinház tulajdonosa azt vette észre, hogy a falon egy hatalmas lángnyelv tünt fel. Oda rohant s akkor látta, hogy tulajdonképen nem is a mozi­ban, hanem a konyhában van a tűz. A mozi falán levő tükörben t. i. látszott a konyhában égő gyors­forraló tüze, melyen a cseléd valódi, hamisítatlan Brutsy-féle kínai teát főzött. A nagy ijedelmet okozó, de ebben a ködös téli időben nélkülözhetet­len teának kilója 16 K, fél kiló 8 K, 1 deka 20 fill. * Balesetek. A Roheim Károly és fia cég bérletét képező dömösi kőbányában f. hó 22-én Komár Pál bányamunkást egy lezuhanó kődarab ugy fejbeütötte, hogy súlyos sérülést szenvedett. — Müller Ernő süttői kőfaragó mester műhelyé­ben Holdampf'József kőfaragó segéd lábát egy lezuhanó kő szétzúzta. — Ugyanott fuhász József 33 éves kőfaragó segédnek egy lepattanó kő­szilánk balszemébe fúródott. * A villamos áram áldozatai. A tokodi kőszénbánya telepen f. hó 18-án Mechler Ferenc munkavezetőt a villamos áram sújtotta s rögtön meghalt. Felesége és 6 gyermeke siratja. — Klein Géza villamszerelőt a lábatlani cement­gyárban szerelés közben érte az áram. A magas­ból lebukott és jobb kezét eltörte. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban, az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint 1908. január 19-től 26-ig. Születtek: Paul Emma r. k. mázolósegéd leánya, — Nóvák Erzsébet r. k. vasúti munkás leánya, — Palkovics József r. k. gulyás fia, — Feri József r. k. napszámos fia, — Szendrei Ju-

Next

/
Oldalképek
Tartalom