ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-03-29 / 13. szám
való megválását, oly jóleső örömmel üdvözöljük az új plébánost, ki gazdag lelkipásztori tapasztalatokkal és érdemekkel vonul be majd a jövő hó közepe felé a főszékesegyházi plébániai házba. * Bagyary tanár előadásai. A helybeli főgimnázium egyik kiváló tanára, Bagyary Simon dr. mult vasárnap és Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén két ismeretterjesztő előadást tartott a a főgimnázium nagy termében. Mindkét előadásnak tárgyát az 1848 — 49-iki magyar szabadságharcból vette, melyet 90 szines vetitett képpel igyekezett a nézőközönségnek bemutatni. Ugy az előadásokat, mint a kitűnő vetitett képeket, melyeket Bozmánszky Gyárfás tanár vetitett a vászonfalra, a termet zsúfolásig megtöltő közönség zajos tetszéssel fogadta és a fáradhatatlan tanárt lelkesen megéljenezte. * Nagylelkű adomány és mise-alapítvány. Csernoch János dr. csanádi püspök abból az alkalomból kifolyólag, hogy a napokban már elfoglalja püspöki székhelyét és igy bucsut kell mondania annak a főegyházmegyének, melynek kebelében majdnem 34 évig élt és működött, az esztergom főegyházmegyei papi nyugdijalapnak 2000 koronát adományozott. Ugyancsak 2000 koronát tett le nemrég a főkáptalan asztalára is oly célból, hogy az összeg kamatai fejében évenkint védőszentje, keresztelő sz. János ünnepén a főkáptalan, mint testület előtt érette egy szent mise mondassék. A szép és nemes cselekedetek önmagukat dicsérik. * Főegyházmegyei hirek. Chlebovits István nadlányi subsidiarius hasonló minőségben Magyarfalvára küldetett a beteg Kvassay Károly plébános mellé. — Marschall Sándor nyug. pozsonysárfői plébános életének 70-ik, áldozárságának 48-ik évében a haldoklók szentségeinek többszöri ájtatos felvétele után Pozsonysárfőn meghalt. R.i. p.! * Az esztergom-belvárosi plébános installációja. Mátéffy Viktor, esztergom-belvárosi plébános ünnepélyes installációja f. hó 5-én, vasárnap d. e. 9 órakor fog megtartatni a belvárosi templomban. Az uj plébánost Graeffel János főszékesegyházi főesperes képviseletében Fehér Gyula dr. prelátus-kanonok fogja installálni. * Felolvasások. Az Esztergom-SzenttamásVizivárosi kath. polgári kör tudatja tagjaival, hogy a bojt minden szombat estéjén, április 4., 11. este pontban félnyolc órakor a kör helyiségében szavalat s zenével összekötve felolvasásokat tart, melyre a kör tagjai, azok családja s általok bevezetett vendégek szívesen láttatnak. * Rupert napja a főgimnáziumban. Az esztergomi sz. Benedek rendű főgimnázium ifjúsága f. hó 26-án este 6 órakor szeretett igazgatójának, Hollósi Rupertnek tiszteletére, ki pénteken ünnepelte névnapját, igen szépen sikerült ünnepélyt rendezett. A gondosan összeállított műsor összes pontjai nagy hatást értek el; a szereplők s előadók sok tapsot, sok éljent kaptak. Különösen kitűntek: Witz Béla VIII. oszt. növendékpap az ő szívből jövő s az igazgatót mint buzgó, fáradhatatlan tanárt, szerető atyát feltüntető üdvözlő beszédével, melynek jeles előadása szűnni nem akaró tapsvihart provokált. Az ügyes szónokot a jelenlevő Klinda prelátus nyomban 2 aranynyal jutalmazta meg. A szavalók közül kitűnt Mihalek László VI. o. t, ki Krüger »A fehér köntös legendaja« c. vallásos tárgyú érzelemteljes szép költeményét szavalta 'el nagy hatással. Ügyesen szavaltak még Sebestyén Sándor VIII. o. t., továbbá Szarkásy György I. o. és Pázmándy István II. o. tanulók. Sebestyén »A kovácsok sztrájkja* c. és a mai szociális kor keretében vágó hosszú költeménynyel keltet feltűnést, az utóbbi kettő pedig szintén a szavalatban való jártasságát árulta el. A műsor ének és zenedarabjai hasonlóképen nagy tetszéssel találkoztak. Mendelsohn »Üdvözlő«-jét és Verdi » Aidá«jának egy részletét oly kiváló precizitással és lelkedéssel adta elő az ifjúsági ének és zenekar, hogy a jelenlevők nem győzték eléggé csodálni az ifjak buzgalmát és szorgalmát. A zenekar különben a »Gavotte«-val és »Czinka Panná«-val is remekelt. Ez utóbbit lágyan, igazi magyar érzelemmel játszotta el az ifjúság. Hubay »Csárda jelenet«-ével produkálta magát a két Schleiffer testvér. Az egyik szép hegedű játékával, a másik ügyes zongora kíséretével tüntette ki magát. Az ének és zenekart Borús (Borovicska) Adolf zenetanitó vezette, ki mint minden esztendőben, ugy ez idén is csak dicséretet és elismerést érdemel fáradozásáért. Hogy a karok oly jó sikerrel oldották meg feladatukat, az egyrészt neki köszönhető. A műsor utolsó pontja előtt Hollósi igazgató szép szavakkal megköszönte az ifjúságnak és a jelenlevő vendégeknek és szülőknek oly nagy számban való megjelenését, valamint iránta érzett szeretetét s biztosította továbbra is az ifjúságot állandó jóindulatáról és szeretetéről. Harminchat éve működőm már — ugy mond — a nehéz tanári pályán, de nyugodtan tekintek vissza lefolyt tanári éveimre, mert lelkiismeretesen töltöttem be azt a kört, a melyet az isteni gondviselés számomra kijelölt. Legnagyobb örömöm, ha magam körül látom az ifjú, mosolygó arcokat, az engem szerető, bennem bízó ifjúságot. Ha a jó Isten ugy akarja, továbbra is megmaradok e terhes pályán, élve az Istennek, a közjónak és az ifjúságnak. Lelkes éljenzés és hatalmas tapsvihar követte az igazgató őszinte szívből jövő szavait. Az ifjúság szép virágcsokorral lepte meg szeretett igazgatóját ez alkalommal s városunk előkelősége is megmutatta Hollósi iránti mély tiszteletét, a mennyiben igen szép számban jelent meg a diszünnepélyen. A főpapság köréből ott voltak: Klinda Teofil dr. és Fehér Gyula dr. prelátusok. Másnap az igazgatót igen sokan jókivánataikkal halmozták el. Nem szabad megfeledkeznünk az intézet két derék tanáráról, László Dánielről és Bozmánszky Gyárfásról sem. Az előbbi a szavalatokat, az utóbbi az ének- és zenedarabokat tanította be ügyesen. * Népakadémia. A népakadémiában mult vasárnap zsúfolt ház előtt tartott előadást a reáliskola nagyképzettségü igazgatója, Nagy Antal a villamvilágitásról, megmagyarázva rendkívül érdekesen a villamvilágitásnak egész mechanikáját. A közönség a tanulságos előadást nagy érdeklődéssel hallgatta. Előadás előtt Mack Micike gyönyörködtette a közönséget kedves hangú énekével és Szatmáry Béla mélyen átérzett szavalatával. Az előadás végén szűnni nem akaró tapsok közt remekeltek hegedű, illetve zongora játékukkal: Nemesszeghy István képezdei zenetanár és kedves leánya Gizuska. — Ugyancsak szépen sikerült népakadémiai előadás volt Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén is. Az előadást ez alkalommal I<Zeményfy K. Dániel vizivárosi h. plébános tartotta népies költészetünk dicső alakjairól. Jeles előadását lelkes éljenzéssel fogadta a jelenlevő közönség. A műsor többi pontjai is a lehető legjobb sikerrel adattak elő. Hogy a f. hó 25-iki előadáson kevesebben vettek részt, mint máskor, az a műsor késői közlésének tulajdonítandó. Sokan nem tudták, lesz-e előadás vagy sem. E bajnak ezentúl eleje vétetik, amennyiben jó előre leközlik majd a városi lapok az egyes népakadémiai előadások programmját. * Paezka Ferenc kiállítása. Sokak élénk emlékezetében van még az a fiatal festőművész, aki a hetvenes években bold. Simor János herceg-prímás kegyéből a primási palotában tartózkodott és festegetett. Pa .a Jakab monori körorvos fia Paczka Ferencz volt az, aki életének eme szép epizódját a következőkép beszéli el : »Egy véletlen sugallatnak engedve felkerestem Simor akkori hercegprímást, hogy valami munkát kérjek tőle, amelynek gyümölcséből azután Münchenben tovább dolgozhassam. Simor, akinek éppen akkor szüksége volt egy arcképre, megbízott, hogy fessem le őt teljes ornátusban, még pedig (Dankó kanonok javaslatára) anélkül, hogy nekem ülne, úgyszólván fejből: természetes, hogy a kép nem is lehetett volna más, mint amilyen lett. Nyolc hónapot töltöttem Esztergomban az általam nagyrabecsült és irántam a legjobb indulattal viseltetett egyházfejedelem mellett, folytonos munkában, azután pedig 1874 nyarán, nem éppen bőséges kincsekkel megrakódva és egy Apponyi grófnak szóló ajánló levéllel ellátva, elindultam Parisba.« A bosnyák okkupáció évében újból Esztergomba került, mert behívták azjezredéhez. De annyira el volt gyengülve, hogy újra eleresztették és végleges elbocsájtásig hat hónapon keresztül megint a jóságos és bölcs hercegprimás vendég szeretetét élvezte. Ebben az időben rendezte a régi arénában azokat az élőképeket is, melyeknél Esztergom társadalmának szine-java közreműködött a boszniai elesettek és hozzátartozóik javára. Paczkának több képe van Esztergomban. Első utazásainak képeit Palásthy Pál püspök szerezte meg. A primási képtárban lévő képei közül a Szent Erzsébetet (mint gyermek) itt festette. Itt másolt egy Ribera-féle öreg szent képet is. Ellenben a Rafael, Tiziano és egyéb másolatokat Rómában a Palazzo di Veneziában volt műtermében festette. A jeles művészszé vált festő összegyűjtött képeiből Gyümölcsoltó-Boldogasszony napján nyilt meg a kiállítás a budapesti Nemzeti Szalonban. Paczka Ferenc és neje Kornélia műveiből 184 darabot állítottak ki. A megnyitásnál diszes közönség volt jelen. A kiállítás látogatói között több esztergomit is láttunk, kik mint régi ismerőst üdvözlik a mestert. * Melyik gyógyszertár van nyitva? Ma vasárnap, f. hó 29-én a Zsiga-féle városi gyógyszertár van nyitva egész nap. * A népakadémia mai programmja. A f. hó 29-iki népakadémia műsora a következő: 1. Szép Llóra. Melodráma, szavalja: Tölgyesy Etelka. 2 Dr. Szeyler Emil előadása a gyermek hallási érzékének ápolása és szellemi életének fejlesztéséről, különös figyelemmel a gyermek egészségtan alapvető szabályaira. 3. Dalok. Énekli: Bellus Annuska. * A kath. kör tegnapi szépen sikerült elő adásáról lapzárta miatt jövő számunkban referálunk * Deputáeiók Csernoch püspöknél. Csernoci János dr. csanádi püspöktől, volt városi képvise lőtől mult vasárnap búcsúzott el Esztergom sz kir. város. A több tagból álló deputációt Vimmei Imre polgármester vezette a püspök elé, ki iger szép és valóban nagyon megható beszédet inté zett a püspökhöz. Emiitette azt a pótolhatlai veszteséget, mely a várost éri távozásával, his köztudomású dolog, hogy Csernoch püspök vol a városi képviselőtestületnek egyik lelkes vezér férfia, ki tanácsaival, útbaigazításaival mindenko csak a város érdekeit szolgálta. A polgármeste őszinte szavai mélyen meghatották a bucsuz> püspököt, ki megígérte, hogy ezentúl is figye lemmel fogja kisérni a város ügyeit és ha tehe valami szívességet a városnak, azt ezentúl sem fogj tőle megtagadni. A püspök bucsuzása alkalma val nemesszivüségének is szép jelét adta, ameny nyiben a városi képviselőségről való lemondása tartalmazó levélbe mindjárt egy 2000 korona koronajáradéki kötvényt is mellékelt, azzal kérelemmel, hogy azt a polgármester a vároí aggápolda tulajdonának tekintse. — Ugyancsal a népszerű püspöktől búcsúzott folyó hó 25-ét Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén az észter gom-szentgyörgymezei kath. olvasó kör is. A ti tagú küldöttséget Skoda János főszékesegyhá; karkáplán, a kör elnöke vezette a püspök eh Csernoch püspök * ugyanis igen sokszor mutatt ki szives jóindulatát e kör iránt, amely szivesst geért és támogatásáért Skoda elnök fejezte 1« szép beszéd kiséretében a kör köszönetét. Csej noch püspök örömmel vette a szives megemk kezést és kívánta a körnek, hogy a jövőben s szűnjön meg harcolni azon dicső és magasztc elvekért, amelyeket az általa megszentelt zászk jára irt annak idején. Egyúttal a kör házalapj javára nagylelkűen 50 koronát nyújtott át Í elnöknek azzal a forró óhajjal, hogy sikerülje mielőbb a körnek új helyiséget építenie, amelyi szüksége van. Az ő adománya is egy tégla ak; lenni az épület emeléséhez. A küldöttség hál; köszönetet mondott a püspök szives adományáé ; és jótevőjét lelkesen megéljenezte. Herczegh G. Lajos uri divatáru üzletébe Eszter gom, Szent Lőrinc utca, a legújabb férfi és fiu kalapok, nyakkendők és az összes férfi divatcikkek a tavaszi idényre nagy választékban megérkeztek.