ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-08 / 10. szám

kis epizód játszódott le. Az érdekeltek nézték a bádogos munkáját és egy nebuló oda tévedve bátorsággal szólitá meg a község érdemes bíráját. »Biró ur, nem jó az az irás.« »No mi a hiba édes fiam ?« »Ne Írassék állami iskola, hanem állami korcsma.« Hanem erre elillant a szemfüles, mert lett volna a mogyoró pálcának néhány lüktetése. A bölcs nebuló gondolhatta, ha már van két korcsma a három lépéses kis községben, miért ne lehetne egy harmadik is. Az érdekeltek az ostromlásba be vonták a kir. tanfelügyelőt is, a ki kötélnek állván okt. 8-án tartott vármegyei gyűlésen különös bátorsággal jelentette, hogy Lichtner János kinevezett tőrei áll. iskolai tanitó állását még nem foglalhatta el; mert az iskola bebutorozva nincs. Ezen nem salamoni bölcsesség után még tovább argumentált, hogy a kik a tőrei iskolát biztosították, kikötötték a ref. tanitó kinevezését. Ezt merte nyilvánosságra hozni a kir. tanfelügyelő a mikor a pályázatban erről szó sem volt és a felterjesztéskor mégis ajánlott kinevezésre katholikust is. Ez aztán anomália ! A szegény hitközség sem pihent ám ! P'elirt a Kegyelmes Úrhoz, hogy igazságos intézkedését meg ne változtassa. Nem is történt meg, mert jött a hatóság utján a leirat, hogy Lichtner János állásában megerősíttetik. És mégis csodák-csodája hogy-hogy nem az ostromlók nyertek, mert az egyetlen-egyszer Tisza-féle törvényes szólásmód, hogy a mit tettem, megtettem, minindvégig meg nem lett tartva, az által, hogy a Miniszter ur kinevezte a ref. Akucs István tanítót is. A két — egy iskolateremnek — kegyelmesen kinevezett tőrei áll. iskolai tanitó a világ bámulatára nov. 5-én egyszerre, egy időben a kir. tanfelügyelő előtt letette az esküt. No erre másnap a »ki kapja marja« nem helyes elv alapján sietett a ref. elöljáróság a ref. tanitó urat az uj palotába beköltöztetni. A kath. tanitó pedig Turócszklenoból nov. közepén érkezett meg Tőrébe és mivel az iskola épületben több lakás nem volt, a református háznál pedig szállást nem kaphatott, egy szegény katholikus osztotta meg lakását Lichtner János tanítóval és családjával. A lakbérre a kir. tanfelügyelő előlegezett. Vala mos már két tanitó. Lettek volna tanítványok is, csakhogy azok a mihaszna padok még most sem költözködtek be az iskola termébe, jóllehet azért a ref. tanitó már elfoglalhatta állását. Hosszú pauza. Végre valahára Léva városában elkészültek a festett padok. Dec. 15-ére — vasárnapra — a kisbíró házról-házra kopogtatva igazgató pálcájával; mert hát a gazdag szegény községnek dobra nem lévén költsége, de a 17 ezer koronás tudománycsarnokára bőséggel. Lett is valamelyes eredmény ; mig a ref. atyafiak 9-et azaz kilencet soroztattak, addig az igazán nem várt csatát vesztett katholikusok 18-at azaz tizennyolcat, az 56 azaz írva ötvenhat rendes iskolás gyermekek számára kényelmesen elkészített iskolaterem padjaiba. A legyőzött katholikusok még többet is fognak soroztathatni, mert hát mig 1907-ben hat katholikus született, addig református katona, illetve tanuló egysem : azaz egysem. Dec. 16-án megkezdődött a nagyteremben az üres falak közt az első előadás. Bemenének a tanítványok és a nagy helyen nem látának semmit kisded szemeikkel. Az elfelejtett áldást is kellett pótolni, mely 1908. szökő évben január 5-én vasárnap délelőtt zajos, vigalmas, vendégséges, táncos ünnepélyesség közepette meg is történt a kir. tanfelügyelő jelenlétében. Mig Tőrében folyt a szavalat, addig a tőrei katholikusok a materben valának az Istentől parancsolt istentiszteleten. És nem valának délután sem jelen az iskola termében kezdődött és a korcsmában nagy áldomások közt befejeződött táncmulatságon sem, szem előtt tartva a gondos jó anya, az Egyház tilalmi parancsát, hogy »tiltott időben ne táncolj, ne mulass« ! Áll tehát a tönkrement és sok átkot kapott helyen a csillag, a keresztnélküli, bonyodalmas vajúdások közt nyomasztó terhekkel felépült fényes állami iskola, melyben a gyenge szivek, az éretlen alvó elmék már hallottak sok mulandó, földi életet megkereső kérdéseket és feleleteket: de még az 1907/1908. tanévben a legfontosabb kérdést és feleletet, hogy »Mivegre vagyunk a földön« még nem! És talán minek is?! Hiszen a szerencsétlen körülmények és bonyodalmak közepette megalkotott állami iskolában a hittanitásnak a tanórarendben a legutolsó helyet szab a kir. tanfelügyelő, Apponyi »Utasitás«-ának minden vallás-erkölcsös szelleme dacára. (Folytatása következik.) Spectator. Az Oltáriszentség" meggyalázása. A >Daily Telegraph« — »Magyar Állam« nyomán közli Grátzer Pius. A gonosz életmód, az Istent, felsőbbséget elismerni nem akaró anarchizmus termi gyümölcseit. Csak nem rég döbbentette meg a jobbérzésüek szivét a rémes portugál királygyilkosság; csak nem rég járta be a világot a spanyol király és a perzsa sah ellen irányzott ismeretlen merénylet ; máris megdöbbentő gonosz cselekedetet hoz a távíró: a királyok Királyának, az Istennek szolgáját, szent mise, illetve áldoztatás közben öli meg egy elvetemedett anarchista gyilkos golyója. Nincs is ez máskép: »Rossz fa jó gyümölcsöt nem teremhet.« (Máté 7, 18.) De lássuk az esetet. Az Egyesült Államok területén Deuverben (északi szélesség 40. foka, nyugoti hosszúság 106. foka alatt, Chicago és San Francisco között közlekedő vonat közepe táján) a katholikus püspöki székesegyházban törteit a szörnyű eset 1908. február 23-án vasárnap reggel. Guiseppe Guarnaecia ötven éves olasz anarchista a nevezett vasárnap reggel elment a székesegyházba. Egy előtte egészen ismeretlen pap jött ki a sekrestyéből, hogy szent miséjét az Urnák bemutassa. A szent mise alatt a pap áldozása után többen járultak a szent áldozáshoz. Guiseppe is odatérdelt a többi áldozóval, előző töredelmes szent gyónás, töredelmes bánat nélkül, hogy az Ur testét vegye. A pap az áldoztatást végzi, Guiseppet is megáldoztatja, de jaj, Guiseppe ugy érzi, mintha nyelve, szája égne. Guiseppe méltatlan szent áldozás után a térdelésből felugrik, kiköpi az Ur testét, zsebébe nyul, kiveszi revolverét s a feléje forduló ártatlan papot fejbe lövi .. . Mennyi gazság és bűntény egymás után!!! Méltatlan szent áldozás! . . . Az Oltáriszentség meggyalázása ! . . . Gyilkosság!!! Hadd álljon itt az elvetemült gyilkosnak szomorú önvallomása is, amelyet a rendőrségen vallatásakor mondott: »Szombat (1908. febr. 22.) éjjel nem birtam aludni a fájdalmaimtól, meg azért, mert a papok látomása üldözött; örökké papokat láttam, akik fosztogatják a szegény embert. Végtérre mégis elszenderedtem, de akkor meg felriasztott a harangozás. Fölkeltem és elmentem a templomba, mint a többi hivő. Belemártottam az ujjamat a szentelt vizbe, keresztet vetettem, letérdeltem, mint a többi ember s mikor a többi felállt, én is felkeltem. Az oltár felé mentem, mert valami izgatott és taszított a pap felé. Felnyitottam a szájamat, mint a többi; a pap a nyelvemre tett valamit, amitől égni éreztem a szájamat. Felugrottam és kiköptem; azzal a zsebembe nyúltam, kivettem a revolveremet; mikor a pap felém fordult, fejbe lőttem és nem bánom, hogy megöltem.« . Mily szomorú önvallomás I!! És az ártatlan pap? A meggyilkolt pap Heinrichs atya, szent Ferenc-rendi szerzetes, ép, egészséges, fiatal férfiú volt. Deuverben is, de külünösen a szomszédos Pattersonban, ahol a szent Ferenc-rendi zárdához tartozott, sokan ismerték és tisztelték. Heinrichs atya fáradhatatlanul törekedett, hogy uj híveket szerezzen az Anyaszentegyháznak. Életmódjának rendkívüli szigorúságát tudták társai s magasztalólag nyilatkoztak róla. Megható volt a halála. Mikor a gyilkos golyó érte, végső szavait latinul mondta: »Deogratias, non sum dignus, o Domine (Istennek hála, nem vagyok méltó ó Uram)« rebegte s mielőtt kilehelte volna lelkét, mosoly öntötte el sápadt arcát, fölvetette szemét, körülnézett, mintha bucsut venne a jelenlevőktől, azután lehunyta szemét s megadóan azt suttogta: »In manu tua (A te kezedben vagyok).« A következőt azonban csak halála után tudták meg társai. Mikor halála után reá adták a halotti köntöst, testén erős acélláncot találtak, amely körülfogta mellét s két karjára béklyók alakjában csatolódott reá olyan formán, hogy egy hegyes horog, amely a béklyókból kiállott, minden mozdulatára behatolt testébe. Heinrichs atya soha sem szólt testvéreinek ezen önmegtagadó eszközről s igy nem is tudták róla, hogy Jézus kínszenvedése iránti tiszteletből viseli ezt a ciliciumot. Szerető rendtársai s a nép tízezrei járultak ravatalához s tisztelettel kisérték a pattersoni kolostor sírboltjába Heinrichs atyát, mint az Oltáriszentség egyik vértanuját. És a meggyalázott Oltáriszentség? Engesztelésül végezzen ki-ki e sorok olvasója közül egy rövidke engesztelő imádságot, vagy engesztelő szent áldozást ajánljon fel a jó Istennek. A bűnös majd lakol gonosz tettéért. HÍREK. Krónika. Volt e héten városunknak Több szenzációja S a krónikás dolga volna, Hogy ezeket rójja. Elkezdvén a vasárnapon, Menne véges-végig És faragná a rímeket Reggeltől estélig. Elsiratná a Farsangot, Amelyről (— ah, hála —!) Az idén már nem lesz többé Szó a krónikába, Mert megjött a hamvazó és Beköszöntött rendjén . . . Az idén is bőjties volt — A szokást követvén! De mi várjuk és reméljük, Hogy kisüt majd végre . . . Ugy hogy sarat ne találjunk Már a jövő hétre! E reményünk váratlanul Nagyobb lett, mint kisebb, Sarat hányni, elkotorni Boda is segített. Es e héten szennytől, sártól Gyalázattóí váltunk, Hogy söpört a fővárosi Rendőrség minálunk. — Sok szenny volt már Dorogon is, Hol már a kis gyermek A butykosból szopott erőt És kapott jó kedvet I Hanem most már majd a fütykös Táncol apja hátán . . . Mig Pesten »Az ördög* hódit, Itt, felénk a — sátán! De azért még — mint hallottuk — Nem lesz világ vége, S tán még minden jóra fordul És szent lesz a béke1 . . . A békének hirdetője lm, feleltünk áll most, — Csütörtökön választottuk Meg az uj plébánost. Szeretettel vettük körül Öt már réges-régen, Most pediglen kiáltsuk, hogy Soká-soká éljen! (-•) * Hamvazás a bazilikában. A nagyböjt első napján, hamvazó szerdán a helybeli főszékesegyházban d. e. 9 órakor volt a hamvazás. A szertartást sub infula Horváth Ferenc dr. prelátus-kanonok végezte s ugyancsak ő hamvazta meg a főkáptalan tagjait, az áldozópapságot és a növendékpapokat is. A jelenvolt híveket Bogisich Mihály v. püspök hamvazta meg. * Az Oltáregyesület nyilvános istentiszteletét ma, vasárnap tartja a vizivárosi zárda templomában. Előtte való napon délután 4 órakor litánia volt, mely alatt a hivek a sz. gyónást végezték. Az imádási napon pedig V2 7, 8, 9 és V2 10 órakor szent mise lesz ; a délutáni ájtatosság, — szentbeszéd és litánia — a vizivárosi plébániatemplomban tartandó böjti sz. beszédre való tekintettel 5 óra helyett 4 órakor veszi kezdetét. * Esztergom sz. kir. város uj plébánosa. Esztergom sz. kir. város képviselőtestülete — kegyúri jogánál fogva —• a f. hó 5-én d. e. 11 órára hirdetett közgyűlésen választotta meg uj plébánosát : Mátéffy Viktor belvárosi káplán személyében. A városháza nagytermében jöttek össze a képviselők meglehetős nagy számban. Vimmer Imre polgármester jelentette a képviselőknek, hogy a kiirt pályázati határidőn belül az esztergomi belvárosi plébánia javadalomra csak egy lelkész nyújtotta be folyamodványát a főegyházmegyei hatósághoz és ez Mátéffy Viktor. Majd felolvastatta a hercegprimási leiratot, melyben a bíboros főpásztor Mátéffyt ajánlja a javadalomra, mire a közgyűlés egyhangúlag éljen-kiáltások között Mátéffyt kiáltotta ki. Földváry István dr. főügyész Fehér Gyula dr., a volt buzgó és derék plébános érdemeit jegyzőkönyvbe kívánta vétetni, mit Fehér Gyula dr. szívből megköszönt. O — úgymond — ezentúl is az akar maradni, aki volt. Az installáció napján annak idején kijelentette, hogy hűséges, lelkiismeretes, odaadó lelkipásztora lesz a városnak, most — mivel lelkipásztora már nem maradhat — megmarad hűséges, odaadó polgárának. Fehér dr. őszinte, szívből jövő sza-