ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-08 / 10. szám

XIII. évfolyam Esztergom, 1908. március 8 10. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapító : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgy mező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Mi lesz velünk? — Reflexiók a kongrua és a papi szolgálmányok ügyére. — II. Esztergom, március 7. (/,)' A papi praestatiók alatt azon szolgálmányokat értjük, melyeket a hivek papjaiknak kiszolgáltatni kötelesek. Miknek maradványai ezek? Nem vitatjuk e helyen, mert ez szaklapba való. Itt csak annyit, hogy ezen szolgálmányok annyifélék csaknem, mint ahány plébánia van. Összegezzük mégis ahogyan lehet. Vannak plébániák, hol a hivek a plébániai földeket szántani tartoznak; vetni, a terményt learatni, a plébános által meghatározott helyre a terményt behordani, ott kazalba rakni kötelesek. Más helyen még ehhez az is hozzájárul, hogy a gazdák évenkint egy szekér trágyát kötelesek a plébániai földekre saját udvarukból kiszekerezni, vagy ha a plébánosnak barmai vannak, az ö udvarában összegyülemlett trágyát tartoznak a gazdák kiszekerezni. Vannak olyan plébániák is, hol a plébános kegyúri fajárandóságát az erdőben a zsellérek tartoznak megvágni, a gazdák tartoznak beszekerezni és a zsellérek a behordott fát kötelesek az udvarban ölbe rakni. Elképzelhető, mennyi torzsalkodás forrása ez az ingyen munka; elképzelhető, mennyi kárt szenved a plébános, ha lelketlen izgatók férkőznek a nép szivéhez, azt sugdosván füleikbe, hogy ők ezen szolgálnianyokat ma már a XX. században teljesitni nem tartoznak; hogy ez a robot maradványa, melyet az 1848-iki törvény eltörlött stb. Ez a szolgálmány bizonyos értékelés mellett a plébános kongruájába be van állitva, de nagyon sok helyen irott malaszt marad. Nincs köszönet benne. A plébános, hogy a természetben nyújtott szolgálmányokkal járó kellemetlenségeket kikerülje, tőle telhetőleg arra törekszik, hogy hivei ezen köteles szolgálmányokat pénzre váltsák be. Ma már a legtöb plébánián ezeket a szolgálmányokat természetben nem rójják le, hanem közös megállapodás szerint megváltják. Ilyen módon van igen sok helyen a párbér is megváltva. Ezen megváltással azonban a kérdés alaposan szanálva nincs, mert a váltságdíjat ezeken a helyeken szintén bizonyos kulcs szerint a hitközségi tagokra vetik ki és gondnokaik által szedetik be. Ez is sok torzsalkodással jár, söt ez sokkal többel, mint az első, mert a nép szivesebben fog be vagy szivesebben megy egy pár napig dolgozni robotba, mint fizet. A zsebbe nyúkálni neki kényelmetlenebb, mint természetes előnyeit feláldozni. A megváltással tehát a plébános valamelyes előnyben részesül, de a huzakodást a pap és népe között nem szünteti meg, söt mondhatom, hogy ezen utóbbi talán több lelki veszedelemmel jár, jobban széttagolja a két tényezőt egymástól, mint az első. Igy történik aztán meg az, hogy a pap ma a kongrua rendezés küszöbén tanácstalanul áll és erősen aggódik, mi lesz a kongruarendezéskor a papi praestatiók megvalósításának kérdése körül ? Van ezen kérdésnek még egy veszedelmes oldala is. A megváltott illetékek behajtási módja. A törvény ezen idő szerint a hitközségi szolgálmányokat illetőleg azt mondja, hogy azok a hátralékosoktól közigazgatási uton hajtandók be. Mennyit ér ezen törvényes rendelkezés? Minden plébános érzi, tudja. A legjobb esetet tételezem fel. Azt, hogy a jegyző jó lábon van a pappal; a vármegyei szolgabiró talpig becsületes ember, paptisztelö, söt élő hittel biró katholikus. A szellem tehát a helyhatóság és a vármegyei szolgabiróság hivatalos helyiségeiben ezen tekintetben is kifogástalan. A hitközség összeállitja a hátralékosok névsorát; beadja a vármegyei szolgabíróhoz; az nyomban elintézi; leküldi a helyhatósághoz azzal, hogy záros határidőn belül végrehajtsa ; a helyhatóság kiküldi a birót és törvénybirót; azok zálogolási jegyzökönyveket vesznek fel; a hátralékosok nem mozdulnak; a zálogolási határidő eltelt; a lezárt tárgyakat a községházához kell hordani. Itt a bökkenő. A hátralékosok kijelentik, hogy aki holmicskájukhoz nyúl, azt leütik. A községi elöljáróság ezen gyűlöletes ügyben fenyegetésbe kapaszkodik; nem tesz a legjobb akarata mellett sem semmit; jelentést tesz a központba, mikor a záros határidő lejár. Onnét kiadják a parancsot, hogy karhatalmat kell igénybe venni; az elöljáróság felkeresi a csendörséget; onnét kijelentik, hogy a csendőrállomány dolgában szűken vannak, de egyébként sem lehetnek ilyen ügyben a helyhatóság rendelkezésére. Stagnál az ügy a második záros határidőig. A hátralékosok a markukba nevetnek és elterjed lassacskán a községben, hogy a hitAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Adjátok vissza . . . Adjátok vissza a falut nékem, A szűz természet keblére vágyom ; Nem tudok én itt vigan dalolni, — Adjátok vissza a szabadságom . . . ! Adjátok vissza nékem a rétet, Hol harmat csillog ezer virágon, Hol patak csobog a virág között . . . — Adjátok vissza sok színes álmom . . . Adjátok vissza nékem a tavaszt, Mikor rügy pattog minden kis ágon És bimes lepke fürdik a fényben. — Adjátok vissza az ifjúságom . . . ! Oly hangtalan a lelkem, mióta Szomorú város bús rabja lettem; Nagy, tompa csend ül a szivem mélyén, — Adjátok vissza a nótás kedvem ... I Az amerikai tótok a magyar föld ellen. — Levél a Szerkesztőhöz. •— Connellsville. Pa., február 18. 1908. Tekintetes Szerkesztő Ur ! Hogy milyen intolerantia lakozik az amerikai tótságban, hogy mennyit kell nekünk itt küzdeni ellenük, annak illusztrálására elég fényt vet a Pittsburgban megjelenő »Slovensky Dennik« c. tót lapnak február 17-iki számában megjelent egyik közleménye, amely közlemény megírására egy kegyeletes és hazafias tettem indította a Dennikot. Híveim közül t. i. — amint azt annak idején becses lapjuknak megírtam — ötvenen haltak szörnyű halált a dec. 19-i Jacobs-Creeki bányarobbanás alkalmából, akiknek nagy részét a connellsvillei Pa. magyar temetőben temettem el. Jól tudom, hogy annak a sok magyar áldozatnak utolsó gondolata — és ha az örökre lezárult ajkak még egyszer megszólalnának —• bizonnyára az volna utolsó szavuk, hogy vajha hazai hantok alatt nyugodhatnának ! Ezt jól tudom, hiszen híveim voltak, köztük éltem és akárhánnyal beszéltem közülük, életökben, mind azt mondta: »nem akarnék itt meghalni, otthon szeretnék pihenni.« És ha az isteni gondviselés most mégis itt rendelte halálukat, azt gondoltam, hogy talán csendesebb lesz álmuk, talán nyugodtabban pihen nek, ha legalább egy maroknyi földet szórok sir jukra szép hazánknak vérrel áztatott földéből, his; a költő is csak a magyar léleknek ezt a vágyaadja vissza ezekben a bánatos rímekben: »S hogy álmom csöndesebb legyen Hazám határain túl, Maroknyi port viszek velem Síromba vánkosul* és azért a budapesti polgármester úrtól egy ládika földet kértem Rákos mezejéről, melyet március 15-én nagy ünnepélyességgel akarok a magyar temetőben a holtak sírjára elszórni a kegyelet és hazaszeretet ápolására. A polgármester úr örömmel teljesítette kérésemet és a budapesti lapok hozták tudtom nélkül levelemet és íme ezt felhasználja az amerikai tót lap, hogy ismét rúgjon egyet Magyarországon egy terjedelmes cikkben. A cikknek elején közli a polgármester úrhoz intézett levelemet, majd gúnyosan igy folytatja: »Tehat igy már gondoskodott a plébános úr arról, hogy a Darr bányában elpusztult és a connellsvillei magyar temetőben nyugvó magyaroknak könnyebb legyen megpihenni. Sirjuk be lesz hintve Rákos mezejének földjével és igy könnyebb lesz az amerikai sírdomb, ha rajta lesz a magyar föld . . . Sem Rákos mezőről hozott föld, de még Alpár mezejének földje sem fogja könnyebbé tenni a holtak nyugalmát, ahol a magyarok elő-