ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-03-01 / 9. szám

Milyen sok szerencsétlenséget szül a pap és hivei között a szolgálmányok váltságdijának behajtása, érezzük mi mindannyian, kik ilyen kedves körülmények közé vagyunk beékelve. Itt tenni kell valamit, ha a kisebb javadalmasok nem a mai korba való helyzetén jóakarattal segiteni akarunk. Pedig segiteni kell, mert a papot hiveitői az anyagiak körül függetleníteni kell. Egyébként csak a látszatra dolgoznánk, mi nem orvosolja a sebeket, hanem csak eltompítja az érző idegeket. Javulás nem lesz, hanem csak altatás, hogy aztán rövid idö után annál keserűbb legyen az ébredés és annál elviselhetetlenebb legyen a csalódás. Ezt bizonyára az irányító körök maguk sem akarják, egyébként annyi szeretettel és jóindulattal kezükbe sem vették volna e fontos napi kérdést. Mi az én véleményem ezen rendezés körül 1 A jövő számban akarom elmondani anélkül, hogy tiszteletlen lennék elöljáróim vagy jóakaróim iránt. Szorítja a cipő lábainkat; feljajdulunk, nem azért, hogy vádoljunk vagy tanácsokat osztogassunk, hanem, hogy figyelmet keltsünk ügyünk iránt. — „En ezzel a javaslattal állok és bukom", mondotta csütörtöki parlamenti beszédében gróf Apponyi Albert kultuszminiszter, mikor a házszabályrevizió elleni támadásokra és kifogásokra reflektált. Hollóékat és a disszidenseket szörnyen boszszantotta Apponyi eme nyilt, őszinte, meggyőző kijelentése. Egy pár nap óta fallanxba sorakoztak a házszabályrevizió ellen, a Zoltánok pedig tarka logikájú beszédekkel döngették azt a várfalat, amelyet a koalíciós kormány éppen a magyar nemzeti irány hegemóniája érdekében emel a házszabályrevizió képében. Megszólaltatták még az öreg ágyút is; kivonszolták abbáziabeli sarokasztala mellől, kizökkentették nyugalmából és neki eresztették a házszabályreviziónak, hogy szedné azt darabokra széjjel. És a vajda beszélt. Előhozakodott emlékezetének tárházából sokféle zamatos anekdotával, csillogtatta az ő sajátos humorát annyira, hogy a végén egészen elfelejtette, kinek az indítványát kellene neki voltaképen megszavaznia. Úgy súgták meg neki, hogy a Zoltánét. Igy hát megszavazta a Zoltánét. Elénk kontrasztja volt a vajda felszólalásának Andrássy Gyula beszéde. Keresetlen egyszerűséggel, hatásvadászat nélkül szedte szét okosan, komolyan és önérzetesen azokat az argumentumokat, amelyeket a javaslat ellen vajdáék és zoltánék elpufogtattak. És most tetejébe még Apponyi is felszólalt. »E javaslattal állok és bukom« kijelentése csak erősítette Andrássynak és az egész koalíciónak felfogását a házszabályrevizió dolgában. Apponyi fényesen bebizonyította, hogy kisodorva a magyar parlamentet a tehetetlenség örvényéből, a szólásszabadságnak, a vitatkozás szabadságának és az egymás meggyőzése lehetőségének teljes fenntartása mellett biztosítani kell a magyar képviselőház munkaképességét, azonkívül a törvényhozás nemzeti jellegének megóvása szempontjából is van szükség a mostani ideiglenes revízióra, mert az általános választójog behozatala után különböző magyarellenes tömegek kerülnek a parlamentbe, kikkel a túlnyomó magyar többségnek nem szabad tehetetlenül állani. Farkasházi feltűnési viszketegségén kivül — egyetlenegy moccanás sem történt — a parlamentben a disszidensek és Zoltánok körében Apponyi eme éles logikával előadott hatalmas beszéde után. Hollóék ugyan még mindig forrónganak künn a folyosón, de a vizet még sem fogják tudni felkavarni, mert Andrássy, Apponyi és Kossuth érveinek helyességét a többség kénytelen belátni. Lehet, hogy egy kis módosítást eszközölnek majd a javaslaton, mely abból állana, hogy az ülések idejét megrövidítik (16 óra helyett 10) és kimondják, hogy ha 150 képviselő kéri a sürgősséget, az elnöknek ne legyen joga kérelmüket visszautasítani. E kérdéseket különben tegnap délután vitatták meg s ma kíváncsian várjuk mindnyájan, hogyan és mikép egyeztek meg Hollóék a függetlenségi többséggel. Reméljük, hogy Apponyi és Andrássy nagyszabású meggyőző beszéde minden homályt és kételyt el fog oszlatni s az ideiglenes házszabályrevíziót még az általános választójog behozatala előtt elfogadják. A Kath. Népszövetség ellen. A Dunántúli Protestáns Lap febr. 16-iki száma minősíthetlen támadást intéz a Kath. Népszövetség ellen. A cikket egész terjedelemben közöljük. A Katholikus Népszövetség. Budapesten, f. évi január 26-án megalakult országosan a Katholikus Népszövetség. A névben ugyan egy kis hiba van. Mert hiányzik belőle a római jelző. Pedig ez lényeges. A katholikus név a maga eredeti értelmében jelenti mindazon keresztény vallásfelekezeteket, amelyek a szentháromságot vallják. Jelenti tehát a görögkeletieket és a protestánsokat is. Már pedig ezek nincsenek benne a szövetségben. Csodálatos; mintha csak röstellenék római kath. atyánkfiai, ugy kerülik a római elnevezést. Pedig hiába, nem magyar, hanem római kath. az ő nevük. Ezt a szövetséget is és mindazt, ami előtte és vele járt, a római pápa buzdítására, intésére, útmutatására csinálták. Nem magyar érdekből ; nem ís igaz Istenfélelemből és az ezzel együttjáró tiszta erkölcs érdekéből; nem az egyetemes emberszeretet és egyetemes emberi jogok kiterjesztése érdekéből, hanem a római pápa nemzetközi világuralma és az ő szolgái hiúságuknak, anyagi érdekeiknek biztosítása céljából. A római pápa 1886-ban jelölte ki a magyar római katholikusok elé azt az utat, amelyen haladva, 22 év után im eljutottak a népszövetség megalakulásáig. Az a nagy nemzetközi hatalom, a pápa csatasorba állította magyar híveit. »Azt az elhatározást, melynek gondolatát már 1894. november 28-án székesfehérvári nagygyűlésünkön kimondottuk — irja Szentiványi Károly a Népszövetség igazgatója — és az országos katholikus szövetség 1905. évi közgyűlésén határozatilag megsürgettük, valóra váltani sikerült.« Ma már a magyar országgyűlés egyik alelnöke : Rakovszky István, a főrendiház elnökének a jelenlétében, szinte kérkedve és kihívóan odakiáltja a másvallásuaknak: »Vége van Magyarországon a deklamáló katholicizmusnak, most a tettek katholicizmusa jön« ... És a magyar állam jóvoltából nagy urakká lett érsekek, püspökök, prépostok zajos éljenzéssel, percekig tartó tapssal jutalmazták a bátor kiszólást. Várossy Gyula kalocsai érsek szerint a kath. Népszövetség »lehetővé fogja tenni, hogy a Regnum Marianumban a gazdasági és szellemi, a társadalmi és politikai élet minden vonatkozásában a katholikus világnézetnek jogos uralma az egész magyar haza javára biztosittassek« ! A néppártnak, e nyilt politikai pártnak napilapja : az Alkotmány pedig felhívja az egész ország népét, hogy sorakozzanak s -> akkor a katholikus Népszövetség diszgyülése, amely a magyar (római) katholikusok türelmének végét jelentette, egyúttal a katholicizmus diadalutjának kezdetét is fogja jelenteni. Fel katholikusok a népszövetség táborába! Aki nincs velünk, ellenünk van!« Február 9-én szerte az egész országban szervezkedő gyűlések voltak. Az ezekről szóló tudósításokból láthatjuk, hogy a szónokok egy húron pendültek mindenütt. Rajzolták, hogy milyen volt a katholikus egyház helyzete a múltban és milyen a jelenben ; szembeállították a katholikus egyház helyzetét az ellenfelekével; élénk színekkel festették a katholikusság r nyomasztó helyzetét (Zákány, Zséger János). Es — nagy volt a hatás mindenfelé. Fogott a buzdítás, hogy »küzdő katholikusokra van szükség és milyen a küzdő katholikus« ! E tényeket történetire hűséggel megörökitjük. De megállapítjuk azt is, hogy a nagyerejü napilapok ép ugy szemethunytak a néppártnak, mint politikai pártnak e tisztán vallási szempotokat érvényesítő működésére, mint ahogy szemet hunynak arra az országgyűlésnek és a kormánynak tagjai is. Kézzelfogható, hogy a vallásos gyűlölködés terjesztéséséről, fanatikus terjesztéséről ; hogy felekezeti izgatásról van szó és pedig a főpapok és magas közjogi állású emberek közreműködésével -— és nincs tekintélyes — Ez is meglehet. Most pedig Isten veled dolgom van a Kaszinóban. A távozás után némi remény csillámlott dr. Hurka előtt barátja homályos szavai folytán, de el sem tudta képzelni, miként segíthetne az ő rajta, bár azt maga is belátta, hogy Csúzy Endre, mint földbirtokos, Kaszinó elnök, városi bizottsági és mindenféle helyi egyesületi tag, ha latba veti tekintélyét, segíthet rajta annyiban, hogy az uri osztályt pártfogásra szólítja fel. Régen nem érezte magát ily könnyűnek és elégedettnek, mint ma. Vígan fütyürészve ment szokott helyére a »Zöld bikaba« vacsorázni s ott a kapható legjobb szivar füstkarikái között szőtte rózsás álmait. Későbben is feküdt le a szokottnál s azért is ugy elaludt, hogy a nap már magasan ragyogott az égen, mikor felébredt. öltözködése közben valaki betaszítja az ajtót, oda néz, hát látja, hogy Csúzy öreg cselédje, Borcsa néni halotthaloványan áll ott s alig tudja kinyögni, hogy: -- Tekintetes úr gyűjön rögtön, ma a zurat mögütötte a guta, ugy fekszik mint egy darab fa, osztán csak azt motyogja: Hurkát, a hurkát! mán mondok az nem lőhet más, mind a tekintetös ur, mer iszen ugy össze vannak szokva. — Mikor történt az eset? — Máma röggel ugy 9 óra fele. — Menjen gyorsan haza, fektessék a beteget az ágyba, én rögtön ott leszek. — Istennek ajánlom tekintetes uram! — Isten áldja — mondja izgatottan dr. Hurka -— csak menjen már. A barátja esete feletti aggodalom, meg az ő utján várt kibontakozás elvesztése s reményeinek meghiúsulása teljesen kihozták sodrából. Még nyakkendőt sem tett, ugy rohant barátjához. Ezt már az ágyban fekve találta, ki belépésekor hálás mosollyal üdvözölte őt. Mikor a sok résztvevőt és síró öreg cselédjét a szobából eltávolította, hozzálátott a beteg megviszgálásához s azt találta, hogy bal keze és lába érzéketlen. — Barátom — szólt — ami tőlem telik, én mindent elkövetek, de nem hiszem, hogy valaha ép ember lesz belőled. — Kérlek — suttogta a beteg — az a fő, hogy minél gyakrabban jöjj és minél több orvosságot irj! Nem akarván a beteget beszéddel izgatni, hogy kimutassa tudományát, irt 3—4 féle rendelvényt, s ígérve, hogy délután ismét eljön, távozott. Ebéd után már kissé feloldódott a beteg nyelve s az összesereglett látogatókkal s a közben megérkezett orvossal elbeszélgetett, csak arról panaszkodott, hogy kezét, lábát emelni nem tudja. Borcsa szorgalmasan adogatta be az orvosságot és kenegette előírás szerint a beteg merev tagj it. Így tartott ez 5—-6 napig, közben pedig az egész környék tudomást vett a nagy szerencsétlenségről, s nem .győztek eléggé hálálkodni azon, hogy ime a fiatal doktor mégis csak tud valamit, mert már a beteg maga is kezdi remélni, hogy barátjának lelkiismeretes kezelése mellett az élet visszatér kihalt tagjaiba. Az utolsó napon csúnya borongós idő lévén, az orvoson kivül nem látogatta meg senki, de az is már eltávozott, mikor Csúzy Borcsától egy üveg bort kért. Ez nem lévén az ellenkezéshez szokva, nagy fejcsóválgatás között behozta neki. A sok orvosság, meg a könnyű hus ételek ugy kiszárították a torkát, hogy egyhajtásra kiitta. A bor okozta kéjes mámorban heverészett, mikor épen ablaka alatt haladt el a katonabanda s egy ropogós, talp alá való csárdást fújt. Csúzy Endrében felébredt a magyar virtus, teljesen megfeledkezve magáról, kiesett szerepéből, kiugrott az ágyból s nem tudva ellentállni táncszenvedélyének, elkezdett a zene ütemeire táncolni. Ép ekkor lépett be cselédje, mire gyorsan visszabujt az ágyba, majd igy szólította meg Borcsát. — No Borcsa hála Istennek, a dr. Hurka seljesen kigyógyított, most próbáltam ki lábaimat s amint látja, kutya bajom. — Istenem, teremtőm, csakhogy möggyógyútt a tekintetös ur, mégis csak hirös embör az a fiatal doktor.