ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-02-23 / 8. szám

A közgyűlés másik jelentőségét, a restaurációt, annál méltóságosabban láttuk megoldva. Az ügy­vezető elnökök a központi szervei az egyesület­nek mindenütt. A Pázmány-egylet eddigi alelnö­kei közül Kiss Jánost a tudomány-egyetem veszi nagyon igénybe, ezért mondott le. O volt az alapvetője, a bölcsőringatója ennek az egyletnek. Azért a kath. hirlapirók mindenkori hálája s szim­páthiája kiséri, aminek Prohászka Ottokár püspök mindnyájunknak visszhangja volt ünnepi toaszt­jában. A volt világi alelnök pihenni tért. Helyökbe egyházi alelnöknek Mihályfy Ákos, világinak Görcsöm Dénes kerültek. Az előbbi sava, az utóbbi tüze lesz az egyesületnek. Görcsöni a fortiter, Mihályfi a suaviter elv megszemélyesí­tője, hogy a küzdelemben s az adminisztrációban tapintatos s lelkes legyen az összhang. Egyben teljesen megegyeznek: incarnatus katholikus elvűek s tőről metszett bátor hirlapirók, ami jövő munkásságuknak legjobb bizonyítéka. Az egész katholikus sajtó velünk együtt örül az ő nevük­kel felvirradó szellemnek s hisszük, hogy a foly­tonos orációt és traktát, a magyar közélet ezen két betegségét segíteni fognak leszorítani, hogy Pázmány életének programmja : a tett uralja a katholikus hirlapirás anyagi és erkölcsi előhala­dását minden vonalon. A 60 tagu választmányba városunkból újból megválasztattak : dr. Andor György, Keményfy Kálmán s dr. Klinda Teofil. Végül azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy a Pázmány-egyletet közgyűlésével mielőbb lássuk viszont Esztergomban. Győr, Pécs, Nyitra, Székes­fejérvár, stb. már látták szives meghívással. Majláth püspök a házasságról. Igazán szívből jövő, híveinek lelkiüdvéről lelkiismeretesen gondoskodó főpásztori körlevelet intézett e napokban Erdély apostoli lelkületű püs­pöke, gróf Majláth Gusztáv, szeretett híveihez. A körlevél különösen a házasulandóknak s a házastársaknak szól, ezeknek ad több fontos, főleg a mai kor keretébe vágó utasítást, figyelmezte­tést és felvilágositást, ugy hogy azt hisszük, nem teljesítünk felesleges munkát, ha e kiváló körlevél­nek a házasságra vonatkozó részével t. olvasóinkat is megismertetjük. Kétséget nem szenved, hogy a mai modern kornak különös nézetei vannak a házasság szent­ségéről. Az emberiség egy része — sajnos — különösen azóta, mióta a polgári házasságot be­hozták, semmiféle súlyt nem fektet a krisztusi házasságra, ezt is csak amolyan szerződésnek tartja, mint a polgárit, sőt vakmerőségében nem átallja kimondani: hogy a házasság nem is szentség, amint ezt uton-utfélen hangoztatják azok, akik a szabad szerelem lovagjainak csapnak fel és vörös cafrangot kötnek nyakukra oly célból, hogy az ember már messziről észrevehesse őket, a »felvilagosodottakat«, kik előtt semmi sem lévén szent, a házasság sem szentség, hanem csak tam, hogy ez kihoz bőbeszédűségével a sod­romból s lepottyanok a magasztalásnak magas hegyéről, már pedig ha ez se sikerül, akkor ugyancsak bezárhatom az üzletet! Hát bizony mikor meglát, kezdi is ám csodálkozástól rezgő hangon a hosszura nyújtott: — Dicsírtessék az Ur Jézus szent neve ! A felelet csak egy hideg mindörökön amen volt s folytattam dolgom, melytől zöldelő koszo­rút vártam. De a lelkem Verka nénije folytatta ám tovább: — Adjon az Ur Isten mindnyájunknak sze­rencsés jó regge't! A válasz rá már egy kissé hangosabban mondott »adjon«. — Vájjon egisségire az ifijurnak az éjjeli nyugodalom, folytatta az öreg. Erre már egy mérges hanghordozásu »ma­gának is!« röppent el ajkamról s éreztem, hogy kizökkentett a kerékvágásból, de még az utat tisztán láttam. — Hát mire végzi ? kérdezte tovább a lelkem. Hanem ezzel a kérdésével igazán összeku­szálta minden gondolatomat s ugy éreztem ma­gam azok tömkelegében, mint egy labirintus kö­zepén. Rátekintettem mérgesen s ugyan a sze­gény öreg meg sem érdemelte, mégis rákiáltot­tam: »Végzi ám kend, amire végzi, de én már most nem végzem semmire!« Ezzel felugrottam helyemről, be az ágyba s ugy kilenc óra körül kezdtem ébredni, de egy magam sokkal hangosabban, mint az egész falu. amolyan »a csuhások által feltalált hókusz-pókusz, mint sok más egyházi cerimonia«. Nem csoda, hogy sokan közülök már való­ságos állatokká aljasodtak le; nem a szellemiség, a józan gondolkodásmód emberei, hanem a testi­ség rabjai. A testiség eme rabjai közé tartoznak tehát mindazok — és itt az intelligencia is sok tekin­tetben hibás, nem csupán az alacsonyabb nép­rétegek, — akik a házasságra, mint szentségre fittyet hánynak és szabadon élik világukat, mintha semmiféle felelőséggel nem tartoznának egykor Annak, aki a házasságot szerezte, alapította. De térjünk át a körlevélre és idézzük annak egyes fontosabb részeit. »A közmondás vallja: »a jó házasság az égben köttetik.« — Az égben, vagyis az Isten kegyelmében: nem a táncvigalmaknál, mulató helyeken, nem a szülők háta mögött, nem puszta anyagi előnyök miatt, nem hosszú és bűnökkel telt ismeretségek után, hanem isteni félelemben, az égben. Ha igy nem történik, hamar beáll a csalódás, foszlik az örök paradicsom rózsás pírja, a koszorú elhervad és csak a tövisek maradnak vissza, melyek ama keserves sóhajt fakasszák: boldogtalan vagyok. Minden világos lessz, ha megadjátok a kellő feleletet e kérdésre: mi az ember és mi a ren­deltetése ? Ha az ember magasabb fokú állat, melynek végső célja a földi jólét: akkor a vallás hiába való agyrém és a házasság nevetséges dolog; pogányok módjára lehet összeállani, vadházasság­ban, vagy ha tetszik merőben polgári házasság­ban, ami vele egyenértékű. De ha az ember több az állatnál és csak valamivel kevesebb az angyaloknál és végső célja az örökkétartó boldogság az Istenben: akkor a család megmérhetlen nagy dolog; mert az embert nemcsak földi jólétre, hanem mennyei életre is kell nevelnie. Itt kell megtudnia, hogy van Atyánk a mennyekben ; az anya ölén kell tudomására jutnia mennyei eredetének és rendel­tetésének ; a szülők példáján kell megtanulnia, hogyan kell élnie Istenért és felebarátja javára, a szülők viselkedéséből kell elsajátítania a ker. élet szép erényeit. . . . Hogy a házasság megfelelhessen^ fontos rendeltetésének: Istent kell bevonnunk. Őt kell ünnepélyesen segítségül hívnunk, hogy legyen tanuja a kölcsönös szerződésnek, erősítse meg azt és - áldja meg kegyelmeivel. Ép ezen vallásos jellegen nyugszik a házas­ság méltósága és ez által különbözik a merőben természetes, ösztönszerű egyesüléstől. A vallásban, az Isten tekintélyén nyugszik az a benső szere­tet, egymás átadása, a szüzesség odaáldozása egy magasabb célra. Tehát már lényegében magában zárja a felbonthatatlanságot, különben a család­tagok szoros összekapcsolása lehetetlen. Jézus Krisztus újította meg a családot félre­érthetetlen, ünnepélyes szavakkal erősítve a házas­ság egységét, felbonthatatlanságát, szentségét, mi által megmenti a családot a legnagyobb gyalá­zattól: a többnejüségtől, elválástól, eltaszitástól és a féktelen kéjelgéstől. . . . Kemény munka volt ez Jézus Krisztusra nézve : hogy ezt elérje, szenvednie kellett meg­mérhetleneket és meghalnia. De érdemesnek tartá annyit áldozni, mert szörnyű gyalázatnak kellett véget vetnie és a családban mennyei állapotokat teremteni. Amint hárman vannak az égben és ezek egyek: ugy hárman legyenek a földön is: apa, anya, gyermek és igy ezek is szívben egyek legyenek. Fájdalommal kell azonban megvallanunk, hogy a keresztény család már nem az, amilyen­nek lennie kellene. Elhagyta magasztos hivatását és azért vele együtt megbomlott a társadalom is. Eltűnt beelőle a vallásosság, az istenes élet meg­gyöngült, kihalt a hit és vele a szeretet és ezzel eltűnt az áldás, a béke, az Isten is. Már magának a házasságnak megkötése is sokszor nemtelen indokból történik. Vagy mi hozza össze a párokat? érzéki ösztön, anyagi érdek. Elégszer halljuk: előkelő legyen, szép legyen, más nem kell! Vallásos-e, törődik-e Istennel, teljesiti-e állapotának kötelmeit, él-e erényes életet: ezt most kevésbé kutatják. Pedig mit ér a szép test, önző, csúnya lélek mellett? Többet ér a szép lélek a szép testnél; mert az emberben csak az az érzület igazi, amely nem változik, a szellem, mely nem öregszik, az erény, melynek szépsége folytonos fokozódásra képes. És mivel az okos ember szerelmét nem­csak azon pontig terjeszti ki, hol a szerelem virág­illata elpárolog, azért olyan menyasszonyt keres, kit erényei öreg korában is kedvessé tegyenek. Tegyük fel, hogy a legszebb lényt rossz érzületek, utálatos vágyak, vad szenvedélyek telitik : akkor szép ördögöt kaptál, fehérített koporsót. Ez nem igér boldog házasságot. Minden függ a házasság szentségének keresz­tény módon történt felvételétől; mert e pillanat­ban a házasulandók forrást nyitnak maguknak, mely egész életükre kegyelmet és áldást áraszt. Az első keresztények megértvén a házasság szentségét, egységét, felbonthatatlanságát, a benne kívánt egy »szivet és lelket«, óvakodtak az el­hamarkodott egybekeléstől, tudván, hogy az csu­pán valamely mulandó érzéki hajlamnak ered­ménye, de sokszor hosszantartó bánatnak az okozója. Fontos lépésnek tartották a házasságot; azt hitték, hogy meggyalázzák az Istent és az egy­házat, ha csupán a test és vér vagy földi haszon határozna a házasságban. Szent életű szüzek és ifjak voltak ők, készek bármely pillanatban etető­ket adni Krisztusért. . . . Ezért vagyon annyi ifjú, kinek, ha volna lelkiismerete, nem is volna szabad házasodnia. A könnyelmű, erkölcstelen élet, a szeszes italok élvezete s egyéb szenvedélyek már rég megron­tották vérüket. Beteg, nyomorék gyermekeknek adnak még nyomorultabb életet. Romlott vérök gyászos örök­ség gyanánt átmegy gyermekeikre, mert tapasz­talat szerint iszákos és buja apának gyermeke is olyan lessz. Isten ítélőszéke előtt meg keilend vallaniok, hogy ők saját gyermekeiknek gyilkosai voltak, mert sok évi nyavalyát adtak nekik örök­ségbe és szerencsétlen gyermekeik átka kiséri emiéköket. Végtelenül szomoritó, hogy sok házas már arra se néz, hogy milyen vallású az, kit elvenni szándékozik. Gondolnak-e azok arra, hogy az örökkévalóságba sietünk és hogy a házasság­nak is azon élet összes viszonyaira és örök ren­deltetésünkre kell szolgálnia? Bensőségesebb és gyöngédebb viszony két egyén között nem képzelhető, mint az, amelyet a házasság létesit. Azért a boldog együttélés alap­feltétele az egyetértés a vallásos hitben. Hit és hitetlenség egymásnak ellenségei, kellemetlenség, veszekedés, egyenetlenség a következményei. A házas hűség és szeretet a vallásos talaj­ban gyökereznek. Igazi vallásosság nélkül a von­zalom gyakran ellenszenvvé, a hűség hűtlenséggé, a szeretet gyűlöletté változik. Azért az egyház végtelenül fájlalja és mindenkor tiltotta a vegyes házasságokat. . . . Ne ütközzünk meg ezen szigorú tilalmon hiszen maguk a reformátusok hasonló törvénye­ket hoztak hiveik számára, mert félni kell — e; az ő törvényök — hogy a vegyes házasságbar élő református meginog hitében ; félnie kell, hog) a gyermeknevelés »hátrányt szenved.« Hát Í kath. félnek hite nincs veszélyben ? és a gyermel neveltetése nem fog hátrányt szenvedni a má: vallású házastárs mellett? Mennyire leszesz megszorítva vallásos kötél meid teljesítésében ! mennyi gúnyt, mennyi káromló szemrehányást keilend majd eltűrnöd vallásod gyakorlásában! Végre a béke kedveért is a más hitűnek életmódját fogod követni, vagyis tettben odahagyod vallásodat. És mi lesz a gyermekből, midőn két ellen­kező példát lát szüleiben ? Ha látja, hogy az apja más templomba jár imádkozni, másba az anyja ; az egyik böjtölni, gyónni köteles, (a másik nem; az egyik tiszteletben tartja a képeket, az olvasót, a másik pedig azt babonaságnak gúnyolja ; ami szent az egyik előtt, azt megveti a másik! . . . És ha a kath. fél meghalna: kinek vallását fogná követni a még kiskorú gyermek? És ha végre más vallású párodnak eszébe jutna téged ott hagyni és más házasságra lépni: mi lessz veled és gyermekeiddel ? Az egy igaz hit mellett jámborság is kell a házasulandókban. Az esküvő keveset és ritkán változtat az ember életén. Aki legény vagy haja­don korában nem félt Istentől, nem volt munkás, mértékletes, hű, tiszta életű, az a házas életben is alig fog változni. Azért a hosszú ismeretségek a házasság előtt nagyon korholandók ; mert el­hervasztják a szűzi koszorút és számtalan vétekre adnak alkalmat és nagy hibát követnek el a szülők, ha azt tűrik. A házasságot megelőző vétkes kihágások Isten átkát fogják hozni a házasságra. Valóban, aki aráját meg nem becsülte, az feleségét sem fogja megbecsülni. Nincs jobb készület a házasságra az isten­félő, tiszta életnél. Azért ker. jegyesek kerülik a bűnre szolgáló alkalmat és csakis a szülők sze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom