ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-02-09 / 6. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. február 9. 6. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könjvkereskedésében. Jelszavak, vagy tettek? Esztergom, február 8. (d) Ha Krisztus/meg egyszer a földre jönne, Magyarországot kellene Palesztina helyett a világmegváltás szinhelyéül választania s Budapestet illetné a zsidók fővárosának: Jeruzsálemnek szerepe az isteni drámában. Nincs kétség aziránt sem, hogy az antikrisztusok minden farizeusa a Budapesti Napló, A Nap, A Polgár, a Népszava stb. hasábjain ordítaná a »Feszitsd meg«-et s azt hiszem, volna lator is bőven a szociáldemokraták népgyűlési szónokai és pénztárnokai közül, sőt hogy őszinték legyünk: Júdás is akadna fölös számmal Balthazar uraimék között. És ha volt idő, midőn az »istenek harcoltak a butaság eilen«, ha volt olyan korszak, mikor az ököl keménysége szerzett érvényt a gazság uralmának, ugy ma olyan cudar világot élünk, hogy a butaság eifeltornyai és a szociáldemokrata demagógia szállottak szembe a krisztusi igazsággal; az emberiség nem a kemény ököl jogán keresi a boldogulását, de istentelenségtöl megkövült szivekkel dobálódzik s ezzel szaggatja be a lágy koponyákat. Jó, hogy ebben a zűrzavarban, ahol a barbárok a tudomány hamis zászlajával hadonáznak és az üresség, a lelketlenség nagy dobjával pedig elnyomják az igazság szavát, még van egy örök fény: a krisztusi eszmék lángja, mely megvilágítja a pokol fajzatainak rombolását. És jó, hogy vannak vezéreink, kik jelszavakat adnak ki, melyek az összetartozandóság jegyét égetik lelkünkbe s irányt szabnak küzdelmeinknek. Bölcs vezéreket, hatalmas pápákat adott az Isten a modern katholicizmusnak. XIII. Leó a keresztény szocializmus lobogóját bontotta ki, X. Pius pedig folyton és folyton a sajtót, a katholikus sajtót erősítgeti krisztusi ihlettel áthatott szavaiban. A vezéreknek ezen jelszavát, a magyar nemzet ösí törzse, a kereszténység már felkapta, a krisztusi eszmék tüze már fellobbant, világit, de még nem serkent eléggé a csatára; tettre már ösztökél, de küzdelmes birokra kellene pattantania a harcosok táborát. Az egész nemzet kereszténységének erre a két jelszóra kellene tömörülnie, ezt a két tényezőt kellene erösitenie, hogy a modern pogánysággal sikeresen felvehesse a harcot s a »jelben« győzzön

. \ A nép hite, a milliók lelke : a keresztény eszmei vára. — a keresztény szocialisták: a küzdelemre kész győzelmet szomjazó harcosok, — és a keresztény s^jtó: az a lángpallos, mellyel a poklot lehelő ^krisztiánizmus millió fejét leüthetjük. A sikernek, a győzelemnek első feltétele az összetartás. Összetartás nemcsak érzelmekben, hanem összetartás a jelszavakban is. ^Magyarország bár a jelszavak hazája, a magyar kereszténység ne csináljon küzdelméből jelszó gyárajyne forgácsolja szét erejét, hanem a m^rVmegkezdett munkát fejezze be. A két kituz/tt legfőbb célt kell valóra váltani s meg kell értetnünk mindenkivel, hogy megázik az, ki folyton alapot épit és egyetlen épületet sem hoz tető alá . . . Tanuljunk a németektől, azok alapos emberek; egy najgfjäolgot csináltak, a Centrumot és ebből fejlesztették ki a katholicizmus terebélyes fáját, nagyon rosszul tették AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. ízi. Ott ácsorgott mindig a boltajtóban. Kicsiny szatócsboltjuk volt egy szalmafödeles házban. Alacsony volt az ajtaja. Ugy kellett lehajolni még a közepes termetű embernek is. Éktelen csilingelés fogadta és kisérte a vevőt. Prazsákéknak hivta őket mindenki. Nálunk is adnak a zsidónak csúfnevet. Az ízi gyerek, mondom, ott ácsorgott mindig a boltajtóban. Maszatos, kócos, rongyos fiu volt. Megdobálta a kutyákat, kicsúfolta a gyerekeket. Veszély idején beugrott a boltba. A kis üvegablakon öltögette azután nyelvét a gyerekekre. Hanem ha megcsípték, no akkor csúnyául eldöngették. Visítva rontott ízi a boltajtónak. Kifutott az apja, nagyszakállú, bozontos szemöldökű zsidó. Szidta a gyerekeket és bottal fenyegette. Azok tisztes távolból kinevették. ízi meg sikoltozott odabenn. Sokan voltunk a faluban kis diákok. Nagyszombatban jártunk iskolába. Ki a harmadik, ki a negyedik elemibe, ki az első gimnáziumba. A gazdatisztéktől hárman, a számtartóéktól ketten, azután a kertész fia, én voltam a hetedik. Mindig együtt voltunk a vakációban. Kuglizónk volt a gazdatisztek kertjében, nyáron akárhányszor az egész délutánt átkugliztuk. Vagy háborúsdit játszottunk a nagy kertben. Irgalmatlanul kaszaboltuk az ellenséget: a mákfejeket. Persze mindig győztünk. Egyszer azután a gazdatisztné győzött. Harci kiáltozásunkat túlharsogta a hangja. Megmásztuk a kőfalakat és menekültünk. Azután összeverődtünk s egymást kérdeztük: ki kapott nagyobbat ? Ha az eső esett: egész nap huszonegy eztünk. Szenvedéllyel, dühhel, kitartással: prominclire. A vége rendesen Összekoccanás és sírás volt. Ütöttük az időt, ahogyan lehetett. Vasárnap délutánonkint bábszínházat rendeztünk a számtartóék kertjében, ott a nagy diófa alatt. Sokan voltunk, a nővérkéink is ott voltak. Én voltam az előadó. A sok gyerek nagyokat nevetett. .Izit lenéztük. Mit nekünk ez a mafla zsidógyerek ? Sokat boszantottuk, valahányszor ott találtuk a boltajtó előtt. Néha magunk közé eresztettük, de csak azért, hogy mulathassunk rajta. Borzasztó ügyetlenül viselkedett, amikor a bábokat állítgatta. Ugy ugrált ott a kuglizó végiben, mintha dróton rángatták volna. Egy bábot fölállított, kettőt ledöntött. Ha ment a golyó, meszszire elszaladt. S ha egy szer-m ásszor nekigurult a bokájának : nagyokat bömbölve otthagyott bennünket. Ha bábszínházat játszottunk: ízi a kőfalra kapaszkodott s onnan pislogott reánk. Azután általkerült és odaállt publikumnak. Sokért nem adta, ha köztünk lehetett. Otthon eldicsekedett vele s a mamája sok prominclit adott egy krajcárért. Megmosta, megkefélte a gyereket, jobb kabátot akasztott reá s ugy várt bennünket ízi a boltajtó előtt. volna azonban, ha a Centrum tető alá hozása előtt minden katholikus szervezetet és intézményt megalapoztak volna s egyiket se végezték volna be. A csatákban csak a vezérek jelszava az irányitó s a hadsereg saját feje szerint nem szaladhat ezerfelé fz^ ellenségnek. A magyar kereszténységnek is a mai küzdelemben az egyenesen kiadott parancs után kell menni. Erőssé, hatalmassá kell tenni a keresztény félelmetes^ öszörülni a kardot: a sajtót. Tegyük fényessé a fegyvert: és köszörüljük le róla is, magunkról is a maradiságnak erőt pusztító rozsdáját. A legszükségesebb, a legégetőbb ez a kettő: erös, mind^n^erkölcsi és anyagi tekintetektől független Keresztény irányú sajtó Vés erőtelje.^ K/nr.iális iránvnjrhnzpalom a kereszt jelében. Aki mérkőzni akar, az felkeresi ellenfelét. A kereszténység ellenségei most az utcán vannak és az olvasótermekben. Az utcán szocializmust hirdetnek, de istentelenséget terjesztenek ; a sajtiban felvilágosodottságot hangoztatnak, »idÖT^ftünt erénynek kürtölik. A pápa is örül, — mint azt a kath. sajtóegyesülethez irt levelében mondja —, miszerint beláttuk, hogy »korunk elhatalmasodó bajainak mérgezett és kárhozatos forrása a romlott sajtó«, mi pedig ehhez hozzáteszszük, hogy aki a jelszóra pár forintot adott a sajtóalapnak, még nem tett eleget kötelességének, mert itt mindenekelőtt : adni és tenni egyszerre kell és pedig kitartóan és következetesen.y A vörös demagógia munkája ép olyan pusztítást visz véghez, mint a rossz sajtó. jMeg Izinek volt egy csúnya szokása. Az, hogy mindig hazudott. Mi meg akárhányszor felültünk neki s az rettenetesen boszantott. Elagyabugyáltuk néha közös erővel s másnap már ismét becsapott. Egyszer azután boszút esküdtünk ellene. Közénk csaltuk, megcsaptuk és tintával feketére kentük az ábrázatát. Csak a fülét hagytuk meg a maga természetes íöldbarna színében. Azután kidobtuk és három hétig nem vásároltunk a boltjukban prominclit. Egyszer csak kocsikat láttunk a boltajtó előtt. Prazsákék költözködtek. Azt mondták az emberek, hogy Malackára mennek. Kihordták mindenüket, leakasztották a cégtáblát, amelyre csak ennyi fért: Reisz Náth! S zörögve indultak a kocsik. A kert faláról néztük. ízi a ládák tetején ült s onnan öltögette reánk a nyelvét. Mi meg utána kiáltoztuk: — Prazsák ! Prazsák ! A verebélyi állomásnak másod osztályú várótermében üldögéltem. Este volt. Még nem adtak jegyet. Elővettem a Kalauzt s azt nézegettem, hogy mennyi ideig kell Ujvárott várakoznom. Nyílt az ajtó s belejtett egy fiatalember. Kézi táskáját hanyagul odavetette az asztalra, azután odaállt a tükör elé, megigazgatta a kalapját, megpödörte fekete bajuszát, végignézett maga magán, egyet-kettőt köhintett, azután tüzet kért tőlem. Finnyásán forgatta a cigarettát ujja között, fújta