ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-12-13 / 50. szám

1908. december 13. ESZTERGOM 3 aki kath. iskolában működik ugyan, de egyébként ha rajta függne, kihúzná alóla a kath. alapzatot, épp oly lelkesedéssel kell munkába állani a kath. iskola fentartása érdekében, mint a papnak. Fel tehát a munkára a kath. iskola, a kath. magyar nép megmentése érdekében. Előre! Bertalan Vince. — A Jakabhad merészsége. A Jakabok által vezérelt szociáldemokrata banda a választói jog ellen proklamálta a tömegsztrájkot. A hirtelen, gyors tempójú »előrehaladás« megnövesztette a szarvát, azért akar nyúlni a legveszedelmesebb eszközök egyikéhez, egy két­élű kardhoz: a politikai tömegsztrájkhoz. Csakhogy beletörik ám a bicskája. Akárhogyan verik mellüket a Jakabok, hogy hát az utca az övék, hogy megakasztják az ipart és kereskedelmet; a politikai tömegsztrájk gon­dolatával azért még sem tudnak mindnyájan meg­barátkozni. Sőt meglehetős sokan vannak — a nyomdászok pláne a lehető legnagyobb határo­zottsággal küzdenek ellene —, akik egyenesen rosszalásuknak adtak kifejezést, hogy a »vezér urak« ily merész lépésen törik a fejüket. És igy megfogyva, meglazultan belekezd a párt egy olyan mérkőzésbe, melynek maguk a tisztább látású szocialisták is ellene mondanak. Nem használt a jó tanács, a józanabbak higgadt álláspontja, az istentelen és hazátlan tömeg aranyláncos vezéreinek jelszavát követve, a poli­tikai tömegsztrájk mellett nyilatkozott. Gyűlölettel, nekikeseredetten ráirányitotta utolsó lövegét a választói reformra és proklamálta a terrort. Vérig menő harcot hirdet és meg akarja vivni azt, ha mindjárt belé is pusztul. Veszedelmes, könnyelmű, merész vállalkozás ! A tömegsztrájkot máshol, szakszervezetileg fejlet­tebb országokban is letörték és le is fogják törni mindenhol ott, ahol az állami renddel kerül szembe a vörös tábor. Egyéb eredményt nálunk nem igér ez a »harcra« való készülődés. A választói jog reform­ján nem fog változtatni, ellenben megszüli a proletárnyomort és a vége egy nagy, fájdalmas kiábrándulás lesz. A gazdasági depressziót és a nagy drága­ságot a sztrájkok idején legjobban a munkás fogja érezni, hisz egyéb tőkéje aligha van annál a pénznél, amit már pártadóba fizetett el s ami­vel megtömte a zsidó vezérek zsebeit. Mily máskép cselekedett a keresztényszoci­alisták tábora! Keresztény meggyőződésükhöz hiven, kitartanak elveik mellett: az általános titkos szavazás mellett és keményen elitélték a politikai tömegsztrájkot, mely az országnak és a szegény népnek milliókra menő kárt okoz. Minden józan ember kell, hogy elitélje a Jakabok végtelen pökhendiségét, mely előbb­utóbb úgyis megkapja megérdemelt jutalmát; de amelynek nem fog megörülni. voltam valamikor Erzsi, Bözsi, meg Bözsike is, átmentem én már ezen, voltam én is boldog . . . valamikor . . . — Ugy-e fiatal korában ... az urával ? — Dehogy az urammal. . . nem azzal . . . mással . . . úgy számítottam a napokat, mint a Panni. Rendben volt minden, aztán . . . aztán mással ment az oltár elé . . . Hát most már tudod ! — s elfordult a lánykától, hogy meg ne lássa azt az áruló könnyet, mely hívatlanul előtola­kodott. A könnyet nem is látta a leány, de a fáj­dalmas, vonagló arcot igen és ez épen elég volt ahhoz, hogy ő is elpityeredjék. — Nem is érdemes, hogy szeressünk vala­kit — pötyögi szepegve a kis Kati — nem is fogom szeretni a Jancsit . . . Az asszony szánakozva tekint a lányraj megsimogatja annak borzas fejecskéjét s inkább csak úgy maga elé mondja: nem lehet az lányom, sehogysem lehet! . . . S mintha visszhang akart volna lenni, felcsendült föllebb a nóta: A virágnak megtiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, mikor jő a kikelet! Visszajövet az alsó talpaknál nagy csete­paté fogad. Valami kósza csirkéért folyik a háború, amit nem a gazdája evett meg. Fenével etetik, menydörgős ménkűvel üttetik egymást. Két táborra oszlik a néző publikum. — Csak azért se hagyd a jussodat Mari, A pilismaróti csendélet forrásai. A »Pilismaróti csendélet« végén megírtuk, hogy a forrásokat is felfedjük, melyekből a pilis­maróti szertelen durvaságok táplálkoznak. ígéretünket ma beváltjuk. Első forrás az, hogy a községben halom­számra engedélyezik a korcsmákat. Alig három ezer lélekre négy korlátlan italmérési jog van. Ezek közül három »vendéglői méltóság«-ra van emelve, melyből kifolyólag a tulajdonosok jogot nyernek arra, hogy naponkint éjjel 12 óráig nyitva maradhassanak. Itt a magas kormányt kell kárhoztatnunk, mely még ma is derüre-borura boldog és boldog­talannak adományozza a korcsma-engedélyeket. A legutóbb a templomtéren, a templom közelségében nyert egyik "zsidószatócs italmérési jogot s hozzá »vendéglői méltóság«-ot. A helyhatóság, a vármegyei hatóság nem véleményezte azt, hogy a nevezett szatócsnak korlátlan italmérési joga »vendéglői méltóságra« emeltessék s a nevezett szatócs az összes illetékes véleményező hatóságok akarata ellenére a minisz­tériumban kieszközölte, hogy óhaja teljesülhessen. Most a szatócs a markába nevet és zavar­talanul engedi át helyiségeit a templom közvet­len közelségében a nép romlásának. Hol van a kormány őrszeme ? Önkénytelenül azon gondolatra jut itt az ember, hogy a mai kormányzás gépezete között is vannak még mindig kerekek, melyek forognak, ha kenegetik azokat, vagy ha befolyásos ember ül a minisztérium nyakára. A mai magas kormány a panamás erkölcsök tisztogatásának jegyében indult meg, kívánatos volna, hogy abban haladjon is és ne engedje meg közegeinek soha sem azt, hogy a véleményező hatóságok akarata ellenére ilyen ördög-motollák szaporittassanak. Ezen korcsma, illetve »vendéglő« mellett még kettő van olyan, mely hasonló kiváltsággal van felruházva. Mire való egy kis faluban három » vendéglő« ? Arra és semmi másra, bogy a záróra kitol­ható legyen ; hogy a népet tovább lehessen fejni és tovább lehessen alkalmat szolgáltatni arra, hogy erkölcseiben minél nagyobb mérvben el­durvulhasson. Elvárjuk az intéző köröktől, sőt magától a magas kormánytól is azt, hogy ha szüntelen kér az alkoholizmus ellen való harcra, nem fog kor­látlan italmérési jogokat derüre-borura osztogatni. Elvárjuk, hogy nemcsak rendeletekben, hanem tényleg is oda fog hatni, hogy a nép erkölcsei megjavíthatok legyenek. Mi ugy vélekedünk, hogy a helyhatóságnak, az esztergomi pénzügyőri kirendeltségnek, sőt a vármegyei hatóságnak erkölcsi kötelessége kí­né hízzon a te jószágodon senki! — növelik a lármát a biztatók. A békéltetők is kiabálnak: — Érdemes is egy kölyök-csirkéért ilyen botránkozást cselekedni! — Legyen már eszetek ! — Ejnye, ejnye — csavargatják fejüket az idősebbek — ilyen cudar munkát! — Még utóbb is Dunába esnek — ijedez­nek a félősebbek. Ezt már nincs kedvem hallgatni. Ott hagyom őket, s amint távolodom, decrescendo elhal a lárma. Mire leérek a cifrahidíg, dalszerű zsongásba olvad össze a nóta, a panasz, a lárma . . . A hídtól messze elnézek a viz szinén s a sziget homályba burkolódó lombjai fölött. Lelkemre nyomott hangulat telepedik. Egy ifjú pár támaszkodik mellém a hid karfájára s gyönyörködve nézik a víztükörben az esti szürkületbe vesző megfordított világot. A belvárosi toronyban nyolcat harangoznak. Lágyan száll el kellemes hangja a viz fölött. A zaj elnémul. Imádkozunk. — Milyen szép az élet! — súgja ima után a fiatal asszonyka férjéhez. Szép — gondolom magamban — szép nektek, mert szivetek tele van szeretettel .. . Szép mesz­sziről, amikor költeménynek látszik a valóság, olajfestménynek a táj, amikor dalnak hallatszik a síró fájdalomnak, könyező csalódásnak, kitörő átkozódásnak hangja . . . De közelről ? .. . kutatni, hogy a templomtéri szatócsüzlet micsoda uton-módon jutott az ő hátuk mögött a »ven­déglői méltóság «-hoz ? Ha a nevezett hatóságok agyonhallgatják a dolgot, ők is indirekte bűnrészeseivé válnak annak a hallatlan züllésnek, mely Pilismarót köz­ség lakosságát ma-holnap az anyagi és erkölcsi tönk szélére állítja. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, fognak-e még Pilismaróton korlátlan italmérési jogot osz­togatni ? Meg kell itt e helyen azt is említenünk, hogy a korlátlan italmérési jog mellett még három korlátolt italmérési jogot engedélyezett a kormány. Hét helyen rontják tehát tervszerűen Pilis­maróton a nép erkölcseit. Rontják olyan mértékben és módon, hogy a szemlélőnek könybe lábbadnak a szemei, mert szemei előtt látja a gazdákat, vagyonúkban meg­hibbanni; szemei előtt látja a zselléreket eldur­vulni. Látja a fiatalságot teljesen tönkre menni. Mindezt magyar szivvel, honfiúi szeretettel és összekötözött kezekkel kell szemlélni minden­kinek, ki nemzetét nagynak és boldognak, hit­sorsosait erényesnek, életképesnek szeretné látni. Azt mondják, hogy Pilismaróton a korcs­mákban a zárórákat nem tartják be; azt mond­ják, hogy egyik korcsmában naponkint egész éijeken át zárt szobában dorbézolnak; azt mond­ják a feleségek, hogy férjeik összes keresményö­ket elkártyázzák; azt mondják, hogy a korcsma­tulajdonos szives készséggel ad a vesztes félnek kölcsön pénzt, hogy tovább játszhasson; azt mond­ják, hogy a figyelmes gibic nyomban a pityókos fejtől váltót is szokott kérni; azt mondják, hogy a váltót aztán a ->kisegitett« szorongatott terhére hiteltelekkönyvileg biztosítani szokta; azt mond­ják, hogy a hiteltelekkönyvileg biztosított Összeg erejéig aztán a »jótékony lélek« a felsegítettél szemben ingatlan árverést is szokott »szeretetből« kérni. Mindezek »nyilt titkok« a községben; a hatóságok ki is adták erre már a jelszót, hogy a játékbarlangot tetten kell kapni, de aztán az erély csak a szándék mellett maradt meg. Hol van itt a hiba? Nem tudjuk. Nem ku­tatjuk, csak sajnálkozunk afölött, hogy a polgári hatóságok, sőt maga a csendőrség sem tud ebben az ügyben kellő fogást csinálni. Azt mondják, hogy a hatóságok már »csak­nem« tetten kapták a »játékosok«-at, de hát a szobának kívülről nincsen kilincse s mikor a tör­vény őre megjelenik és bebocsáttatást követel, eloltják a gyertyát és elszélednek, de csak addig, mig a hatósági közeg szintén el nem távozott. Ekkor a »benfentesek« visszaszállingóznak és folyik a kártya kivilágos-kivirradtig. Végtelenül csodálkozunk, hogy a kormány és hatóságok nem bírnak kellő bevilágító erővel. Nézetünk az, hogy az ilyen korcsmát nem­csak be kellene zárni, hanem fenekestül, hogy kő kövön ne maradjon, fel kellene dúlni, mert egy-egy ilyen bűnbarlang egész generációkat tesz tönkre. Az italmérési jog arra való, hogy azoknak közszükségletét szolgálja, kiknek saját termésük nincsen, de arra semmi esetre sem való, hogy a szószoros értelmében ördög-motollává váljék. Nagyon tiszteletre méltó munkát végezne az, ki a pilismaróti állapotokra komolyabb ügyet vetne és ha egyáltalában a mende-mondának van valami alapja, a bűnbarlangot leleplezné. Még egy pár szavunk lesz. Erről a jövő számban. HIREK. Krónika. Mert Andrássy nagyméltósága Plurálissal ád csak jogot, Hangozzék szerte ez a jelszó: Sztrájkoljatok, sztrájkoljatok! S letéve vésőt, kalapácsot, Himnuszra nyiljon ajkatok, Zengjétek rázva földet, léget: Sztrájkoljatok, sztrájkoljatok! Erőtök nagy! Hatalmas, érces Hanggal is győzhettek csupán: Mint valamikor Jerichóban, Lehet oly lárma Pest-Budán. Amily nagy a ti befolyástok, Megállítjátok a napot, Mig nincs legyőzve a plurális, — Sztrájkoljatok, sztrájkoljatok!

Next

/
Oldalképek
Tartalom