ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908
1908-11-29 / 48. szám
Két iskolaépület van : egy öt termü, mely mindig iskolai célokra szolgált, a másik egy régi boltíves uradalmi korcsmaépület, amelyet a pénzügyminiszter annak idején azzal a kikötéssel adott el a hitközségnek, hogy iskolai célokra használhassa. És immár körülbelül 20 éve szolgálja is ezt a célt. Egy pillantás erre a tömör, vastagfalú épületre elegendő annak konstatálására, hogy ez az épület ma is a község egyik legerősebb építménye. A váci tudósító állítja, hogy ritka nagy e községben a mulasztók száma. Ha ez igy van, magára vessen a község elöljárósága, hogy a leglelkiismeretesebb és pontos mulasztási kimutatások ellenére iskolamulasztások történnek. Jellemző a községi elöljáróság eljárására az, hogy egy alkalommal miniszteri intervencióra volt szükség, hogy az elöljáróság kihirdesse, »hogy szeptember 1., 2. és 3-án vannak a beiratások és 4-én kezdődnek a rendes előadások.« A nagymarosi iskolaszéket kétszer oszlatta föl a főhatóság, mert az iskolaszék azzal a megokolással, hogy úgyis állami iskolát akar, mely pénzbe nem kerül, megtagadta az iskolai költségvetés készítését. A tudósító »a csendes svábok zendüléséről« referál. En őket csendeseknek soha nem tapasztaltam. Ritka az a község, amelyben annyi csendháborítás, kihágás, éjjeli zenebona, lárma és korcs mai záróóra be nem tartás történik (4500 lélekre esik tizenöt korcsma), mint éppen Nagymaroson. Nem csak az ujbor kiforrásának idején, hanem még nyáron ís, tanúm rá a több ezerre menő, nyugalmát kereső nyaraló közönség. A nagymarosi iskola kálváriája 1893-ban kezdődik, midőn a hazafias tantestülettel az eddig teljesen német tannyelvű iskolát az egész vonalon magyarrá alakítottam át. Az ifjú nemzedék néhány év alatt teljesen elsajátította a magyar nyelvet ugy, hogy az iskolaszékben megtámadtak, hogy »az már még sem járja, hogy az öregek unokáikkal már nem érintkezhetnek, mert ezek vagy már nem tudnak németül, vagy nem akarnak más nyelven, mint magyarul beszélni.« Az iskola igy lett népszerűtlenné sokak előtt és kiadatott a jelszó, hogy ha már magyar az iskola, fizesse az állam. Az államosítás jelszava megbűvölte a hatóságokat és ezek oly tartózkodóan, mondhatnám oly sértő cinizmussal viselkednek a nagymarosi katolikus iskolával szemben, a melyet ez az iskola meg nem érdemelt és rá nem szolgált. A magyarosításért a tanítókat ismételt esetben a Kőrösy-dijjal jutalmazták meg. Bárkit fölhívok, hogy lepje meg a marosi iskolát és győződjék meg, hogy a magyar kultúrának apostoli, a tanerők, mily hamisítatlan nemzeti irányban, mily szakszerűen és szép eredménnyel működnek. A nagymarosi iskolát mint példát kellene odaállítani, hogy hogyan kell nemzetiségi vidéken a magyar nyelv sikeres tanításának kérdését megoldani. E kijelentéssel tartozom a nagymarosi lelkes tanitói karnak, egykori hűséges munkatársaimnak, a kiket őszintén sajnálok, hogy a község részéről egy sövénykerités választott el bennünket, oly közel laktunk. Irén kedves jó kis lányka, majd holnap megmutatom a fényképét. — Kíváncsi vagyok! — Meglátja, mintha csak a saját képe lenne. —• Én itthon vagyok. Isten önnel, kívánom, hogy nagyon boldog legyen, majd imádkozom magáért holnap reggel. — Köszönöm, én is ott leszek. A leány eltűnt a kapu sötétjében és a férfi tovább ment, egyikük sem látta, hogy a három kolleganő messziről kisérte őket. Reggel Gerő már várta a lányt a templomban. Margit meghatva nézte, mily szívből imádkozik és ő is őszintén járult ájtatosságához. A posta közel volt a templomhoz, de ők lassan mentek, annyi közölni valója volt Gerőnek. Iréntől levél jött, melynek a boritékát megmutatta, még az irása is egy volt Margitéval és a fénykép valóban meglepte. — Igazán kedves öntől és én nagyon örülök, hogy nekem elmondta boldogságát. Ah, nézze Ella kisasszony az ablakon les. A férfi gyorsan elrejtette féltett kincseit. Ella pedig sovány karjaival hadonászva suttogott társnőivel. — Ugy-e mondtam, ravasz ez a pesti postáskisasszony, azért megy a templomba, mert arra lakik Gerő, meglátjátok elhalássza az orrunk elől! Margit és Gerő pedig boldogan, mosolyogva foglalták el helyöket az Íróasztalnál. jutalom és elismerés helyett csak zaklatás az osztályrészük. Maroson ma körülbelül négyszáz kőműves, tehát szociáldemokrata van. A nagymarosi iskola körül hatalmi harc folyik, a nemzetközi vörös szocializmus és a konzervatív hazafias irány között. Ezt tartottam szükségesnek elmondani.« E levélhez nem kell hosszabb magyarázatot fűzni. Az államosítási hajszában szenvedőket semmi más nem vezérli, mint a katholicizmus iránti gyűlölet. Nem kell nekik a kath. iskola, nem kell nekik a kath. nevelés, mert ők csak papíron katholikusok, szívben azonban rosszabbak a pogányoknál. Ezt akartuk konstatálni és semmi mást. Glosszák a hétről. »A nagy árnyék« cimen irt a Pesti Hirlap egy bárdolatlan kirohanást, mely durván nekiront Apponyinak, Barkóczynak, Görcsönlnek. A Görcsöni-ügy nagyon jó alkalom volt, hogy Barkóezy bárón üssön egyet. Miután Apponyit, családját, nevelését jól lemocskolta, kijelenti, hogy hajlandó megkegyelmezni neki, ha a középiskolai ügyosztály kiváló vezetőjét kiemeli a helyéből. Csakhogy ebből nem lesz semmi. Nincs okunk Apponyi kijelentéseiben kételkedni, a P. H. mégis azt hiszi, hogy erőszakoskodásával győzedelmeskedni fog. Pedig ilyen szabadkőműves manőver ma már hiábavaló erőlködés, mikor a katholikus tábor szervezetten áll készen minden terrorizmussal szemben. Elhisszük, hogy az nagyon fáj a letört liberalizmusnak, hogy az ország sorsát már nem lehet elintézni a »Pester Lloyd«, »Az Ujsag« és »Pesti Hirlap« szerkesztőségeiben. Náluk az volt a bölcs kormányzati rendszer, hogy minden főtisztviselő ott dolgozzon, amihez nem ért. Azon reményben, hogy megjön még az ő feltámadásuk ideje, már elkészítették a kultuszminisztérium uj beosztását. Kedves emberüket, a régi testvért, Morlln Imrét a középiskolai ügyosztály vezetésével bizzák meg; Madách Emánuel, ki huszonöt év óta megismerte osztályának minden csinjátbinját, a polgári iskolák élére kerülne, mivel most ott alapos »szakember« kell a nagy reformok küszöbén; Gönczit, a nagy zeneművészt az Opera és Nemzeti zenedei előadói tisztség helyett szivesebben látnák a közalapítványi birtokok kezelőjének — és Barkóezy val mi lesz ? annak uj állást kreálnak, hogy befogják a demokraták száját és megteszik — zsidó hitoktatási felügyelőnek. Ezt neveznék ők igazi liberális kultúrpolitikának s ha ez igy lesz, akkor, ugy vélik, a nagy árnyék után felkel az ő napjuk. Csakhogy ettől az államkormányzati bölcsességtől már rég megcsömörlött a magyar nép és a keményderekú, jellemszilárd, hithű, igaz hazafiakat állítja a magyar közélet élére, amilyennek tiszteli az egész keresztény Magyarország dr. báró Barkóezy Sándort. Az ilyen tehetetlenségében tomboló kirohanásoknál pedig eszünkbe jut csokonai Vitéz Mihály uram mondása: néha a szamár is rúg egyet a becsületes emberen . . . Konkolyhintésnek nevezhetjük azokat a sajnálatos és kíméletlen támadásokat, melyeket az utóbbi időben mindgyakrabban enged meg magának egy katholikusnak nevezett lap. Egyik nap a püspöki kar egyik díszének, a katholikus megújhodás lánglelkü apostolának ront tiszteletlenül ; másik nap a katholikus ügyek legelszántabb harcosát: Molnár Jánost dobálja sárral s egy politikai nix merészel kételkedni hazafiságában is, s mikor az egyház érdekeit védi, ugyanakkor a katholikusnak nevezett újság hipokrataságról ir. Most pedig az egész katholikus tanitói kart bántalmazza a lapban valami Hoffmann, aki még soha sem mutatta meg a katholikus közoktatás terén, hogy ő mire képes, de azért e cikken ugylátszik kapva-kaptak, mert legfőként lovag Ember Károly annak céltáblája. Ez annál otrombább dolog, mert a katholikus tanítóság vezére ezidőszerint a Vöröskereszt-kórházban fekszik. Ha ilyen nagyfokú kíméletlenség felett megbotránkozásunkat ki nem fejeznők, mulasztást követnénk el. Ember Károly lovag volt a tulajdonképeni megalkotója a kath. tanitók országos bizottságának, a katholikus iskolaegyesületet most alkotta meg hosszú fáradozás után, önzetlenül védi a katholikus közérdekeket a pesti városházán, s mindenütt ott van, ahol a katholikus közérdeket szolgálhatja szóval vagy Írásban. S akad címzetes katholikus újság, amely kapva-kap az után, ha közéleti analfabéták nekirontanak egy-egy vezérünknek. Jól jelezte a szabadkőműves Budapesti Napló: baráti jobbunkat nyújtjuk a Magyar Államnak, ha még nem is haladunk teljesen egy uton, egy célt szolgálunk. Csak előre... A testvéri jobb nyújtása s az elismerés megható. Ha a konkolyhintés művészetében találja kedvét a Magyar Állam, akkor a mielőbbi kimúláshoz sok szerencsét kívánunk. Mást ilyen viszonyok után csakugyan nem érdemel. Urbányi József. HIREK. Krónika. 1908. december 1. Katholikus Sajtó! elérhetted végre, Hogy az ősi névnek nem válsz szégyenére. Nem tengődve, fázva, de erősen, bátran, Méltón résztvehetsz a szellemi csatákban. Erősödve, bátran rontasz minden rossznak, Nézhetsz már szemükbe — akik ostoroztak. Most lengesd a zászlód; ronts a küzdelembe: Véled lesz az Isten áldása, kegyelme ! Mindig égett arcom, ha a többit láttam Ragyogó köntösben, dúsan, gazdagságban Harcra fegyverkezve vagy tűzben is állva . . . Egész levegőjük csupa csatalárma! Élelmes az ellen, lelkes, lármás fajta És nem hamar fortyan tomboló haragra. Folyton jár a szája és serceg a tolla : Igy tör rá a jámbor >kedves olvasókra* ! Élelmesség! Igen, ez kéne minékünk, Egy kis élénk hangra vágyik már a népünk, Amilyet már hallott odaátról szólva: Ne utazzunk folyton — csak a dikciókra! Sorok közt tanítsunk: az ész maga lássa — Hogy megyén a magyar a boldogulásra. De szabad nékünk is lármázni, ha épen Jónak látjuk, hisszük ügyünk érdekében ! Amidőn üdvözlöm újjászületésed, Katholikus Sajtó I azt kivánom néked: Légy eleven, élénk, sohase légy száraz, Igy bizton tudom, hogy szilárdan is állasz. Igy megszeret majd az egész jó magyar nép, És félve lapozgat majd a bősz ellenség! Egész Magyarország szeme lesz most rajtad, Neki hát ügyünkért harcnak, — diadalnak 1 (-•) A nagyszombati ünnepségek. Impozáns módon folytak le a f. hó 20—23-ig tartott nagyszombati ünnepségek. Miként már a mult számunkban ís említettük, Nagyszombat derék kath. népe 200 éves jubileumot ünnepelt, jubileumát annak a megható, csodtis eseménynek, mely 1708-ban ment végbe a székesegyházban. Ezen esztendőben ugyanis — amint ezt a tanuk és okmányok bizonyítják — könnyezett a Boldogságos Szűz kegyképe. Kétszáz esztendő mult el már azóta, de a nagyszombatiak most mintegy vissza akarták varázsolni azokat a régi, dicső, Máriás időket, amikor a kath. magyar sokkal buzgóbban, lelkesebben tisztelte és szerette Nagyasszonyát, mint most. A magasztos ünnepségeknek nagy fényt kölcsönzött az a körülmény, hogy püspöki karunk három nagynevű tagja: dr. Csernoch János csanádi, dr. Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspökök és dr. Kohl Medárd felszentelt püspök egyszerre tisztelte meg a nagyszombatiakat, hogy nyilvános szereplésükkel ujabb bizonyítékát adják abbeli magasztos törekvéseiknek, hogy nem élnek másért, mint a kath. nép, ifjúság és felnőttek lelki üdvösségének munkálására. Mind a hárman lelkes beszédet intéztek az ünneplő közönséghez, az ifjakhoz, leányokhoz, férfiakhoz, nőkhöz egyaránt. Mind a hárman felvillanyozták a kedélyeket, buzgósággal és szeretettel telitették a sziveket égi Patronánk, a Boldogságos Szűz iránt. Még most is csengenek fülemben azok az aranyszavak, amelyeket nagy Prohászkánk az utolsó napon intézett az ifjúsághoz: »Kedves fiaim és leányaim ! Nektek több sziv, több vér, több lélek kell! Több sziv, hogy hitetek élő hit legyen, szivetek ne legyen jégcsap, hanem tűz, mely gyújtani tud. Több vér kell, hogy erkölcseitek, jellemetek, munkátok, szorgalmatok kifogástalan legyen, hogy szivetekben tiszta, egészséges vér pezsegjen. Több lélek, hogy a természetfölötti világ ne legyen nektek nyűg, hanem eszményi valóság, hogy lelketek tudjon hevülni mindazért, ami krisztusi, ami öntudatos keresztényekké tesz benneteket. S mindezt a Boldogságos Szűz iskolájában tanuljátok meg, abban az iskolában mely nagy embereket, nagy hősöket, nagy vezé-