ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-11-22 / 47. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. november 22. 47. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Németország politikája. — Tanulság. — Mióta Ausztriában a nemzetiségi kérdés annyira kiélesedett (főleg a legutóbbi osztrákcseh konfliktusok alkalmával), Európa más országaiban is előtérbe lépett annak megfontolása, hogy mily politika volna legcélravezetőbb e tekintetben. Mert alig egy-két államot kivéve, az egész világon mindenütt létezik a vegyes nemzetiségű népek versengése és az országot kormányzók bölcsesége aszerint nyilvánul, amint e tekintetben megelégedést képesek okozni. Németország egyike azon államoknak, hol a kérdés a leggyülöletesebb alakban éget. Már Bismarck kormányzása óta a lengyelekkel szemben kivételes törekvések nyilvánultak, mely magatartás azóta folyton erősbült. Ezen kivételes bánásmód pedig nem más, mint a protestáns állam gyűlölete a katholikus lengyelek iránt, kiket nyelvüktől akarnak megfosztani azon célból, hogy lutheránusokká tegyék őket. Tudják ezt nagyon világosan a lengyelek és azért anyanyelvük és ösvallásuk kettőzött szeretetével küzdenek a zsarnok protestantizmus ellen. A német kormány azonban nem tagit és igy a »legfelvilagosultabb« állam példaképe lesz egy sötétfejü, oktalan zsarnokságnak. Eszközei e célra az ismeretes két dolog: erőszak és pénz. Betekintvén az ország költségvetési előirányzatába, láttam, hogy évrőlévre emelkedik azon összeg, mely a »lengyel gyarmatosítás « cimén szerepel. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Karlsbadi séták. ii. Kedves Szerkesztő Ur! Bocsásson meg, de uj sétámra nem vihetem magammal. Nem pedig azért, mert az olyan elkényeztetett városi ember, minő Uraságod, nem bir meg akkora túrákat, minőket mi a kis Kárpátok ha nem is vadregényes, de igazán kedves hegyaljának lakói minden nagyobb megerőltetés nélkül szoktunk tenni. De meg másért sem. Tartozunk ugyanis a történeti hűségnek azzal, hogy egyedül átélteknek tüntessünk fel mindent, mit a valóságban egymagunkban éltünk át. * * * Ama igazán kevés verőfényes nap közt, melyet Karlsbad ban töltöttem, egy vasárnap — aug. 16. napja — volt a legszebb. Amint hajnali öt órakor ablakom redőnyét felhúztam, az épen akkor kelő nap fényében reggeli fürdőzését és hangversenyét végző fecskesereg láttára oly öröm fogott el, minő a folytonos hideg és esős időben elszontyorodott embert, ki hozzá még hűséges barátja a természetnek, eltölti akkor, mikor végre-valahára abban a kellemes reményben ringathatja magát, hogy oly nap reggelét élvezi, melynek dele és estéje nem csúfolja fel a szépen indult bevezetést. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Mindenki tisztában van azzal, hogy mit jelent tulajdonképen ez. A »germanizalas« voltaképen nem más, mint „protestantizálás" és azért a lengyel nép lelke mélyéből gyűlöli a német kormány mindazon intézkedéseit, melyeket az államnyelv terjesztésének ürügye alatt létesít. Az állam iskolákat állit, melyekbe külső kényszerrel hajtja a lengyelek gyermekeit. Itt azután nemcsak a német nyelvet, de legfőképpen a protestáns vallási elveket taníttatja, hogy az állam nyelvével annak hivatalos vallását is elsajátítsák. A szülök az erőszaknak engedve kénytelenek gyermekeiket az előadásokra bocsátani, de aztán otthon minden erejükkel kiirtják belőlük az iskola hatását. A világért sem engedik meg nekik a német nyelv használatát és a szegény lengyel gyermekek már 6 éves koruktól fogva keserves ütlegelések hatása alatt ingadoznak a lengyel és német nyelv, a lutheránus vallás és a katholicizmus között. Midőn pedig az iskolát elhagyják, a német nyelvet néhány év múlva teljesen elfelejtik és csak a kiállott szenvedések emlékeztetik őket, hogy van államnyelv és államvallás. Bismarcknak természetesen volt tudomása minderről s azért szüntelenül félt a lengyelektől és nem tudott nyugodt lenni, ha erről volt szó. Az ö elfogult, protestáns türelmetlenségével a lengyel nemzetiségben a »nemet egyseg« folytonos veszedelmét látta és a protestáns császárságot ugy képzelte biztosítottnak, ha a kath. lengyelek elpusztulnak. Ezen gondolat vezette politikáját, melyet az utána következett kormányok Ruháimat gyorsan magamra kaptam és nem kevesebb gyorsasággal vágtattam a német lovagrend templomába. Nem volt ugyan semmi kitűzött programmom a napra, de sietésem eléggé indokolt volt. Mert a sok között, mit kevésbbé kedvelek, legkevésbbé szeretem a hosszas várakozást. Már pedig az elmúlt vasárnap, mikor kerek másfél órahosszat kellett a misére várakoznom, ugyancsak erős próbára tette türelmemet. Hogy egy ujabb kényszer-erénygyakorlat alól kibújhassak, azért siettem. Ép jókor érkeztem: az ötödik oltár még nem volt elfoglalva. Mire felöltöztem, megjött nagylelkendezve a ministránsgyerek is, ki az egész lépcsőima alatt akkorákat fújva hadarta a feleleteket, hogy igazán csak a jó Isten értette meg őt. De azért Isten ments, hogy szólni lehetne neki. Csak próbálná meg a szerkesztő úr egy wekériénél kevesebb baksissal jutalmazni fáradozását, majd úgy járna, mint egy kövér lengyel pap, ki a minimális taksánál egy krajcárral kevesebbet talált adni. A kis pénzéhes fickó előbb csak egyik markából a másikba öntögetve mondogatta: »nur vier Kreuzer, nur vier Kreuzer.« Mikor pedig látta, hogy eme eléggé érthető virágnyelvre nem reagál, olyan dünnyögésbe fogott, hogy papunk méltatlankodva fordult a sekrestyéshez, hogy mi baja a fiúnak ? A kérdezett aztán olyan világosan adta meg a magya[ rázatot, hogy papunk rákvörös arccal nyúlt tárcájába, hogy a még hiányzó krajcárt leszúrja. Megmisézve a kutakhoz siettem, hogy minél hamarább kész legyek az ivással. Dupla porciómat Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. hagyományosan folytatnak. Bülöw is ennek a politikának a hive. De hiába. Minden elnyomás visszahatást szül és Németországban éppúgy mint a többi országokban, hol a liberális rendszerek zsarnoksága elkeseredést érlelt a népekben és nemzetiségekben, a felhalmozódott igazságtalanságok kitöréssel fenyegetnek. Ez az oka a nemzetiségi kérdések jelenlegi hatalmas erejének és lecsendesíteni őket csak annak sikerül, ki velük szemben alkalmazni fogva ama méltányosságot, melyre, joguk van. A hatalmas kath. centrum tőle telhetőleg mérsékelni igyekszik a német protestánsok (szabadelvűek, birodalmi pártiak) eme lengyelüldözö politikáját s főleg kath. ügyekben mindig a lengyelekkel tart. Különösen mikor az államveszélyes szociáldemokrácia ellen kell küzdeni, a lengyelek szivesen nyújtanak segédkezet a centrumnak, mely viszont az ő érdekeiket igyekszik támogatni a parlamentben. Főleg azóta, hogy az egyik államtitkár nyíltan kijelentette, miszerint a szociáldemokrácia fölötti végleges győzelmet a vallási erők fogják kivívni, a lengyelek erősen támogatják a kath. centrumot. S éppen ez az erös katholikus érzés fáj a protestáns szabadelvűeknek. Félnek, hogy ha valaha a centrum többséget nyerne, a lengyelek visszaállíttatnának régi jogaikba. De ha az állam létkérdése lett a vallás erejének kifejtése, akkor miért viseltetik ellenséges érzelemmel a német kormány minden oly törvényjavaslat iránt, mely a kath. egyház felvirágoztatását célozza? Az ok világos: a katholikus lengyeleket élvezettel szörcsölgettem el, amivel aztán a délelőtti kúrával végeztem is. Csak a reggeli séta volt hátra. Az elmaradhatatlan kézi térképet kihúztam zsebemből és kikerestem rajta azt az útirányt, amelyen a »Roter Hirsch« filigrán, de folytonosan nagyokat mondó tulajdonosának referádája alapján annyi a szarvasgomba, hogy a szedéséhez értő ember félóra alatt dús prédára tehet szert. Bár abban bizonyos voltam, hogy lódított, de gombaszedő szenvedélyem eléggé fel volt keltve arra, hogy a félórát eggyel, esetleg másféllel is megtoldjam. Komótos tempóban kapaszkodtam fel a jobbra-balra futó szerpentin-uton és az állítólagos gombatelep felé tartottam. Pár iparos-forma ember jött velem szembe, kiknek a lopótök mintájára kihúzódott kendője eléggé meggyőzött engem arról, hogy nekem már ott ugyan nincs semmi keresni valóm, mert egy fiagomba nem sok, de annyit sem hagy el az igazi gombavadász. Már pedig azoknak látszottak. Le is mondtam eredeti tervemről és egy rengeteg hosszúnak látszó sugárútra kanyarodtam, melynek a ragyogó napfényben nem is mosolygó, de valósággal kacagó zöld szőnyege oly csábítóan hívogatott, hogy az egész gombacsalád kirepült a fejemből és csak egy vágy töltötte be lelkemet : megittasodni az Isten tükrét alkotó természet bájainak szemléletében. Ünnepies hangulat töltötte át egész valómat. Úgy éreztem, hogy az erdőnek is vasárnapja van. Az esőtől bőven átázott kövér talaj szinte