ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-11-08 / 45. szám

Blümelhuber a tanítóképző tápintézetének 20,000 koronát, Bubla szinte nagyobb összeget adott. A gymnáziumi, reáliskolai, tanító- és óvónőképző-intézetek, valamint az esztergomi egyleti óvodának csaknem minden kanonok alapitó tagja lőn. Az érsekek által Esztergomban létrehozott tan- és nevelő-intézetek alapját sok kanonok növelte. Ugyancsak Bubla a vizivárosi apácáknál levő árvaleányok, s a szentgyörgy mezei kórház javára, meg Kolos-kórházi isteni tisztelet tartására nevezetes összeget ajándékozott. Galgóczi nagyprépost kézi alamizsnákra 4478 forintot, koldulni szégyenlő szegények javára pedig 11,278 forintot hagyott. Ebből az öszszegből főleg esztergomiak kapnak segélyt. Szegénysorsu leányok kiházasitására Mlndszenty és Pyber kanonokok 20,256 forintot hagytak, amely összegből az esztergomi szegények is kapnak egy tekintélyes részt. Az esztergom városi kórházra Tóth püspök 105 forintot, esztergomi szegény betegeknek Bányai 650 forintot, esztergomi, szenttamási szegényeknek Galgóczi 4557 forintot, esztergomi sz. kir. v. és sz. tamási szegények temetkezésére Lángh kanonok 2113 forintot, Miskolczy Esztergom vármegyében felállítandó kórházra 1893 forintot hagyott. Szilányi Ferenc kanonok az esztergomi szegényeknek legutóbb 70,000 koronát hagyományozott. Sujánszky Antal is az aggok intézetének nagyobb összeget. Ordódy Tivadar adományozott az esztergomi sz. Ferencrendieknek 712 kor. 36 fill., Márkus sz. Anna-templomnak és óvodának 1000, Bubla 9498 kor. 34 fill., Szabó püspök 1000 kor, Somogyi 400 koronát adtak. Bubla még a Vöröskereszt kórháznak 7 123 kor. 74 fill., a szentgyörgymezei árvaháznak pedig 20,000 koronát testált. Somogyi kanonok azonkívül esztergomi tanuló-ifjak ösztöndijaira 16,000 kor., a tanitóképző intézet tápintézetének 18,240 koronát, az aggápoldának 200 kor., a szentgyörgymezei Vöröskereszt kórháznak pedig 1000 koronát hagyott. Juriga kanonok a tanitóképző tápintézetének 8123 kor. 74 fillért, Majer v. püspök és vikárius 600 kor., Boltlzár püspök pedig 400 kor. hagytak. Ez utóbbi az árvaháznak még 200 koronát a sz. Anna-templomnak szintén 200 kor. adományozott. Ösztöndíjakra, melyeket esztergomi főgimn. tanulók élvezik, adományoztak: Ipolyi kanonok 3202 kor. 16 fill., tanítójelölteknek 6691 korona 20 fillért. Galgóczi kanonok pedig ösztöndijakra esztergomi tanulóknak 24,825 kor. 44 fillért hagyott. E tetemes összegekhez, melyek kamatait kizárólag esztergomiak élvezik, hozzájárul még Pór Antal kanonok adománya, ki az Esztergomban felépítendő árvaháza eddig már 72,426 koronát tett le. Ime az esztergomi kanonok Esztergom városának rövid két század alatt több mint egy milliót hagytak végrendeletileg. Hogy mennyit adományoztak életükben, azt csak a jó Isten tudná megmondani. Azért bátran merem állítani, hogy különösen lelkükre kötötte a modernizmus ellen való szellemi harcot. Nemes, jóságos arca e pillanatok alatt szokatlan fényben ragyogott. X. Pius mikor elemében van, olaszul mint egy stilista tud szónokolni. Egész tűzbe jő ilyenkor. Zamatos olasz beszéde különben természetes. Abban a korban élt-forgott fiatal korában hivei között, midőn Itáliát a nemzetiség eszméje kezdé átalakítani. Mi ugy látszik elemébe hoztuk őt, azért beszélt olaszul. E mellett azonban kitűnő latin, ugy, hogy egy magyar főpapot pár évvel kedélyesen megtréfált. Az illető latin dikciót tartott neki, mire 0 Szentsége szépen felelt latinul. A hivatalos tény után a magyar főpap szép olaszsággal kezd újból beszélni, mire a pápa elneveti magát s azt mondta jókedvűen : Te azt hiszed, nem tudok jól latinul . . . De azért megdicsérte viszont a magyar főpap kiváló olasz tudását. Aggkora mellett X. Pius elég ruganyos léptekkel jártkelt. Prohászka püspök, Ö Szentsége egyenes felhívására ezután fölment újra a trónra s onnan magyarul tolmácsolta a pápai szózatot. Ezután térdre borultunk, s a Szentatya énekelve áldását adta reánk, megáldotta emléktárgyainkat, mire az audiencia véget ért. A trónról lemenve, ép viszszavonulni készült, mikor felhangzott a »Hol szent Peter« éneke. Erre ugylátszik nem számított. Megható kedves jelenet következett. Ott maradt a Szentatya a trón legalsó lépcsőjén s összetéve kezeit, szembe nézve a 650 emberrel, megvárta, mig elénekeljük. S csak azután haladt vissza kíséretével lakosztályába folytonos éljenzésünk mellett. ahány egyházi és kulturális intézmény csak van Esztergomban, az mind egyházi vagyonból létesült. A világiak ugyancsak kevéssel járultak hozzá. Hiteles forrásokból, nevezetesen Kollányinak »Esztergomi kanonokok« c. munkájából kiböngészett ezen adatokból is kitűnik, hogy minő alappal bir az Esztergomban felkapott ama rossz indulatú vád, hogy az esztergomi kanonokok Esztergom városáért s jelebaráti célokért ?neg tanIntézeteiért nem tettek semmit, pedig arra, hogy midőn az uj esztergomi főgymnázium épült, annak " költségeihez a főkáptalan mint testület, s az egyes kanonokok is nevezetes összeggel járultak, a mostani generáció is emlékezhetik.« E kézirathoz nem füzünk kommentárt. Enynyit tettek a kanonokok, hát még ennyit az érsekek ! ? Temetőben. Azt mondják, hogy szinte látni lehet a fűnek, a falevélnek a növését és ha oda teszed a füledet, hallani is a lüktető életet benne. Hát még mikor kifejlett már a fa lombozatja, és a nyári szél elkezd incselkedni vele, akkor már hallani a szavát, a búgó, susogó, zizegő meséjét, ha nem is teszed oda a füledet. De mikor kitombolta, kiélte magát a természet szerelmében, mikor meghozta a gyümölcsöt, mikor kicsordult belőle a mag, az a kis apró jószág, melynek létrehozásáért élt, fáradozott, örvendett, szerelmeskedett, ölelkezett, hajladozott, énekelt annyit, melynek kedvéért tűrte a nap égető hevét és engedte, hogy verdesse, csapkodja a zuhogó eső, melynek kedvéért gyökerét belefúrta a földbe és szivta onnan az életnedvet; akkor elfáradt, lelankadt és átadta magát a levelet tépdeső őszi szélnek és az életet ölő őszi ködnek. Azt mondják, hogy ilyenkor álomra hajtja a fejét a természet, hogy az élet csendesen kipusztul belőle és lesz nagy-nagy hallgatás. Mégis mikor kiment a nagy orosz zeneköltő az őszi természetbe és hallgatódzott az ő érző, finom lelkével, mégis csordultig lett tele muzsikával, dallal, amilyet még tavasszal, még nyáron sem énekelt. Neki beszélt, énekelt, sirt ez az ősz is. A borongós táj, a kopasz galyak, a kietlen tágas mezők, a hervadt levelek, az elhagyott, csendes vizek, a haldokló napfény, minden, minden olyan szépen, x>lyan mélabúsan, szivettépően, bánatosan tudott neki beszélni. Finom, érzékeny lemezekkel bevont sziv lehet a Tschaikovszkyé, mely ezt felfogni és oly intenziven reprodukálni tudta. Hát mégis csak élni kell ott valaminek, ha másnak nem, hát a természet lelkének . . . Elet szülhet csak életet a művész lelkében. A temetőben is mégis csak élni kell azoknak a halottaknak, mert annyi érző szivet tudnak odavonzani és fájdalmat, szeretetet, életet tudnak fakasztani bennök; ha a testnek nem, de a léleknek élni kell. Élet teremthet életet, érzelmet. Fölmentem a dombtetőre, a temető kápolnájához A pápa elvonulása után elzárták az utat, amerre bejöttünk. Azért az ott levő testőröktől sokan kérdezősködtünk, hogy mi lesz most. Egyikük jóizű németséggel, kedélyesen azt válaszolta: Jetzt haben schon alles bekommen, also passirt. Kijutottunk a sz. Péter-térre, ahol a bazilika lépcsőzetén lefotografálták a zarándok-társaságot hitünk bátor vezérférfiával, Rakovszky Istvánnal s a két püspökkel. Vasárnap el voltunk telve az audiencia lelki hatásával. Megmérhetlen szellemi és lelki körnek, mely eget-földet átölel, központja a pápa, rendesen gyönge agg. Reszkető kezébe az ég villámai vannak lerakva s alakján uralkodói fenség ömlik el. A világ szivének ura. Hatalma fegyvertelen s mégis uralkodik a hit isteni jogarával .... Az Istenért való nagy gondok éltetik, keresztre megy szenvedéseiben mint Péter, de diadalmas is lesz mindig, mert vele van Az, akinek nevében kormányoz .... Délután a Borghese-villát, a szent Ágnes és a sz. Cecilia-templomát néztem még meg. Ez utóbbi alsó temploma kicsiben szinte fölülmúlja szépségben s pompában az eddig látott nagy templomokat. Este felé a Monte Plnclo-ra. kocsiztunk. Az örök város 7 dombja közül ez a legszebb s innen mesés kilátás nyilik Rómára, szebb mint a Monte Gianiculo-ról. Amig lent a városban szinte elszédülünk a látottak művészi hatása alatt, itt fönt mindazt föleszmélve magunkba szívjuk. Lábaink előtt van Róma. A régi szent és a modern Róma. Az enyhe természet valódi keleties tenyészetet és onnan néztem be a temetőbe este. A hold sötét, tépett felhők közt rohant az égen és komor, szivbemarkoló hangulatot borított a tájra, mégis élet, meleg élet fakadt ki minden siron. Úgy látszott, hogy él, ég, csillog, nyüzsög a temető, tüzes, fényes a temető. Az érző szivek eljöttek és hoztak virágot a szeretett halottnak, mécsest gyújtottak a siron és többet, sokkal többet is adtak némelyek : forró könnyeket és imát. Tschaikovszkynak a szivében a természet bús lelke tudott muzsikát fakasztani, a temetőben járó emberek szivében pedig könny is, ima is, meleg, résztvevő érzelmek is fakadtak. Vájjon, miként a fonnyadt levél elegyedik a sárral, ezek a halottak is csak elkeverednek a hantokkal, vagy talán van lelkük, mely felülemelkedik a hantokon, természeten, testen és él tovább, örökre ? Mégis csak kell lenni, mert por és hamu nem élet, nem fakaszthat életet, imát, könnyeket. Láttam, hogy ez a kivilágított temető nem a holtak birodalma, hanem egy titokzatos élet, egy rejtett élet birodalma: az örökéleté. Igy tudom csak megérteni a temető-kultuszt, amely végig húzódik az emberiség történetén és a temető-művészetet, amely oly mélyen tud belemarkolni a szivbe és amelynek olyan nagy jelentősége, nevelő hatása van. Azért a néhány évvel ezelőtt dühöngő humanizmusnak azt a formáját, amely kiirtani akart minden temetői kultuszt és a halottégetés sürgetésével eltemetni a temetői művészetet, egy cseppet sem helyeseltem. De ez az esztendő meghozta a bölcs és egészséges gondolatot; a humanizmus leszerelte szertelen követeléseit és csendesen, szerényen, okosan odaült a temető kapujához és csak egy virágszálat kért mindenkitől a szegény tüdőbetegek számára, hogy mielőtt koszorú jutna a koporsójukra, jusson néhány szál virág az élőnek és hosszabitsa meg az életüket, mert többet ér az a néhány szál virág az életben, mint a koszorú a halálban. Igy megmarad a temető is a művészetnek és kultusznak, kielégítést talál a kegyelet és jut a szegénynek is. Igy az emberi sziv nemes hevülete és érzéke, sejtése az örök élet iránt kitör a temetői kultuszban és táplálkozik továbbra is. Ez igen helyes igy, ennek igy meg kell maradni, ezt kívánja az emberi természet és a temető, mint a titokzatos életnek országa. Mert soh'sem volt oly fontos, hogy megmaradjon a temetői kultusz, hogy fejlődjék benne a művészet, hogy emelkedjenek benne művészi, ihletett síremlékek, mint ma, a lázas, zajos és káprázatos világban. Ma éppen kapóra jön a temető, ez a csendes, hangulatos ország, ahonnan egy gondolkozó fő, egy érző sziv mindig felemelkedve, megnemesedve, örök aspirációkkal, sejtésekkel, hittel telve jön ki, ahol bűnbánat, magábaszállás, részvét, erény fakad. Juttatni a szegényeknek s tüdőbetegeknek, de a lelkileg szegényeknek is a temető-művészet által! Van Budapesten egy művész, aki úgyszólván egészen a temetőnek él: Donászy. 0 érti azt enged e helyen, ahol a Claudiusok, Messalinák, Tacitusok, Narcissusok, Silanusok bűnös élete bukott el. A Pincio nemcsak a természet, hanem a római világ, különösen , az uri világ kedvence. Fogatok egymásután százával hajtanak körül a liget köröndjén. Papok, diplomaták, képviselők, hercegek stb. mellett a szegényebb társadalmi rétegek is szépen megférnek, hogy a természettel együtt az obligát katonazenét is élvezzék és nyugodtan sétáljanak, játszanak. Még egy nagy előnye van a Pincionak. Nem látni koldust. Mindenüvé, palotákba is bemehetnek; innen azonban ki vannak tiltva. A talaj nem az ő tenyészetükre való. A Pincio különben annyira lekötött bennünket, hogy miatta többen sajnos lekéstünk a Pázmány-társaság választmányának a biboros államtitkár előtt való tisztelgéséről. Sziklay Jánossal, Zelliger Vilmossal s Kiss Menyhérttel meg is kaptuk érte a puccert püspökvezérünktől, Vasárnap estéjét s részben a hétfőit kegyeletes megnyilatkozásoknak szenteltük. Prohászka Ottokár püspök 50 éves nevenapját ünnepeltük, ovációban részesítettük vezetőnket, dr. Vass József fehérvári theologiai tanárt s a rendezőséget. Avároslődi kanonok-plébános volt szivünk érzelmeinek tolmácsolója Prohászka püspök előtt; e sorok irója dr. Vasst köszöntötte, dr. Kiss Menyhért pedig a zarándok-társaságot. A fehérvári püspök az ő válaszában is bebizonyította, hogy igazán testvére zarándoktársainak. Róma emlékei között — mondotta — a Colosseum ragadta meg legjobban az ő szivét, mert ebben látja legjobban kifejezve a kereszténységnek testvéries küzdelmét. Ez mutatja meg,