ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-09-20 / 38. szám

gatott haza, melynek önző, érvényesülni vágyó, a hatalom és uralom után törekvő törpe óriásai is vannak. Zsilinszky ur, igaza van önnek: » Valóban megnehezült az idők járásai. Különben Rakovszky István és Majláth József gróf alaposan megleckéztették Önt, csak szivlelje meg a találó hasonlatokat! HIREK. Krónika. Hires város Veszprém város Nagy Magyarországon És e heti krónikámat Róla krónikálom. Nincsen annyi fényes csillag. Mint ahányszor máma Eldicsérik az újságok S zeng róla a Fáma. Őfelsége Ferenc József Magyarok királya, Három napig Veszprémben hált, . . . Egész Veszprém látta! És a sok-sok aranygallér S kardok ragyogása Oly fényt hoztak a városra, Hogy alig volt mása! Veszprém fénye, hiressége Nem is lesz szünőben . . . Én hiszem, hogy idegenje Lesz ezentúl bó'ven . . . Hisz eddig is nyakig volt a Városkassza pénzben; Telt szinházra, aszfaltokra, Diszsátorra szépen! . . . Elgondolom, városunkban Szintén mennyit tettek. Hogy legyen mit dicsérgetni Az idegeneknek. Mégis, hogy előbbre jussunk . . . — Ugyan mit gondolnak, — Segitene sokat rajtunk Már egy hadgyakorlat? . . . (—) Az esztergomi bazilikái énekkar szereplése Budapesten. Kersch Ferenc fáradhatatlan karnagyunk kiváló gárdája mesterének jeles vezetésével egyházzenei hangversenyt rendezett f. hó 14-én a varosligeti Műcsarnokban. Büszkék lehetünk mi esztergomiak Kerschre ; örömmel töltheti el kebleinket a kiváló erőkből összeállított bazilikái énekkar nagyszerű sikere; felvillanyozhatja kedélyünket, felemelheti szivünket az a tudat, hogy egy vidéki város énekkara, élén kitűnő mesterével aratott dicsőséget az ország fővárosában ! csönd — itt feszengés, lárma; oda járni gyönyörűség — itt szórakozás! Ott sikerült Wagnernek teljesen átalakítania azt a közönséget, amely hozzászokott ahhoz, „hogy az operát kellemes fülcsiklandó mulatságnak tartsa, élvezetnek, mely kevés értelmi funkcióval jár": és itt ne sikerülne a híveket oly irányha nevelni, hogy énekében imádkozni tanuljon 1 ? Vagy Wagner végrendeletének nagyobb volna a tekintélye, mint az egyház rendelkezéseinek? Ugy látszik, hogy igen, mert ott a céltudatos nevelés az ügyet diadalról diadalra segíti. És itt? Hol vannak azok a templomok, •— tisztelet a kivételeknek — ahol a motu proprio^parancsa respektálva van ? hol vannak azok a központi bizottságok, amelyek az egyházi énekek fölötti felügyeletet a motu proprio parancsai szerint gyakorolják ? hol vannak az iskolák, ahol az egyházi énekeket a motu proprio értelme szerint tanítják? hol vannak a tanfolyamok, amelyekben szakférfiak képzéséről a motu proprio és a kiadott breve intelme szerint gondoskodva lenne ? Pedig hogyan neveljünk nevelőeszköz és nevelő nélkül? És ó, hány kérdés tóiul még ajkamra, amelyek a részletekben ép azokat ostoroznák, akiknek szent kötelessége volna lángpallossal kezükben megvédeni a templom csarnokát 1 De szólnom kellett, mert ha az eszme most, amikor a kath. öntudat ébredőben van, amikor a kath. hitélet növekvőben van, amikor a kath. voltunkról ily nyilvánosan és impozánsan teszünk hitet, ha az eszme most is meghalna, ki tudja, feltámadna-e valaha! Reméljünk! Igen, az esztergomi bazilikái énekkar dicsőséget hozott haza Budapestről; oly babérkoszorút, melynek hervadhatlan levelei folyton arra fogják figyelmeztetni az esztergomi késő unokákat, hogy ime, Esztergom városának szereplése a VIII. kath. nagygyűlés idején elragadta, elbűvölte Budapest hallgató közönségét. A hangverseny a műcsarnok kerek-termében tartatott meg. A csarnok mellékhelyiségei ben ízléses egyházművészeti kiállításban gyönyörködött a publikum. A hangverseny termének hátteréből szép, nagy pálmák között egy nagy fehér márványból készült feszület emelkedett ki, melynek két oldalán foglaltak helyet az énekkar tagjai. A hölgyek fehér toilettben, az urak fekete szalon öltözetben jelentek meg. Keblükön kékfehér szalag díszelgett a következő felírással: »Az esztergomi bazilika enekkara.« A hölgyek közül ott voltak: Bellus Anna, Ékesy Berta, Grátzer Irma, Hätz Erzsike, Mack Mici, Magyarász Béláné, Oltósy Hermin, Táky Gyuláné és Udvardy Zsigmondné. Az urak közül: Borús Adolf, Eitler József, Feigler Károly, Jans er István, Kántor Bódog, Koppé Károly, Ohmacht Frigyes, Sámson György, Schönwälder Kálmán, Táky Gyula és Zsolt Nándor. A közönség zsúfolásig töltötte meg a termet, az állóhelyen is csak úgy szorongtak az emberek. A nagyszámú diszes hölgyközönségen kivül ott láttuk a főpapság sorából Fetser Antal nagyváradi felszentelt püspököt, gróf Vay Péter apostoli protonotáriust, Bogisich Mihály v. püspököt, az O. M. C. E. elnökét, majd Szentiványi Károlyt, a nagygyűlés igazgatóját, több apátot, prépostot, plébánost, sok káplánt, lelkes zenebarátot, a Mária kongregáció növendékeit stb. Először Fieber Henrik dr. a sz. Imre-kollegium felügyelője, a művészetek lelkes barátja tartott egy gondosan elkészített, szép stílusban fogalmazott, a dolog mélyére ható előadást a modern művészetekről. Előadását zajos taps követte. Az előadás után kezdődött a mi jeles gárdánk szereplése. Igen gyengének érzem magam arra, hogy az énekkar előadását kritizáljam, avatatlan kézzel nem akarok hozzányúlni az est kiváló sikeréhez, inkább fárosy Dezső barátomnak, a temesváriak buzgó székesegyházi karnagyának adom át a bírálat szerepét. Járosy Dezső karnagy az »Alkotmány« f. hó 15-én megjelent számában a következőket irja e hangversenyről: . . . »Az aranymisés Szentatya egyházzenei elveinek és parancsainak diadalát jelentette e hangverseny. Gyakorlati megvalósítását azon » Credo «nak, melyet az Országos Magyar Cecília Egyesület már egy évtized óta vall s melyet szóban és írásban terjesztett. Alkalma nyílott, hogy az ország katholikus közönsége előtt az esztergomi kitűnően iskolázott énekkarnak előadásában rámutasson azon egyházzenei stílekre, melyeknek művészi kultiválása az Egyháznak hőn óhajtott akarata és parancsszava s melynek az abszolút zenének Ítélőszéke előtt is megállják helyöket. A hangverseny az egyházzenei fejlődés epochái szerint hármas csoportban mutatta be a különféle egyházzenei stíleket, melyek a történeti fejlődés rendjében természetes egymásutánban váltják fel egymást. Az első rész a tradicionális korálisnak volt szentelve, mely az egyháznak legrégibb és legritmykusabb zenei kifejezési formája s melynek dallamait éppen Szentséges Atyánk a kettős »motu proprio« alapján kibocsátott reformmüvelete állított vissza teljes történeti hűségében. A műsor az Ordinarium Missaenek négy énekét vette fel, mely a karnak preciz előadásában ezen egyházzenei stilusnak egész lényegét, belső művészi tőkéjét emelte érvényre. Előadták a »Fons bonitatis« misének Kyrie-jét és Gloria-ját, majd a hihetetlenül művészi módon felépített »De Angelis« misének Kyrie-jét és Sanctusát. A neumák hangjainak egyenletes érvényesülése, a dinamikai és hangsúlybeli disztinkcióknak finom kiemelése olyan müvésziességet kölcsönzött az ősi dallamoknak, melynél különbet a külföldön sem hallottunk. A második epochából, a sokszólamuság egyházzenei stílusának termékeiből három szám a római iskolának, három pedig az uj cecilian polifoniának volt szentelve. Elsőnek Vittoria »Jesu dulcis memoria« kezdetű négy szólamú, másodiknak Orlando di Lasso »Surrexit pastor bonus« kezdetű ötszólamú, harmadiknak Palestrina »Ascendit Deus» kezdetű öt szólamu motettáját hallottuk. A német ceciliánok termékeiből a nagy mesternek Hallernek »Terra tremuit«-ját (négy szólamra), Ebner »Adoramus Te Christe«-jét (hat szólamra), végül Griesbacher »Ave Regina coelorum«-ját (hét szólamra) mutatták be. E hat polifonikus előadás ugy mutatta be Kersch Ferenc gárdáját, mint a palestrina-stü leghivatottabb művelőit. A tempóknak lepergése, az intonálásnak hajszálfinom biztossága, a fölfelé haladó zenei képleteknek dlnamlkailag is emelkedő érvényesülése mindezen interpretáló művészet szépségének a teljességéhez tartoztak. De nem kevésbbé tökéleteset produkált a kar a modern, homophon zene interpretálásával, midőn a felzúgó tapsviharnak engedve, Kerschnek »Tristis est anima mea« motettáját mint ráadást mutatta be. Ebben látszott, hogy a kar intonálási nehézségeket nem ismer s egyformán könnyen old meg minden eléje szabott feladatot. A műsor don-ja gyanánt a régi magyar népénekek zenei irodalmából mutattak be öt szemelvényt Bogisich Mihály püspök átiratában. Régi magyar egyházzenei stilunknak e keresetlen egyszerűsége és ritka bája ezúttal is művésziesen jutott kifejezésre. Utolérhetlen tökéllyel énekelték azonban Kerschnek »Kinek első sz. Kiralyunk« kezdetű népénekét, amellyel a hallgatóságot egészen elragadták. A közönség ájtatos csöndben halgatta az egyházzenei előadásokat és minden egyes szám után hangosan ünnepelte a mestert: Kersch Ferencet, az esztergomi bazilika karnagyát, majd a műsor végén a muzsikális zeneszerző püspököt, Bogisich Mihályt. Az ovációk, melyek e két férfiúnak szólottak, közvetlenül szólottak annak az Egyesületnek is, melynek ők állanak az élén s mely e hangversenyt kezdeményezte: az Országos Magyar Cecillai Egyesületnek. Ez az Egyesület a magyar katholikus társadalomnak minden indolenciája mellett is hűséggel és vasakarattal váltotta valóra programmját. Bizonysága volt ez a hangverseny is. A tanulság és okulás ne legyen csupán múló valami, hanem erős fogadalom a jövőre. Mert az egyházi életnek ellensége és mindent éltető árama egyenes viszonyban áll az egyházi művészeteknek föllendülésével és művészi térfoglalásával A Szentatya szándéka szerint pedig a művészetek birodalmában a »Musica Sacra «-é az elsőség.« Valóban nemcsak az Országos Magyar Cecilia Egyesületnek, hanem az egész magyarországi katholicizmusnak, elsősorban pedig nekünk, esztergomiaknak válik dicsőségünkre a szépen sikerült egyházzenei estély. A betanító és dirigáló Kersch karnagyot és a rendező Bogisich Mihály v. püspököt rendkívül meleg ovációkban részesítették. Hatalmas éljenben, de még hatalmasabb tapsban volt része mindkettőnek. Adja Isten, hogy a budapesti fényes egyházművészeti estély közelebb hozza egymáshoz az egyházi zene művelőit. Ne válassza el őket egymástól semmiféle emberi tekintet többé, ne legyen köztük széthúzás, féltékenység, hanem szívvel-lélekkel fogjanak hozzá a tiszta kath. zene kultiválásához oly értelemben, mint aminő szándék vezérelte jubiláló Szentséges Atyánkat, X. Pius pápát akkor, amidőn a »motu proprio«-ját fogalmazta és a világ katholikusai közé bocsátotta. Az Országos Magyar Cecilia Egyesületnek pedig kívánjuk, hogy még sok oly

w lelkes előharcosa és buzgó követője legyen Ö Szentsége egyházzenei elveinek, mint aminő Kersch Ferenc esztergomi karnagy. P—F. * Ö Szentsége X. Pius pápa jubileuma. Pénteken volt 50-ik évfordulója annak a fenséges pillanatnak, mely Castelfrancoban végbement. 1858. szept. 18-án szentelte ugyanis áldozópappá Treviso püspöke Sarto Józsefet, a jelenleg dicsőségesen uralkodó X, Pius pápa Ő Szentségét. E nevezetes emléknapot a magyar püspöki kar magas rendelete alapján a magyar kath. egyház ma, vasárnap ünnepli. A helybeli főszékesegyházban e napon d. e. 9 órakor ünnepélyes hálaadó istentisztelet lesz, melyet Rajner Lajos dr. püspök celebrál. A szent mise után kitétetik az Oltáriszentség és elénekeltetik a Te Deum. Azután szent beszéd lesz. Az ünnep előestéjén, szombaton különben már megszólaltak az összes harangok és ércnyelvükön dicsérték a felséges Urat, ki a kath. egyháznak oly jeles főt adott, mint X. Pius pápa. Egyesítsük a mai nagy ünnepen mindnyájan buzgó imáinkat és kérjük az egek Urát, hogy