ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-08-23 / 34. szám

érzés, méltányosság van a »balparU »sambre separecc-jában? Eminenter katholikus alapok, az egyetemi alap, vallásalap stb. Azt mondják szavahihető emberek, hogy ezen alapok fölött hivataloskodó osztályokban több mint 50°/o nem katholikus, hanem zsidó, vagy zsidóból vedlett katholikus (peius prioré), vagy református, vagy lutheránus. Meg fogjuk próbálni, hogy azt is kimutassuk, miszerint a kath. vallásalap egyes osztályai fölött a főnökök nem katholikusok. Így a vallásalap erdészeti osztályában három főtisztviselő van: egy lutheránus, egy kálvinista és egy katholikus. A lutheránus főerdötanácsos, a kálvinista erdötanácsos, a katholikus erdész. Tehát itt is inferioritásban van a katholikus, mert a nevezett osztályban a legalsóbb rendű hivatalnok a katholikus. Mégis azt mondják, hogy a vallásminiszteriumban a katholikusok vezetnek. Mi ezen felemlités mellett is azt látjuk, hogy a katholikus a nem katholikus után kullog. Lapul, ha haladni akar a katholikus saját otthonában a nem katholikus előtt, mert hát az osztály feje lutheránus. Szeretném látni, találkozik-e a világon olyan ember, ki nekem meg fogja nevezni azt a református alapot, melynek vezetéséhez kinevezett tisztviselői kar feje katholikus. Ha valaki nekünk bemutatja, hogy Magyarországon van olyan református alap, mely fölött katholikus ember a vezető szellem, akkor a darabontok és szocik müfelháborodását jogosnak fogjuk elismerni. Meg vagyunk azonban győződve az iránt, hogy ilyen kimutatás miatt nézetünket megváltoztatni nem kell, mert tudjuk, hogy csak a katholikus az a türelmes lény, ki merő emberséges érzelemből megengedi, eltűri, hogy idegen egyének álljanak a katholikus ügyek élén. Csak a katholikus az, ki hallgatagon elszenvedi, hogy a tulajdonából nem katholikusok osztogassák a kegyeket; hogy nem katholikusok kezéből veszik át a kegyelmi morzsákat akkor, mikor a nem katholikusok a saját tulajdonát képező vallásalapokból gazdagon, busásan kitartják magukat. A reformátusok egy percig sem tűrnék meg, hogy katholikus ember osztogassa az ö hombárjukból az eleséget. Menten körmére koppintanának és értésére adnák, hogy kint a hely sokkal tágasabb. Mi katholikusok jámbor képpel szenvedjük azt, hogy velünk nem katholikusok éreztessék kegyeiket és affektálják tulajdonunkon a nagylelkűt Ezen keserű igazság dacára mégis a »reakcio« kisért; mégis a »klerikalizmus« uralkodik a vallásminisztériumban; mégis a »róm. kath.« jelző szerint osztogatják a zsiros falatokat! Rettenetes !!! Tényleg igaz az, hogy a vallásminiszteriumban, sőt az egész országban minden állás betöltése körül egykor a keresztlevélben szerencsés feljegyzés volt az első kvalifikáció. Ez azonban a Tisza Kálmán, Tisza István és a Bánfy-féle reformáció korában történt, mikor tényleg az »ev. ref.« feljegyzés kvalifikált a zsirosabb falat elnyerése körül. A morzsákhoz a katholikus is eljuthatott, de a zsirosabb falat aszerint jutott kézbe, amint valaki szerencsésen választotta ki az édes anyját. Akkor a páholytestvérek et Comp, mélyen hallgattak; ma ezen undok eljárás véget ért, kiabálnak tehát. Tisztelt renitensek! Nincs reakció, mert sok esetben a mai kormányzásban sem változott minden, de van tisztességesebb szellem, mely a túlkapásokat minden irányban visszaszorítja. Nincs reakció, mert a mai kormány rendszeréből sem lehetett rendesen kiakolbólitani a sárcsatornák lakóit. Sok tekintetben a mai kormányrendszer egy fűszereshez hasonlítható, ki ugyanazon portékát, de megváltoztatott cégér alatt árulja. Annyi azonban igaz, hogy ma a" kétes jellemek és politikai kaméleonok olyan szabadon mégsem mozoghatnak. Az azonban, hogy a vallásminiszterium tárcájának körében kifelé változás volna, pláne, hogy a klerikalizmus vezetne, egyszerűen nem felel meg a valóságnak, mert a minisztérium tele van dugdosva akatholikussal, zsidóból vedlett katholikusokkal, református és lutheránussal. Ezek talán mégsem klerikálisok! Vagy mindenki klerikális, ki a katholikus jogokat és vagyont elrabolni nem segit? aki naponkint reggelihez nem fal föl egy-egy katholikust ? Lassabban tisztelt renitensek az agarakkal ; talán mégsem jutottunk még odáig, hogy otthonunkból az idegenek kiűzhessenek bennünket. Vagy igen ? ?! A kultúra méhei. — Visszapillantás a slöjd-tanfolyamra. — II. Hogy Esztergomban kultúra és művészet kialakuljon, megizmosodjék, hogy itt virágzó élet legyen, ahhoz nem elég anyagi feltétel, nem elég inspiráló, hangulatos természet, nem elég egyesek lelkesedése, ahhoz a művészetekért lelkesedni tudó, műértő, műérzékkel biró, művészeti ösztönben kifejlődött generáció kell. Lelkes közönség kell, olyan mint a nyugati államokban van, ahol a munkásosztály is éhes a művészeti élvezetekre és ahol, mint a szarvas a hüs forrás után, úgy vágyik az embertömeg a művészetek üdítő vizei után. Egy közönség kell, amely életprogrammjába, kiadásai és igényei közé felvegye legalább is másodsorban a művészetet is. Ez is egy életszükséglet a nemes, tartalmas, szép élet kialakításához és ez hozzájárulás ahhoz a nagy kulturmisszióhoz, ahhoz a nagy kultúra építéshez, melyet a népek produkálnak, melyben erejüket, individualitásukat kifejtik, melyben a néplélek megnyilvánul, mely által a világkultúrába belehelyezkednek. Sok nép van, mely már csupán kultúrája által él tovább. Nyoma veszett volna örökre talán, ha sokat, nagyot nem alkotott volna a művészetben és ha géniusza éles, eredeti körvonalakban fenn nem maradt volna. Igy él tovább s az amit fenségeset, szépet alkotott, tovább hat és termékenyit meg más népleiket s teremt uj művészeteket. De ilyen generációt nevelni kell. Lelkesen, fáradsággal, következetesen kell nevelni és ezt a nevelést korán kell kezdeni, a zsenge, fogékony gyermekkorban. Eddig kevés történt e téren, a népnevelés feladatai közé a műizlés, a művészeti érzék fejlesztése nagyon lanyhán és gyarló módon volt belefoglalva. Az egyéni fogékonyság, temperamentum, családi, társadalmi, helyi körülmények, szóval a jó öreg természet maga fejlesztette eddig a fejlődő emberben a műérzéket. Bűnös hanyagság volna tovább is e téren magára hagyni a gyermeklelket, bűn volna a magyar géniusz ellen, a magyar művészeti typusok kialakulása, a magyar kultúra fellendülése ellen. Sőt tovább megyek : vétkeznénk a gyermek szép, nemes életének kifejlődése ellen, mert a művészi érzék és művészi igények egy ember életében beláthatlan biztosítékai a nemes, szép életnek azáltal, hogy ez igények és ezek nemes kielégítése elvonják az embert a nemtelen élvezettől és azon szórakozásoktól, melyek sokszor erkölcsi romlásba taszítanak. A slöjd-tanfolyamnak ilyen háttere van, ilyen pilléreken nyugszik, a slöjd-tanfolyam résztvevőit ezek a gondolatok lelkesítik, a kulturméheket ez az eszme tömöriti a forró méhkasokba. Az esztergomi tanitóvilág mély érzéke a kultúra s művészetek iránt s ezzel párosuló nagy buzgósága örvendetes, édes biztosíték Esztergom művészi emelkedésére. A slöjd kitűnő eszköz a műérzék fejlesztésére a gyermeklélekben. Pihenés üdülés részint a száraz s elvont tárgyak közepette és másrészt kitűnő alkalom a gyermek egyén: felfogása és művészi tehetsége érvényesülésére Ez egy ragyogó hajnalhasadás. Esztergom virágzó művészéletének pirkadása. A slöjd munkák mögül előmosolygó művészi lázba pirult gyermekarcok bátorítanak fel engem arra, hogy Esztergom jövőjéről írjak és ebben biztosan reménykedjek. A slöjd munkák által nyilik alkalom a gyermeklélek tehetségét meglesni és ennek alapján művészeket kiképezni. Egy hires, tapasztalt zenetanár, aki nemcsak Magyarországot, de egész Európát beutazta s megfigyeléseket tett a művészi talentumok számarányára nézve, úgy találta, hogy a legtöbb tehetség a magyar fajra esik. Valami ázsiai őserő és rejtett kincs lakozik a mi fajunkban. De sajnos, a legtöbb tehetség vagy az ismeretlenség homályában van, vagy parlagon hever, vagy elpocsékolódik. Ugy vagyunk a tehetség dolgában, mint ami magyar földünk termő erejével, nincs kihasználva célszerű, okos, a kor színvonalán álló gazdálkodás által. A slöjd egy kitűnő megfigyelő górcsöve lesz a gyermeklélek tehetségének a ta?iitó kezében és egyúttal az első iskola és eszköz ennek a szunnyadó művészi magnak kicsiráztatására. Egy kedves, színes, eleven világ nyilik meg a gyermek előtt a slöjd óra alatt, a mi őt új, édes, virágos kötelékkel fogja az iskolához, tanítójához fűzni, ami neki hasznos, praktikus, későbbi életében felhasználható fogásokat s kézügyességet, finom izlést és nemes szórakozást nyújt. Hogy minő örvendetes eredményeket lehet elérni a slöjddel, azt eléggé kézzelfoghatóan bizonyította a júniusi két slöjd-kiállitás Esztergomban. Ugy látom a kultur munkásainkat működni és feltűnni, akárcsak a finneket, akik a mult században ; írók, tanítók, művészek megindultak egy nagy missióra: felkeresni a népköltészet kincseit, ellesni a nemzeti művészeti motívumokat, táplálkozni a finn faj ősi művészerejével és stilizálni, klasszikus magaslatra emelni, felépíteni az eredeti finn művészetet. Egy félszázad céltudatos kutatása, gyűjtése, tanulmányozása s munkája után ma már bámulva áll Európa a finnek új, eredeti, nemzeti motívumokból kialakult klasszikus, stílszerű művészete előtt és nem győzi azt magasztalni, utánozni és első dijakkal jutalmazni. Ebben a diadalmas kulturmunkában pedig, hogy minő része volt és van a kulturméheknek, a tanítóknak : annak csak Isten a megmondhatója. Ugy nevelték fel a mai generációt, hogy ma Finnországban nincs analfabéta és műizlés dolgában, szenvedélyes, áldozatos szeretetben a művészetek és irodalom iránt kereskedő, iparos, munkás is előttünk érthetlen magaslaton áll. Egy helsingforsi kereskedő pl. nagy összegeket ajánlott fel a népművészet és költészet kutatására. Legyen Isten áldása a slöjd tanfolyamon s annak szorgalmas hallgatóin! Mig ilyen lelkes, ideális, áldozatos kulturméheink vannak, erős alapokon nyugszik Esztergom jövőjébe fektetett reményünk. Kriegfs-Au Emil. Zohor után Magasfalu. — A tót izgatás következménye. — Zohor után Magasfalu. Zohoron megverték a plébánost, emitt meg a kath. tanítót. Zohoron a felbujtatott tót nemzetiségiek, Magasfalván pedig az ezekkel egy húron pendülő szocialisták követték el ez ocsmány merényletet. Ott az ajtót törték be, itt pedig most már másodízben zúzták be ökölnyi kövekkel a plébánia ablakait. Mennyire egyező dolgok! A tettesek azonosak és ebből kifolyólag a felbujtóknak is ugyanazoknak kell lenniök. De beszéljenek a tények. Folyó hó 15-én a magasfalusi önk. tűzoltó-egylet 25 éves jubileumát ünnepié meg. A programm utolsó pontjáig, vagyis a táncmulatságig szépen és rendben ment minden. A rend fenntartására két határrendőr lett kiküldve. A határrendőrök figyelme azonban más dologra is kiterjedt. Magasfalun ugyanis a »szakszervezetiek« (íme már kezd beteljesedni jövendölésünk: a »katholikus« »Ludove Noviny« és a szociáldemokrata Hodzsa »Slovensky Tizdennik«-je szociáldemokratákat fabrikálnak vallásos, jámbor tót népünkből. Szerk.) orosz nemzeti szinű kokárdákat, meg pántlikákat visel• nek a mellükön. Ezekkel tüntetnek a magyarság és a magyar haza ellen. Természetes dolog, hogy a határrendőrség nem hunyhat szemet e vakmerőség fölött — s igy elkobozta azokat. Vlcsek Vendel földmives, ki kedvelt hive a »váci remeJ té«-nek, szintén ily elbánásban részesült. Az 6 pántlikáját is elkobozták. No de nem azért kiváló tót szónok és újság tudósító őkelme, hogy ezt