ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-01-26 / 4. szám

Nagy Antal reáliskolai igazgató úr támadó hangot lát múltkori cikkemben és abból a reáliskola ellen ellenséges érzületet olvas ki. Nem lévén célom a polemizálás, egyszerűen és őszintén kijelentem, hogy a tisztelt igazgató úr tévedésben van. Én a reáliskola fejlődését örömmel látom, Esztergomra nézve nagy nyereségnek tartom és kész vagyok az ez irányban kifejtett fáradozás érdemét kellő értéke szerint honorálni, azt azonban nem vagyok hajlandó szó nélkül tűrni, hogy mások mulasztásának levét az elemi iskoláknak eddig közmegelégedésre bevált hitvallásos jellege igya meg. Akiket a mulasztás bűne terhel, azok viseljék a felelősséget is, akár pedagógiai, akár adminisztracionális téren szolgálják a város közönségét, mert akárhogyan diplomatizálunk, akárhogyan csürjük-csavarjuk a dolgot, az az egy bizonyos, hogy maga a közönség teljesen önhibáján kivül került most egy rendkívül nehéz és fölötte kényelmetlen helyzetbe, joga van tehát tudni, hogy a bajt ilyen sürgősen és ilyen váratlanul kiknek a mulasztása zúdította nyakába.« (Beküldetett.) A német mezőgazdasági sztrájk. A nemzeti termelés védelme. Eddig az aratósztrájk réme csak nálunk és Olaszországban fenyegetett. De különösen nálunk honosult meg ez a káros és veszedelmes forradalmi jelenség. Már szinte megszoktuk, hogy a tél idején a szocialista párt megindította az aratósztrájkot előkészítő mozgalmat, mely azonban — hála népünk józanságának — rendszerint csúfos kudarccal nyert befejezést. E kudarcok azonban nem hatottak a vezérekre, akik az ipari munkások zsarolása után a mezőgazdasági munkások szipolyozására is kedvet kaptak. Csak természetes, hogy a magyar nemzet egész erejével védelmére sietett a mezőgazdasági termelésnek, mely különösen nálunk létkérdése az ország egész lakosságának. A törvényhozás védelmi intézkedéseket létesített, melyek nem a munkásság, hanem a vezérek, az anarchikus mozgalmak ellen irányultak. A szocialista vezérek ezen intézményeket a legdurvább módon támadták. Rabszolgatörvény, derestörvény elnevezéssel illették azokat a törvényeket, amelyeknek határozott munkásvédelmi tendenciája mellett csak egy célja volt: biztosítani a nemzeti termelés zavartalanságát. A mezőgazdasági szociálpolitikában járatlan külföld könnyen felült ennek a csalóka kritikának és lassankint olyan színben tűntünk fel előtte a hazai tudósítók tendenciózus híresztelései folytán, mintha Magyarország nem jogállam, hanem kaszt-állam volna, ahol a munkásság ellen kivételes rendszabályokat emelnek törvényerőre. Hogy ez a hamis meggyőződés különösen Németországban gyökeret verhetett, annak oka nagyrészt abban keresendő, hogy bár külföldön igen jól ismerik az ipari sztrájkot, az ettől lényegben és hatásaiban teljesen különböző mezőgazdasági sztrájk ott eddig aránylag ritka jelenség volt. Gyökeresen megváltozott azonban a helyzet ott is, amidőn az ipar fejlődése folytán előállott városbatódulás a munkáskezet megritkította s amidőn emiatt idegen vándormunkások tömeges alkalmazása vált szükségessé. Ma már tisztán látja a német közvélemény, hogy a mezőgazdasági sztrájk mily vészthozó következményekkel jár a nemzeti termelésre. Ehrenberg egyetemi tanár nyíltan kimondja, hogy »a mezőgazdasági munkaszerződés nem egyéni tetszéstől függő, hanem olyan szerződés, a?nilyen a mezőgazdasági munkaközösség, tehát a mezőgazdaság exisztenciája és a nép ellátása nyugszik. A mezőgazdasági sztrájk sem tetszés szerinti szerződésszegés, hanem oly szociális tömegjelenség, amely uzsoraszerüen, más kényszerhelyzetének kihasználása mellett megy végbe, a tekintélyt és a jogérzetet aláássa és szükségszerűen mindinkább a gazdasági munkások és munkaadók demoralizációjához vezet. A tömeges szerződésszegés ellen tehát minden eszköz felhasználandó, ami csak némi kis sikert is igér. Itt a kényszer tényleg helyénvaló.« A német birodalom szövetséges államai közül eddig Braunschweig, Anhalt és Mecklenburg alkotott büntető paragrafusokat a mezőgazdasági sztrájk megtorlása végett. A szökevény mezőgazdasági munkásokat karhatalommal vezetik vissza a munkaadóhoz, sőt fogsággal is büntetik őket. A porosz kormány ujabban még egy más, keményebb eszközzel próbálkozik. Megrendszabályozza a ?nagá?z-munkakÖzvetitést, amely a szerződésszegésnek, tapasztalás szerint, egyik melegágya ; ezenkivül a szerződésszegésre leginkább hajló külföldi munkásokat meghatározott gazdaságra szóló igazolvánnyal látja el. Ezeket az igazolványokat a határátlépésnél a munkás közvetítésre szervezett és államilag támogatott »Deutsche Feldarbeiter-Centralstelle« fogja kiállítani. A munkaadónak csak az ő üzemi kártyájával ellátott munkást lesz szabad felfogadnia, vagy pedig olyan munkást, akinek az igazolványban feltüntetett munkaadótól elbocsájtó bizonyítványa van. Aki ily elbocsájtó bizonyítvány nélkül dolgozik más munkaadónál, mint nem kívánatos elem, Németországból kiutasittatik. Bár tekintettel a Németországban dolgozó, körülbelül 5000 főnyi magyar munkásra, egész mezőgazdasági termelésünket közelről érinti a porosz kormánynak a tömeges mezőgazdasági munkabeszüntetés ellen megindított akciója. Amig a németek maguk meg nem ismerték a mezőgazdasági sztrájk romboló voltát, nem tudták kellőleg értékelni azokat a bölcs mérséklettel megalkotott rendszabályokat, amelyek Darányi javaslatai alapján készült munkásügyi törvényeinkben a szerződésszegés leküzdését a munkások túlságos zaklatása nélkül lehetővé teszik. Most azonban, amikor kénytelenek maguk is arra a meggyőződésre térni, hogy a mezőgazdasági sztrájk közönséges munkauzsora, amely nemcsak a munkaadó, de az egész fogyasztóközönség ellen irányul, sokkal erősebb rendszabályokhoz nyúlnak, mint aminők a mi munkástörvényeinkben foglaltatnak, egyenesen megvonják a szerződés lehetőségét a sztrájkoló munkástól. Vájjon mit szól ehhez a mi hires szocialista pártunk, mely egyik kezével nálunk rombol, a másikkal folyton nyugatra mutat? Mit szól a német nemzet erélyes fellépéséhez, a nemzeti termelés védelmében tanúsított elszánt magatartásához? Nem találja furcsának, hogy a »nagy« Bebel hallgat, mint a kukac a sajtban. Ugy-e nem, mert ott nem sokat adnak rá, ha kiabál is. Vigyázzanak a vezérek, mert jaj nekik, ha mi is követjük a német nemzet példáját! HÍREK. * Simor-rekviem. A főszékesegyházban f. hó 28-án, kedden tartatik néhai Simor János hercegprimás lelkiüdvéért a szokásos évi ünnepélyes gyászmise, melyet dr. Rapner Lajos püspök celebrál. * Az uj kanonokok beiktatása. Brühl József és dr. Fehér Gyula uj prelátus-kanonokok installációja hétfőn ment végbe a főszékesegyházban. A város közönsége, a küldöttségek és testületek megtöltötték a főszékesegyházat, a város képviselőtestülete pedig Vimmer Imre polgármester vezetése alatt szintén testületileg jelent meg, hogy résztvegyen szeretett plébánosa és a közéleti mozgalmakban fáradhatatlan vezére: Fehér Gyula installációján. A főszékesegyházban Graeffel János prelátus-kanonok szép latin beszéddel üdvözölte az uj kanonokokat, kiket dr. Rajner Lajos érseki helynök iktatott be stallumukba. Az ünnepi misét ezúttal Brühl József, az uj kanonok celebrálta. A felavatás után a város tisztikara és a városi tantestület tisztelgett dr. Fehér Gyulánál. Délben a két uj kanonok tiszteletére bankett volt a szemináriumban, melyen dr. Rajner Lajos a főkáptalan két legújabb tagjára, dr. Fehér Gyula pedig a pápára és a királyra mondott felköszöntőt. * A köbölkűti képviselő alapitványa. Szemere Miklós a miskolci református gimnáziumnak tizezer koronás alapítványt tett. Ezt az összeget a következő alapító levéllel küldte el Kun Bertalan református püspöknek: Alulírott, mint a miskolci ref. főgimnázium volt növendéke, Szemere Bertalan szobrának leleplezése alkalmából 10.000, azaz tizezer koronát ajánlottam föl a ref. főgimnázium részére egy katonai fegyverek használatára berendezett céllövőház fölállítása költségére, ahol társadalmi állásra való tekintet nélkül minden tisztességes ifjú személy, aki a becsület ellen soha nem vétett, gyakorolhassa magát a céllövésben a tisztelt igazgatóság felügyelete alatt. Emlékeztesse ez örökké a szellem munkásait is, hogy csak a hadi erények védik meg a nemzet szabadságát és függetlenségét. A 10.000 koronát ezennel leteszem méltóságos és főtisztelendő Kun Bertalan püspök és iskolai főgondnok ur kezeihez. Az alapítvány összege kizárólag a céllövőház fölállítására használható föl s a netán fönnmaradó összeg alapítvány gyanánt kezelendő s évi kamata a fönntartásra fordítandó. Budapest, 1908. január 20-án. Szemere Miklós. * A szalutáló egyesület. A beavatottak tudják, hogy városunk előkelő köreiben már évek óta megbeszélés tárgyát képezi egy ily egyesület megalakítása. Wien megelőzött minket. Miként a »Reichspost« jelenti, ott Harrach János gróf kezdeményezésére e napokban alakult meg a »Salutierverein.« A budapesti napilapok most foglalkoznak ezen nagyfontosságú ügygyei. A városunkban rendkívül nagy erővel fellépett influenza betegség, mely az influenza bacillustól származik, s a mostani ködös és nyirkos levegőben otthon érzi magát, arra késztet bennünket, hogy ellene védekezzünk. Mert látjuk, hogy egész családok sinylik a bajt s biztosan állithatjuk, hogy városunk közönségének negyedrésze influenzás. Az orvosok legfőbb óvszernek tekintik: »ne köszönj levett kalappal az utcán.« Az egészségügy iránt érdeklődő polgártársaimat ezennel tisztelettel felhívom, hogy a szalutáló egyesület megalakítása céljából f. hó 30-án (csütörtök) este félhat órakor a Kath. Kör helyiségében megtartandó alakuló gyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Előre megjegyzem, hogy egyesületünket tagsági dij fizetése nélkül óhajtjuk megalakítani, megelégszünk az egyszerű névaláírással való belépéssel. Dr. Roszival István praelatus-kanonok. * Jubileumi emlékérmek. A király koronázásának 40 éves jubileumára vert arany és ezüst érmekből már városunkban is közkézen forog néhány példány. Az emlékpénzek 100 koronás aranyokból és 5 koronás ezüstből állanak, és egyforma veretüek. Egyik felén a király feje látható a következő körirattal: »Ferenc József Isten kegyelméből Ausztria császárja és Magyar-, Horvát-, Slavon-Dalmát országok apostoli királya. 1907.« A másik felén a koronázási jelenetet látjuk, amint Simor János hercegprimás és gróf Andrássy Gyula belügyminiszter a koronázási ornátusban térdeplő király fejére a szent koronát teszik. Körirata: Megkoronáztatásának negyvenedik évfordulójára, 1867—1907. 5 korona. K. B.« A peremén ez a jelmondat áll: »Bizalmam az ősi erényben !« * Súlyos csapás. Sok bánat és fájdalom éri az emberi szivet az élet folyamán, de a legnagyobb fájdalom, a legnagyobb csapás kétségkívül az, mikor valaki az ő szeretett, drága jó édesanyját veszti el, mikor a kegyetlen halál egy édesanyai szívtől fosztja meg a gyermeket. Egy igazán szeretetre méltó lélek, példás életű családanya, férjét hűségesen szerető hitves, gyermekeinek valódi földi angyala költözött el az élők sorából f. hó 21-én a pozsonymegyei Magyarfalva községben. Pauer Lipót magyarfalvi főtanitó neje és lapunk főszerkesztőjének, Pauer Károly főszékesegyházi karkáplánnak édesanyja, Pauet Lipótné szül. Zsateczky Julia halt meg ugyanis egészen váratlanul e napokban. Asthma betegség vitte a sirba a derék, buzgó és szorgalmas háziasszonyt, az egyedül férjének és gyermekeinek élő drága hitvest és anyát. A mostani ködös éí nyirkos időben meghűlvén, légcsőjében sok nyálkc gyülemlett Össze, mely megnehezítette a lélekzetvételt. Az asthmához még feltűnő nagy álmosság is járult. Eletének legutóbbi napjaiban folytor csak fáradtságról, álmosságról panaszkodott. £ bár az asthma — mely betegség minden évber, gyötörte a szegényt, de utána ismét csak friss és fürge volt — ez egyszer nem oly nagy mérvben lépett fel, de annál nagyobb volt a gyengeség: »Semmi bajom sincs, csak nehéz a lélekzetem, nem fáj semmi, csak aludni, pihenni szeretnék«, mondogatta többször. S ime a boldog halál. Egy csendes elszenderülés — és vége. Karkáplán fia már csak halva találta szeretett édes anyját, épúgy a Debrecenben férjnél levő édes leánya is. Senki sem gondolta volna, hogy a pihenés, az álom a halál előjele. Még halála napján délben együtt ebédelt hűséges férje, a legjobb családapa oldalán és este — már kiterítve feküdt a ravatalon! Mindvégig teljes eszméleténél volt, a halálra pedig — nem érezvén semminemű fájdalmat — nem is gondolt. A haldoklók szentségeit példás jámborsággal és ájtatossággal vette fel s azzal a gondolattal vigasztalta magát, hogy most a szentségek felvétele után még nyugodtabban fog pihenni, aludni. Elaludt, de nem is ébredt fel többé. Ily könnyű halála volt annak a nemes léleknek, aki most a szép mennyországban imádkozik azokért, akik őt kimondhatatlanul szerették. S valóban. A magyarfalvi főtanitó háza: a szeretet, az egyetértés háza volt. Nem csoda tehát, hogy most,