ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-08-15 / 33. szám

ben. Nem veszitek észre, hogy nekünk, kik a régi századokban a világ szemefénye voltunk, ma Európa népei azt kiáltják szemünkbe, hogy barbár nép vagyunk ! ? »Hol vagy István király?« Igen, az kell nekünk, hogy első szent királyunk apostoli buzgalma újra feléledjen! Apostolok kellenek nekünk, akik pogányságba hajló nemzetünket újra megtérítsék, akik Nagyasszonyunk ösi tiszteletét sziveinkben újra elültessék, akik a boldogságos Szűz virágos kertjévé varázsolják ismét Pannóniát. Hadd jöjjön vissza pénzeinkre, harci zászlóinkra Mária képe; ujitsa meg az ö szelleme elkorcsosult ifjainkat, tisztasága leányainkat, a szent család szelleme pedig lengjen házi tűzhelyeinken! Emberek! ha halljátok Nagyboldogasszonykor a harang zúgó szavát, Szent Istvánkor a mozsarak dörgését, el ne feledjétek, hogy régi, dicsőséges századainkat Nagyasszonyunknak köszönhetjük és egy uj ezredévet is csak az ő hatalmas pártfogása alatt élhetünk át fényben és dicsőségben! Katasztrófaszerűleg hatott a széles körökben ismert Vézinger Károly esztergomi kanonok halála, egyrészt mert váratlanul jött, másrészt mert sok nemes ügy és intézmény vesztette el benne bőkezű pártfogóját. Sohase szerette a puritán lelkű főpap a fényűzést. Karlsbadba is csak ismerősei unszolására ment az idén másodszor, két év előtt az ó-budai búcsún egy pohár hideg víztől szerzett gyomorhurutjának kikurálására, de a drasztikus kura nem vált javára. Egyik legutóbbi masszírozás alkalmával nyilaló fájdalmat érzett belsejében, ebből származott a komplikáció, mely halálthozó bélcsavarodásba ment át. E hó 3-án, szerdán már betegen jött haza; de pénteken még misézett. Szombaton még nem tartották komolynak a bajt, vasárnap már orvosi konzíliumot tartottak felette s kedden n-én reggel Va 7-kor, miután kétszer meggyónt, vagy öt perccel a szent áldozás és az utolsó kenet szentségének felvétele után visszaadta tiszta lelkét a Teremtőnek. Először Brühl József prelátus-kanonok, a beteg főpap testi-lelki jóbarátja gyóntatta meg, mert attól lehetett tartani, hogy az agónia nemsokára beáll, azután a később érkező P. Scheirich Bonasíettem tehát én is, nehogy valahogyan itt maradjak. A tenger csendes volt. Közelben, távolban, ameddig a szem elér, lent és fent a kék messzeségben sirályok seregei. A szellő által kerekre duzzasztott fehér vászonvitorlás bárkák már mesz- | sziről látszottak, itt-ott egy-két nagy gőzössel, póstahajóval vagy pedig kereskedelmi cikkeket szállító nehézkes teherhajóval találkoztunk. Fent a fedélzeten vig társalgás közben szemléltük az istriai tengerpartot. Fasana, Rovigno, Parenzo és Pirano városkák mellett kikötve, Istria fővárosába, Triestbe érkeztünk. Körüljárván a kikötőt, bebarangoltam majdnem az egész várost. Igaz, hogy Triest sok tekintetben messze Fiume fölött áll, de nem is csoda, hisz Triest először is sokkal régibb kikötő város, másodszor pedig nagyobb is a helye a terjeszkedésre. Fiume nagy erőlködéssel ugyan még jó messzire viheti, de Triestet nem éri utói soha. Ipara, kereskedelme e városnak oly nagy és élénk, hogy Fiume még távolról sem közelitheti meg. Pedig mily jó volna, ha a magyar tengerpart fővárosa, az istriai fővárossal tudna versenyre kelni ? Megéljük-e ? Nem hiszem . . . Triest csinos, tiszta város, a síkságon uj divatú, a domboldalban és a dombon régi ; de épen e részében érdekes dolgokra akad az ember, a többi közt egy római diadalkapura is. Itt van a vár átellenében a székesegyház, mely részben egy római, részben pedig egy VI. századbéli ó-keresztény bazilikából áll. Belseje meglehetős szép, különösen a főoltára vonzza az idegent. Művészi tekintetben legszebb a jezsuiták temVentura sz. Ferenc-rendi házfőnök látta őt el a haldoklók szentségeivel. Amily kevéssé ragaszkodott a földiekhez, oly könnyen és gyorsan szállt el a száműzetés helyéről. Nem a hivatalos gyász formalitásaival, hanem a legőszintébb szeretet érzelmeivel kisérte Esztergom közönsége és az esztergommegyei papság Vezingert sírjához, mint ki-ki saját családbelijét szokta. Háza a leglátogatottabb kanonoki ház volt Esztergomban, hol nővérével, az áldott lelkű »Ilka nenivel«, mint szent Benedek és Skolasztika, mindig szívélyes fogadtatásban részesítették a vendéget. Az elhunyt Titkos jótevője volt több katholikus iskolának és egyesületnek. Kiváló előszeretettel karolta fel a modern szociális irányú intézményeket, lelkes híve és mecénása volt a néppártnak. Éveken át fővédnöke s bőkezű pártfogója volt a budapesti tanoncotthonoknak és a budai legényegyletnek, ujabban az esztergomi keresztény munkásegyletnek. A Regnum Marianum is nagy mecénását vesztette el benne. A közel jövőben 10,000 koronát akart letenni az esztergomi vajúdó népiskola javára; ebben, fájdalom, a halál megakadályozta. Életrajza. Vézinger Károly született 1845. június 4-én Budapesten. Pappá szenteltetett 1867. dec. 28-án. Egy évig Héderváron és kilenc évig a fővárosban (Tabán, Józsefváros, Belváros) káplánkodott. Innen nevezte ki Simor primás 1877. jul. 6-án az esztergomi szeminárium lelkiigazgatójává. 1890. aug. 6-án budai várpalotai plébános lett, 1898. ápr. 7-én pedig esztergomi kanonok. Vézinger azok közül való, kiknek halála az égieknek nyereség, a földieknek veszteség. A gyászjelentés. A főkáptalan szeretett kartársának váratlan elhunyta alkalmából a következő gyászjelentést adta ki: Az esztergomi főszékesegyházi káptalan szomorú szivvel jelenti, hogy szeretett kartársa méltóságos és főtisztelendő Vézinger Károly apostoli főjegyző, pápai praelatus, a boldogságos Szűzről nevezett madocsai apát, esztergomi kanonok, az egyházmegyei könyvvizsgáló bizottság elnöke f. éví augusztus hó 11-én reggeli V2 7 órakor életének 64-ik, áldozópapságának 41-ik évében, rövid, fájdalmas szenvedés és a szentségek ájtatos felvétele után lelkét Teremtőjének visszaadta. A boldogult lelkiüdveért az ünnepélyes gyászmise f. hó 13-án reggel 9 órakor a főszékesegyházban bemutattatván, hült teteme a szent mise után ugyanaznap délelőtt 10 órakor fog a gyászházban ünnepélyesen beszenteltetni és a főszékesegyházi sírboltba a boldog feltámadásig nyugalomra helyeztetni. Esztergom, 1908. évi augusztus hó 11-én. Nyugodjék Krisztusban í Ugyancsak külön gyászjelentést bocsátott ki a boldogult prelátus édes nővére, Ilka is. ploma, de érdekes a görög-keletiek temploma is, s a canale grandé végén a S. Antonio nuovo, ahol alkalmam volt másnap reggel misézni is. Délután meglátogattam egyik itt tartózkodó, de voltaképen szülőfalumból származó ismerősöI met, kinek szívélyes kalauzolása mellett megtekintettem ugy a várost, mint a tengerparton épült gyönyörű Miramare kastélyt is, mely valamikor Miksa császár kedves nyári tartózkodási helyéül szolgált. A város nevezetességei közé tartozik a szép síremlékekkel dicsekedő temető is. Leszállván a kocsiról, beléptünk a temetőbe. A sirásó épen egy sir felhantolásával volt elfoglalva, mely mellett kereszt helyett egy citera feküdt. Ismerősöm tudta, kit takar a dísztelen sir . . . Az öreg sirásó félbehagyva munkáját, ásójára támaszkodott, zsebkendőjével végigsimitá izzadó homlokát s elmondá a sir lakójának szomorú történetét, mely engem nagyon meghatott. Ki volt, honnan jött, csak kevesen tudták, de szerette mindenki, s szivesen látták a kedves, szende leánykát, midőn citerájával házról házra járt a városban, hogy dalait eljátsza s énekével kisérje. S ha ott állt az udvaron egyszerű, de csinos kartonruhájában, mely oly jól illett igénytelen lényéhez, mindenki megbámulta a jólelkű teremtést, ki játékával és énekével kereste meg mindennapi kenyerét. Mindenütt csak »citeras Mari«-ak nevezték a szegény lánykát. Szülői Olaszország egy falucskájából szakadtak Triestbe, de csakhamar meghaltak. Az apa tengerbe fult, az anya sorvadásba esett. Az alig 10 éves leánykát egy derék, de szegény A ravatal. A boldogult prelátus-kanonokot mindjárt halála napján délután helyezték ravatalra. Az első emeleti hálószobáját teljesen bevonták fekete lepellel s közepén kandelláberek között emelkedett a szép érc-koporsó, mely fölött ismét baldachin borult délszaki növényektől, koszorúktól környezve. Itt búcsúzott a bátyját rendkívül szerető nővér, a rokonság, a papság s Esztergom város közönsége a drága halottól. Ünnepélyes gyászmise és temetés. Csütörtökön d. e. 9 órakor Rajner Lajos dr. püspök ünnepélyes gyászmisét mondott a boldogult lelkiüdveért, a gyászoló közönség pedig ez alkalommal egészen elfoglalta a bazilika padsorait. A gyászmise után kezdődött a temetési szertartás, melyet ugyancsak Rajner püspök végzett Eitner Elemér Ákos főszékesegyházi igazgató, Haliczky Z. Béla főszentszéki jegyző, Skoda János, Pauer Károly karkáplánok és a növendékpapok segédlete mellett. A diszes érckoporsót lehozták a kapu alá és itt szentelte be a holttestet Rajner püspök. A Circumdederunt kezdetű halotti éneket és a zsoltárokat a főszékesegyházi férfi énekkar Kersch Ferenc karnagy vezetésévei szép quartettben énekelte. A quartettet ez alkalomra maga a fáradhatatlan karnagy komponálta. A jelenlevő gyászoló közönség között ott láttuk a főkáptalan tagjai közül: Blümelhuber Ferenc dr. nagyprépostot, Graeffel János, Roszival István dr., Jedlicska Pál, Molnár János, Andor György dr., Schiffer Ferenc, Brühl József, Fehér Gyula dr. prelátusokat, (a többiek kimentették távolmaradásukat), Tamássy tábornokot, Esztergom vármegye és a város tisztikarát Vimmer Imre polgármester vezetésével, a hercegprimási és főkáptalani uradalom tisztviselőit, a helybeli 76. és 26. gyalogezred tisztikarának képviselőit Günther őrnagy vezetésével, Kanter Károly budavári apátplebánost, Végh Ferenc pozsonyi papnev. int. aligazgatót, Rajcsák Imre dr. váci püspöki főorvost, Sagmüller Lajos óbudai, Bakács János belvárosi plébánosokat, Pokorny Emánuel dr. hittanárt, Fretter Mátyás drégelypalánki esperest, számos helybeli és vidéki plébánost, hittanárt, hitoktatót, a budai legényegylet küldöttségét (zászlóval) Knapp Nándor elnök élén ; az esztergomi keresztény szocialista munkásokat, a kath. legényegylet tagjait, az összes esztergomi kedves nővéreket és Esztergom város szine-javát. A bazilika nagy harangjának mélabús, szomorú hangja mellett vonult fel a gyászmenet a bazilikába, hogy sötét sírboltjába helyezzék örök nyugalomra annak a kedves, szeretetre méltó főpapnak földi maradványait, kit általános, meleg részvét kisért utolsó útjára. A koporsót vivő négy lovas gyászkocsi után ment a halott jó nővére, Vézinger Ilka, ki Esztergomban ép ugy örvend általános tiszteletnek és szeretetnek, asszony vette magához könyörületből s nevelte ugy, mint az módjában állott. Midőn elérte 16-ik évét s a szegény asszony, ki eddig nevelte, meghalt, felébredt a leánykában a szülőktől öröklött zenei hajlam s citeráját kezébe véve kereste meg kenyerét. Elragadtatva mindenki a kedves lányka játéka, éneke és szelíd magatartása által, szivesen adta neki fillérét, nem mint könyöradományt, hanem mint művészetének jól megérdemelt jutalmát. Valahányszor megjelent valamely ház udvarán, kigyült a ház apraja-nagyja az udvarra és örömmel hallgatták. Az öregeknek rég elmúlt szebb és dicsőbb időkről, mig a fiataloknak szebb és boldogabb jövőről zengett éneke. Az öregek szerették, az ifjak tisztelték és becsülték. Igy folyt ez heteken, hónapokon, éveken át s a citerás Marit megkedvelte Tiestben mindenki. Egyszerre azonban elnémult a fülbemászó citeraszó. Mari sehol sem mutatta magát. Kérdezősködtek utána a triestiek: hol, merre van ? A felelet: beteg, nagyon beteg, sorvadásba esett. Mint a villám, oly gyorsan terjedt el a szomorú hir Triest városában. Könyöradományokat gyűjtöttek számára, gyógyították, ápolták, •—- de mindhiába, a citerás Mari rövid két hónapi szenvedés után a jobb, a boldogabb hazába távozott... Betegségét édesanyjától örökölte, még csak 19 éves volt s ime a kegyetlen kaszás már letarolta a viruló rózsát. Az nap temették — vagy egy órával a mi érkezésünk előtt — természetesen igen nagy részvét mellett. A vén sirásó az újonnan fölvetett sírt to-