ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-08-02 / 31. szám

kodni nem virtus. Mert ha a lelkipásztor nem törődik a hivek anyagi jólétével (szövetkezetek, népszövetség, körök stb. által) törődni fog velük idővel a szociáldemokraták jól szervezett tábora, de akkor már késő lesz. Egyes lelkes, agilis, a nép testi-lelki szükségleteivel nagyon is törődő főegyházmegyei káplánok — sajnos — azért kény­telenek több helyről eltávozni, mert főnökük maradi ember, semmiféle társadalmi intézményt nem tűr meg községében. Nem csoda azután, ha a nép ellene fordul és lassan-lassan szociáldemokratává lesz, mert. amilyen a pásztor, olyan a nyáj. Ki kell állni a porondra! Scriptis scripta, verbis verba opponenda, actionibus socialibus vero actio­nes sociales / Dolgozni kell fáradságot, időt nem kiméivé, mert már itt a 12-ik óra. * Szociáldemokrata vadság. Vérlázító eset­ről tesznek jelentést Szolnokról. Az eset ujabb bizonyíték arra, hogy mily elvetemült eszközök­kel dolgoznak azok, kik az egyén felszabadulását hirdetik, de az életben sárba taposnak minden személyes szabadságot és egyéni meggyőződést, ha az nem felel meg népbutitó tanaiknak. Szolnokon a minap beteghez hivták P. Róbert szentferenc­rendi áldozárt. A pap magához véve az Oltári­szentséget, a súlyos beteghez sietett. Útközben találkozott Nagy János szállodai pincérrel, aki tagja a szociáldemokrata szakszervezetnek, mely­ben vezető szerepet játszik. Az elvetemült ember a pap láttára káromkodni kezdett és útját állva a papnak, éktelen módon szitkozódott. Vad dühé­ben egy ájtatos asszonyt, ki letérdelt az Oltári­szentség előtt, felrúgással fenyegetett. Az eset színhelyén nagy tömeg verődött össze. A dü­höngő szociáldemokratát a rendőrök távolították el. Megindították ellene az eljárást. — Ilyeneknek adjon az ország szavazati jogot? * Az Orsz. Kath. Magyar Iskolaegyesület. A katholikus nagygyűlést előkészítő bizottság felhívást intézett a hazai katholikus egyesületek­hez, hogy az országos nagygyűlés idejében tart­sák közgyűléseiket. Az Országos Katholikus Magyar Iskolaegyesület ügyvezető igazgatósága egyik tavaszi ülésében tárgyalván ezt a felhívást, kimondotta hogy rendes évi közgyűlését az alap­szabályok által meghatározott időben kell, hogy megtartsa, de méltányolva a megkereséshez fűzött országos katholikus érdekeket, a katholikus nagy­gyűléssel kapcsolatosan rendkívüli közgyűlést fog tartani. Téves tehát a lapok azon közlése, hogy az Iskolaegyesület, amely már áldásos működését meg is kezdte és szépen folytatja dr. Giesswein Sándor apátkanonok, orsz. képviselő elnök veze­tése alatt, csak még a katkolikus nagygyűlés idejére összehívandó ülésen tartaná alakuló köz­gyűlését. A rendkívüli közgyűlés tárgysorozatát az elnök a közeli napokon állítja össze és intéz­kedni fog, hogy a közgyűlési meghivó és tárgy­sorozat kellő időben szétküldessék a tagoknak és a katholikus iskolaügy barátainak. * Uj otthon. A helybeli keresztény szocia­lista építőmunkások csoportja mult héten költö­zött át régi helyiségéből (Knorr-féle ház) uj ott­honába, a Kath. Legényegylet épületébe, ahol azelőtt az Ipartestület foglalt helyet. * Magyar, kell-e Amerika? Az már köz­tudomású, hogy Amerikában a legtöbb gyár be­szüntette üzemét és a munkások nagy tömegek­ben vándorolnak vissza, mert ott keresethez nem juthatnak. Most más csapás is érte a visszaván­dorlókat. Egy newyorki nagy bankház s>Zotti és lársa«, melynek Pittsburgban és Chicagóban is voltak fióküzletei, s főleg kivándorlók pénzeinek elhelyezésével és hazaküldésével foglalkozott, cső­döt mondott, vagyis megbukott. Sok kivándorló keserves keresménye veszett oda, mert a bank­ház roncsaiból csak kevés ember pénze térül meg részben. Ha netalán valamely földinek lett volna ott pénze, jelentkezzék útbaigazításért a polgármesteri hivatalban. * Figyelmeztetés. Tudomásunkra jutott, hogy Hornig István, volt bazilikái harangozó oly ürügy alatt, miszerint a főkáptalan őt állásától elmozdította s igy egy árva, betevő falatja sincs, városunkban könyöradományokat gyűjt. Köteles­ségünknek tartjuk kijelenteni, hogy nevezett ha­rangozóról a főkáptalan igenis gondoskodott, amennyiben beteg, munkaképtelen ember lévén, a főkáptalani aggápoldába helyeztetett s igy egész életéről gondoskodva van. Könyöradomá­nyokra ilyenformán nem szorul. Minden alapot nélkülöző és a főkáptalant kompromittáló nyilat­kozat tehát az, hogy őt állásából elcsapták. Ok nélkül senkit sem szokás hivatalából elcsapni. * A türelmesek. A barsi ref. egyházmegye mult hó 7-én tartotta közgyűlését, amelyen többi között erősen kikeltek a tiszteletesek Ö Szent­sége X. Pius pápa »Ne temere« kezdetű encikli­kája ellen is. Azt állították a körlevélről ugyanis a türelmes tiszteletesek, hogy »ellenkezik Ma­gyarország ezredéves, a római szent-széktől min­dig és mindenben független alkotmányával (!) s mint ilyen, nemcsak a magyar honpolgárok ha­zafias érzületét sérti (?) és lealázza (!), hanem okot ád arra, hogy a felekezeteknek a magyar haza­fiak által a legválságosabb időkben is hiven ápolt békéje megzavartassék .... kéri tehát a róm. kath. püspöki kart, hogy a pápának eme, hazai törvénybe, (!) s az ország összes lakóinak lelkiis­meretébe (természetesen a szociáldemokrata Bal­thazar tiszteletes úr lelkiismeretébe is, ki a sze­kularizáció vezérének csapott fel nem rég. Szerk.) ütköző rendeletét mellőzze. Egyben elhatározza, hogy a rendelet érvénytelenítése végett az egy­házkerület, a konvent és az országgyűlés egye­sült erővel működése érdekében föliratot meneszt és meneszteni kér minden illetékes hatalmi (!) for­ráshoz.« Eddig a határozat. Balthazar tiszteletes úr tehát ismét örvendhet, hitsorsosainak megint sikerült egyet rúgni a katholikusokon, de hogy a »nagyszabású akciónak« lesz-e valamelyes ered­ménye, az már más kérdés. * Országos zarándoklat Rómába. Pro­hászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök, mint az Országos Pázmány-Egyesület elnöke e napok­ban lelkes felhívást intézett Magyarország katholi­kusaihoz, amelyben arra serkenti őket, hogy X. Pius pápa aranymiséje alkalmából rendezendő római zarándoklatban minél számosabban vegye­nek részt. »Az Országos Pázmány-Egyesület kezdeményezésére — irja többi között a láng­lelkű főpásztor — az összes magyarországi katho­likus egyesületek szerveznek országos zarán­doklatot, hogy az ünneplővel együtt ünnepeljenek, őt szorongattatásai közepette tehetségük szerint vigasztalják, tőle viszont maguk részére erősítő szókat és áldást vegyenek s október második vasárnapján, Magyarország Nagyasszonyának ünnepén a Szentatyáért, egyházukért, hazájukért és magukért buzgón imádkozzanak égi Párt­fogójukhoz.« Az utazás módozatait és feltételeit a pápai udvarral egyetértőleg a következőképen állapította meg a nagybizottság: Indulás október 5-én, hétfői napon s szerdán reggel Rómába érkez­ven, ott 5 napi tartózkodás. Az egyik útirány kizárólag szárazföldön vezet: Budapest, délivasuti állomás, Cormons, Bologna, Flórenc, Róma, s ugyanigy vissza. Árak odamenet és visszaérkezés­sel, valamint Rómában 5 napon át teljes ellátással, L osztály 245 korona, II. osztály 185 korona, III. osztály 120 korona. A másik útirány Budapest, Keleti-pályaudvarról Fiúméba, majd tengeren Anconába, innen ismét szárazon Rómába visz s ugyanigy vissza. Árak odamenet és visszaérke­zéssel, valamint Rómában 5 napon át teljes ellá­tással, I. osztály 190 korona, II. osztály 140 korona, III. osztály 95 korona; végül olyanok, kik csak III. osztályú utíjegyet, lakást és kalauzo­lást kívánnak, ellátás nélkül, 52 koronát fizetnek. Jelentkezni tessék az Országos Pázmány-Egyesü­let elnökségénél Budapest, VIII., Szentkirályi-u. 28. és pedig lehetőleg minél előbb, hogy a szer­vező-bizottság a zarándoklat arányai felől jóeleve tájékozódjék s a szükséges intézkedéseket minden irányban megtegye. A bizottság az indulás helyé­ről és idejéről, a vidékiek Budapestre jöveteléről vagy csatlakozásáról, az utazásról, az uti ellátás módjáról, a megérkezésről, elszánásról, valamint a római tartózkodásról és a visszautazásról később részletesebb tervrajzot fog közzétenni, hogy az útra készülők minden szükségesről és hasznosról előre tájékozást nyerjenek. — Aki csak teheti, el ne mulassza a kedvező alkalmat. Ily impozáns, nagyszabású zarándoklatban aligha lesz máskor része. * Az uj iparfelügyelői kerületek beosz­tása. Az iparfelügyelői kerületek uj beosztást nyertek. A szomszédban Komárom is, Ipolyság is iparfelügyelői székhely lett, csak Esztergomról feledkeztek meg. Városunk a komáromi kir. ipar­felügyelőség kerületébe lett véglegesen beosztva. * Kiket választottak meg tanároknak a reáliskolában? A képviselőtestület csütörtöki közgyűlésén a reáliskola három tanári állását közmegelégedésre töltötte be. A magyar-francia nyelvi tanszékre Gedeon Endre, a mathematikai és ábrázoló geometriai tanszakra Égető Béla lett egyhangúlag megválasztva A történelem és föld­rajzi tanszakra a képviselőtestület ugyancsak egyhangúlag akarta megválasztani Csinos Albin okleveles tanárt Várallyay Sándor ellenében. A Csinos párt erősen éljenzett, de Várallyay pártja szavazást provokált. Erre utóbb a Csinos pártiak is ráálltak, mondván: legalább csinos többség lesz. Ugy is volt. A titkos szavazásnál 91 képviselő szavazott, ebből 71 jutott Csinos Albinra, 20 pedig Várallyayra. A szavazatok kihirdetése után VÍ7nmer Imre polgármester Csinos Albint meg­választott tanárnak jelentette ki. A szavazásnál mindenki csodálkozott, hogy Várallyay húsz sza­vazatot is kapott. Senki sem hitte, hogy ennyit kapjon, mert bár nagy protekciók dolgoztak mel­lette, a közönség összetartásán megtört az eről­ködés. Várallyay megválasztását elősegítendő fel­vonult a magas protekció minden katonája, de Esztergom város képviselőtestülete megmutatta, hogy a városnál azt választják, akiben a közön­ség bizalma összpontosul s nem azt, akit baráti kötelezettségből még gyermekeink nevelési ügyé­nek rovására is erőszakkal a város nyakába akar­nak ültetni. * Tanitók fegyvergyakorlaton. Aug. hó 26-ig 70 tanító van most Esztergomban fegyver­gyakorlaton. Négy ezredből, úgymint a 12, 71, 72 és 26-os gyalogezredből rukkoltak be a tanitók Esztergomba. * Pályázat gyakornoki állásokra a pos­tán. A kereskedelemügyi miniszter a m. kir. posta-, távírda- és távbeszélőnél betöltendő 80 Reggelizés előtt fél pohár Sehmidthauer-féle radio-activ Igmándi keserűvíz az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbe hozza. Hathatós óvszer a belső betegségek elterjedésének meggátlasára, úgyszintén kiváló gyógyhatású gyomor-, bél- és VÓrtHJOkban, továbbá elkövéredés, szivelhajasedás és az azzal járó fulladásnál, sárgaság, máj- és lépdaganat, cukorbetegség, aranyér, csúz és köszvénynél, vér­bőségnél s egyéb belszervezetí bajokban. — Fószétküldés a forrástulajdonos: Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban. Kapható minden jobb gyógyszertár és füszerüzlelben kis üveg 30 fillér, nagy üveg 50 fillér.— Össze nem tévesztendő más fajta keserü­vizekkel. Vásárlásnál figyeljünk Schmidthauer névre ! I l Sirolin Tüdőbetegségek, hurutok, szamár­köhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. ßß Roehe" F. Hoffmann-La Roche & Co. Basel (Svájc).

Next

/
Oldalképek
Tartalom