ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-08-02 / 31. szám

A fentebb csak ugy hozzávetőlegesen felsorolt pontok szerint a gyermek nem lesz értelmesebb, ha értelmetlen dolgot vágatnak be vele. A jó hazafiság pedig okosságot tételez föl. Ostoba ember nem lehet jó hazafi a szó igaz értelmében. Hát ha még ez az ostobában maradt és azzá lett ember gyűlöli is a nemzet nyelvét! És mert nem ismertettük meg öt igazán az Istennel, igazi vallásossága és igy benső értékű erkölcsisége is csorbákban szenved, bizony gyengébb hazafi lesz mint az, akit a hitbeli dolgokra anyanyelvén tanítottak, de amellett nemzeti eszméket csepegtettek a lelkébe és sem értelmét, sem vallásosságát, sem erkölcseit nem törték darabokra az oktalan szótanulás elviselhetlen malomköveivel. A mi nagy Apponyinknak is ez az elve. Már pedig ki akarna még nagyobb hazafi lenni Apponyi Albertnél ? Ne a hittan tanításával szerezzünk érdemeket a magyarosítás terén, hanem a reáltantárgyakkal, de e téren is okosan, értelmesen, nem erőszakosan. A lassú magyarosítás sokkal nagyobb eredményeket produkál, mint az erőszakos. Az a fő, hogy a más ajkuakból magyar érzelmű, derék, vallásos hazafiakat neveljünk ugy az egyház, mint a haza számára! Tehát aki eleget akar tenni az Istennek; aki jót akar nemzetének és embertársainak; aki a józan észre hallgat és nem az üres szólamokkal fölvert hullámok tetején úszkál: az a kath. elemi iskolákban a hittant a gyermek anyanyelvén tanítja; a magyar nyelvre való oktatást a többi arra való tárgyakon gyakorolja és nem dobbal fog verebet, hanem a nemes nemzeti tartalom csendes elsajátításával végzi a jó munkát. Aki másként tesz, rossz paedagogus. Nem épit, hanem ront! _ , 1 ' Egy paedagogus. Magyar München. Irta: Kriegs-Au Emil. Hartberg, 1908. Jul. 12. II. Minthogy eddig az anyagi és szellemi feltételekről beszéltem, most erkölcsi motívumokkal törtetek elő, mert az a hegyi patak itt mellettem csak nem hágy nyugton, ez folyton beszél, és folyton beszél, és ennek vize lefolyik Magyarországba, hát ez arra int, hogy az én gondolataim is csak hömpölyögjenek le oda az édes Esztergomba. A patak bátorsága soha sem csökken, az én merészségem sem, a patak talán érzi, hogy igaza van, ha erre folyik, hisz ez a lejtős út, ez az ő útja és nemcsak igaza van, hanem használ is; én is igy érzek, oh ez a patak egészen elbűvölt és magával ragadott. Bűn Esztergom közönsége, bűn a magyar katholikus művészet és tudomány, bűn az emberi haladás és kultura ellen, ha nem hozzuk mozgásba Esztergom társadalmát és ha nem igyekszünk megteliteni lelkünket Esztergom jövőjének szeretetével. Roskadozik a közönség, a szegény nép a súlyos adóteher alatt, egy lendület, egy új perspektíva, egy új jövő, egy forgalmat biztositó fürdő és művész város könnyebb lélegzethez segítené a görnyedező embereket. Ha Esztergom alszik, ha Esztergom elzárja szellemi, művészi kincsesházát, ha Esztergomban csupán a hőforrás irányába, de a kultura mélységei felé nem illesztjük be a fúrókat: szenvedni fog a magyar katholikus művészet, amely most is csak pislog, mint egy öreg mécses. Holt város Esztergom, mert papi és katonai város, itt nem lesz soha kulturális haladás, igy beszélnek. Igazuk van addig, mig azt meg nem cáfoljuk tettekkel, lelkesedéssel, áldozatokkal, pénzáldozatokkal. Vaskalapos és túl konzervatív a mi papságunk, mondják, és igazuk van addig, mig a németek mintájára a kultura harcosai közé positiv eredményekkel és intézményekkel nem lépünk. Megtartani a régiből, a mi örök, de uj utat vájni Krisztus szellemében. Mikor fogunk már egyszer mí katholikusok uj utakat törni, mikor leszünk mi szecesszionisták, mikor fogunk mi vezetni, uj formákat beállítani a művészetben, kultúrában ? Nyissuk meg Esztergom kapuit az uj, a diadalmas magyar katholikus kultura, művészet, tudomány, irodalom előtt. Itt a központja. És megvan minden. Van ész és pénz elég. Van kitűnő könyvkiadó cégünk, a Buzárovits-cég, mely csak ugy pezseg az élet duzzadó erejétől és a kultura, a haladás finom érzékétől, mely munkára vár, mely kész fejlődni és a keresztény irodalmat uj köntösbe öltöztetni. A papi méltóságok áldozatkészsége és a társadalom filléreiből, a város támogatásával, a katholikus kör akciójából fel kell épülni Esztergom kultúrpalotájának, melyben helyet talál a kincstár, a primási képtár, mely ezeket az óriás ' kincseket, ezeket a hatalmas idegenforgalmat biztositó s a magyar kath. kultúrára napsugaras fényt vető, a kereszténység dicsőségét, a papság, a katholicizmus műérzékét, művészi erejét ékesen, köteteknél erősebben hirdető kincseket felhozná a mostani nehezen hozzáférhető rejtekhelyek mélyéről a napvilágra. Egy kultúrpalota kell, mely helyet enged a modern művészetnek, melyben tárlatokat lehetne rendezni a művészetek sőt az iparművészet minden ágában. És a kultúrpalota mellett katholikus szépirodalmat megteremteni, mely ezt a fejlődő művészetet, ezt a kulturmunkát irányítaná, nevelné, hírét szertevinné ; és művésztelepet létesíteni, mely fiatal művészeket tömörítene természeti szépségekben s inspirációkban kimerithetlen városunk falai közé. Oh édes szép álom, édes remények! Vidd el kis patakocska haza és zúgd egyre ott is a fülekbe, amit nekem : Esztergom újra szép lesz, újra nagy lesz, Esztergom lesz a magyar München ! Válasz Sebesta 0. urnák. Befejezés. Ha valaki azt gondolná, hogy magának Newtonnak könyvében talán többet talál a modern elméleti fizika két alapaxiómájáról, mint a jelenkor energetikai könyvében, nagyon csalódik. Newton könyvében sincs több az I. és III. mozgási törvényről, mint amennyit a fizika elemi tankönyveiben találunk: egy két bizonyító erőt nélkülöző példa (minő a kocsi és az ütköző golyók példája) s azzal az »alap vető« törvény útnak van bocsátva. »Bizonyitas« dolgában alig találunk felületesebb, gyöngébb tételeket az exaktsághoz szokott természettudományban, mint Newton e két törvényét. Newton tévelyének gyökere. Newton két törvényében tévedett: a mozgásról szóló I. törvényének második részében és III. törvényében. Az előbbi tévely súlyosabb, mivel nagyobb befolyást gyakorolt az elméleti fizikára. Némely fölületes és elhamarkodó tudós az I. törvényt »tapasztalati« törvénynek nevezte el, ámbár a végnélküli mozgásra (mely t. i. nem táplálkozik valamely energia-forrásból, mivel ha nem támogatja a mozgást folyton valami erő, Csakhamar megszűnik) az egész természetben nincs semmi példa. Mégis . . . egy

1 »eset« létezik a természetben, melyre maga Newton alapitotta I. törvényének második részét t. i. a szabadon eső testek gyorsulása. Mert midőn Newton a végnélküli mozgás ezen kritikus törvényének bizonyításához eljut, teljes hidegvérrel hivatkozik az eső testek mozgására és a Galilei által megállapított egyenletesen gyorsuló mozgás törvényére. Ezen »tény« által a »mozgas tehetetlenségét« vagyis a testeknek az egyszer kapott mozgásban való megmaradását elégségesen igazolva látja. És igy eljutottunk Newton válságteljes tévelyének gyökeréhez. S ha e »tény« üressége és tarthatatlansága az egész világ előtt nyilvánvalóvá lett, akkor bizonyára le fog esni a hályog sokaknak szeméről, kik eddig nem akartak látni. 1 A törvény szerzője óvatosabb és megelégszik az egyedüli >ténnyel.* másik tálcát telerakva török kenyérrel és egy pohár friss vizet. Hozzáfogtam az ozsonnához, de meg is adtam az árát. A csésze hideg volt, a kávé gőzölgését a nagy melegben nem vettem észre, abban a hiszemben tehát, hogy ha meleg is a kávé, forró még sem lesz, megízleltem. Borzasztó fájdalom . . . mintha tüzes vasat illesztettem volna az ajkamhoz ... rettenetesen fájt a szájpadlásom, nyelvem . . . nosza fogtam hamar a vizes poharat és a hideg vizzel kiöblítettem gyorsan a számat. De hiába, a fájdalom nem mult el, alaposan megégettem a nyelvemet, a fekete nagyon forró volt. A török ugyanis a nagy sietségben egész hideg csészét vett elő s abba öntötte a forró kávét, én meg szegény flótás abban a hiszemben, hogy ha már egyszer egészen hideg csészében szervirozzák a kávét, maga a kávé sem lehet valami túlságos meleg, alaposan csalódtam. Ami a kávé finomságát illeti, hát bizony nem volt valami kitűnő török specialitás. Több mint a felét ott kellett hagynom, mert az alja már nagyon sűrű volt. A török kávét ugyanis nem szűrik át, hanem a lével együtt magát a sűrű részt, magyarul: »satz«-ot is feltálalják a vendégnek. (Különös egy gusztus!) Kifizettem a kávé árát (i o fillér volt csupán) de fel is tettem magamban, hogy soha többé török kávét nem iszom. Három napig éreztem a kávézás következményét. A török ozsonna után az imaház megtekintésére került a sor. Belseje a lehető legegyszerűbb. Köröskörül kő- és márványtáblákba vésett török betűk láthatók, van egy kis szószékük is, különben a templom maga belül egész üres. Elől szőnyeg takarja a kövezetet. Kíváncsi lévén a szőnyegen fekvő könyvekre, egy kissé előbbre mentem, a többiek (hölgyek és férfiak) hátul vonták meg magukat. Amint azonban a szőnyegre lépek, rám kiált a török kántor: — He, he — nem szabad, cipő ab. Cipő ab ? No abból ugyan nem pipálsz, inkább meg se nézem a könyveidet. Szőnyegedre mezítláb nem lépek. Volt persze nevetés, kacagás sine fine. Maga a »kantor úr« is nagyokat somolygott bajusza alatt és mondogatta a körülállóknak: csak mezítláb, csak mezítláb. Kimenvén a templomból, megszólítom a kántort: — Hallja kántor úr, nem jönne át inkább mihozzánk ? Lássa mi egy Istenben hiszünk, ki mindenek fölött szent, w

bölcs, igazságos mindenható, mindentudó stb. O teremtette a világot, az egész természetet, kezdve az embertől a legutolsó fűszálig. Én magam is hirdetem az ő tanát, mert mint látja katholikus pap vagyok. Azután előadtam neki röviden Krisztus Urunk élettörténetét, egy pár szóval kifejtettem neki a megváltás tanát, beszéltem az egyházról is ... de mindhiába. A »kantor úr« megmaradt az ő Allah-ja mellett. — Semmi, semmi. Allah a mi Isten, nálunk van igaz, Mohamed a profét, mi őt követni. Majd a német nyelvbe csapott át s igy még érdekesebben folyt a diskurzus. Majd egy korosabb úr is állt mellénk, magyarázni kezdte neki a kereszténység magasztos tanait, de a török nem tágított. — Wir bleiben bei unserem Allah — mondotta mellét verve. A végén még szóba került a házasság is. Előadom neki a krisztusi házasság lényegét, célját, említem neki az egynejűséget stb., mire a török nagy humorral feleli: — Ja, mert maga nincs, azt gondolja nekünk se feleség. Van bizony ich három, drei ís, ott a hárem, abból nem engedi, Allah mondja, szent, szent! . . . Tisztában voltam már a »kantor úr«-ral. Sarkon fordultam és mentem a sziget végére, hol négy ország határát láthatni egyszerre. Az a hely, melyen álltam, török terület, a Duna jobb oldalán a szerbiai hegyek láthatók, mig a balparti hegysor eleje magyar, folytatása azonban már román terület. E pontról gyönyörködhetik az ember a Vaskapu csatornában is. Alacsony vízállás lévén, messziről lehetett hallani azt a fenséges zúgástbúgást, mit a sziklákon átbukó víz okoz. Távcsövemet rögtön e gyönyörű panorámára irányítottam és vagy negyedóráig szemléltem a Vaskapu szikláihoz ütődő hullámokat. Valóban nagyon igaz, amit az utazók e vidékről állítanak: hogy itt párosul a fenséges a rettenetessel! Fenséges látvány a sziklák közé szoruló víztömeg, rettenetes azonban a meredek sziklához való ütődése. Ada-Kaleh leírásánál tartva, meg kell emlékeznem még a sziget lakóiról is. Török viseletüket, sajátságaikat eléggé megőrizték, a nők 12 — 13 éves koruktól kezdve lefátyolozzák arcukat s az idegeneket kerülik. Ruházatuk igen egyszerű: egy szál vászon, melynek két vége válluknál össze