ESZTERGOM XIII. évfolyam 1908

1908-05-10 / 19. szám

XIII. évfolyam. Esztergom, 1908. május 10. 19. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Kié a győzelem? Esztergom, május 9. (P) Végre valahára egy heti hosszú tárgyalás után vége szakadt a Polónyi-Lengyelféle nagy pörnek. Szenvedélyesen bújta ez utóbbi napok folyamán mindenki az újságokat, kíváncsian érdeklődött a pör minden része iránt, de hogy is ne, hiszen hatalmas érdekek kerültek szembe egymással: egy munkában eltöltött élet összes eredménye és egy vak fanatizmussal fölfelé tülekedő ambició sorsa felett Ítélkezett az esküdtek igazmondásában megnyilvánuló közvélemény. És ez a közvélemény Lengyelt Ítélte el. Három havi fogházat és ezer korona pénzbüntetést mért rá. Érdekes azonban, hogy mikor az ország lakosságának igen nagy része helyesléssel vette Lengyel megbüntetését, bizonyos kétes alakok még most is szeretnék valahogyan éppen az ellenkezőt bebizonyítani: t. i. Polónyi bűnösségét. Nem állítják ugyan azt, hogy Polónyi bukott ember, de oly sötét színekben tüntetik fel a volt igazságügyminiszter pőrének hátterét, mintha még most is az »ártatlan« Lengyel volna az esemény főhőse. Pedig kétségkívül Polónyié a győzelem. No de értjük Vázsonyiékat s egyáltalában mindazokat, akik az Ítélet meghozatala után Lengyel mellett tüntettek. A Nap lelkes olvasói ezek, kik Lengyelben egyik legfőbb emberüket tisztelik, hiszen ö annak a hires lapnak a főmunkatársa. Ö, a katholikus LenAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Sás és nád között. Kora reggel van. A nap épen most bukkant ki a Cserhát mögül s mint valami izzó arany golyó, szórja sugarait a párával borított tőidre. Még bele lehet nézni, még eltűri a szem fényes sugárzását. Az égen rózsafelhők úsznak, de csak-, hamar eloszlanak, a ködfátyol fölszáll, szétszakadozik s a kék ég tisztán tündöklik fölöttünk. Öcsémmel csendesen lépegettünk a homokos uton. Körülöttünk aranysárga búzatenger hullámzott, melyet csak itt-ott tarkított egy-egy krumpli vagy kukoricatábla. Fölöttünk kis pacsirták adtak hálát zengő, csattogó nyelvükkel Teremtőjüknek, hogy megvédte kicsiny fészküket, gyámoltalan porontyaikat. Hallgatva mentünk egymás mellett, vállunkon fegyverrel, oldalunkon tarisznyával; ellenben a két tacskó csaholva ugrándozott előttünk s óriási igyekezettel vetették magukat egyegy megpillantott ürge vagy hörcsög után. A buzatenger hirtelen megszakadt s tekintetünk szabadon siklott végig a hatalmas réten, melynek közepén nagy fekete folt mutatja utunk célját, a rengeteg nádast. Lassan-lassan kibontakozik előttünk egész terjedelmében s mi csakhamar a náderdő szélén állunk. Éktelen lárma fogad bennünket. A seregélyek süketítő rikácsolással repülnek föl, közben belejajgat a bíbic, majd a vadkacsa hápogása tarkítja a hangzavart, a sárszalonka pedig éles hí-hí Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. gyei Zoltán, a budapesti sz. Imre kör volt növendéke! Tempora mutantur!... »Jó harcot harcoltam, a hitet megtartottam — Isten engem ugy segéljen!« Szépen hangzanak e szavak, de én azt gondolom, hogy aki egyszer »A Nap«-nak főmunkatársa, annak sz. Pál szavai ugyancsak nem illenek a szájába. No de most már mindegy. Megtörtént. Izraelek védik, mert »A Nap« védi az ö érdekeiket. Ilyenformán nem nehéz megérteni, miért nem irnak az »antiszemita« Polónyi győzelméről. »Nem győzött senki semk — mondják. Se Polónyi, se Lengyel. S miért? Azért kérem, mert az esküdtek »kiegyeztek az igazsággal olyképen, hogy ötven százalék igazat adtak Polónyinak és ötven százalék igazat Lengyelnek. Ergo senki sem nyert.« Nagyszerű. Éles logika, mely Heltaiék, Sándor Pálék, no meg Vázsonyiék bölcs fejéből pattant ki bizonyára. Igaz, nem tagadjuk, igen különösen hangzik: Lengyel nem rágalmazta Polónyit, de a becsületét megsértette, mikor a rágalmazást és becsületsértést a legtöbb esetben igazán nem lehet egymástól elválasztani, valamint az is igaz, hogy a büntetötörvénykönyvnek ez a teóriája szőrszálhasogató s a gyakorlati életben gyakran konfúzióba hozhatja a laikus esküdteket, mikor arról van szó, rágalmazott-e egyszersmind ez az ember, aki másnak becsületében gázolt stb., hanem azért kétes győzelemről hasábokat összeírni s Lengyelt még most is egészen ártatlan embernek feltüntetni talán mégsem lehet! . . . Mert ebben a pörkiáltással suhan tova. Egy pár gólya kering fölöttünk s a légben széles ivet írva, leszállanak a mocsárba; a tisztáson hosszúnyakú gém áll mozdulatlanul, nyakát mereven kinyújtja, csak szeme kémlel az átlátszó vízben hal vagy béka után. A nádirigó mint a vetélő siklik el a nádszálak között, az igénytelen dobosgém búgóhangja pedig a basszust képviseli a sok rikácsoló és rekedt hang között. Keleti szélén apró bokrok szegélyezik az ingoványt, melyek között sűrűn nő az ingó nád. A talaj száraz, csak itt-ott terpeszkedik néhány pocsolya ; a föld elkorhadt levelekkel, nádtorzsával van borítva: jó búvóhelye a fácánnak s néha nagyobb vad, mint őz, szarvas, vaddisznó is beletéved a közeli göröci erdőből. Az Ipoly felől ék gyanánt nyúlik be a nád közé a Lókos patak mentén egy égerfákból alkotott szallag, melyben a fák ritkán állanak egymás mellett, ugy, hogy csak koronájuk érintkezik. Többször lehet rajtuk mókust látni, sőt vadmacska is téved rájuk, melyek sokszor az egész ingoványt bekóborolják. A mocsár kellő közepéből három égerfa koronájának teteje emelkedik ki, melyet csak élesebb megfigyelés után lehet megkülönböztetni az ugyanolyan színű nádtól. Gyenge szellő fújdogál a nádas felől, sejtelmes suhogással hajlonganak a karcsú nádszálak. Egyszerre a tacskók föltartva orrukat, gyanúsan kezdenek szaglászni a levegőben, majd esetlen ugrándozással a nádasba iramodnak. Pár pillanat múlva egy horkanás s rögtön utánna éles csaholás hallatszott. A nád ropogva törik össze, az egyik tacskó villámsebesen, fájdalmas vonítással repül a Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. ben egy pillanatig sem volt érdekes, vagy jelentékeny az, hogy mennyire Ítélik a bűnöst, hanem kizárólag az: miben találják bűnösnek s miért Ítélik el. Erre a kérdésre felelt az esküdtszék azzal, hogy bűnösnek mondotta ki a vádlottat a nyilvános becsületsértésben és elitélte azért, mert könnyelmű vádjait beigazolni nem tudta. De különben is a döntés nem lepett meg senkit sem. Legfeljebb csak azok várták Lengyel felmentését, kik vak gyűlölettel viseltetnek Polónyi iránt. Az országban kialakult közhangulat már régóta meghozta a fentebbi ítéletet s az esküdtszéknek egyéb feladata úgyszólván nem is volt, mint az, hogy az elfogulatlan polgárság véleményét kötelező erővel ruházza fel. És ezt a feladatot higgadtan, meggondoltan oldotta meg a tizenkét esküdtbiró, tanúságát adva ezzel annak is, hogy helyes érzékkel kerülte ki a fenyegető politikai zátonyokat, szociális szirteket s törvénybeli sekélyeseket. Lengyel Zoltán most dühhel rohan neki a közvéleménynek, az ország hangulatának. Nem hozott dicsőséget haza a balpártnak, sem »A Nap« pikantériái után mohón vágyakozó olvasópublikumának. Lapja védi, szörnyen védi. Polónyit meghurcolja s szemére veti »régi büneiU. Egyszóval még most sem nyugszik, hanem egyre provokál. Azt állítja róla, »hogy a nagy nemzeti árulás Bécsben az ö vezérsége alatt követtetett el, az áprilisi paktum megkötésénél a vezér áruló szerepét ö töltötte be s hogy az áprilisi bécsi megegyezés unbedingte Unterwerfung volt: azt levegőbe, hirtelen lekapjuk vállunkról fegyverünket, a nád szétválik előttünk s meglepetve bámult ránk egy gyönyörű, kifejlett szarvas. Pár pillanatig mereven áll, majd óriási oldalugrással akar menekülni. De már késő. Azon néhány pillanat elég volt nekünk, hogy fegyvereinkkel célba kapjuk . . . két cső dörrenése vegyült össze a zuhanó test által összetört nád ropogásával; a halálra sebzett vad hörögve roskadt össze. Oldalából két helyen vastag sugárban ömlött a piros vér, nagy, fényes szeme lassan megüvegesedett, egy-két rándulás s az erdők királya megszűnt élni. A feldobott tacskó szerencséjére jó mély iszapba esett, melyből nagynehezen kivergődve, keserves nyöszörgéssel bújt társa mellé, ki sehogysem akart ráismerni inkább sárgömböchöz, mint kutyához hasonló párjára. Végre megszántam a szerencsétlent, alaposan megmostam egy zsombék tövében csillogó vizfoltban s csakhamar észrevettem azt a csekély karcolást az oldalán, amit az agancs ejtett két bordája között. Mig én a kutyával bajlódtam, öcsém a szarvas lábait kötözte össze. Miután ezzel elkészült, óvatosan zsombékról-zsombékra lépve eltűnt a nád és sástengerben, hogy pár perc múlva csónakon jöjjön vissza, melybe vigyázva elhelyeztük a szarvast, majd a tacskókkal mi is beszálltunk. Egypár evezőcsapás után elnyelt bennünket a nádas, lassan kerültük ki az utunkban álló zsombékokat, csendesen siklottunk keresztül a mocsarat átszelő Lókos patakon s pár pillanat múlva a régi töretlen nád között bujkálunk. Pattogva törnek szét a megszáradt nádszálak csónakunk alatt, megriadva erős szárnycsattogással repül tova a