ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-04-29 / 17. szám

nek és az újoncoknak az eddigi létszámban való megszavazására. Harmadszor a vámkereskedelmi szerződések becikkelyezésére, vagyis azon kényszerhelyzet törvényesitésére, melyen nemzetközi bonyodalmak felidézése és gazdasági életünk súlyos válságba rántása nélkül már nem változtathatunk, . bárha teljes jogunkban állana. Végül, negyedszer vállalkozott arra, hogy egy korszakos alkotmány-reformot létesítsen, t. i., hogy országgyűlésünket az általános szavazati jog széles alapjára fektesse. Ha ezeket a kötelezettségeket beváltja a Wekerle-kormány, be fogja nyújtani lemondását és az országgyűlés feloszlatását is javasolni fogja, hogy az ujabbi országgyűlés a kiterjesztett szavazati jog alapján összeülvén, a jövő Magyarország naggyá építésének művét megindíthassa. A koalició az átmenet művében támogatja a kormányt, de a függetlenségi párt egy jottát sem ad föl programmjából. Megvallom, tisztelt barátaim, nekem nagy önmegtagadásomba kerül az is, hogy a közösügyek költségeinek fedezésére egy fillért is megszavazzak és a közös hadseregnek egy csepp magyar vért megajánljak, mielőtt a közösügyek egész vonalán érvényre emeltetik az 1867: XII. törvénycikk követelte paritásos dualizmus, de ha vezéreinket követve, erre mégis elszánom magamat, teszem ezt azon erős bizalommal, hittel és várakozással, hogy ő felsége, ha már az ország kormányzását reábízta Kossuthra és Apponyira, nem fog sokáig habozni a dologi részekben sem és bele fog egyezni abba, hogy a koalició programmja, a nemzeti kívánságok teljesittessenek, hogy a közös hatóságokból és intézményekből a magyar nyelv továbbra kirekesztve ne maradjon. IV. Reményem és bizalmam még továbbra is terjed, mert hisz az idők járását, a magyar nemzet szive dobogását szuronyokkal sem lehet ám megakasztani, kiterjed t. i. arra is, hogy ha majdan a függetlenségi párt nagy többséggel vonul be az ország gyűlésébe, a magyar király akkor is megérti hű népe szavát és nem vonakodik attól, hogy a hatvanhetes alapról visszatérjünk egy jobbra, egy biztosabbra, egy olyanra, mit eszünk és szivünk kivan; nem vonakodik attól, hogy hozzájáruljon oly törvények meghozatalához, melyek az önálló magyar külügy- és magyar hadügynek jogalapjaivá lesznek. Magyarországon nincs számbavehető ember és a nagy és hatalmas függetlenségi párton nincs egy sem, aki ne akarná a mi királyi házunk nagyságát, fényét, hatalmát ugy, amint a nevezetes trónörökösödési törvények, a pragmatika szankció azt biztosítják ; a magyar nép törvényes koronás királyai ellen fondorlatot avagy ép forradalmat nem akar, de lelke egész erejével azon lesz, hogy az együttes és kölcsönös védelmi kötelezettségnek, melyet szentül teljesíteni fog mindig, mihamarább saját nemzeti hadseregével tegyen eleget. Üres rágalom, bolond rágalom az, mely bennünket bármily szempontból antidinasztikus, antilojális pártnak merészel kihiresztelni; hisz elveinket a törvény és alkotmány keretei között kívánjuk valósítani, a királyi szentesitő akarat hozzájárulásával, éppen ezért üres és nem kevésbbé vakmerő koholmány az is, hogy a függetlenségi párt nem óhajtja maga sem, hogy többségre jusson már most. Erre a vad és hülye fog-ásra és hirlelésre csak egyet felelünk : tiszta helyzet ebben az államban akkor lesz, ha a teljesen csődbejutott hatvanhetes alapról a pragmatika szankció alapjára, a teljesen külön állami szervekkel működő magyar államnak a 48-as törvényekben is szem előtt lebegő eszméjére térünk át. Magyarországon oly erős és hajthatatlan és növekedő az állami érzület, hogy nem fogja semmi erő és hatalom beletörni a 67-es alapnak jogilag egész, de tényleg csonka államisági kereteibe ; abból kinőtt az ország, abba nem fér bele, hacsak kezét-lábát le nem vágjuk. Majd akkor lesz újra nagy a Habsburgok hatalma, ha egyik államuk az erős nemzeti magyar állam leend. V. A Wekerle-kormány nagy alkotmányépitő munkájáról: az általános szavazati jogról röviden szólhatok. Programmunkban volt előbb is, nem most fogadtuk el, mint pl. a néppárt és alkotmánypárt. Talán még lesz egy-két példány a tavalyi programmbeszédemből itt Esztergomban is. Abban világosan állást foglaltam az általános szavazati jog mellett. Ugy gondolkozom ma is, mint akkor. Hasznosnak, üdvösnek, szükségesnek és halaszthatatlannak tartom, hogy a parlament mögé állittassék az egész magyar nemzet, annak uj milliói. Ugy a rend, az állami tekintély, az országgyűlés súlya, csak javát látandja annak, ha a szavazati jog kiterjesztetik széles határig. Adassék egyenlő és közvetlen szavazati jog minden nagykorú, önálló keresettel biró, közsegedelemre nem szoruló, feddhetlen előéletű magyar férfi-honpolgárnak. De van egy feltétlen követelményem, merítem ennek indokát és erejét az állandó magyar tradícióból, a magyar ember önérzetes és bátor természetéből, a közélet természetéből és igazi erkölcséből, az : hogy a szavazati jogot mindenki, kit erre a törvény méltónak, érdemesnek itélt, nyilvános szavazással gyakorolja. Aki ezt a nyilvánosságot el nem fogadja, az nem méltó e nagy jogra. Gondoskodjék mindenkire nézve a törvényhozás intézményesen, hogy szavazásáért semminemű jogtalan hátrány ne érje, de ne fogadja el a titkos szavazás erkölcstelen, erkölcskisértő és megrontó rendszerét. VI. Befejezhetném beszédemet tisztelt barátim, de szükségét érzem annak is, hogy a helyi ügyek tekintetében nyilatkozatot tegyek. Álláspontom az, ami kétségbe nem is von^ ható alapigazság, hogy az országos képviselő az országos nagy nemzeti érdekek és ügyek intézésére és védelmére küldetik a honpolgárok által. De nálunk a gyakorlat még jobban, mint bárhol más országokban, azt a felfogást is kifejlesztette, hogy az országos képviselő kerülete helyi érdekeit és ügyeit is figyelmére méltassa és azokban élénk tevékenységet fejtsen ki. Vannak kerületek, melyek egyenest a helyi érdekek szempontjából választják képviselőiket, ami persze a dolognak fejtetőre állítása. A helyi hatóságok és helyi képviseletek azok, melyek a helyi közérdekeket elsősorban gondozni, képviselni, közbenjárás, sürgetés, kérelmezés etc. által érvényre juttatni hivatvák és kötelesek. Részemről mégis kijelentem teljes őszinteséggel, hogy amennyiben az országos nagy célok és érdekek határai között lehet — bármikor szívesen közre fogok működni abban, hogy a helyi szervek helyi érdekű törekvéseit támogassam és rajta leszek, hogy Esztergom város úgy kulturális, mint gazdasági intézményekkel a gyorsabb fejlődés útjára. vitessék; rajta leszek azon is, hogy mivel a város anyagi erői eddig is már nagyon igénybe vannak véve és ujabb anyagi terhek reárakásától okvetlen tartózkodni kell, mert a határ már el van érve, az országos segítség méltányos mértékben Esztergomnak is megadassék. Egyebekben t. Uraim hivatkozom azokra a kijelentéseimre, melyeket első programm-beszédemben tettem; ezekhez sem hozzátenni valóm, sem azokból elvenni valóm nincsen. Hármas kívánsággal fejezem be szavaimat: Éljen a szabad és független magyar haza! Éljen az alkotmányos király! Éljen Esztergom derék, hűséges magyar népe! „Tulipán-kert." Az a nemes, lélekemelő mozgalom, melyet országszerte a »Tulipán-kert« indított, egyszerre előtérbe hozta minden magyar ember lelke vágyát, hogy lehetőleg magyar legyen a kereskedelem, az ipar stb. Az események rohamos befolyása alatt talán - képzeletünk is magasabban szárnyal, de amelyet a valóság hamar a földre szállít. Esztergomban még ez ideig nem alakult »Tulipán-kert« pedig erre itt nagyon is szükség van. Ha egy idegen hozzánk jön, csodálkozik, mennyi itt a németül beszélő ember, s különösen izraelita kereskedőink kultiválják nagyon a német nyelvet úgy maguk között, mint a kereskedői világban, s ha az utcán sétálnak, úgy a férfiak, mint a nők, — tisztelet a kevés kivételnek, — majd mindig németül társalognak, no már bocsánatot kérünk, de ez* még sem járja, mert a tulipán virágot a kirakatba tenni s a portékákra rá irni, hogy »hazai gyártmány« — pedig tényleg nem az, — ez nem hazafiasság, az ilyen simbolumán a magyarságnak, az ember csak bosszankodni tud. Annyira azonban nem vagyunk elfogultak, hogy azt higyjük, hogy Magyarország nem szorul német vagy más idegen gyártmányra, a világért se, ehhez még sok időre s még több hazafiságra lesz szükség, de a nálunk is megszerezhető, akár kereskedelmi, ipari, élelmi, vagy pipere s egyéb dolgokat kereskedőink rendeljék meg Magyarországban, hisz kereskedőink igaz tényezői a magyar ipar valódi fellendítésének és jó akarattal, ha ahhoz a hazaszeretet járul, lassankint, fokozatos átmenettel elérhetjük, hogy magyar lesz minden. . Hisz már most sem kellene Bécsből hozatni sem cipőt, sem kesztyűt, nyakkendőt, botot, illatszert, kalapot, sem pezsgőt, cognacot, cukorkákat, sem virslit, sem prág'ai sonkát, egyszóval sok mindent s ha a magyar gyártmányok kellő pártolásban részesülnek, úgy azok bizonyára a kívánalomnak is meg fognak felelni, s akkor nem lesz az az örökös egyforma felelet, hogy a bécsi dolgok jobbak. A földmivelósi minister már felhívta a gazdaközönség figyelmét a gazd. gépek beszerzésére, ezeket nem kell kívülről behozatni, vannak kitűnő gyártmányaink, bőriparunk, vasedényeink kiállják a versenyt; s ha kissé komolyan gondolkodunk, arra a meggyőződésre kell juthi, hogy a magyar ember kezében van letéve kereskedelmünk és iparunk fellendülése s igy hazánk s nemzetünk boldogulása is. A »Tulipán-kert« célja, hogy a magyar kereskedők és iparosok üzleteikben lehetőleg csak igazán magyar gyártmányokat áruljanak. Nagyon kívánatosnak tartjuk, hogy Esztergomban is megalakuljon a »Tulipán-kert«, mely elsősorban. megindítva az akciót, tagokat gyűjt s a tagok kötelezzék magukat erkölcsileg, hogy a magyar ipar és kereskedelem ügyét szivén viselik s ezt a célszerűség és okosság által megszabott kereten belül előmozdítják. Sz. G. Egy mulasztás. Nemcsak minden valamire való papnak, de minden élő hittel biró keresztény katholikusnak is az arcába kergette a vért a »Budapest! Hírlapinak Masznik tollából kikerült karácsonyi cikke, mely a szentírás adataival homlokegyenest ellenkező, istenkáromló dolgokat tálalt föl olvasóinak, a karácsonyi ünnepek nyújtotta öröm megzavarására, a Mária-kultusz megcsúfolására és a hit gyengítésére. A »Budapesti Hirlap« színtelen irányú. A szerkesztősége is nagyon tarka vallási szempontból. Azt is tudja a »B. H.«, hogy előfizetői között §ok a pap. És mégis megteszi hébe-korba, hogy rúg egyet a katholikusok legszentebb érzelmein. A többi nem kath. lapok bevallottan keresztényellenesek. És vájjon mit tapasztalunk az életben ? A mi művelt katholikus intelligenciánk legfeljebb egy százaléka járatja az »Alkotmány «-t, a többiek pedig mind az egyházellenes sajtót támogatják. Ennek egyik okát a vallásbeli indifferentizmusban, másik okát pedig a lelkészkedő papság rossz példaadásában kell keresnünk. Ismerek egy plébánost és akinek a házában a. napi- és hetilapok mind a zsidók és szabadkőműveseknek a kiadványai, ugy, hogyha kath. irányú lapot akar olvasni, a segédtanítótól kell azt kölcsön kérnie. Vannak helyek, hogy sorban öt plébánián sem talál az ember kath. napilapot. Mikor tehát a világiak ezt látják, vájjon