ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-09-02 / 35. szám

* A kézcsók ellen. Érdekes cikket közöl a »Tuberkulózis* c. egészségügyi lap a kézcsók ellen. Csók által nemcsak az influenza, hanem az összes fertőző betegségek is terjedhetnek, igy elsősorban a leggyakoribb és legveszélyesebb fertőző betegség, a tuberkulózis. Roepke és Huss vizsgálataikban kimutatták, hogy a káros csirák sokkal jobban tapadnak a kézhez, mint pl. a fémekhez és még erélyes dezinfekcióval is nehe­zen távolithatók el. A cikk ezért kívánatosnak tartja, hogy legalább az orvos ne vádoltassék udvariatlansággal, ha önmaga nem hódol a kéz­csók károsnak tudott szokásának. * Az országos m. kir. szinművészti aka­démia a következő közérdekű közlemény közzé­tételére kért bennünket: Az országos m. kir. színművészeti akadémián a beiratások az előkészítő osztályba szeptember hó 10., 11., 12-én, az aka­démia I. és II. osztályába pedig szeptember hó 13-án tartatnak meg d. u. 3 órától kezdve. Az országos m. kir. színművészeti akadémiába való. felvételhez megkívántatnak : a) Színpadias, csínos alak. b) Tiszta kiejtésű, csengő hang. c) Kifejlett testi alkotás mellett (melyről az intézeti orvos ad véleményt) legalább 18 éves kor a férfiaknál, legalább 16 éves kor a leányoknál, mi hiteles okirattal bizonyítandó, d) Annyi " műveltség és iskolai képzettségről való bizonyítvány, amennyit e korban minden művelt ifjútól megvárhatni, különösen a magyar nyelvtan alapos ismerete, e) Szülői vagy gyámi megegyezés. Amely jelent­kezővel ezek nem személyesen jelennek meg, megegyezésüket hiteles iratban tartozik az illető felmutatni, f) A jelentkező növendék csupán a valóságos és törvényes családi nevén irathatja be magát, g) Jó magaviseletről szóló erkölcsi bizo­nyítvány, mely vagy iskolai bizonyítvánnyal, vagy hatóságilag, vagy ismert egyének aláírásával mul­hatlanul igazolandó, h) Minden ujonan jelentkező az előkészítő osztályba csak próbaidőre vétetik fel; ennek leteltével ujabb vizsgálatnak vettetik alá. A fölvétel tehát nem végleges, a letelt próba­idő után a tehetségtelen vagy hanyag növendék elbocsáttatik. i) A belépő uj növendék 2 korona •beiratási dijat s 10 korona felvételi dijat, vala­mennyi növendék pedig 1 korona beiratási dijat, azonkívül 60 korona tandijat tartozik 2 részben u. m. 30 koronát a felvételkor és 30 koronát február i-én előre fizetni, j) Minden fölvett növen­dék tartozik szülőivel, vagy gyámjával együtt az eléjök terjesztendő kötelezvényt aláírni. Bővebb értesítést az intézet igazgatósága (Kerepesi-ut 21. szám II. em.) készséggel ad. Az igazgatóság. * TŰZ. Mult hó 28-án majdnem nagy káro­kat okozó tűz volt a Komáromi-íeie fakereskedés telepén. A raktár egy részén ugyanis még eddig kiderítetlen okokból égni kezdett a felhalmozott gyúlékonyabb fa. Ha a tűz tovább terjed, kiszá­míthatatlan károk keletkeztek volna, mert a Tabán városrész egymáshoz épített tömör, szegényes ház­csoportja, valamint a közeli szérűk bő anyagot nyújtottak volna a tűznek. Szerencsére a tüzet észrevették és hamarosan elojtották, ugy, hogy a kivonult tűzoltóságnak már dolga sem akadt és fecskendőit tisztán vihette a tanyára. Ebből következett a városban elterjedt hir, hogy a tűz­oltókat valaki felültette s vaklármára vonultak ki. Ellenkezőleg, a veszedelem megvolt s az ha kicsiny is, nem megvetendő s itt csak örülhetünk, ha az nagyra nem növekedett. * Borárverés. A tarcali m. kir. vincellér­iskola pincéjében március 5, június 5, szeptember 5 és december 5-dikén tartandó borárveréseken eladatnak a tarcali m. kir. vincellériskola és hozzá tartozó állami szőlőtelepek bor és cognac kész­letei. A venni szándékozók az elárverezendő borokat az árverések előtti napokon megízlelhetik. * A kassai m. kir. gazdasági akadémiáról. A kassai m. kir. gazdasági akadémiára rendes hallgatókul azok vehetők fel, a kik gimnázium vagy reáliskolai sikeres érettségi vizsgát tettek, valamint azok, a kik felső kereskedelmi érett­ségit általános jeles eredménnyel mutathatnak fel, végül azok, a kik a m. kir. földmivelésügyi mi­niszter által a gimnázium vagy reáliskolákkal egyenrangúaknak elismert intézetek tanfolyamát érettségi vizsgálattal befejezték, Azon hallgatók, a kik érettségi és egy évi gyakorlattal jelent­keznek beiratkozásra, az 1906/1907-ík tanévben beiratkozhatnak még a II. évfolyamra, de tartoz­nak az I. tanév elméleti tárgyait is hallgatni s az alapvizsgát letenni. Azon hallgatók ellenben, a kik egy évi gyakorlattal nem birnak, az I. évre iratkoznak be, s a szükséges gyakorlati kiképzést, mint első éves akadémikusok szerzik meg. Az I. és II. éves akadémikusok mindhárom — illetve a II. és III. évfolyam tantárgyainak végig­hallgatása s az alapszak- és záróvizsgák sikeres letevése után oklevéllel láttatnak el. A beirat­kozás okt. 1—8-ig tart. Miután azonban a fel­vétel korlátolt számban fog történni ugy az I. mint a II. évfolyamra, helyesen cselekszik az, a ki feltétlenül a kassai akadémiára kivan beirat­kozni, ha aug.—szept. hó folyamán beküldi bizonyítványait az akadémi igazgatóságához s kéri előjegyeztetését. A . beiratási dij 10 korona, a tandíj pedig 80 korona az egész tanévre, a mely összeg esetleg két részletben fizethető, október és március első napjaiban. A kassai m. kir. gazdasági akadémia 43 bentlakó hallgató részére modernül berendezett konviktussal is el van látva, melynek igénybevétele különösen az I. éves hallgatóknak ajánlható. Teljes ellátásért — mosás, fűtés, világítással és takarítással együtt — félévenkint előre 220 korona fizetendő. Az aka­démia, szervezeti-, rend- és fegyelmi szabályai szeptember hó közepén jelennek x meg s érdek­lődőknek szétküldetnek. * Gyerek szájába nem való a cigaretta! Egy híres angol orvos megállapitottta, hogy a fiatalemberek legnagyobb részének torokbaját a cigarettázás okozza és azok számát, akik a dohány­zás élvezetének évenkint áldozatul esnek, 20000-re teszi. Az egyesült államokban a be nem sorozot­tak 9o°/o-a cigarettázó volt. Egy amerikai egye­temen nyolc esztendőn keresztül tanulmányozták a cigarettázó és a nem dohányzó fiatalság közti különbséget és megállapították, hogy a cigaret­tázok testileg is, szellemileg is hátramaradtak a nem dohányzók mögött. Az angol parlamentben külön bizottság alakult, hogy a dohánnyal űzött visszaélés elleni agitáció kérdését megvitassa és ez a bizottság egyhangúlag fogadott el egy indít­ványt, mely a serdülők dohányzással való vissza­élése ellen törvényes intézkedések életbelépteté­sét ajánlja. Olyan törvény alkotásáról van szó, mely büntetést szab ki minden 16 éven aluli egyénre, aki dohányt bármiféle formában élvez, továbbá azokra, kik dohányt 16 éven aluliaknak eladnak, vagy ajándékoznak, vagy az eladást, vagy ajándékozást elősegitik ; 16 éven aluli szemé­lyeknél már a cigaretta, vagy más dohányszerek birtoka is büntethető lesz. A javaslat azt kívánja, hogy a rendőrség 16 éven aluli fiatal embereket, ha dohányzáson kapja őket, az utcán is megállíthassa és dohánykészletét elkobozhassa. A hatóságok erre a pártköröket, tanítókat és más személye­ket feljogosítanak. Ilyen intézkedés hazánkban is elkelne. Mondja ki a törvény itt is: »Gyerek szájába nem való a cigaretta!« * Ismeretlen helyen tartózkodók köröz­tetése. A belügyminiszter legújabban egy érde­kes rendeletet adott ki a köröztetésekről, mely­nek értelmében a kihágással terhelt, ismeretlen helyen tartózkodó egyén ellen a köröztetést mel­lőzni kell, ha a kihágási eljárás- vagy annak folytatásáról van szó; úgyszintén mellőzendő a körözés, ha az elsőfokú ítélet kihirdetése céljából történt idézés eredménytelen volt, mert ez eset­ben súlyos hiba volna a köröztetés, ha a terheltet a felső-biróság felmentené. Körözést — az uj rendelet értelmében — akkor kell megindítani, ha jogerős, végleges és végrehajtás tárgyát ké­pező büntető itélet forog fenn. = Eladó ház. A Német-utcában 582. szám alatt levő ház (6 szoba, 3 konyha, 2 pince stb.) 4 holdas gyümölcsös kerttel és szőlővel eladó, Tudakozódhatni: Lőrinc-utca 24. szám alatt. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban, az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint 1906. augusztus 26-tól szeptember 2-ig. Születtek: Cserép Lajos r. k. földm. fia, — Langszammer Teréz r. k. földm. leánya, — Vin­czenty Ödön Pál Gyula r. k. pénzügyig, iroda­vezető fia, — Kerekes József r. k. házicseléd fia (trvtelen), — Magyar Rozália r. k. földm. leánya. Házasságot kötöttek: Bitskey Fedor Zoltán Ernő r. k. postamester Tápiobicske és Geiger Aranka izr. oki. tanitónő Esztergom. Meghaltak: Sárik Julianna r. k. 7 hónapos (gyermekaszály), — özv. Vörös Györgyné szül. Major Erzsébet r. k. 65 éves (agyguta), — Reusz József r. kath. 70 éves takarékpénztári igazgató (kimerülés — szervi szívbaj miatt), — özv. Bábszki Istvánné szül. Torma Anna r. k. 67 éves (sziv­hüdés — szívbillentyű elégtelenség miatt), — Hirschler Fáni izr. 24 éves (tüdővész), — Lovisek Jolán r. k. 2 éves (bélgümőkór), — özv. Nóvák Györgyné' szül. Béki Erzsébet r. k. 65 éves (sziv­hüdés — id. veselob miatt), -- Pintér János r. k. 70 éves földm. (aggkór), — Balog Gyula r. k. 41 éves népzenész (paralysis progressiva). * „Korona" szálloda. A város ezen leg­szebb pontján épült szálloda elegánsan berende­zett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előke­lően berendezett kávéházban Bangó Lajos állan­dóan szerződtetett jól szervezett teljes zenekara Budapestről naponkint este 8 órától hangversenyez. Vasár-és ünnepnapokon, valamint minden csütörtök délután 5 órától 7-ig ozsonna zene. Palackolt Porter gyógysör. = Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget és t. vendégeimet arról, hogy 1864. év óta fenálló és jó hírnévnek örvendő üzletemet, a mai kor igényeinek megfelelően, ujonan fel­építtettem és átalakíttattam. Midőn erről a n. é. közönséget értesítem, egyúttal igen kérem, hogy mint eddig-, ugy továbbra is tartson meg jóaka­ratú és becses pártfogásában. Tisztelettel Trexler Sándor, az »Otthon* vendéglő tulajdonosa. Az „Országos ipar- és közlekedési tanács" ismertetése. Az »Országos Ipartanacs« feladata, hogy a kereskedelemügyi miniszternek véleményező szerve legyen ipari, kereskedelmi és munkásügyi kérdésekben. A tanács elnöke a kereskedelem­ügyi miniszter; alelnökei a kereskedelemügyi államtitkárok. A tanács tagjai: hivatalbóliak, ki­nevezettek, választottak. A tanács titkára a keres­kedelemügyi minisztertől nyert kirendelés alapján írásbeli teendőiért tiszteletdíjban részesül. A sza­vazati joggal csak a kinevezett és választott tagok bírnak. A tagok semmiféle díjazást nem kapnak, de kötelesek a tanács munkálkodásában részt venni és mindazon ügyekben eljárni, melyeket a kereskedelemügyi miniszter hozzájuk utal. A tanács üléseit a kereskedelemügyi miniszter által megállapítandó időben, de legalább negyedéven­ként egyszer tartja. A tanács kebelében állandó bizottság szerveztetik egy elnökből és legfeljebb 21 kinevezett tagból, de a tanács hivatalbóli tag­jaiból is többen e bizottság tagjai. Az állandó bizottság tagjai minden ülés után, melyben részt vesznek, 20 korona jelenléti dijban részesül­nek. Amit az állandó-bizottság tárgyalt és a kereskedelemügyi miniszter megengedett a tanács ülése elé utalni, ez az állandóbizottság véleményével, az ülés előtt 14 nappal a ke­reskedelemügyi miniszter elé terjesztett és ál­tala napirendre tűzött indítványokkal a tanács teljes ülése elé jön. Itt a gyakorlati téren működő egyének és férfiak a napirendre tűzött anyaggal szemben állast foglalnak és az anyag gyakorlati végrehajtására a kereskedelemügyi minisztert szakszerű tanácsaikkal támogatják. A tanácsülés­ben a tagok leplezetlenül és tartózkodás nélkül az előadott tárgyról véleményüket előterjesztik s ezzel véleményeikkel becses anyagot nyújtanak a miniszterek, hogy a gyakorlati életban hogyan

Next

/
Oldalképek
Tartalom