ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-12-02 / 48. szám
igoó. december 2. ESZTERGOM dóság utja. Boromisza István kalocsai apátkanonoktól. — Bucsunapra. f (Szent Miklós püspök ünnepén). Graecustól. — Ev utolsó estéjére : Isten jósága, emberek hálaadása. Dr. Podraczky István c. püspöktől. -— A messiási jövendölések. (Ádventi kereszténytanitások.) Gerebenics Sándor szerkesztőtől. A hadsereg térképe. E napokban jelent meg Wienben a cs. és kir. hadsereg, valamint a magyar honvédség és csendőrség hollétét és állomásozását hirdető térkép. E térképen igen ügyesen fel van tüntetve pl. a többi között az is, hogy az egyes városokban minő ezredek vannak, mily nagy a legénység száma s miféle katonai fenhatóság alá tartoznak az egyes parancsnokságok, szárnyak stb. Tájékozódás szempontjából, de még más mindenféle szempontból is melegen ajánljuk e meglehetős nagy terjedelmű, szépen és ügyesen megszerkesztett térképet ugy a katonai kör, mint az érdekelt felek figyelmébe. Megjelent G. Frey tag & Berndt, Wien VII/1., Schottenfeldgasse 62. Ára 3 korona. Megrendelhető Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergomban. Vadász-Naptár 1907. évre. III. évfolyam. Hazánkban a vadászat ősfoglalkozásunk lévén, manapság is valóban egyike a legnemesebb, férfias és testedző sportok egyikének, azzal a különbséggel, hogy mig a többi sportnemek mindegyike egyéni jelleget képvisel, addig a vadászat közgazdaságilag is egy igen fontos szerepet játszik. A vadászat helyes gyakorlása, az ok- és célszerű vadtenyésztés előmozdítása, valamint a vadászat összes ágaira vonatkozó tudnivalók hasznos ismertetése céljából Íródott a Vadász-Naptár immár III. évfolyama. Szerzőjét, Remetei Kőváry János vadászati irót, a magyar vadászok és erdészek a szaklapból is nemcsak mint szakírót, hanem mint kiváló vadászt is a legelőnyösebben ismerik. Ezen minden vadász nélkülözhetetlen kis kézi könyve, a vadászat gyakorlásához megkívántató összes tudnivalókat ismerteti szabályos sorrendben. Nemcsak a lőfegyverrel gyakorolható vadászatot, hanem felöleli és ismerteti a főúri világ által manapság is igen kedvelt agarászatot is. A gyakorlati fegyver használhatósága és a helyes töltények készítési módjára nézve megbecsülhetetlen útmutatásokkal szolgál. Megjelent Budapesten, ifj. Nagel Ottó kiadásában, Muzeumkörút 2. Ára: diszes vászonkötésben, számos képpel ellátva 3 korona. Kuruckori fegyverek. Irta: Czuberka Alfréd. Kiadja a Szent-István-Társulat Tudományos és Irodalmi Osztálya, igoó. Ára 2 kor. 20 fill. A Rákóczy-ünnépségek alkalmából különös érdeklődésre tarthat számot mindaz, ami összefügg Rákóczy nagy alakjával s a Szent-István-Társulatot dicséret illeti, hogy több olyan publikációval lép ki a porondra, melyek Rákóczyra s az ő korára vonatkoznak. Ide tartozik a most említett munka is, mely a kurucok fegyvereit ismerteti. Szól a kardról, a lövőfegyverekről, a tüzes szerszámokról és egyéb hadi eszközökről, az ütő- és szálfegyverekre)!; a védőfegyverekről, (páncél, sisak, pajzs). Ezen kivül szó van a könyvben a zászlóról és a tábori hangszerekről s a lófelszerelésről. A szerző a tárgyát művelődéstörténeti szempontból dolgozta föl; adatait részben maga szerezte meg az Országos Levéltárban, a Nemzeti Múzeum és a gróf Vay-család berkeszi levéltárában eszközölt kutatásai által. A művet számos illusztráció disziti, melyeknek clichéit a Magyar Nemzeti Múzeum régiségosztályának igazgatósága engedte át használatra a szerzőnek. Az Oktató Népkönyvtár tanulságos, népies folyóirat XV—1906. XI—XII. száma a következő érdekes tartalommal jelent meg: Aranykönyv, (Das goldene Büchlein.) Wetzel Xav. F. után: T. Pelikán Krizsó. — Találós kérdések. A mű havonkint 4 íven jelenik meg és érdekes olvasnivalókon kivül hasznos tudnivalókat is hoz. Kath. körök, egyesületek nagy lelkihaszonnal járatják. Egy évre 4 korona. Megr. »Oktató Népkönyvtár« szerk. Budapest, VII., Csömöri-u. 16. Ugyanott Bolanden K.: »Noé bárkája« cimü kitűnő regény 2 koronáért kapható. Szerkesztői üzenetek. Rorate coeli lapzártakor érkezett. — T. I. Ugy tudjuk, hogy Gergorics neomista került a deficienciába, hogy azonkívül mi történt vele, arról nincs tudomásunk. — Sz. R. Budapest. Már pedig nem ugy áll ám a dolog. Budaeörsöt igenis Csizmazia kapja. A többi rendben van. — K. M. A »Satanot megkapta' ? — K. L Nincs róla tudomásunk. — Gémes kút. Mikor jön a régebben igért dolog ? — Csermend. A jövő számban reflektálunk rá, most helyszűke miatt — sajnos — nem lehet. — K. Róma. Jelenleg nincs hátralék. Az egyházmegyei könyvtár könyvtárosa: Pathy Gyula; A másiké Török Mihály — Romániai Hazánkfiai! Gondoltok-e már az előfizetésre?! Főszerkesztő: PAUER KÁROLY. Felelős szerkesztő : DVIHALLY GÉZA. N y i 1 t-t é r. 25—35 ezer korona Okiratokkal igazolható biztos évi keresetre szer tehető, ahol az már eddig bevezettetett egy szabadalmi jog kihasználásával, amely Esztergom megyére 6 évre bérbe adandó. Előzetes töke befektetés nem szükséges. Csak vagyoni garanciával rendelkezők küldjék ajánlatukat Találmányokat értékesítő vállalat Budapest, Erzsébet-körut 12. Pályázat. Üresedésbe jővén a fökáptalan kezelése alatt álló Tóth Imre féle 80 koronás és egy Rehák Mátyás féle 320 koronás családi ösztöndíj, ezekre ezennel pályázat hirdettetik. A folyamodók tartoznak a főkáptalanhoz intézendő kérvényüket felszerelni: 1. Keresztlevelükkel. 2. A rokonságot igazoló okmánnyal. 3. Utolsó iskolai bizonyítványukkal. Határidő 1906. évi december hó 20. Esztergom, 1906. november 30-án. A fökáptalan. Valódi amerikai porcellán-pouder ;£££ kapható Schwach Sándornál Esztergom. Egy doboz 5 kor. Az Orsz. Ipar-egyesület által ezüstéremmel kitüntetve. DOKTJPIL LAJOS viaszárú-gyáros A'^Óf" NAGYLÉVÁRD. Ala ff°" Viaszfehéritő telep. + Viasz- és mézkereskedés. ' Szaditok a ft. plébánia-hivataloknak egész évi határidőre, vagy készpénzfizetés mellett 3°/ 0 levonással 4 kilótól kezdve bérmentve VALÓDI MÉHVIASZGYERTYÁT kor. Garant, tiszta *** csillaggal 1 ko. 5.— Legjobb min. »* » 1 ko. 4— Elsőrendű * > l ko. 320 Félviaszgyertya 1 ko. 2 40 HÚSVéti gyertya f minden fajfcaból kilója Granaincensi l 20 f-" rel /^ 4 ^V:i , Í?'" nyozva drb ja 20 fillér. Gyujtótekercs francia i d fc . 40 f « közönséges / J A Guülon-fóle öröklámpához: Kitűnő egőolaj 3-szor finomitva 1 ko. 1 Finom olajbél 1 doboz egész évre 2.50 Kristályüveg vörös v. kék 1 drb. 2. Lámpafödél aranyozva 1 drb. 1.20 Fa- és rézbetet a lámpa I . alakításához , 1.20 XV pa át- i\V : SM Gyújtó és oltó szarv 1 db. 2.40 ^ Arabs gyöngytömjén 1 ko. Egyptomi tömjén 1 ko. 2 k. 60 f 2 k. 20 f. Stearin oltár- vagy csillár gyertya gyári áron. ((((' Fiktölő szén 100 db. 3.40 Elismerő-nyilatkozatok: Az olaj kitűnő. Azonnal kérem a küldött kannát negtölteni és küldeni. — Muracsány, 1904. jan. Kengyelics János, plébános. Fogyasztási szövetkezeteknek, nagyobb vételnél árengedmény! A téli menetrend Párkány-Nána és a főváros között. Érvényes 1906. október 1-től. Sz. v. Sz. V. Gy. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v. Tv. sz. sz. Sz. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy.v. Sz. v. Sz. v. Gy.v. 10^0 1000 655 620 230 215 920 720 600 ind. Budapest ny. p. u. ér k. 635 705 745 810 925 1050 140 555 845 945 1122 1058 724 708 333 250 1012 753 652 • # Vác > 542 614 651 726 857 949 109 503 750 912 1154 1130 741 746 410 318 1043 1 725 > t Nagy-Maros 4 1 510 542 616 655 ' .1 915 1 427 713 912 1233 1209 801 835 500 354 1125 836 806 ér k. Párkány-Nána 9 in d. 425 453 529 600 819 824 1229 339 620 825 Budapest—Esztergom (helyiérdekű vonal). Sz. v. Sz. v. Sz. v Sz. v. Sz. v. Sz. v. Budapest nyugoti p. u. ind. 645 240 640 Esztergom ind. 621 215 658 Esztergom érk. 857 456 854 Budapest nyugoti p. u. érk. 835 430 915 Az esti 6 órától reggel 5 óra 59 percig terjedő éjjeli idő a percek aláhúzásával van kitüntetve.