ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-08-05 / 31. szám

XI. évfolyam. Esztergom, 1906. augusztus 5. 31. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Az „utolsó keresztények" jelöltje. Esztergom, augusztus 4. Így nevezték el az Eötvös-pártiak Bara­bást a nem régen lezajlott budapest-erzsébet­városi választáson. Hogy kicsoda a most már negyedízben fellépett, de mindannyiszor szerencsétlenül járt, utóbb azonban mégis csak megválasztott nagykörösi képviselő, Barabás, tudjuk. A tüg­getlenségi párt alelnöke s azonkívül a magyar­országi szabadkőműves testvérek egyik legne­vezetesebb mestere. Eötvöst is ismerjük, már bogy is ne? Politikai kaméleon volt teljes életében. Éle­tének hátralevő napjait a csendes magány­nak szánta, de a kaméleon vér még nem aludt ki teljesen benne, az még mindig pe­zseg ereiben. Mert ime, jött a liberális, de­mokrata és szociáldemokrata zsidók nagy gezéreszt csapó tábora, no meg a nemzet­közi vörösek forradalmi jelszavakkal dobá­lódzó bandája s a cselekvő politikától vissza­vonult, de azért nemrég még a koalicióval tartó férfiút kizavarta a csendes magányból. Arról volt szó, hogy az mtolsó keresz­tények « jelöltjét ki buktassa meg? Nem ta­láltak alkalmasabb s a koalíciós kormány »ellenörzésére« hivatottabb férfiút, mint épen Eötvös urat. Természetes, hisz Eötvös ur, mint a Vázsonyi, Bródy és Olay féle kompá­nia jeles kebelbarátja nagyon ügyesen tudta a zsidók és a cucilisták kívánságait az er­zsébetvárosi szavazó-polgárok előtt tolmá­csolni. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Az én anyósom. Irta: Nádler István. A gyöngébb szívűek vigasztalására előre is elárulhatok annyit, hogy. már nincs. Pedig meg sem halt. A feleségemet sem temettem el, mert nem is volt. Sohase is láttam. És anyósom mégis volt — egy napig. Elég volt belőle egy életre ... Szünidei utazásaim közben eljutottam a Magas-Tátra lábáig, Poprád-Felkára. Megszálltam egy kisebb kaliberű rablóbarlangban a Husz­parkban. Innen szándékoztam kirándulásokat tenni a Csorbatóhoz, tarpataki vízeséshez, Lomnicira és a Füredekre. A Bedeckerből pedig kiokoskodtam, hogy a dobsinai jégbarlang sincs innen messze. Mondok, ha már itt vagyok, megnézem. Igen ám, de magam fajta vékony pénzű embernek számot kell vetni a büdsével^ is. Tiz-tizenkét forintot nem dobhatok ki csak kocsiért. Mert aztán könnyen megeshetik — ami kevésbbé kel­lemes mulatság, — hogy gyalogszerrel kell haza­vándorolnom ebből a görbe országból. A zse­bem pedig nagy vétót kiáltott. Szerencse, hogy a pech másokkal is megesik. És még nagyobb szerencse, hogy ilyenkor az emberek találékonyak és segítenek magukon ahogyan tudnak és lehet. Éppen töprenkedem, mit tévő legyek, midőn a nagy táblán öklömnyi betűkkel felírva megpil­Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. lantom : Dobsinára utazó társak kerestetnek. Meg van oldva a gordiusi csomó, kettőnek a neve ott díszelgett, harmadiknak aláirtam az enyémet. S aztán, mint aki jól végezte dolgát, gondtalanul, a jégbarlang csodáiról elmélkedve sétáltam a park árnyas fái alatt. Vacsorára bementem a ven­déglőbe, hogy megismerkedjem holnapi utazó­társaimmal. — Petheli és Bozóky urakat ismeri ? — szó­lítom meg a pincért. — Igenis, de még nincsenek itt. Társakat keresnek Dobsinára. — Ha jönnek, szóljon ; én is velük tartok. A pincér elment s épen ajkamhoz emeltem a sörömet, melyen szemtelenül sok volt a hab, midőn a szomszéd asztalról felemelkedik egy termetes matróna s annyi bájjal, amennyi kitelt tőle, bocsá­natot kért, hogy egy kéréssel okvetetlenkedik. — Kérem szerencsémnek tartom, ha vala­miben szolgálatára lehetek. Tetszik tudni, rend­kívül udvarias ember vagyok. Node hiszen meg­lakoltam érte. — Parancsoljon helyet. Mielőtt a szék ellenálló erejét kipróbálta volna, azt is megtudtam, hogy a száz kilónak boldog tulajdonosában Végvári Váry Domokosnét van szerencsém tisztelhetni. — Imént hallottam, — kezdte, miután el­helyezkedett —• hogy Dobsinára tetszik utazni. — Igen, utazótársakkal, hogy . . . — : Kérem, kiállhatatlan emberek, — vágott a szavamba — már beszéltem velük. Bizonyára Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv köm v­kereskedésében. fővárosiak. Azok mind szemtelenek. Nemde ura­ságod vidéki ? Siettem letagadni fővárosi voltomat, sőt meg­toldottam, hogy még csak közel se jártam Pesthez. — Mindjárt tudtam. Kérem én igen jó emberismerő vagyok. — Látom! — gondoltam magamban. — Kegyednek arcán, beszédén, egész maga­tartásán kiérzik a vidék romlatlansága, egyenes­sége, udvariassága . . . — Nono, — tiltakoztam — sok lesz egy­szerre. — Ez nem hízelgés uram, csak az igazat mondom. Azért vagyok kényes helyzetemben bizalommal kegyedhez. Előre is biztos vagyok, hogy kérésemet nem fogja megtagadni. — Tessék rendelkezni velem. — Látta azt a kecskeszakállú, idős urat, aki néhány perccel előbb bejött? Ott ül a hato­dik asztalnál. Háttal felénk. Mindenáron a leá­nyomat szeretné megszerezni a fiának feleségül. De nekem nem tetszik a partié. Azt gondoltam tehát, ha vissza nem utasit, hogy legyen az én vőm ... — De ké-kérem, — megfogództam, hogy le ne essem — ilyen hirtelen ? Hiszen bájos leányát még nem is láttam. Meg aztán . . . — Uram félreért, — csapott hirtelen közbe, -*- hiszen csak maszkirozásról van szó. Vömként fog szerepelni, mig azt az urat lerázom a nya­kamról. Elfogadta a megbizást, fellépett s a jó madarak mind reá szavaztak. Győzött is 915 szótöbbséggel. De voltaképen nem is az a lényeges a­dologban, hogy ki nyerte el a mandátumot, hiszen ha Barabás vitte volna el a babért, akkor sem nyert volna vele a keresztény politika. Mert aki egyszer szabadkőműves, az nyilt hadat üzen mindannak, ami keresz­tény jelleggel bir, tapossa a vallást^ a pápai s a királyi tekintélyt, szóval az csak olyan em­ber, aki csupán papiroson keresztény vagy katholikus. S ez a szabadkőműves Barabás, mint az »utolsó keresztények« jelöltje szerepelt a minap a pesti választáson, vagyis másszóval a zsidók és a szociáldemokraták már egészen hetykén s nyiltan merték hirdetni, hogy az ország mai kormányzói „utolsó keresztények." ? Bátran mondhatjuk tehát ismét, hogy a zsidók és a szocialisták megint kimutatták a foguk fehérjét. Nem tetszik nekik a nagy nemzeti koalí­ciós kormány, mert se nem liberális, se nem zsidó, se nem szociáldemokrata. Főleg Appo­nyira fáj a foguk, »mert a klerikális, a csu­hásokat szerető Apponyi mindig csak a papok uralmára hajtja a vizet . . . Vagy mit jelent ama kijelentése, hogy Magyarország erös fundamentumát csak a kereszténység képez­heti, na nem azt, hogy ö a papi uralmat akarja biztositani az egész orszagban« stb . . . Igy irnak róla lapjaikban. S Eötvös, a magát oly nagy államférfiu­nak tartó Eötvös barátunk most ezen véres­szájú, a kereszténységet megsemmisíteni sze­rető »honmentök és népboldogitók« táborá­hoz csatlakozott. Szent István keresztény országa ellen tör s kereszt helyett a zsidó thórát, szűz Máriás lobogó helyett a szociál­demokraták vörös zászlaját tartja kezében. Ezek az ö apostoli jelvényei. Eme jelvényekkel kezében fogja ellen­őrizni a koalíciós kormány eljárását, mert egy erös »ellenzekre« mindig nagy szükség van. Értjük! Óh Achim, Mezöfi, Vázsonyi, Bródi, Olay s te dicső Eötvös Károly barátunk, mily szép, mily kedves, mily nemes a ti társaságtok! Azon határtalan pénzszomj, amely tel­hetetlen cápaként mindörökké uj préda után hajszol benneteket, nem elégszik meg az el­nyelhető ingó vagyonnal, hanem igenis az egész világ vagyonának birtoklására vágyó­dik. S épen azért mozgásba hoztok mindent, földet és népet, szegény munkást és iparost egyaránt, Ígértek neki földi paradicsomot, mennyországot, meg nem tudom mit s a szegény nép vakon utánatok indul. Elkeseredett harcot folytattok a hitbizo­mányok s a papi vagyon ellen. Ezek ellen lármáz sajtótok egész tábora s mivel tudjá­tok, hogy mig a vallás fennáll s a népet ideális eszmék kötik a hazájukból neki jut­tatott röghöz, tervetek nem sikerülhet, azért támadjátok a vallást, azt megingatni, lerontani törekszetek, hogy a papság tekintélyének csor­bításával a hitbizományokat, a papi vagyont közprédává tehessetek s a szegény parasztot, a szegény munkást, ha a papok által benne ápolt és fen tartott vezéreszmét elveszítette, a rideg utilitarizmus vaskarjaiba hajtsátok. No az igaz, hogy kedves emberek vagy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom