ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-03-18 / 11. szám

kesülni fogunk, újra menni fogunk a szent zászló után, mint ti ezelőtt félszázaddal — Előre !! S akkor beteljesednek a nagy Kossuth Lajos szavai : »Magyarországot még a pokol kapui sem dönthetik meg . . .« Ugy legyen ! A közönség többször zajos tüntetéssel helyeselte a szónok szavait s mikor bevégezte, lelkesen megéljenezte. A közönség most födetlen fővel elénekelte a Szózatot és a Kossuth-nóta hangjai mellett csendben haza vonult. Az ünneplést nem zavarta meg semmi. A rendőrség kivonult ugyan, de inkább csak dicsőségnek. A rendet mindenki maga őrizte meg. És szinte nevetséges, hogy mig a hazafias közönség áhítatos ünneplésbe merült, a hatalom a kaszárnyában készenlétben állt. Mire ? Minek ? Ezt talán azok a felsőbb parancsadók sem tudják. A szuronyok és öldöklő fegyverek csak az emberek életét oltanák ki, de az eszmét semmiféle k. u. k. hatalom el nem némítja. Ez örök és újult erővel visszatér a tavaszi szellőben, hogy életre keltsen, hogy erősítsen és hogy diadalát, teljes dicsőségét kivívja, mert az emberiség, de kivált a magyar nemzet sohasem fogja tűrni nyugodtan a zsarnokság jármát. A Kossuth-serleg felavatása. Este Esztergom polgárai mintegy 200-an a »Magyar Kiraly« szállóban ünnepi vacsorához ültek. Ennek a szokásos diszlakomának az idén nagyobb jelentőséget adott a politikai helyzet. Az ősz 48-as honvédek megvendégelése mellett ezen a lakomán avatták fel azon nagy ezüst serleget, melyet a polgári kör rendelt meg és Kossuth nagy emlékének szentelt azzal, hogy minden március 15-én tartandó ünnepi vacsorán egy szónok azzal dicsőítse a nemzeti szabadságot. A serleg művészi kivitelű s rajta körül elsőnek Vörösmarthy ezen sora: »Lesz még ünnep a világon.« Ezután az ország címere, majd ismét díszesebb vésettél ez: »Kossuth Lajos halhatatlan emlékének szenteli az esztergomi Polgári Egyesület. 1906. évi március hó 15-én.« Ezután Esztergom város címere. A vésetek művészi kivitele a helyi iparnak és készítőjének, Király Mór aranyművesnek válik dicséretére. A serleg 350 koronába került, mi az asztalnál rögtönzött gyűjtésből jórészt megtérült. A még hiányzó összeget pedig az egyesület kebelében folyó gyűjtések fogják kiegyenlíteni. Ezt a serleget avatták fel a lakomán. Dóczy Ferenc, a polgári egyesület elnöke kelt fel elsőnek szólásra és röviden arra kérte dr. Helez Antal ügyvédet, a megyei ellenzék alelnökét és városunk kiváló szónokát, hogy az első felavató beszédet e serleggel tartaná meg. Dr. Helez Antal engedve a felszólításnak, a következő nagyhatású beszédet mondotta: Igen tisztelt Uraim! Forog az idő kereke, és bár örök forgásában arra a pontra, melyet egyszer elhagyott, soha többé vissza nem tér: a végtelent felfogni nem tudó s mindent idő- és térbeli határok közé szorító emberi elménknek mégis úgy tetszik, mintha az idő is, mint a bennünket környező természet élete, körforgást végezne, s forgása közben vissza-visszajutna oly pontokra, melyeket régen elhagyott, melyekhez azonban akár egyesek, akár nemzetek életére döntőleg kiható események emléke fűződik. Ugy érezzük ilyenkor, mintha azok az események uj életre kelnének, s a múltba visszaszálló emlékezet varázsfényétől megvilágítva akkép állnak lelki szemeink előtt, hogy ugyanazon érzelmi és erkölcsi hatás erejével ragadják meg elménket és szivünket, melyet a múltban, akkor gyakoroltak cselekvő részeseik és szemlélőik lelkére, mikor megtörténtek és végbementek. Az emlékezés varázsereje gyűjtött össze minket is ma itt, ebben az egykép hazafias és barátságos körben. A nagy esztendő dicső napjának, 1848. március 15-dikének évfordulóját ünnepeljük ismét, s midőn lelkünk az emlékezet szárnyain visszaszáll a múltba, azokhoz az eseményekhez, melyek ötvennyolc évvel ezelőtt ezen a napon Budapesten, az ország szivében végbementek, ami keblünkben is lángra lobban az a tűz, mely az ihletszerüleg fellobogó hazafias lelkesedés hevétől elragadott márciusi ifjak és a hozzájuk rokonérzéssel csatlakozó polgárság lelkét lángra gyújtotta, a szabadság- és hazaszeretet szent tüze; midőn a bilincseit önmagáról hatalmas erővel, egyetlen mozdulattal lerázó sajtó alól a cenzúra bélyegétől érintetlen szűzi tisztaságban került ki szabadságharcunk lánglelkű Tyrtaeusának, Petőfinek nemzeti dala, a »Talpra magyar !« és a tizenkét pont, mely világgá hirdette, hogy »Mit kivan a magyar nemzet ?« 1848. március 15-dike bevezető nyitánya volt a nemzetünk újjászületését jelentő 1848-diki törvényeknek s az újjászületést nyomon követő tűzés vérkeresztségnek, a nemzet önvédelmi és szabadságharcának, melynek diadalmas csatáiból örök ragyogás fényétől övezve emelkedik ki a honvéd dicsőséges neve és nemzeti zászlaja. A magyarság hajnalhasadásának, a nemzeti eszme tavaszi ébredésének, nemzetünk elpusztíthatatlan életereje tüneményes megnyilatkozásának emlékünnepe lesz mindenkor március 15-dike. Ám amidőn a dicső mult emlékezetén lelkesülünk, ünnepi kedvünkbe harag, fájdalom és keserűség érzése vegyül, ha jelen állapotaink képére fordítjuk tekintetünket. Minő kiáltó ellentét ! Mennyi keserves csalódás ! Megszoktuk, hogy március 15-dikén a szabadság diadalát ünnepeljük. Megszoktuk, hogy az 1848-diki törvényekben országunk alkotmányos szabadságának, önálló és független állami létének palládiumát szemléljük. És mit látunk most ? Lehullott az álarc vélt alkotmányosságunkról és fenyegető mord ábrázattal mered szemünk közé a rideg valóság, a fejedelmi abszolút akarat. Egész teljességében ránk szakadt a megígért végtelen nyomor és szenvedés ideje. Nincs felelős kormány; nincs nemzeti képviselet, országgyűlés; nincs törvényhatósági önkormányzat ; nincs gyülekezési és szólásszabadság ; nincs sajtószabadság, vagy ha van is, csak ideig-óráig, amig az önkénynek tetszik. De van fegyveres betörés a törvényhozás szentélyébe; van házfeloszlatás rendőri és katonai karhatalommal; van tolvajkulcscsal kinyitott üres közgyűlési teremben önmagát beiktató főispán, csendőr, rendőr, gyalog és lovas katonaság, kormánybiztos, királyi biztos, és ki tudná megmondani, mi lesz és mi lehet még? Igy köszöntött ránk az idén március 15-dike. Ne ünnepeljünk tehát ? Lelkesedésünk szárnyait végkép letörte, hazafias felbuzdulásunk forrását egészen betemette volna az önkény és erőszak, melynek vaskesztyübe bujtatott keze oly kíméletlenül sújtott le alkotmányos szabadságunkra és törvény által biztosított jogainkra ? Nincs talán már számunkra tanulság 1848. március 15-dike emlékezetében, melyből okulást, vigaszt és bátorítást meríthetnénk a súlyos megpróbáltatás ezen napjaiban ? Sőt épen ellenkezőleg ! Soha nagyobb szükség nem volt, mint most, azokra a fölemelő, lelkesítő és erőtadó tanulságokra, melyeket az 1848-diki törvényhozás és a tragikus végződése ellenére is nemzetünk létjogát és életerejét oly fényesen igazoló szabadságharc példája állit a honfibú és keserűség hullámos tengerén hányódó lelkünk elé. Ez a tanulság' pedig az: hogy félre a csüggedéssel és kishitüséggel ! Nincs rá okunk, hogy elcsüggedjünk és szárnyaszegett lemondással vonuljunk félre a küzdelem teréről. Inkább hittel és elszánt elhatározással teljen meg lelkünk s azzal a tudattal és a megpróbáltatás tüzében megacélosodott akarattal fogjunk kezet egymással mindnyájan, hogy ősi alkotmányunkat és törvényes jogainkat vissza kell szereznünk, s mindazt kivívnunk, a mi nemzeti létünk és alkotmányosságunk teljességéből eddig még hiányzott. Független államiságunkat oly erős bástyákkal kell körülöveznünk és megerősítenünk, melyekről bármily erőszak ^ tehetetlen próbálkozás gyanánt hulljon vissza. Es ne kételkedjünk az eredményben, hanem bízzunk a győzelemben, és ingadozás nélkül tartsunk ki a küzdelemben, mert a győzelem pálmáját kitartásunk fogja megszerezni. Es ha némaságra van is kárhoztatva az országgyűlés, ha tanácskozási és határozási jogukban megszorittatnak, vagy attól teljesen megfosztatnak is az önkormányzati testületek, vármegyék, városok és községek, ha rendőri és ügyészi zaklatással támad is a nyers erőszak uralma, a teljhatalom, karhatalom, vagy bárminek nevezzék, a sajtó- és gyülekezési szabadságra: ne csüggedjünk akkor se, hanem legyen minden hazafi keble egy-egy bevehetetlen erősség, melyről hiú kisérletkép pattanjon vissza a törvénytelen önkény minden támadása. Ezt a rendithetetlen elhatározást fokozza bennünk szent fogadássá március 15-dikének mai ünnepe; és akkor ne kételkedjünk a végleges győzelemben, mert velünk a jog, törvény és igazság, melyen a pokol kapui sem fognak erőt vehetni. Hogy Esztergom polgársága tetőtől-talpig, csontig-velőig, szive-lelke legmélyéig ezektől a a hazafias érzelmektől van áthatva, annak félreérthetetlen tanúságát adta ma is, március 15-dikének oly fényes és oly lelkes megünneplésével. Ide jöjjön az a vezető államférfiú, a ki azt irta választóihoz intézett nyílt levelében, hogy »a közvélemény fásult« és »a parlamenti működés állandó szünetelése nem hágy vissza fájó ürt a nemzeti társadalom testeben«. Itt talán belátta volna, mily hamis színben látja a nemzeti társadalom érzelmeit. De politikai vitatkozásba ereszkedni nem e naphoz és nem ahhoz a feladathoz illő, melynek teljesítése vár még reám. Esztergom polgárai hazafias érzelmeiknek, az alkotmányhoz való törhetetlen ragaszkodásuknak, és védelmére mindvégig kitartó elszánt határozottságuknak, de azon szilárd reményüknek is, hogy a nemzeti küzdelemjj hazánk szent ügyének győzelmével fog végződni, szemmel látható külső és maradandó jelét is óhajtván adni és az utódokra átszármaztatni: ezt az ünnepi serleget szentelik mai ünnepen Kossuth Lajos halhatatlan emlékének azzal a hazafias és kegyeletes rendeltetéssel, hogy minden évben március 15-én ezzel a serleggel köszöntsön áldomást az ünnepi szónok. Kinek emlékére szentelhették volna méltóbban, mint Kossuth Lajoséra, kinek neve az 1848diki törvényekkel és dicső .szabadságharcunkkal örökre elválaszthatatlanul van összeforrva ? S midőn a polgárság ez emlék-serlegre a halhatatlanságban társának, a költőfejedelemnek a Világosra következett sötét gyász legborúsabb napjaiban irt ama szavait vésette, hogy »lesz még egyszer ünnep a világon« azt fejezte ki vele, hogy hite és bizalma hazánk szent ügyének győzelmében rendületlen ; mert azt az ünnepet akkor fogjuk megülni, mikor alkotmányunk ismét épen, tisztán és fényesen fog tündökölni érinthetlen szentsége dicsfényében. A mai nap rendeltetett arra, hogy e Kossuthserleget fölavassuk. És ennek a kegyeletes föladatnak akkép teszünk eleget legméltóbban, hogy az első áldomást édes magyar hazánkhoz és viharverte ősi alkotmányunkhoz mindhalálig viseltető hűségünk és szeretetünk jeléül a hazára köszöntjük, azzal az egész valónkat átható forró kívánsággal, hogy ez az oly sokat szenvedett drága magyar haza a jövő századok végére láthatatlan hosszú során át szabadon és boldogan éljen, fejlődjék, virágozzék, jólétben, hatalomban és dicsőségben gyarapodjék ! Éljen a haza ! Éljen a szabad, független Magyarország ! Percekig tartó éljenzés vihara követte e beszédet, miután a serleg kézről-kézre járt s a jelenvoltak a közös kehelyből ittak, mint a vérszerződő ősök tették, kik saját vérükkel kötötték meg e hazának szeretetében rejlő alapköveit. Vimmer Imre polgármester köszöntötte fel aztán Bagyary Simont, mint ünnepi szónokot. Beszéde elején kiemelte, hogy a magyar nemzet a jelenig azt hitte, hogy törvényeiben biztosítékot nyert azon szabadság, melyért a 48-as honvédek vérüket ontották, de most — úgymond, — azt látjuk, hogy a rendelkező hatalom, melynek legelső kötelessége volna törvényeinket megvédeni, uton-utfélen sérti meg a törvényt és oly magyarázatokat ad annak, mely alapeszméjével merőben ellenkezik. Egy nemzetnek Istentől adott joga van arra, hogy ügyeit maga intézze, ezt nem lehet kérni, ezt ki kell vivni, mi pedig kivívtuk már sokszor. Dr. Perényi Kálmán alispán-helyettes az ellenzéki város első hazafias polgárát, Vimmer Imre polgármestert köszöntötte fel poéta lelkéből fakadt beszéddel, mondván, hogy a magyar nemzetnek nincs oka a busulásra, mert a szabadság és alkotmányosság sugarai ismét fel fognak jönni hazánk egére, mert a magyar nép soha nem szűnik meg lelkesedni az isteni és nemzeti ideálokért. Dombay Nárcisz, bencésrendi tanár kiváló szónoki tehetséggel rámutatott, hogy a mai viszonyokat a nemzet széthúzása okozta. Nagy hatást ért beszéde végén, összetartásra szólította fel polgártársait, mert — úgymond — csak ezzel biztosítjuk nemzeti küzdelmünk sikerét. Bagyary Simon szerényen elhárítván magáról a figyelmet, a polgármester szavait a sz. Benedek rend érdemeire vonatkoztatja, mely rendnek jelszavában a hazaszeretet ápolása bent van. A 48-as honvédeket élteti. Az öreg honvédek számszerint 7-en vannak Esztergomban, de csak négyen jöhettek el a vacsorára, mert három fekvő beteg. A négy öreg reszkető kézzel kocintott és mondogatta, hogy miért nem is lehetnek itt a többiek . . . A vacsora 11 óra után véget ért s a polgárság egy dicső emlékű napnak méltatása után tért nyugalomra. A tanítóképző ünnepélye. Ahol lelkesedni kell, hiányozhatik-e az ifjúság s a hol együtt van a »nemzet virága«, hiányozhatik-e onnan a tanítóképző ifjúsága ? .. . Esztergom legutóbbi hazafias mozgalmaiban szinte a