ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-12-16 / 50. szám

XI. évfolyam. Esztergom, 1906. december 16. 50. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Iis iront a Canossa. Esztergom, december 15. (n.) E szellemes jóslatot állította össze mult hónapban a Clemenceau-kabinet megalakulásakor a francia La Croix a miniszterek nevéből. Canossába fognak menni! Nem gvözelemkiáltáskép mondjuk ezt, mert erről Franciaországban már szó sem lehet, hanem: mert ?nás út vem marad már hátra, a kultúrharc pedig örökös nem lehet, belefárad mindkét fél. Eleget zarándokolt a Vatikán az Elysée-be! . . . XIII, Leo az engedékenység politikáját követte, s e téren elment a legvégső határig, remélve, hogy a végső határoknál legalább megállapodik a nyugtalan vérű, gőgös Respublica. De 1900-ban a francia szabadkőművesség, melynek politikai exponense a félelmetes block, kiadta a jelszót a kath. egyház leigázására, sőt kiirtására, ha nem akar nemzeti egyházzá átalakulni. Az állam fösége alá rendelt kultusz-egyesületeknek lett volna hivatásuk a francia katholikusokat Rómától elszakítani, s a miniszter rendelkezésének kiszolgáltatni. Midőn a terv kudarcot vallott, az általános egyesületi törvény keretébe akarták beleilleszteni a kath. istentiszteletet és vallásgyakorlatot. Ezzel a kath. vallás legprimitívebb jogát is elkobozták: a szabad vallásgyakorlatot, és eltekintve a nagy megalázástól, miszerint a kath. egyházat a sport-klubokkal és részvénytársaságokkal egyenrangba helyezték -— kerülő uton újra csak a kormány és a hatóságok felügyelete és szeszélye alá helyezték volna az egyházat, hogy az akkor tekerhesse ki a nyakát, a midőn neki tetszik. Miután ezen »szabadsagnak« csutolt állapotnál rosszabb nem is képzelhető, miután itt veszteni való már nincs többé, Róma kimondta a ne továbbot! s a passiva resistenciára határozta el magát. Maga Rampolla, XIII. Leo főtanácsadója is elérkezettnek látta már az időt az ellenállásra. Az egyház nem mehet már tovább a trivol Respublica elé, — tehát ennek kell az elejtett fonalat felvenni, ennek kell Canossába menni. Hiába köpi a markát Briand és Clemenceau! Ök talán nem, de 4—5. utóduk bizonyára Canossába megy. Nincs annyi katonájuk, a mennyi szükséges volna a be nem jelentett Istentiszteletek megakadályozására és az összes francia papok száműzésére!! A szétválasztási törvény csúfos kudarcot fog vallani. Bismarck is kérkedett még 1875-ben: Wir werden nicht nach Canossa gehen! De néhány évre rá Vilmos trónörökössel (a mostani császárral) alázatosan tisztelgett XIII. Leo pápánál, s a trónörökös megilletödésében még sisakját is elejtette az audienciánál. Canossa lesz a íraneia kultúrharc vége is, mint a német kultúrharcé, csak idő kérdése az egész. Végződhetik rövid idő múlva, de tarthat egy-két évtizedig is! A német kultúrharc 1870 — 1878-ig tartott s tetőpontja, Alapító: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. midőn a börtön-pénzbirság és száműzetés javában dühöngött 1875—78-ig volt. Ez idő alatt 9 püspökséget fosztottak meg föpásztorától, 5 püspököt börtönbe hurcoltak, 1000 plébánia árvult meg és 2000-nél több papot Ítéltek börtönre, száműzetésre vagy birságra. Melchers és Ledochowsky bibornokérsekek »kosárfonó«-nak voltak bejegyezve a rabok névsorába. A kath. nép azonban a »Grosser Gott wier loben Dich« hangjai mellett kisérte föpásztorait és lelkészeit a börtönbe, jól tudván, hogy az egyház az üldöztetésből csak győztesen kerülhet ki. Erről persze a »deneverszarnyakkal« álmodó Népszavának halovány clunsztja sincs. Pedis lehetne, ha szerkesztői közt volna egy is, a ki legalább a felső elemi iskola világtörténelmét megtanulta volna. Akkor tudhatná, hogy a kath. egyház az üldözések által erősödött meg mindig legjobban. Nem egy tavaszt látott nádszál az, hanem százados tölgy, melynek csak száradt gályáit tördeli le a vihar, gyökerei ellenben annál mélyebben hatolnak. Erkölcsi kár tehát a kultúrharcból nem háramolhatik a francia katholikusokra, csak óriási anyagi kár. Annyi virágzó kath. intézmény pusztulása, a tisztán humanisztikus célokra kamatozó vagyon lefoglalása, az egyházi épületek liquidációja, úgy, hogy a vihar elmultával mindent elölről kell kezdeni. Az is félő, hogy a francia katholicizmus nem állja ki oly fényesen a kultúrharc küzdelmét, mint a német. Bougaud elejtett nyilatkozatai nagyon szomorú világot vetnek a francia nép és polgárság hitéletére. Ezt megerősítik a porosz-francia háborúban (1870) betegápolóknak besorozott német jezsuiták feljegyzései. Mig a német sebesültek között még a protestánsok is kérték a vallás vigasztalását kath. papoktól, addig a francia sebesültek közül igen sokan megvetöleg visszautasították a kegyszereket. A forradalom szellemének tana a mult században áthatotta e nép egész lelkületét. Ehhez járult a francia hatóságok hivatalos atheizmusa. Mig más államhatalmak legalább is közömbösöknek tanusitották magukat a vallás iránt, mert azt legalább a »buta nép« féken tartására szükségesnek tartották, addig a francia hatóságok örökké nyilt harcot folytattak a vallás ellen, senki előre nem juthatott, a ki nem gyűlölte a vallást! Mily demoralizáló hatása lehet a felsőbbség ily magatartásának a népre?! De ezen mostoha viszonyok dacára a francia klérus és a buzgó hivők kisded csapata hősies elszántsággal és pHdás egységgel indul a küzdelembe. Roma bölcsessége egy szóra egy táborban egyesitette a francia katholikusokat. Kívánatos volna, hogy a katholikus testületek és egyesületek a világ minden tájáról az együttérzés távirataival vigasztalnák és bátorítanák a küzdő francia katholikusokat!! A legprimitívebb természetjogokat tipró jogtalanságok közepette valódi Nérói logika Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. és hidegvér kell ahhoz, a mit Clemenceau mond: »A kath. egyház a harcot akarja, tehát meg is kapja!« Rotschildnak és Dreyfussnak szelleme uralkodik most Parisban. A panamás francia kormányok nyakig zsebében vannak a nagy pénzkirályoknak. Briand és Clemenceau voltakép csak Pilátus és Heródes szerepét játszák Krisztus e modern keresztrefeszitésénél! . . . S ha még Bécsben is mindezideig meg tudják akadályozni a pénzkirályok egy határozott keresztény szellemű kormány uralomra jutását, mennyivel inkább Parisban, a modern Babylonban? . . . De a gyászos francia állapotok ismérvei egyúttal a köztársasági kormányformának. Nem hiába jeligéje a szabakömüvességnek: oltár és trón ellen! A köztársaságban, hol semmi tradíció, semmi tekintély sincs, minden megvásárolható, egykönnyen nyakára ül a népnek a szabadkömüves-klikk és ha egyszer ráült, nehéz lerázni. Azért a legrosszabb monarchia is jobb a legjobb köztársaságnál! — Gróf Apponyi a kulmináeió pontján. Magyar parlamentünk e tündöklő csillaga, melynek ragyogása a messze Óceánon túlra elhatott, a minap első miniszteri exposéja alkalmával érte el kulminációját, emelkedésének tetőpontját. Soha magyar kultuszminiszter magas méltóságának, fontos pozíciójának — mely talán mindjárt a hercegprímásé után következik — magaslatán úgy nem állott, mint Apponyi Albert gróf. De a külföld sem dicsekedhetik hivatásosabb vallás- és közoktatásügyi miniszterrel, mint a minő a jelenlegi magyar kultuszminiszter, ki maga is első sorban vallásos, másodsorban oly sokoldalú műveltségű, mint kevesen ez országban. Micsoda korszakalkotó, reformokban gazdag programmot helyezett a ház asztalára : a népoktatás teljes keresztülvitele, a tanitók fizetésének rendezése,* — a katholikus autonómia és a kongrua, a harmadik egyetem stb. Azért kevés miniszter exposé-ját fogadták oly osztatlan elismeréssel és lelkesedéssel a világ bármely parlamentjében, mint a minővel Apponyiét ünnepelték a minap. A miniszter többi között a nemzet és a kultúra elleni bűnnek bélyegzi az általános és föltétlen államosítási törekvést, mely sajnos a legutóbbi két évtized kultuszminisztereinek mániája volt. A kath. autonómiát is nemcsak »elobbrevitel« alakjában igéri gr. Apponyi mint az eddigi miniszterek, hanem, a mint tudjuk, komolyan nyélbe is akarja ütni. Meg lehet győződve róla, hogy e nemes szándékában az egész magyar katholicismust oldala mellett találja. Van ugyan egy-kettő, ki skrupulizál, de a közvélemény jelszava: most vagy soha ! Szivesen megszavazunk a protestánsoknak a 3.000,000 k. kultuszsegélyt, ha junktumban megszavazhatjuk a kath. autonómiát, a kongruát és a kath. tanitók fizetési pótlékát. A ki itt aggályoskodik, az nem igazi politikus, az vét a * Bár a mostani rendezés csak ideiglenes, mert az állami és a nem állami tanitók fizetése között nem látjuk a fizetési egyenjogúságot; a kvalifikáció mindkét fél részéről egyforma és mégis mit látunk ? azt, hogy a felekezetiek és a községiek maximuma még az államiak minimumát sem haladja meg, következőleg ezen az egyenlőtlen helyzeten a kormánynak idővel változtatni kell, mint hisszük, hogy fog is.