ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-11-11 / 45. szám
rendőrfogalmazói választást; innen van minden intrika ellenem. Egyedüli óhajom volna az, hogy ha ezen ügy igazságos elbírálása s védelmem meghallgatása céljából ellenem a fegyelmi vizsgálatot elrendelnének, mert csakis akkor derülne ki ártatlanságom s azután igazán remélhetnénk, hogy meglehetne világítani a boszorkány konyhában működőket. Azon esetben, hogyha a rendőrbiztosi állásoknak betöltése, igy egyes személyek szeszélye, az intrikák figyelembe vétele utján történik, bekövetkezhet az is, hogy a rendőrbiztosi álláshoz minden három hónapban beprotegált ujabb pályázók juthatnak. Egyelőre az igazság érdekében csak ennyit kérnék a nyilvánosságra hozni. Esztergom, igoó. évi november hó 8-án. Kiváló tisztelettel Garami Károly, rendőrbiztos, volt helyettes rendó'rfogalniazó. Eddig a levél s most mi jegyezzük meg, hogy nem tudjuk mely helyi lapokban volt rosszakaratúkig támadva. Mi a személyére vonatkozó, elbocsátását érintő adatokat a hivatal főnökétől szereztük be. Ami pedig a rendőrség elleni feljelentésekre tett megjegyzéseinket illeti, az a mi saját meggyőződésünk. Minket rosszakarat soha nem vezet, mi nem haragszunk senkire, legfeljebb ránk haragudhatnak : véleményünk nyilt megvallásáért. Garamit, ha megérdemelte, mi is megdicsértük épen feljebbvalói figyelmeztetésére s most ugyanazon forrásból irtuk meg, hogy elbocsátották. Hol itt a rosszakarat? A fenti levelet megelőzőleg szerkesztőnk előtt Garami személyesen ugy nyilatkozott, hogy legnagyobb sértés reá azon kitételünk, miszerint a legénységi alkalmazottak közé tartozott. Erre nézve most helyreigazításul, de nem rosszakaratulag közöljük, hogy a városi szabályrendelet 91. §-a_ alapján a rendőrbiztos tényleg nem tartozik a legénység osztályához, de a tisztviselőkéhez sem, hanem a segéd- és kezelő személyzet után a rendkivüli alkalmazottak sorába az adóügyérek és temetőkertészekkel egy rubrikában van említve. A rendőrkapitány hármas előterjesztése alapján a tanács három havi felmondással fipgadja fel és igy is bocsáthatja el. Az pedig egy cseppet sem megszégyenitős, csak a közügyek hasznára válik, ha magasabb kvalifikációval jól töltünk be alacsonyabb állást, sőt az sem szégyen, ha kevesebb kvalifikációval magasabb érdekeket védünk jól. A fő, hogy megfeleljünk hivatásunknak. * Szent Imre ünnepély. Az esztergomi kath. földmüves-ifjusági egyesület ma november 11-én d. u. 6V2 órakor saját helyiségében (Csillag-u. 380.) égi pártfogójának, szt. Imrének tiszteletére ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1. Isten áldd meg a magyart. Énekli: az egyesület kara. 2. Szűz szent Imre. Szavalja: Hegedűs István e. t. 3. Ének sze; t Imréről. Előadja: az énekkar. 4. Ünnepi beszéd. Mondja : Számord Ignác, egyesületi elnök. 5. Kuruc kesergő. Szavalja: Tátus János e. t. 6. Kuruc nóta. Énekli: a kar. Az ünnepélyt tánc követi. Délelőtt 9 órakor az egyesület testületileg vesz részt a belvárosi templomban tartandó ünnepi sz. misén és szent beszéden, amelyet Mátéffy Viktor egyesületi igazgató mond. * Tardoskedd Simon Miklós családjáért. Tardoskedd derék keresztény népe szép jelét adta a felebaráti szeretetnek. A község érdemes plébánosa és buzgó káplánja gyűjtést kezdtek a szociáldemokraták által megölt Simon Miklós hátramaradt Özvegye és árvái részére és csakhamar 136 korona és 30 fillér gyűlt egybe. Ezen összeghez a következők járultak hozzá: Az érsekújvári népnevelők egyesülete 44 kor. (gyűjtötte egy tardoskeddi ker. szocialista). A tartoskeddi nép perselygyüjtése 27 kor. Dr. Machovich Gyula 20 kor. Egy ker. szocialista 10 kor. N. N. 5 kor. A tardoskeddi iparos kör gyűjtése 1 — 1 koronájával : Móricz Gusztáv, Móricz Mátyás, Szőlősi János, Varga Ambrus, Juhász Géza, Groszmann József, Groszman Gyula, Móricz Gyula, özv. Babuschek Jánosné és Czibulka József, összesen: 10 korona. Balogh Pál 6 kor., Mészáros Mihály 80 fillér, Kollár Károly 50 f., Szvetkó László 50 f, Rihák József 50 f., Gábris József 50 f., Vitkó Márton 40 f., Vitkó József 40 f., Szipína Imre 30 f., N. N. 2 K 10 f., Mahr R. 1 K, Szalay Lajos 1 K, Ványa Ambrus 80 f., Ványa József 60 f., Szabó Antal 50 f., Ványa István 40 f., Heten 30—30 f., össz. 2 K 10 f., Öten: 20 f., 1 K. Kilencen: 10—10 fillér. Az özvegy és árvák nevében mi is forró köszönetet mondunk a nemes szívű emberbarátoknak. Itt emiitjük meg, hogy a tardoskeddi templomban m. hó 17-én énekes mise volt Csaplár Benedek és Simon Miklós lelkiüdvéért. — Simon Miklós családja részére beérkezett ujabb adományok a következők : Nagymarosi esperesi kerület 12 kor. Tardoskedd község gyűjtése 136 kor. 30 fii., melyben az érsekújvári tanitógyülésnek már múltkor nyugtázott 44 koronája is bennfoglaltatik. Koltha község adománya 5 kor. Kubicza Terentius 2 korona. Eddigi gyűjtésünk 256 kor. Összesen 365 kor. 30 fill. ' * Hivatalvizsgálatok. Gyapay Pál főispán, dr. Perényi Kálmán alispán, dr. Waltner Jenő belügyminiszteri számtiszt és dr. Uray István főispáni titkár kíséretében e héten az összes városi hivataloknál vizsgálatot tartott. A vizsgálat kapcsán olyan híresztelések keltek szárnyra, mintha a főispán a vizsgálatot belügyminiszteri rendelkezésre foganatosította volna. Ez valótlanság, mert a főispán saját jogai és kötelességeiből kifolyólag vizsgálja a hivatalokat. Az alispánnak is kötelessége évenkint legalább egyszer a hivatalokat megvizsgálni. A miniszteri számtiszt jelenléte is egyszerű. Gyapay Pál főispán első hivatal vizsgálata alkalmából teljes tiszta képet óhajt nyerni a város minden ügy- és értékkezeléséről s ezért a belügyminisztériumtól ő kérte a számtisztet. A vizsgálat még folyamatban van és kiterjed a városi ügykezelés minden ágazatára. Az eredmény, mint városi körökben, beszélik, eddig teljesen kielégítette a bizottságot. A főispán hétfőtől egész héten a vizsgálaton volt s minden hivatalban megfordult. Dr. Waltner Jenő most a város pénzügyi dolgait vizsgálja s az egész aktus hihetőleg 5 — 6 nap alatt véget ér. A vizsgálat eredményéről annak végével számolunk el. * Tehát Párkányé legyen a dicsőség I Már t. i. ami az Esztergomba kért járásbiróságot illeti, az legyen Párkányé. Ebben állapodott meg azon értekezlet, melyet a vármegye vezetőférfiaiból hívott össze a főispán. Az értekezleten a meghívott képviselők közül Zlinszky István, a dorogi követ jelent meg és többszörösen elhangzott felszólalásában a muzslai járásbíróságnak Párkányba való helyezése mellett érvelt. Vimmer Imre polgármester Esztergomot ajánlotta s ha már ide végkép nem helyezi a miniszter, ugy helyezze Párkányba. Többek hozzászólása után az értekezlet többsége olyan határozatot hozott, hogy a járásbiróságot Párkányba kérjük, ha Esztergomba nem hozható. Gyapay Pál főispán tapintatos eljárásának köszönhető, hogy a megye és város között felmerült elválasztó huzavonát békésen és közös egyetértéssel megoldotta az értekezlet. A főispán, az értekezlet határozatáról személyesen informálta az igazságügyminisztert és egyúttal az esztergomi törvényszék ügyét is újból nagy jóakaratába ajánlotta. * Iskola szentelés. Folyó hó 4-én szent Károly napján az esős idő dacára, szép számú közönség jelenlétében avatta föl Litassy János, selmeckerületi esperes s tanfelügyelő a tizenöt év óta romokban fekvő s jelenleg Ö Eminenciája bíboros főpásztorunk s Vezinger Károly praelátuskanonok 3800 koronát kitevő adományaiból felépült modertárnai róm. kath. iskolát. Szent mise után körmenetileg vonult fel a közönség a csinos s közel-távolról egyaránt kellemes benyomásu uj iskola-épülethez. A szokásos egyházi szertartás elvégzése után az előhaladott korú, de fiatal szellemű esperes magvas, szivet-lelket megragadó szent beszédben fellebentve az iskola szomorú múltjának fátyolát, méltatta a kath. iskola fontos valláserkölcsi s nemzeti missióját s a hivek buzgó imáiba ajánlotta a nagynevű maecenásokat s szeretetükbe fáradhatlan lelkipásztorukat. Ezek után hálatelt szívvel felszólalt az iskolát építtető lelkész s a Magyarok Nagyasszonyának pártfogásába ajánlván az újonnan felépített iskolát, jelentette, hogy az iskolára befolyt adományok kitesznek eddig 3856 koronát, a kiadás pedig 4556 koronára rúg. Végül indítványozza, hogy aznapon névnapját ülő Vezinger praelátust táviratilag üdvözöljék. Frenetikus taps és éljenzés után elfogadták az indítványt, az iskolás gyermekek pedig Bremzay Irma ügybuzgó tanitónő vezetése mellett elénekelték a »Boldog Asszony Anyank« kezdetű egyházi éneket, majd egy tótajku leányka zengzetes magyar nyelven megköszönte a magas jótevők adományait, s a ker. esperes-plébános atyai gondoskodását. Azután »Te Deum« volt s áldással véget ért a szertartás. Az iskolaszék diszülést tartott s aláirta a hála-feliratokat. A katholicizmus s a magyar állameszme egy fellegvárral gazdagabb lett a felvidéken s annak restaurálóit s felavatását az örömkönyeket hullató hálás bányásznép egyhamar nem fogja elfelejthetni. * Rákóczi-ünnepély. A kismácsédi kath. r. olvasókör október hó 28-án II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hazahozatala alkalmával ünnepéi vt rendezett. A himnusz eléneklése után Bocz Imre a r. k. olv. kör elnöke üdvözlő beszéd kíséretében méltatta az összejövetel célját. Azután Horvát Imre elszavalta Benedek Jánosnak »Rakoczi harangja« c. költeményét és Mészáros István »Rakoczi tarogatoja« Pósa Lajostól c. költeményt, majd Bocz Imre »Rakoczi Ferenc emlékezete« cimen érdekes felolvasást tartott, melyben a Rákóczi kor küzdelmeit ecsetelte. Mészáros Sándor »A majtényi róna«, Vörös István pedig az »Üt koporso« c. költeményt szavalták el. Ezután az ünnepély a himnusz második versének eléneklésével véget ért. Október 29-én Luzsicza István diószegi káplán Rákóczi és bujdosó társai lelkiüdvéért ünnepélyes gyászmisét mondott, melyen Kismácséd hazafias polgárai és a tanulóifjúság vettek részt. Az ünnepélyes gyászmise végeztével az elemi iskola növendékei rótták le hálájukat a nagy hazafiak iránt egy szép ünnepély keretében. * Egy chinai levél. Ezen a nyelven ugyan nem értünk, de talán mások is kevesen, azonban az ottani vásárlók egyikének szívességéből megértjük, hogy az a valódi chinai tea, melyet most a lazarista atyák küldenek nekünk, kiváló friss minőségben kapható Esztergomban Brutsy Gyula üzletében, ára 1 kiló ió korona, fél kiló 8 korona. Egy deka 20 fillér. * Lapunk mai számához Dörge Frigyes budapesti bankháza egy érdekes prospektusát mellékeljük. Ez a népszerű cég, melynek állandó szerencséje közmondásossá lett, arról értesít bennünket, hogy az uj húzás már november hó 22-én kezdődik és ezért a sorsjegy megrendeléseket tovább halasztani nem tanácsos. A Dörge Frigyes bankház sorsjegyei igen nagy keresletnek örvendenek, ami érthető, ha az utolsó nyeremény-jegyzékben megnézzük, hogy csak az utolsó két hónapban hány nyeremény jutott ezen banknak. Sokan vannak azok, akik mindjárt első alkalommal nyertek, ezek barátaiknak, ismerőseiknek mondják el a dolgot, egyik tovább adja a másiknak, a hir szájról-szájra jár, ez pedig a leghangzatosabb reklámoknál is jobban hat. Kétségkívül ez az oka annak, hogy a Dörge bankház Budapest, Kossuth Lajos u. 4. sz. osztálysorsjegy főelárusitó osztálya oly rohamosan fejlődött és ma már a legelsők közé tartozik. * Rendőri hir. Bagota Erzsébet kesztölci születésű 17 éves hajadon f. hó 7-én délután valami családi per-patvar miatt a Mária Valeria hídról a Dunába szándékozott ugrani. Épen a mikor a híd védő peremére fel akart szállani, hogy életét eldobja magától, hirtelen ott termett Horváth Ferenc közrendőr s a leányt bűnös tettének végrehajtásában megakadályozta. Az esetnek érdekes folytatása volt a rendőrségen. Bagota Erzsébetet a rendőrség kihallgatta és figyelmeztetve, hogy ne legyen öngyilkos, este szabadon akarta engedni. A rendőrségi sajtóirodában tartózkodó szerkesztőnk magánbeszélgetés közben figyelmeztette az illető tisztviselőt, hogy a fiatal teremtés most miután a rendőr idekísérte, még inkább elkeseredik s mint ki is jelentette beugrik a Dunába, tehát helyes volna talán hazasuppoltatni, vagy reggelig, mig kialussza nagy keservét, tisztességes szállásra adni. Erre nincs azonban paragrafus. A rendőrség nem rendelkezik a leányzóval, mert »bünteny nem forog fenn« s igy »szemelyes szabadság megsértése« volna, ha bárhol is szállást rendelne neki az ő beleegyezése nélkül, viszont haza sem lehet, suppolni, mert »erre ok nincs«, de sőt »alap vagyis pénz sincs az öngyilkos jelöltek elszállítására«, mert a rendőrség az ilyen költséget el sem számolhatja. Hosszú tárgyalás után annyit azonban elért szerkesztőnk, hogy 6 korona különböző dijak mellett rendőri felügyelettel kocsin Kesztölcre vitték az öngyilkos jelöltet hozzátartozóihoz. Itt említjük meg, miszerint Angliában már annyira van az emberiség, hogy az öngyilkossági kísérletet szigorúan büntetik. Ezt mutatja »Az Ország « f. hó 8-i száma is, mely következő érdekes kis históriát közli: »Londonból jelentik: Egy Beanto nevü koplaló művész koplalását beszüntette tegnap a rendőrség. Beanto 37 napja koplal már s még 9 napig akart koplalni, de már tegnap közel volt a végkimerüléshez. A rendőrség tegnap azután beszüntette a mükoplalást, mert Beanto koplalásának folyta-