ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-02-04 / 5. szám

állam polgárai, vagy felosztották maguk közt a közvagyont és vasvillával állt ki-ki ört földje mellett, hogy ahhoz más ne nyúljon! Ne mondják tehát a szociáldemokraták: Krisztus nem váltotta- meg a világot, mert a tulajdonjogot meghagyta, hanem majd mi váltjuk meg a tulajdon eltörlést a vagyonközösség által! Amily istentelen, ép oly ostoba beszéd ez. Perpetuum mobilékben, hajnövesztő pomádékban nem hiszünk! De biz vagyonközösség szerinti államban sem! Jól tudja az Isten mit csinál, nem szorult arra, hogy Bebeléktöl vagy Izrael Jakaboktól tanácsot kérjen. A nyergesuj falusi iskola ügye. A nyergesuj falusi iskola ügye, amelyet Esztergom vármegyének legutóbbi közgyűlése tárgyalt, fényesen bevilágított abba a sötét mélységbe, amelybe a közoktatási kormány a felekezeti iskola-ügyet taszította. Egy részlet az abból a képből, amely országszerte elénk tárul, amelyet két év előtt magában a házban az országnak bemutattam. Akkor az efajta államosítás tetőpontján állott, s hogy azóta nem folytathatták oly arányban, amint megkezdték, csak az ex-lex által bekövetkezett pénzhiányra vezethető vissza. Amit akkor az országgyűlésen mondottam, azt jelenleg is kell ismételnem. Semmikép sem találhatom korrektnek az állam eljárását. Mert egyrészt akadályokat gördít a községek eljárása ellen, amelyek élve az 1868 : XXXVIII. t.-c-ben számukra biztosított joggal, felekezeti alapon kívánják iskoláikat fentartani, de fejleszteni is, és másrészt önmagának adat nagymérvű segélyezéseket a községek által. A különbség a kettő között pedig az, hogy inig a községeket a népoktatási törvény egyeneseu és világosan följogosítja arra, hogy a felekezeti iskolákat fentarthassák vagy azokat segélyezzék, arra sehol föl nem jogosítja, hogy ugyanazt az állami iskolákkal szemben is tehessék. Midőn tehát az állam, a községeket a felekezeti iskolák fejlesztésében akadályozza, egyenesen a törvény ellen cselekszik, midőn pedig önmagának szavaztat meg a községek által nagymérvű áldozatokat és segélyeket a törvény megkerülésével jár el. Innét van az, hogy ezek az ügyek a határt, néha fedd is, de csak gyöngéd, kíméletes hangon. Vannak olyanok is, kik legkevésbé sem örülnek a karneválnak. Azt állítják, — és helyesen — hogy a karnevál árnyoldala határozottan elhomályosítja előnyös voltát. Évekkel ezelőtt egy kölni születésű püspök, Schmitz Hermann József emelt szót a karnevál ellen. Továbbá az evangélikusok erkölcsivédő gyűlésének kongresszusán Hützel lelkész tartott kemény beszédet az erkölcstelenség forrása, a karnevál ellen. Ugyanekkor egyhangúlag fogadták el a következő nyilatkozatot: »A konferencia hálás elismeréssel adózik a rajna-vidéki konsístoriumnak azért, hogy az erkölcs és vallás érdekében figyelmeztette a városokat és községeket különösen az ifjúságra nézve oly rossz következményekkel járó karnevál hátrányos oldalairól. Végtelenül sajnálja, hogy e figyelmeztetés a felsőbb körökben eredménytelenül hangzott el. Kéri a templombeli hatóságot, hogy figyelmeztesse és óvja híveit. Az iskola hatóságaival pedig lépjen érintkezésbe az iránt, hogy a tanítóknak tiltassék meg a karneválon való résztvevés. A három utolsó farsangi napokon az iskolai előadások okvetlen megtartassanak.« Erre nemsokára a »Lokal-Anzeiger«-ben jelent meg egy nyilatkozat a kölni karneválvezető bizottságtól. Egy katholikus lelkész vávármegye törvényhatósági bizottsága elé kerülnek, mert vagyon elidegenítésről van szó. Az iskola-ügyeknek vármegyei illetékes fóruma a közigazgatási bizottság; ez azonban nem dönthet a község vagyonának elidegenítésében. Az államhatalom nem kényszeritheti a községet, hogy az állami iskolát segélyezze, annál kevésbbé, hogy iskola-épület emeljen és azt föntartsa. Hogy azonban célját mégis elérje alkudozásba lép a községgel először is annak vagyonára, azután pedig iskolájának jellegére. Ugy tesz mint a könyörtelen uzsorás, a ki ugy segit az eladósodott emberen, hogy vagyonára is ráteszi a kezét és függetlenségétől is megfosztja. Amit a nyergesuj falusi iskolával szemben tesz, azt teszik országszerte. Az állami költségvetés tele van oly városokkal és községekkel, amelyek egyszersmindenkorra tetemes vagyont ajándékoztak az államnak és azonkívül állandó nagy évi terheket vállaltak magukra. A községeknek eszökbe sem jutna az ilyen alkudozás, az állami iskoláknak ez a felállítási módja, ha az államnak közegei erre ki nem tanítanák, azzal nem kapacitálnák a községeket, hogy megszabadulnak az iskolák fentartásának terhétől. És miután igen sok község mégis csak ad valamit iskolának vallásos jellegére, ezen is könnyen segítenek. Megígérik, hogy a tanítók a község lakóinak vallásán lesznek, de még azt is, hogy egyik a kántori teendőket is fogja ellátni. Ez azonban csak eddig tart, mig a miniszternek tetszik, vagy még egy uj miniszter jön, mert bizony akárhányszor megtörtént már, hogy az adott szó, vagy kötött szerződés ellenére is másvallásu tanítókat is alkalmaztak. Bizonyítja ezt legújabban a töketerebesi eset, mely az »Alkotmányinak folyó évi 23-ik számában van leírva. Az államnak meg kellene maradnia a törvény korlátai között. Ha már mindenképen akar élni iskolafelállitási jogával, akkor állítson iskolát az állam pénzén, de ne éljen vissza a törvény által reáruházott hatalommal olykép, hogy ajándékoztat magának községi vagyont, az ajándékozást mint elidegenítést a törvényes fórumokkal jóváhagyatja és azután állit csak iskolát. laszolt is e nyilatkozatra, minden tekintetben igazat adva Hötzelnek. Azután minden elcsendesült ismét, csak ugy ünnepelték a karnevált, mint ennekelőtte. De ime, most megtörtént a hihetetlen — egy könyvet - irtak a karnevál ellen. Ez letépi az álarcot a karneválról, mi ott áll előttünk a maga sértő, durva valóságában. E könyv megszégyenítő Kölnre nézve ! Már régen kellett volna valamit tenni. Valaki brosúrát ajánlott, minek tartalma megismertet benünket a karnevál minden mozzanatával és annak következményeivel. Ezt tárgyalja, magyarázza a keresztény erkölcsök szempontjából kiindulva. Kaiser Emil más utat választott. Irt egy modern regényt és oly szakismerettel, jártas tollal és bámulatos éles elmével ostorozza a karnevált, hogy magával ragadja és teljesen leköti az olvasó érdeklődését és figyelmét. Átéljük vele a három farsangi napot. Oly világosan és tisztán festi azt előttünk, hogy szinte látjuk a szegények és gazdagok farsangi mulatságát és észrevesszük, hogy mindkettőnek egyaránt legkedvesebb ünnepe ez. A szegény, ha kell, erre még utolsó krajcárját is feláldozza. Kivezet az iró az utcára, a sok lármás, hangos nép közé. Szinte hallani véljük a zajt, a mámoros tömeg rekedt-hangu énekét és látni frivol mozdulataikat. Fáj lelkünknek e fékvesztett tömeg között látni a serdülő ifjúságot, kik itt szintén fenékig ürítik az élvezet poharát. Ne hajtsa végre a népoktatási törvényt ugy, hogy a községek csakis ugy juthassanak iskolához, ha előbb saját iskolájukat föladják, de még azonkívül vagyonuk egyrészét föláldozzák s végül »összes jogaikról lemondanak. Ezt teheti egy alkusz, de nem méltó eljárás ez az állam tekintélyéhez és méltóságához. Világos, hogy az ily eljárás mellett nagyon meg van nehezítve a felekezeti iskolák föntartása. Erős hit* nagymérvű áldozatkészség kívántatik ahhoz, hogy a község továbbra is az ö felekezeti iskolájához ragaszkodjék. S mégis megtenné sok község, ha felekezeti iskolájának elhagyására Ígéretekkel nem biztatnák, ha azon esetre, ha meggyőződését megváltoztatja, anyagi támogatást kilátásba nem helyeznének. A másik, amit a nyergesujfalusi iskolaügy tárgyalása alkalmából megjegyezni kívánok az, hogy a katholikus intelligencia nincs még tisztában az ilyen iskola államosításoknak a vallásra való hatásával. A tárgyalás alatt volt elég alkalom ezt is megfigyelni. Tökéletesen megelégszik azzal, ha azt mondják, hogy a hittan ott is fog taníttatni, sőt hogy a tanítók egyike a kántori teendőket is elláthatja ; pedig nem ezen múlik a dolog. Az ifjúságnak valláserkölcsi nevelése csak akkor van kellőképen biztositva, ha a tanítás és nevelés egységes vallás-erkölcsi alapon történik, ha a vallás és az azon alapuló erkölcstan az összes tárgyakat áthatja. Ha mint katholikus súlyt helyezek arra, hogy hitem tanai az életben is érvényesüljenek, akkor meg nem elégedhetem azzal, hogy a tanterv keretében a hittan is foglal helyet, hanem kívánnom kell, hogy a vallás képezze a népiskolai tanítás központját s ebből induljon ki az ifjúságnak vallás erkölcsi nevelése. Dr. Cs. J. A keresztény szociálisok napja Esztergomban. A legutóbbi években különös erővel feküdtek neki a nemzetközi szociáldemokraták az ősrégi primási városnak, hogy annak munkás-népét a »Népszavának« kovászával átgyúrják, s az egész országban cégérül használhassák és hivatkozhassanak arra, hogy a Hercegprímás városa is szociáldemokrata. Nem volt elég a két rendes ügynöke, kik uton-utfélen fogdosnak a koldusok és zsákhordók közt elvtársakat; október óta egy Legvisszatetszőbb Kaiser könyvének az a része, melyben a feslett életű nők és keritőasszonyuk viselt dolgait vázolja. (121. old.) »Itt látjuk a város szemétjét, a bűnt és annak terjesztőit. Tudják, hogy e napokban a rendőrség nem üldözi őket oly kérlelhetlen szigorral és éber figyelemmel. Odahagyják rejtett helyüket, a büntanyát és magukkal hozva annak dögletes levegőjét, kijönnek a nyilt utcára. Ott járnak a többiek között 8—10-es csoportban kart-karbaöltve. A kifestett arcú, céda teremtések bortól mámorosan, behunytszemekkel, tántorogva mennek férfi-cicerójuk mellett. Undort ébresztő bün és szemérmetlenség mindenfeie.« (101. old.) Tovább megyünk az íróval. Elhagyjuk az utcát és felkeressük az elegáns fogadók és mulató-helyek termeit. Lelkünk itt sem pihenhet meg. Ugyanaz a bün, fékvesztett jókedv feslettség, mint ott kint az utcán. Nem látunk mást a zabolátlan mulatni vágyásnál, nem hallunk csak kétértelmű dalok éneklését és csókok csattanását. A férj nem félti hitvesét, az asszony nem az urát; — jelszó: szabad szerelem! Egész szabadon mozognak e piszkos áradatban a regény alakjai. Igy a hiu Pohl és felesége, a leány-csábitó Pohl Vilmos, Dachl lovaskapitány szerencsétlen feleségével, Izolde szül. Pohl asszonnyal. Továbbá a durva, vad Thomas feleségével