ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-10-28 / 43. szám
nyeit, aki nemcsak az elnökséget és a tisztikart fogadta s a saját palotájába vendégül, hanem az összes megjelent kántorokat 3 napon át a kath. kör helyiségében fényes ellátásban is cészesitette. Kz t esti bucsulakománál nagy lelkesedést keltett O Szentsége^ X. Pius pápa áldást hozó sürgönye, valamint O Eminenciája Vaszary Kolos bibornok hercegprímás, az egyesület fővédnökének üdvözlő távirata is. Mind a kettőt Bogisich Mihály v. püspök, prelátus-kanonok olvasta fel a bucsulakomára összegyűlt közönségnek. A pápa és a prímás sürgönyének felolvasása után a püspök először a pápára, majd a királyra és a prímásra is mondott toasztot, a közönség pedig lelkesedve énekelt minden egyes toaszt után. A pápára mondott felköszöntő után a pápai himnuszt énekelte el, a királynak szóló toasztot a magyar Himnusz, a prímásnak szólót pedig a »Szozat« követte. Este 10 órakor az ünnepség befejezést nyert, elbúcsúztak a társak, a szebb, a jobb jövő reményében. A feladat nagy és fontos, nem marad más hátra, mint dolgozni, fáradni. Mert munka, fáradtság és küzdelem nélkül nincs győzelem ! Csak egy virágszálat! — Ajánlva minden jó szívnek. — Csak egy virágszálat! — ezzel a kérelemmel kopogtat be a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület a kegyelet ünnepe előtt sok magyar hajlékba, ahol szeretet és irgalom lakozik. Egy virágszálat kér abból a koszorúból, melyet szeretteink sírjára akarunk tenni a temetők ünnepén. Kéri ezt a virágszálat annak a halottnak kegyeletes emlékére, akitől a virágszálat elvonjuk. És kéri ezt a virágszálat a legborzalmasabb betegség ellen való küzdelemre. 79.723 ember halt meg a mult esztendőben tüdővészben. Java olyan korban, mikor kenyeret keresett; java olyan korban, mikor özvegyeket, árvákat hagyott. Ha a társadalom megértené a kegyelet legszebb tanúsítását célzó segélykiáltást és tényleg minden koszorúból csak egy virágszálat elvonnának azoknak a biztos halálból való kiragadására, akiket az idején alkalmazott gyógyitással meg lehet menteni, — a tüdővész nem lenne az a borzalmas" nemzeti csapás, ami ma. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület most épiti első népszanatóriumát. Száz beteget fognak az ország minde?i tájáról a jövő év március havától fölvenni s mivel a szanatóriumi kezelés három hónapot igényel, már ebben az első népszanatóriumban évenként négyszáz veszendő, halállal e jegyzett embert fognak megmenteni. De ha millió siron hiányozni fogna az az egy virágszál, (amely hiány pedig legjobban tanúsítaná kegyeletünket), akkor már nemcsak az első népszanatorium még hiányzó tőkéje volna együtt, de már tavasszal uj gyógyitóházakat lehetne tervezni és épiteni és rövidesen, csak a társadalomba menjen bele élő hitként az egy virágszál fölajánlásának poétikus eszméje, — minden vidéknek megépitheti az agilis egyesület a maga népszanatoriumát. Hogy idején alkalmazott szakszerű gyógyítással a tüdőbetegség gyógyitható, azt Németország példája igazolja, ahol szanatóriumok létesitése óta 2 5°/o-kal kevesebb a tüdőbetegek halálozása. Nincs helyé annak a fatális közönynek, mellyel a szörnyű veszedelem pusztítását nézzük. Nyissa meg szivét mindenki kegyeletének s ne sajnálja azt az egy. virágszálat s azt az egy mécsest, a veszendő emberekért való nemes fölbuzdulása lesz az az égbeszálló ima, mely levezekli minden földi gyarlóságunkat. Meggyászolt halottunk ott fönn a magasban kedvesen veszi majd áldozatunkat. A kegyelet koszorújából a tüdőbetegeknek fölajánlott hiányzó virágszálat találja legszebbnek, mert áldást, boldogságot fakaszt, mely könnyet törül le, az árvaságnak, az elhagyottságnak keserű könnyeit. Az első népszanatórium Gyulán, a lugasszerü erdőben épül. Ha pedig föltételezzük, (pedig föltételeznünk kell), hogy a társadalom megérti a segélykiáltást és a halottak-napi koszorúból elküldi a szegénysorsú tüdőbetegeknek azt az esengve kért egy virágszálat, akkor bízvást elmondható, hogy megsokasodik hazánkban a népszanatóriumok száma és a társadalom az embefmentés terén nagyot, Istennek tetszőt tesz. Értse meg minden jó sziv ezt a segélykiáltást. Az egyesület a legnagyobb nyilvánossággal fogja a gyűjtést végezni. Hirlapilag nyugtázza az adományokat s lapjában, a Szanatóriumi Lapokban minden adományt tételenként elismer, felhasználása módjáról pedig tájékoztatni fogja a közönséget.*Azt akarja, hogy teljes bizalommal, a legnemesebb ügynek, nemzetünk egy fájó sebét hegesztve, adhassa oda a maga egy virágszálát. Boldogok leszünk, ha jelszavunk varázsos módon terjed szét, ha a nagy célt megérti a mi közönségünk. Csak egy virágszálat a tüdőbetegek megmentésére ! HIREK. Krónika. Megjött hát végre-valahára A várva-várt, a drága nap, Itt a vásár! A lárma, zúgás Még a Dunán is által csap. Az én fülem is meghallotta S el is határozám magam. Hogy jó napban leszen ma részem, Mert hát párkányi vásár vanl »No várj, majd eszel jó kis hurkát, Borocskát is iszol reá. Főzó'kanált dugsz gomblyukadba, Majd rád pislog minden leány 1 !* . . . Igy tervezem és leszurkoltam Két karajcárt a hid előtt, Égve vágytól, hogy megláthassam A nagy vásárt, — a meglepőt! . . . Az eleje még tűrhető volt, De már beljebb — oh jaj, no ott Harang, verkli, cintál zenéje Hasogatta a füldobot . . . Én persze hogy elálmélkodtam, De egyszerre felordítok, Mert valaki patkós csizmával Tyúkszememre rátaposott . . . Megyek tovább, — azaz hogv visznek — Megállani itt nem lehet, Mint heringet a páchordóban, Úgy összenyom e tömkeleg. Cipőmet már rég letaposták. Botom, — tudja ég, hol maradt! A gyomromat úgy összenyomják, Hogy nem férne be egy falat! . . . És én evvel a néptömeggel Megyek, muszáj, hát mit tegyek? Pedig fülem majd elhasad, úgy Ordit bele egy kis gyerek! . . . — Eljött végre az áldott perc is, Egy nagy lökés — s én alle hopp, Mig szétnézek, egy lacikonyha Nagy asztala alatt vagyok! No ennyit rég nem szenvedtem már, — Egy litert hát csak ihatom, Pihenek is, — hisz tönkre téve •Bennem minden parány atom! Megittam és fizetni vágytam, De Istenem, — üres a zseb, . . . Valakinek a kis kacsója Mélyen belesülyedhetett! . . . Nézek tovább. — az óra sincs meg, . . . Minden zsebem üresen áll, Bárhogy kutat kezem serényen. Még egy fityinget sem talál! Óvatosan kitápászkodtam . .. S mentem haza egyenesen, Nincsen cipőm, nincs pénzem, órám S most itt fekszem nagy betegen . . . » Tulipánt!. Mi lesz? Még moät sem tudjuk: mi lesz ? de annyit körülbelül latnuk, hogy a járásbiróság híveinek ábrándja egyre halványabb képeket fest a reménység zöld keretébe, mig a törvényszék ügyét a hétfői deputáció óta egyre nagyobb lendülettel emelik a helyi aktualitások fölé. Tisztán nem lehet látni, mert ez a vicinális gordiusi csomó még valószínűleg sokáig fogja éjjeli nyugodalmunkat háborgatni. Nagyon-nagyon összekuszálták ezt a két ügyet. Hol párhuzamban, hol ellentétben, hol egymástól külön és sehogy, hol pedig nem megfontolva, folyton nehezítették a kérdést. Zsákutcába kergette a határozatlanság a minisztert is, most már ő maga sem tudja, mit csináljon. Deputáció jön-megy-jön-megy. A miniszter ijedten látja, hogy ugyanazok az emberek jönnek a járásbíróságért, a kiknek már törvényszéket igért, itthon pedig az esztergomi polgár egyik nap megesküszik, hogy életét adja a törvényszékért, másnap pedig egy másik értekezleten a járásbiróságért zeng lágy rigmusokat. És lám a csinos hercehurca már tetszetősen ragadós, mert Párkány is szervezett már ez ügyben egy deputációt s ezt se vezette kisebb ember mint a doroghi követ: Zlinszky István, ki arról ismeretes, hogy kerülete érdekében mindent megtesz és fáradtságot nem ismer, ha .arról van szó, hogy kerületének hasznára legyen. Döntés tehát nincs, de minél jobban elborul a kilátás, annál nagyobb érdemeket szereznek a vezetők Esztergom város polgársága előtt. Ez az ügy kidomborítja teljesen a főispán nemes egyéniségét, a polgármester ügybuzgóságát és az országgyűlési képviselők szives hajlandóságait kerületeik irányában. E héten három küldöttség és egy értekezlet iparkodott előbbre vinni Esztergom sorsát. A legnagyobb és legsikeresebb lépés volt kétségtelenül azon nagy küldöttség, melyet, mint előre jeleztük, hétfőn vezetett az igazságügyminiszter elé Gyapay Pál Esztergom vármegye főispánja. A küldöttséghez csatlakoztak Budapesten Zlinszky István orsz. képviselő és Boronkay Ignác kúriai biró, tagjai voltak pedig: Dr. Perényi Kálmán, Véber Gyula, Zsiga Zsigmond, Dóczy Ferenc, Ivanits Gyula, Csupor István, Schönbeck Imre, Grósz Ferenc, Oltósy Lajos, Stein Félix, Stein Manó, Vimmer Imre, Zlattnyánszky János, Frey Ferenc, Burián János, Prokopp Gyula, Hulényi Győző, Szenttamási Béla, Marosi József, Vantsó Gyula, Hollósi Rupert, Háber Ignác, Helc Antal, Fehér Gyula, Thuránszky Lajos, Földváry István, Mattyasóvszky Lajos, Hermán József, Csebres János, Tóth János, Meszéna Kálmán, Bodnár Gyula, Rudolf Mihály, Draxler Alajos, Zsiros Zsigmond, Székesváry Imre, Usztanek Antal, Tauber Mihály, Dvihally Géza, Rédl Gyula, Geiger Ferenc, Cselka János, Etter Gyula, Schweiz Vilmos. Déli egy órakor vonult fel az igazságügyminiszter elé a nagy deputáció s miután zajosan megéljenezte Polónyi Gézát, Gyapay Pál adta elő Esztergom város és vármegye leghőbb óhaját: Kegyelmes Uram ! — kezdte a főispán. — Mint egy kiállott hosszú tél után az első tavaszi napsugár, ugy hatott ránk Esztergom vármegye és Esztergom sz. kir. város közönségére azon jóindulatú meleg érdeklődés, a mit Nagy méltóságod a megye és város elválaszthatlan érdekei iránt azáltal tanusitani méltóztatott, hogy az esztergomi kir. Törvényszék visszaállítását kilátásba helyezte. Igen — hosszú telet állottunk ki idáig Kegyelmes Uram — amely alatt a mi vármegyénk és városunk magára hagyatva, mostoha sorsába bele fásulva, egy jobb jövőnek minden biztató reménye nélkül, a visszaesés szomorú lejtőjére jutott. Ama rideg elbánásnak, amivel az eddigi kormányok az esztergomi érdekeket kezelték, egyik legszomorúbb, de egyúttal legeklatánsabb bizonyítéka az esztergomi kir. Törvényszéknek a hetvenes években történt elhelyezése; amely 1 I Siroiin Emeli az étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti csomagolást. F. Hoffmann-La Koche & Co. Basel (Svájc).
