ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-09-30 / 39. szám

feltűnés nélkül igyekszik a hamvakat Kassára csempészni. Nos hát, régen koholtak ennél vakmerőbb rágalmat és azt hisszük, minden bővebb cáfolat fölösleges. Ez a kormány megmutatta eddig is, hogy van érzéke a nemzeti kegyelet iránt. Mig más kormányok elbújtak a hazafias ünnepek elől, ez a kormány mindig részt vett azokon, sőt tün­tetőleg kért bennük vezetőszerepet. Avagy elfe­lejtették volna már, hogy a Wekerle-kormány ott volt kormányralépte óta minden históriai ünnepen ? Elfelejtették volna már, hogy ott volt az összes Kossuth-szobor leleplezéseken ? Elfelejtették volna azt a szerepet, amelyre a vörössipkások feldi­csőitésén a nemzet tapsai között vállalkozott? De kitűnik a rágalom teljes vakmerősége, ha nézzük az ünnepély programmját. A hamvak egy teljes napig lesznek Budapesten, hogy az egész ország hódolhasson neki. Az egész ország, élén a kormány nyal, képviselőházzal, főrendiház­zal. Budapestről elviszik a hamvakat Kassára. Útközben Miskolcon, Füzesgyarmaton és Abauj­megye első községénél huzamosabb időre meg­áll a vonat, hogy a közbeeső törvényhatóságok külön is ünnepelhessenek. Kassán a sirbatételnél újra nagy országos ünnep lesz, persze a kormány részvételével. Valóban, ha ez csempészés, akkor nem tudjuk, mit jelent nyilvánosan, a nemzettel ünnepelni. De kétségtelen, hogy az illető lap maga sem tudná magyarázatát adni vakmerő vádjának. De szük­sége volt erre a hazugságra. Hiszen az uj rend­szer ellenségeinek semmiíéle eszköz nem elég alávaló, mikor arról van szó, hogy a kormányt bemocskolják. Csakhogy a fegyver visszafelé sült el. Nem a kormányt sebezte meg a vád, hanem azokat, akiknek érdekében a vádat kiemelték. Akik vol­tak elég vakmerők a kormányra támadni épen akkor, mikor azon fáradozik, hogy Rákóczy hazahozatalát a legendás hőshöz méltó diadaluttá avassa. Reméljük azonban, hogy ez a mesterkedés, mely még a nemzeti kegyelet rovására is politi­tikai tőkét akar kovácsolni a kormány ellen, nem fogja zavarni az országot dicsőséges hősének ünneplésében. Hadd legyen ez az ünnep igazán szép, magasztos ünnep, hiszen annak a nemzetnek küzdelmeiben erősítője a multak • fönsége és dicsősége. Prohászka püspök a néppártról, »Én azt akarom, hogy a néppárt is igazán szociális párt legyen. És ha mégis valamiféle gya­nakvásunk vagy kételyünk van a pártnak szo­ciális jellegében, iparkodjék a vezetőség elérni, hogy a néppárt megfeleljen nevének, hogy az egy igazi néppárt legyen.« Ezeket mondotta többi között a f. hó 23-án tartott szociális kongresszuson Prohászka Ottokár dr. Székesfehérvár lánglelkü püspöke. Helyes. Ugy is sokszor azzal vádolták a néppártot, hogy nem elég szociális. Tagadhatlan, hogy mindig csak olyan intézkedéseket sürget, a melyek a nép boldogságát előmozdítanák, oly törvénye­ket szeretne hozni, melyek a nép, a szegény el­nyomott nép javára szolgálnának, kötelességének tartja az egyház ügyeit, a szegény nép érdekeit védeni; főfeladatának tekinti a munkások, zsel­lérek, napszámosok, özvegyek, aggastyánok, kis­iparosok, kisgazdák jogaiért és anyagi javaiért sikra szállani s azokért bátran, félelem nélkül harczolni, küzdeni: s mindezt a keresztény fele­baráti szeretet parancsa szerint kívánja elérni. Hát nem szociális párt a néppárt ? Igen is szociális. De hisz nem is azt kifogásolta Prohászka a néppártban, hogy nem szociális, hanem hogy »igazán szociális« párt legyen. Vagyis más szó­val, hogy tegye magáévá a keresztény szocialis­ták ügyét. Csak ilyen úton s módon elérhető, hogy a keresztény szocialisták az ő zászlaja alá sorakoznak majd s nem fognak akarni külön keresztény szociális pártot alkotni. Nem helyes, sőt sok tekintetben igen kel­lemetlen dolog az, mikor a keresztény pártok több részre oszlanak szét. Nem, legyen egy erős igazi szociális néppárt. Ezt akarja Prohászka. »Ma­holnap ugy is odafejlődnek a dolgok, hogy a keresztény szocializmus lesz hivatva Magyarország népét a helyes ösvényre, a vallás ösvényére te­relni, nehogy az a szociáldemokraták féktelen garázdálkodásával szemben kisebbségben marad­jon, vagy talán elbukjék. A néppárt eddig, bárhogyan szeretnék azt ellenségei eltussolni, már sok sikerről beszélhet. Keresztül vitte a börze megadóztatását s a börze megadóztatásával egyidejűleg a földadó leszállí­tása mellett is indított mozgalmat. Látta ugyanis, hogy a nép terhe rettenetes, alig tudja azt már elviselni, figyelmeztetni kezdte tehát a kormányt e nagy bajra s a kormány most már maga is kezdi belátni, hogy e téren kell valamit tenni. Ez is szép siker. Nagy érdemei vannak a néppártnak Bánfty Dezső egykori miniszterelnök megbuktatása kö­rül is, a ki a választásokon valóságos irtó hábo­rút viselt az ellenzék ellen. Főleg a néppártra, arra a maroknyi kis csapatra fájt a foga, amely mindenütt csak a keresztény politikát hirdette, annak csinált propagandát. Az adómentes létminimum gondolatát is be­vitte a néppárt a parlamentbe. Azt akarta s akarja most is, hogy azt az összeget, amely egy család életének a föntartására okvetlenül szükséges, ne adóztassák meg, hanem tegyék adómentessé. Számos interpellációban foglalkozott a nép­párt a nép panaszaival és bizony sok esetben elégtételt is szerzett neki. A sikerekhez csatlakozik azután a rendkívül fontos, hasznos és szükséges programm. Az egyházpolitikai törvények revíziója, vagyis a pol­gári házasság s a polgári anyakönyvezés eltör­lése, a vallás szabad gyakorlatáról szóló uj tör­vény, első sorban pedig a felekezetlenség eltör­lése és kiküszöbölése; a kath. autonómia sürge­tése- Továbbá a szavazati jog kiterjesztése és pedig titkos szavazás utján; a kisiparosok, a munkás nép védelme; a szövetkezeti eszmének minél szélesebb rétegekben való terjesztése stb. Mind üdvös s nagyon fontos dolgok. Tehát a néppárt igenis keresztény szociális párt, de hogy a szó szoros értelmében szociális párt legyen, a keresztény szocialisták programm­jából is át kell vennie azokat az elveket, s főleg azon intézményeket, amelyeket a keresztény szo­cializmus irt zászlajára. Ezt kívánta, ezt óhajtotta Prohászka püspök a keresztény szocialisták kongressusán. Nem kü­lön párt alakítására buzdította a szocialistákat, hanem a néppárthoz való csatlakozásra szólította fel őket; a néppárti tényezőket s vezető körö­ket pedig arra figyelmeztette, hogy hassanak oda, miszerint a néppárt megfeleljen nevének, vagyis vigyék a szociális lelket a néppártba még jobban mint eddig, mert csak egy erős szo­ciális politikai pártnak, melyet a keresztény fele­baráti szeretet melege hevit, lehet manapság" jövője. Prohászka tehát csak jót akar a néppárt­nak, az ő elveit hirdeti mindenki fiának, köz­katonákat akar látni a nagy küzdelemben, a kik a vezérek után indulva megteremtsék a szebb, a jobb jövőt. A néppártiak ezek után kövessék az igazi nép­párti püspöknek szózatát! Megmutatta a néppárti vacsorán, hogy igazán velük érez, velük gondol, velük együtt akarja a néppártot nagygyá, hatal­massá tenni; hadd hozzon az dicsőséget a krédós népre, melynek igazi glóriás képviseletre van szüksége. Glóriás vezérekre a püspöki karban, a főúri világban, a közép és alsó osztályban, szóval mindenütt! S most záradékul még csak azt kívánjuk : adjon az Isten sok olyan glóriás vezért Magyar­ország keresztény népének, mint a minő Pro­hászka, s akkor biztos az igazi keresztény szo­ciális néppárt diadala ! Justus. HIREK. Krónika. Egybegyűltek vezéreink Tanácskozni szépen, Ne mondhassák elleneink, Hogy az egyház tétlen. Mert ha tétlen, dolgoznak ők Hangya szorgalommal, Katholikus férfiakat Orgánumuk fölfal. madólag^ léptek fel a törökökkel szemben. Ezen támadás ellen, a törökök magukat oltalmazandók, a legerősebb s legkipróbáltabb katonáikból ala­kították az úgynevezett martalócokat, kiknek hivatásuk volt a támadó uszkokat éber figye­lemmel kisérni s elfoglalt területeik népének vagyonát az uszkok ellen védelmükbe venni. A martalócok igy korlátozván az uszkok szárazföldi terveiket, most már teljesen a tengerre szorultak s nem nézték vájjon török vagy nem török zászló leng-e a hajókon, megtámadtak min­dent s mindenkit, legyenek azok utasok vagy kereskedők s teljesen kifosztották. Ez annál inkább sikerült nekik, mert Adria csavargós szigeteit, búvóhelyeit ismerték, sőt egyes szige­tekre kémeket is állítottak, kik bizonyos jelzéssel tudatták a közelgő prédát vagy veszélyt; külö­nösen a velencei hajóknak okoztak roppant nagy károkat a banditák, mert hogy őket hazájukból száműzték. E tarthatlan állapotok miatt a velencei köz­társaság nem egyszer emelt panaszt Ferdinánd király s utódjainál, sőt azt is követelte, hogy Zengg népét lakitsa ki Albania belsejébe s a várost pusztítsa el, úgy, hogy kő kövön ne ma­radjon. Sok kifogás, több alkudozás s sűrű fenye­getés által iparkodtak is a királyok figyelmeztetni az uszkokat méltatlan, embertelen eljárásuk miatt, de hát a természet nem tagadhatta meg magát e gyülevész vérben, elmondhatták magukról: »ha nem lopok, cserélek, mégsem igazán élek.« Ezen sima elbánás uralkodójuk részéről nem hogy csök­kentette, vagy megfegyelmezte volna az uszkokat, sőt annyira felszaporodtak, hogy már a városban helyet nem találván, Adria éjszaki partjainak al­kalmas szikláin kezdettek uj telepeket építeni, de azért wojwodaik folytonos egyetértésben voltak Zenggel s osztozkodásban a zsákmánnyal. Fele­ségeik oly cifra és drága ruhában jártak, hogy nem is csoda, ha a szépnem titkos örömmel tette ki magát az elrablás szerencséjének. A lepantoi nagy ütközetben, hol a törökök flottái teljesen tönkrementek s hatalmuk Adria vizeiről leszorult, nagy szerepet vittek az uszkok quirilla támadásaikkal, miért ugy Velence, mint a magyar király, sőt a pápa rokonszenvét is meg­nyerték, de legtöbbet nyertek önmaguk, miután mesés gazdag prédával tértek vissza városukba. Az uszkok ily szerencsés élményei nyomán nőttek a venturinik száma, de még inkább növe­kedett vakmerőségük s rablási hajlamuk. Igy 1596. évben megtudván azt, hogy Clissa, előbbi fészkük urai, a törökök, éppen virágvasárnapján Alissóban megtartandó vásárra el szoktak menni, felszedvén magukat, megtámadták az üres várost, őrségeit leöldösték, a bennlakókat mindenüktől kifosztották s az erődöt hatalmukba ejtették, sőt már nem elégedtek meg török s velencei zsák­mánnyal, de neki rontottak Sebenico, Póla, Na­renta, Trebinje stb. városoknak, behatoltak Velence területére s onnét nemcsak az állami pénzeket, de egyszerre 300 leányt is elraboltak, kikkel azonban nem űztek nemtelen modern kereskedést, de bán­tatlanul őrizték, mig nagy váltság árán szüleik vissza nem vásárolták. Ily támadások az egész vidéket félelemben s rettegésben tartották, sőt Velence hatalmát Adrián lehetetlenné tették. Ezen állapotokért pedig Velence köztársasága az osztrák német császárt tette felelőssé, kinek, mint magyar királynak is hatalma alá tartozott Zengg. Tehát komoly s elkeseredett harcot indított a köztársaság a csá­szárság ellen, melybe beleavatkoztak: Hollandia, Nápoly, Spanyolország, sőt maga V. Pál pápa is s egyöntetűen megállapodtak abban, hogy e gyülevész, megbizhatlan népség fosztogatásait tovább tűrni nem lehet, minek következménye lőn az 1618. évben Madridban megkötött egyez­ség, hol az uszkokra ki is mondották a halálos ítéletet. Ezen egyezség alapján Ferdinánd, gratzi főherceg Zengg városába küldé gróf Harrah Károly főhatósága alatt a német katonákat, kik határozott kemény fellépéseikkel véget szakítottak Adria félelmes kalózai életének; az uszkok összes fegyvereit elszedték, rabló hajóikat felégették, a főbb wojwodákat száműzték s ha vissza meré­szelnek térni, rögtöni halállal fenyegették. A békés, iparral foglalkozó uszkokat meghagyták, a többit pedig Kulpa folyó völgyébe belebbezték. Igy távol a tenger színétől, hatalmuk s vakmerő bátorsággal együtt, 80 évi rettegtető szereplésük után az uszkok életét, szereplését az élők sorából teljesen eltörülték. Ezen határozott elbánás után, rohamosan kezdett csökkenni Zengg városának hire s vele jelentősége a mai napig, midőn ma máf minden hajó és utas, köztük mi is, teljes nyugalommal vonul el kikötője előtt, csak a tör­ténelem mondja el, hogy itt hajdan más élet volt. Elmúlt a vihar s én is a fedélzeten vagyok. Viszolajszky Károly.

Next

/
Oldalképek
Tartalom