ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-09-30 / 39. szám

XL évfolyam Esztergom, 1906. szeptember 30 39. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. A kath. nagygyűlés után. Esztergom, szeptember 29. (d) Szt. István nemzetének hü katholikusai országgyűlést tartottak az ország szivében, a fejlődésének teljében pompázó fővárosban. Aki ismeri Budapestet, az tudja, hogy ott nagy, országos dolgok minden zaj, minden külső forma nélkül játszódnak le s legföljebb egy-egy ablakbeveréssel egybekötött tüntetés vagy egy kikeriki-ruhában futkosó exotikus herceg képes mozgalmat támasztani, külső formát adni az utcáknak. A rikkancsuk rekedt kiabálásától, a dolog után siető emberek egyhangú kocogásától hangosan egyhangú nagyváros e hét első napjain mégis ünnepies, mozgalmasabb képet adott. A nagyvárosi élet zűrzavaros vásárában lézengő, fáradt képű, nehéz társadalmi bűnök és üzleti gondok súlyától görnyedező alakok között, piros-pozsgás arcú idegenek jelentek meg ruganyos lépésekkel, hangosan, őszinte beszéddel, nyilt tekintettel és napsugaras lélekkel .. . Idegenek ? Igen : idegenek a pesti ember előtt, mert az még utánuk forog és anyagias gondolataiból kissé felocsúdva kérdi: miféle szerzet az a hangosan beszélő mosolygós szemű idegen népség? »A katholikusok nagygyültek« mondja a pesti szótár, s a Kossuth Lajos utca vékony dongáju gigerlije még jobban megnézi a »jövevényeket.« »Ezek katholikusok'? Ilyenek tehát a katholikusok.« No, mert a magyar fővárosban általános közhit szerint minden második ember szabadkömives-demokrata, angol vagy kizárt kömives, minden első pedig: (bocsánat) zsidó. Senkiről sem lehet tudni, hogy katholikus, mert ezzel nem dicsekszik senki, mig a más felekezeti vagy érdekkasztot sok minden önkéntes és önkénytelen reklám áralja el. Az az élettől duzzadó hatalmas tömeg pedig, mely szive fölött a kereszt jelvényével tolongott a vigadó körül, már nem idegen, csak rég nem látott tulajdonosa ennek a kereszttel és vérrel szerzett és megtartott földnek, melyen a sok lélektelen »kulturember« túr-fúr Istentől elrugaszkodott oktalan életének eszközeivel. A pesti »felvilagosodotU ember azt hiszi: ö van otthon a világon, az ö horpadt mellének krahicsolása a világharmonia tónusa; a bacillusokkal telitett vére a nemzet jövője és az ö szögletes koponyájának mühabarcsa a nagy alkotó, a világuraló erő, melynek a természet örök törvényét is módosítani joga, sőt tehetsége van. Téved! A féreg is azt hiszi, hogy övé a föld, — az is megsavanyitja a földet, mint megsavanyitja a »felvilagosodott kulturember« bomló agya a közélet minden rétegét. De a férget egy kapavágás a napvilágra fordítja s a forró fényesség megvakítja, kiszárítja, elszáritja, elpusztítja, mint ahogy kiszárad a modern hitetlenség most még buja méregfája is a keresztény hit igazságainak bünt égető világosságától. A keresztes emberek a kor kulturcsatáinak első hősei, a modern keresztes-lovagok, kik uj Achery Péterek és ujabb Bouillon Gottfriedek vezetése alatt álltak ki a harc mezejére. A »tudománnyá« avatott modern pogánysággal megvívó keresztesek fegyverei már nem a középkor nyilai, mert hisz az uj pogányság, az uj istentelenség praktikái sem merülnek ki a faltörő kosok erejében. Ha kell a »modern« harc, hát legyen modern ! Ha kihivták a ballaglak, botrogiak, somlovak és vésziek a saját nevükben fészkelő végzetüket, ám legyen! Villogjon a világot világító igazság pallosa és végezzen az erkölcs pribékeivel! És az isteni kegyelemtől megvilágított agyak fenkölt eszméi, a hóditó, a diadalmas világnézletek szűrjék le a társadalmi és politikai közéletre üllepedett »modern« piszkot! Az uj keresztes hadjárat vezérei nemes tulajdonságokban gazdagok, magasságbeli kegyelem sugárzik homlokukról, s agyukkal nem a falat döngetik, hanem a lelkeket. Fegyverre szólít Prohászka, mikor a divatmorál helyett erkölcsöt akar, mert erkölcscsel győzni kell az erkölcstelenség fölött, s a modern katholicizmus alapjait kivánja lerakni Csernoch a kath. iskolákban. Zichyek, Majláthok, Rakovszkyak és a többi neves és névteleuek mind az uj, a modern keresztes hadjárat tettrehivott hősei, kiket hallgatni, kiktől tanulni, kiknek lelkéből nagy csatákra erőt meríteni ment a sok harcolni kész lovag. Országgyűlés volt ez, hadi tanács! — melyben fegyvert kovácsoltak a kiásott szemmel és világtalanul botrogö tudomány fanatikus örjöngöi ellen; ahol gátat emeltek a »világíejlödés« túláradt kloakamaximájának, mert látjuk, tudjuk, hogy a »modern kultúra « szennyes hullámai már az egekig csapkodnak, az emberi önhittség butasága isteni AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy ifjú halálára. Volt egy gazdag ifjú, szőke és daliás, Virágos kedvében sújtja szörnyű csapás Szerető szülei folyton becézgették, Sok-sok botlásait el-elnézegették. Anyai szózatok s oktató intelmek Az ifjúnál hamar feledésbe mentek. A megtévedt ifjú a bűn útján marad S a lejtőn lefelé igen gyorsan halad. Kártya és mulatság, a gonosz cimborák, Tilos szerelmei mind mélyebbre rántják. Egész váratlanul egy szép őszi este Jön a fekete hír megdöbbenést keltve: »Dördült a fegyvere s jajkiáltás nélkül Tiltott szerelmével sápadtan elterül.* Gyászbaborult szülők, bús sírás, gyászének Adhat-e már éltet neki s kedvesének? És te kedves ifjú, szivedet vedd körül 1 »Imádság, jámborság 1«: Használjad fegyverül! Paul. Adriai kép. Póla, szept. 19. Egy beláthatlan nagy tenger haragos kék vizét hasítja hatalmasan zakatoló hajónk. Hullámai ezer és ezer év óta nyelik, törik, zúzzák egymást, de azért egy csöppet sem vesztett a tenger erejéből, szépségéből és vizéből. A hajózás kifejlődése, a vizijárművek tökélyesitésé el is felejtetné az utassal, hogy vizén van, ha tengeri betegség itt-ott nem figyelmeztetné az embert, részint belső meggyőződése, részint szem és orr tapasztalatai nyomán, hogy még mindig ingatag a talaj, amelyen annyi kényelemmel, minden kigondolható eleganciával, kellemes szórakozással oly sokan utaznak, hogy a hajókkali sűrű találkozás egészen elenyészted a régi borzalmas tengeri mesét: az ember nem lát itt egyebet, mint vizet és eget! Az utasok rendes tengeri felszereléssel, ugymint: messzelátó, gyomorerősítő üvegekkel, vihar- és napsugárral dacoló fejtakaróval és fejszellőzőkkel, különféle könyvek- s térképekkel, plaid és vászontakarókkal vannak külsőleg felfegyverkezve. Hogy ezen látható külsőségeken kivül mit rejt magában az oldal tarsolya, mit alul a kabinokban szétnyitott nagy utazótáska, azt nem illik kutatni, mert hát ki egyszer a tengerre száll, annak nemcsak tervei, de bizonyos gyanúsításai és antivágyai vannak, melyek legyőzésére a patikából hozott csillapító reménykedéseket. De hát azért mégis elmennek a tengerre ! Rózsának tövisei, a szép Adriának árnyai vannak, még pedig ma elég mérgesek és sötétek, mint azt a fedélzet talaján látható nyomok és éppen nem művész ecsetére való alakzatok megnyilatkozásai jelzik. A szakértők azt állítják, hogy e sötét szinek Vezúv melletti Resina hegyen termettek s mű nyelven »Lacrima Christi«-nek hívják, Adriára pedig az utazótáskákban jöttek. De hát a halál ellen nincs orvosság a kertben és fűben, úgy a tengeri betegség ellen sincs patika a cekkerben. Én is elrejtem magam az ilyen mulatság elől s ágyamon fekve, elfordulok a mostani Adriától s képzeletem a régi, nagyon régi Adria egy darab képét festi elém. Adria nemcsak ma, de mindig a küzdelem tere volt, jól mondja Göthe Faustjában: Háború, kereskedés és, rablás, háromszoros egységet képez a tengeren. És mint a habok elnyelik egymást, ugy e hármas események élete, zaja elgyörőződnek a feledékenység óceánjain. Ezen feledékenységből emel ki képzeletem ma egy képet. Előttem van Zengg városa. Ki hall, ki tud róla ma csak említésre méltó mozzanatot is ? Pedig volt idő, midőn*lakosai, a rabló uszkok, rettegéssel tölték el egész Adriát, a felette uralkodó szép Velence hatalma dacára! Fosztogatta Isztriát, Fiumét, Triesztet; nem kímélte a kereskedőket, sem az idegen utasokat, még a háborúban is csak rabolt s hogy rabolhasson, háborút kezdett. Kik voltak tehát az uszkok ? Capella és Velebit kopasz kősziklák ölén, teljesen az Adria partján fekszik Zengg. Régi lakói illyr, szláv s görög keverék, mindig tengeri rablással foglalkoztak s valódi Isten ostorai voltak a környéknek ; velük semmiféle hatalom nem bírt, mert városuk egyfelől a tenger sekélysége miatt hajóval, másfelől a sziklák meredeksége miatt a szárazföldön megközelithetlen volt. Csak II. Szuleman által kivívott mohácsi csata után 1526. évben, midőn a félholdnak egész Bosznia, Iilyria s Dalmácia is meghódolt, tűnnek fel először az uszkok. Nevüket az olasz »Scoco« többesszámú szótól vették s nevükkel rámutatnak eredetükre,