ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-09-23 / 38. szám
tannak egy rövidebb terjedelmű kiadását rendezte sajtó alá a szerző, szakszerű illusztrációkkal díszítve ezen könyvet, mely az V—VI. elemi osztály és megfelelő középfokozatu iskolák használatára van szánva. Szerzőt kezdet óta hivatottnak tartottuk a vallástani tankönyvek megírására s a nagy bizalom és közkedveltség, mellyel immár több rendbeli tankönyvét fogadták, igazolják, hogy erre mintegy külön inspirációja van. A könyv ára 1 kor 50 fill. Kapható Buzárovits G. könyvkereskedésében. Az uj katekizmusok. Megjelent és a Szent-István-Társulatnál kapható : 1. Római Kath. Elemi Katekizmus a biblia elemeivel az elemi népiskolák második osztálya részére, az első osztály anyagával. Az esztergomi főegyházmegyei hatóság engedelmével. Szines illusztrációkkal, kötve ára 52 fillér. 2. Római Katholikus Kis Katekizmus, az esztergomi főegyházmegyei hatóság engedelmével, számos illusztrációval. Kötve ára 56 fillér. Az Elemi Katekizmus a napokban egyszerű fekete szinü illusztrációkkal is meg fog jelenni és a Szent-István-Társulatnál kapható lesz 40 fillérért. Az erdélyi püspök vezetése alatt készült gondos és rendkívül csinosan kiállított munkákat melegen ajánljuk a hitoktatók figyelmébe. Szerkesztői üzenetek. Bajna. F. V. Közöljük is mindjárt. Köszönet! — W. K Technikai okokból a jövő számra maradt — F. f. Emlékszik még, hogy viccet is csináltak ránk: Bajóth és Vidéke, némi tekintettel Esztergomra. Főszerkesztő: PAUER KÁROLY. Felelős szerkesztő: DVIHALLY GÉZA. Árverési hirdetmény. Ezennel közhírré teszem, hogy a Vaskapu dűlőben fekvő és jelenleg az államkincstár tulajdonát képező néhai Bedő József-féle SZŐIIŐ f. évi termése jövő október hó 2-án a helyszínén (Vaskapu dűlői dézsmaház felett) tartandó árverésen el fog adatni. Katócz Simon, szőtlőszeti felügyelő. ® ® ® Kitűnő I fener es voros 1 asztali bor | ® literes palackokban 45 kr. ® 1 Nemes szamorodni bor S ^ literes palackban 1 frt ^ I Vörös József S ® fűszer- és csemege-kereskedésében § ® Esztergom. © Egy jó házból való fiu, ki négy középiskolát végzett, tanulónak felvétetik Buzároviís Gusztáv könyv- és papirkereskedésében. Az Orsz. Ipar-egyesület által ezüstéremmel kitüntetve. DOKUPIL LAJOS viaszárú-gyár o s Ala río5 tott NAGYLÉVARD. A'TSSS™ Viaszfehéritő telep. • Viasz- és mézkereskeűés. Szállítok a ft. plébánia-hiva taloknak egész évi határidőre, vagy készpénzfizetés mellett 3°/ 0 levonással 4 kilótól kezdve bérmentve VALÓDI MÉHVIASZGYERTYÁT kor. Garant, tiszta *** csillaggal 1 ko. 5.— Legjobb min. ** » 1 ko. 4.— Elsőrendű * » 1 ko. 3.20 Félviaszgyertya 1 ko. 2.40 HÚSVéti gyertya /minden fajtából kilója Grana incensi P f-" rel / r Vl ágá í > n b 'fi 1 1f' "nyozva drbja 20 fillér. Gyujtótekercs francia í d b- 40 f « közönséges / J A Guillon-féle öröklámpához: Kitűnő égőolaj 3-szor finomítva 1 ko. 1.— Finom olajbél 1 doboz egész évre 2.50 Kristályüveg vörös v. kék 1 drb. 2.— Lámpafödél aranyozva 1 drb. 1.20 / / Fa- és rézbetét a lámpa át yyl i alakításához jSjjF* Gyújtó és oltó szarv 1 db. 2.40 CL fa-Cup.„CuCuí^ Arabs gyöngytömjén 1 ko. Egyptomi tömjén 1 ko. 2 k. 60 f. 2 k. 20 f, Stearin oltár- vagy csillár gyertya gyári áron. • (í( il Ft Elismerő-nyilatkozatok: Teljesen megvagyok cikkeivel elégedve. Szívesen ajánl hatom másoknak is. — Rétság, 1904. jan. hó. Vimmer Ferenc, plébános. Fogyasztási szövetkezeteknek, nagyobb vételnél árengedmény! Az Esztergomi Katholikus Kör szolgai állására pályázatot hirdet. Csak katholikusok pályázhatnak, akik szept. 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor tartoznak személyesen megjelenni a kör helyiségében. A szolga fizetése 600 korona, világítás és fűtés. A többi feltételt s kedvezményt a jelentkezésnél tudhatják meg. Az állást ez évi november 1-én kell elfoglalni. f&®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®@) ® . © © © © Éppen most jelent meg: OURSUS BREVIS PHILOSOPHIAE. Auetore Dr. G. PÉCSI. VOLUMEN I. LOGICA. METAPHISICA. Nagy nyolcadrét 32Ó oldal, Ára fűzve 5 korona, egész vászonkötésben arany nyomással 6 korona. Kapható a szerzőnél vagy Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. »A kor színvonalán álló világos és átnézetes tankönyv, tiszta syllogisztikus formában, a modern természettudományok ellenvetéseivel. Egyetmást uj világításba helyez, problémákat eredeti módon megold. E mű, melyet a tudomány szeretete és az iskolai gyakorlat szült, kivált a teológiai tudományok alapjait épiti fel szilárdan s a lényeges részeket a nyomás különféleségével mindenütt grafice kiemeli.« Dr. Prohászka Ottokár az »Alkotmany« szept. 12. számában. A II. kötet (Cosmologia. Psychologia.) 1907-re, a III. kötet (Theodicaea. Ethica.) 1908-ra van tervezve. ® ® i ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® BUDAPEST, $ Q Ii v ni i- v u UMI1UUII Anclrássy-út 7. c I angol úri divatkülönlegességek raktára ® IK0MLÖS SÁNDOR Sc ÚRI KELENGYÉK KÉSZÍTÉSE SAJÁT MŰHELYEMBEN. Angol és olasz kalap-raktár. Angol női blousok raktáron és mérték szerint.