ESZTERGOM XI. évfolyam 1906
1906-09-23 / 38. szám
aki és ami nem a »felvilágosodást«, a szabadkőművességet propagálja, vagy legalább a zsidóérdekeket nem szolgálja. És teszi ezt azért, mert hiszi, hogy fajrokonainak ez tetszik, ezt szívesen olvassa és kéjjel fürdik a piszokban. Pedig azt hiszem, néha csalódik az a sok kis göndörösi világbolonditó, ha azt hiszi, hogy a fajának ez a fürdés válik egészségére. A józan és hithű zsidóságnak ugyanis észre kellene már venni, hogy az antiszemitizmus épen abban az arányban nő, mint ahogy emelkedik az a szemétdomb, melyet a zsidó-liberális-szabadkőmüves sajtó hord naprólnapra a közélet és szellemi szükségletek piacára. Mert tisztelem a gusztusát annak, aki A Nap csütörtöki szenzációjával elégítette ki szellemi éhségét, de szabadkőmivesnek se jó zsidó az, mert újévkor disznóságot evett. Moslék az ilyesmi, kedves »ujságiró kollégák,« nem szellemi termék. Nem közügy az, hanem még a törvénytől sem eléggé védett becsületnek gyalázatos, pecér módon való leráncigálása. Oh ! ne csodálja senki, senki, ha felsóhajtunk: oh, középkor jöjj vissza egy szóra . . . csak azért, hogy a »felvilágosodás« jegyében piszkolódó kevésbbé pisze alakok a nyújtó csigán és a körömszoritón elmélázva distingválni tudjanak: középkor és »közepkor,« becstelenség és tisztesség, hazugság és igazság, valamint stréber gazemberség és áldásos közéleti működés között. Tudom, lenne jajgatás és fogak csikorgatása. A Napok elhalaványulnának, ha látnák, hogy kitűnő kotyvalékaikat nem várja ahhoz való közönség és mennél jobban sértik a vallásos kegyeletet, az egyéni tisztességet, az a romlatlan lelkű, erős idegzetű középkori ember annál jobban szorítaná meg rajtuk a spanyol csizmát . . . Akkor észretérnének A Napok és belátnák, hogy mégis nagyot lendült a világ a középkortól, mert hisz most a »szabad sajtó« cégére alatt azt is szabad, amiért akkor elevenen elégették az embereket. Ma legfeljebb a lapot lehetne elégetni, de mennél többet égetnénk el belőlük, annál jobban kifizetné magát »A Napokhoz« címzett geseft. Sajnos! Ami elmúlt, vissza nem jő egy percre sem. Nem distingválhatnak hát a kis bolygó Napocskák sem a mai »felvilágosodott« korban. De, — pardon, — ha már a mai humánus században nem ismerhetik meg a körömszoritókat, legyen valaki majd, aki a modern hygeniának teljesen megfelelő szájkosarat köt a levegőt rothasztó, zsidó szabadelvű és szabadkőműves-sajtóra. A piszkos cikkel érdemileg igazán kár is foglalkozni máshol, mint a biróság előtt. Mert erősen hisszük és sürgetjük, hogy a zárda elöljárósága sajtópert indít »A Nap et Comp.« ellen. Szigorú törvényt kérjen a bűnös fejére. Mert elvetemült arcátlanság, gyalázatos hazugság és rágalom »A Nap« cikkének minden sora. Meghurcolása ez Magyarország eg)dk legjobb hirü nevelő intézetének, tisztességes és áldásos működésben élő szerzetesnők becsmérelése és egyházi személyek rágalmazása. A törvény elégtételt fog adni a megtámadottaknak. Mert hazudott »A Nap«, mikor azt irta, hogy éjjeli tivornyák énekei hallatszottak éjente a zárdából. Tudja mi volt az »kolléga« ? Zsolozsma, áhítatos könyörgés akkor, mikor Bach Remigia, a 75 éves főnöknő halálos betegen feküdt. És elhiszi azt a nagy fantáziájú »ujságiró«, hogy Bach Remigia, kit nem helyeztek el, hanem 41 éves működésére, aggkorára és éveken át húzódó betegségére való tekintettel felmentettek az intézet vezetésének nagy terhétől, — táncra kerekedik, »gyönyörű fiatal hittanárral.« Azután az a villabeli nótázás . . . Hát bizony mi is hallottunk abból a földszintes kis szőlőbeli házból még, oh Uram bocsa' katonazenét is ... , remek férfi baritont .... kátsanótát meg Rákóczi-indulót, és egy cseppet sem ütköztünk meg rajta, sőt! örültünk, hogy az orvosai tanácsára kint tartózkodó nagybeteg főnöknő már annyira felépült, hogy a gramofont hallgatja A fejedelemasszony sem találta üresen a zárdát, mert a helybeli zárdák főnöknőivel élén az egész zárda-személyzet fogadta s ezek közül senkit el nem kergetett, hanem három apácát fiatalabb — és nem vénebb — tanerővel cserélt ki. A házból senkit el nem mozdítottak, erről a kis piszkos Napok meggyőződhetnek, valamint a »gyönyörű előtáncost« sem, mert az a jövőben is tovább tanítja a hittant és fogja, ha a Napok meg is pukkadnak a kath. egyház elleni gyűlöletben. Hogy ki járt a villába ? Háromszor volt kint misézni, mig a főnöknő beteg volt, sőt a »kanonok ur« is kiment többször, hogy a nagybeteg 75 éves Bach Remigiát meglátogassa. És ebből csinált egy Napból élő hirlapiró perverz meséket. Egészen olyant, milyent talán ő szokott átélni utcai leányok társaságában. Hazudik »A Nap« mindenben, még abban is, hogy Bach Remigia, — kit a nevelés terén szerzett érdemeiért a legfelsőbb elismerés tüntetett ki a koronás arany érdemkereszttel, — a haját tépte, mikor a fejedelemasszonyt meglátta, — hazudik, mert ez minden alanyiság hijján lévő légből kapott koholmány. »A Nap et Comp.« cég kiküldött tudósítójának lehet szép göndör haja, de nincs annyi érdeme és pláne az újságírás terén szerzett babérait nem az arany érdemkereszt fogja díszíteni, hanem valószinüleg az a bizonyos vaslakat-rend, mely a bizonyosan bekövetkező sajtóper után kijár az olyanoknak' kik ártatlan embereket hurcolnak meg és tiszteletet érdemlő intézményeket mocskolnak be bomló agyuk híg velejével. A hűvösön aztán elmélkedhet »A Napról,« a sajtó tisztességéről, no meg arról, hogy »ami pikáns dolog, vagy disznóság van a világon« azt mind visszatükrözi A Nap, amely el elhomályosítja az égi napot — legalább is az ő szemei előtt : egy-két hónapra. HIREK. x Krónika. Siirü sötét az est, A villany égni rest. Esztergomnak főutcáin Szitkozódás hallatszik szüntelen. Ötkor sötét a táj, Leszáll már a homály. A csúszkálásnak nemes sportja Magával ragad minden korbelit. S a patent kövezet Hány áldozatot szed! . . . Megunja sok tag a helyét . . . Változatul kiugrik s cserbe 1 hagy I A tócsa csillogás Illúzió, mi más? A siető csak beletoppan A szomszédja meg sárral lesz tele. A fej csattog, zörög, Akár, ha mennydörög! A csillagoknak milliárdja Egyszerre látszik mindkét fél előtt. Egyszóval, — lábtörés, > Pardon« és ölelés Látszik és hallszik mindenünnen A misztikus, ködös esti homályban. Se harci lárma, zaj, Tenger, ezernyi baj A villanyt még csak meg se hatja Fél hét előtt ő meg nem gyullad ám! Aki nyakát szegi ... ?! — Annak fáj, nem neki! Ült volna szépen a lakásban, A nemezis nem érte volna el! Most szerda reggelen, — Mondani sem merem! — Oly pompás volt az ünneplés. Hogy elbámult ki az utcára ment! Lengett a trikolor ! — A jó ég tudja hol . . . ! Mindenütt lenghetett, csak itt Nem látott a szem lengni egyet is! A fül majd meghasadt . . . — A néma csend alatt ... I Ja, kétszáz éve kiadta Mérgét az ágyú s mostan csend honol! Esztergom igy szeret Megülni ünnepet! Bekürtöli a fél világot S a végén tűnik ki, hogy mit sem ért! Így ülni ünnepet! Nincsen rá eset . . . ! Trikolor, ágyú, mind hiányzott, Ja persze a pénz másra kell s — kevés! Tulipánfi. * Személyi hirek. Bogisich Mihály v. püspök, prelátus-kanonok külföldi tanulmányútjáról három heti távollét után f. hó 21-én érkezett vissza Esztergomba. — Schiffer Ferenc prelátuskanonok ma Pozsony-Püspökibe utazott, hogy az ottani ujonan épített róm. kath. iskolát megszentelje. * 200.000 koronás alapitvány. Az esztergomi fökáptalan egyik kiváló tagja, Graeffel János praelátus-kanonok, városunk fia, aranymiséje alkalmából, melyet f. hó 21-én Máriazellben mutatott be a Mindenhatónak, 200,000 koronás alapítványt tett oly célból, hogy annak évi kamatai, jövő évi január hó i-étől a szent Adalbertről nevezett főegyházmegyei nyugdijintézet által fentartott nyugdíjas papok között osztassanak szét. A nevezett intézetnek ugyanis eddig tiz tagja volt. A nemesszivű alapitó mostani nagyszabású alapítványával tizenkettőre emelte fel létszámukat s azonkívül az eddiginél nagyobb nyugdíjról is gondoskodott, amennyiben 2000—2000 koronában állapította meg mindegyikök évi nyugdiját. Az alapitvány kezelési dija gyanánt pedig 4000 koronát adományozott az illető köröknek s kikötötte, hogy a nyugdíjas adalbertinisták mindegyike, amig csak erői engedik, havonkint egy szent misét tartozik az alapitóért bemutatni. Graeffel prelátus neve mindig ismeretes volt a jótékonyság terén, mert valahányszor jótékony célról volt szó, a nemesszivű főpap mindig megnyitotta erszényét, s tehetségéhez képest mindig segélyezte az alamizsnára szorulókat; de mostani igazán szép és nemes cselekedetével, e nagyszerű alapítványával, melyet elaggott, szegényebb javadalmazása és a papi pályán érdemeket szerzett oltártestvéreinek segélyezésére szánt, nemcsak az emberek, de ami a fő, Isten előtt is kiváló érdemekre tett szert. Az utódok csak áldani, magasztalni fogják emlékét, ő pedig majdan ott fönn a boldog hazában fogja élvezni érte örök jutalmát. Az aranymisés praelátus-kanonokot a város nevében a polgármester a következő táviratban üdvözölte: »Méltóságod életének ezen mai örömünnepén, midőn szülővárosától távol, a Boldogságos Szűz oltára előtt hála áldozatját mutatja be, Esztergom városa, honnan az ifju áldozár ötven év előtt kiindult, örömtelt szívvel küldi jeles fiának mély tisztelettel üdvözletét. Vimmer, polgármester. * Nagylelkű adomány. Dr. Rajner Lajos püspök, ált. érseki helynök a főgimnáziumi kath. deákasztalra 1000 koronát adományozott. * Főegyházmegyei hir. Ifj. Takács György, aki eddig egészségének helyreállítása céljából több havi szabadságot élvezett, segéd lelkészi minőségben Ekecsre küldetett. * Még egy ujitás a szemináriumban. Mult számunkban emiitettük, hogy'ő Eminenciája a bibornok hercegprímás kegyesen megengedte, miszerint az esztergomi szeminárium theologusai csupán délelőtt hallgassanak előadást, most ismét egy ujabb, hasonlóképen fontos újításról értesítenek bennünket. Tapasztalati tény ugyanis, hogy évről-évre mindinkább kevesebb tótajku avagy tótul értő ifju jelentkezik a konkurzuson a szemináriumba való felvétel végett s következőleg soha sincs a főegyházmegyének annyi tótul értő tagja, hogy a tót plébániák hiveit kellőképen lehetne gondozni s lelki szükségleteikről lelkiismeretesen gondoskodni. Ez okból a kegyelmes főpásztor elhatározta, hogy az esztergomi szemináriumban tót tanfolyamot nyit, amelynek látogatását főegyházmegyében szükséges tót nyelv elsajátítása céljából kötelezővé tette az összes III. és IV. éves theologusokra. A hercegprímást tehát főképen a tótajku hivek lelkiüdvéről való főpász-