ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-09-09 / 36. szám

XL évfolyam. Esztergom, 1906. szeptember 9. 36. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Mocsárflak. Esztergom, szeptember 7. (d) A letűnt törvénytelenség orgiáinak főszereplői egyre szemérmetlenebbül áská­lódnak az uj korszak ellen. Nem nyughatnak, nem pihenhetnek ök, az átkok gyermekei, kik abban a pillanatban, mikor a nemzeti kormány a hatalmat kezébe vette, minde­nüket elveszítették. A politika patkányai ezek, kik a mocsarak gőzét csak azért terjesztik, hogy a levegőt rontsák meg vele. Ok nem szeretik a tiszta levegőt,' nekik büz kell, nem állhatják ki az erőteljesen lüktető nem­zeti politikát, nekik rothadás kell, hulla! — hogy azon megszívhassák magukat úgy, mint a múltban. Legelső és legtöbb , gondjuk tehát a koalició szétrobbantása. A magyar alkotmányosság ezen erös citadellájában szerintük a legnagyobb, de leg­gyöngébb bástya a függetlenségi párt. Ennek a hatalmas politikai pártnak elemei a leg­nagyobb mértékben különböznek a többitől, tehát itt kell valamit tenni. Oda sompolyog­nak az erős bástyához, aztán hozzá dörgö­lőznek puhány testükkel. Hízelegni látszanak, de tulajdonképen a bástya téglái közül őrlik ki az összetartó erőt: a pártfegyelmet. Mun­kájuk lassú és biztos volna, ha! — nem tudná a világ, hogy mibe sántikálnak. Ok, kik annak idején mindent elkövet­tek, hogy a koalíciót elsöpörjék a földszíné­ről, ma krokodil-könnyeket hullatnak a 48-as párt jövője fölött. Friss hazugságokat költe­nek naponta a függetlenségi pártról s bölcs tanácsokkal látják el, hogy a 48-at mikép le­hetne megmenteni — a koalíciótól. Nevetséges' jajveszékelésük a független­AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Ne légy önző! Jusztinián örök időkre megalapitá az önzés törvényeit: I. Adok, hogy adj ! II. Adok, hogy tégy! III. Teszek, hogy tégy! IV. Teszek, hogy adj! Tehát: semmit sem önzetlenül, hanem min­dig valamiért valamit. Az ily elvek szerint nevelődött fráter aztán nem csoda, ha édes anyját: tejszükséglete födö­zésére rendelt tehénnek, atyját pedig olyan ember­nek tekinti, ki neki és testvéreinek életet adott ugyan, hanem csak a maga gyönyörűségére. Mert hát ez is elv: — Mindenki magamagához van legközelebb. Vagy magyarosan : — Minden szentnek maga felé hajlik a keze ! S nézzük csak, mit művelnek a festők ? Szükségük van egy Madonnára, azaz modellre a Madonna-kép megfestéséhez. Odaültetik ifjú feleségüket, avagy még ifjabb leányukat, ideál­jukat, és az önzetlenség nagyobb dicsőségére megfestik őket — Madonnának. Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. ségi párt józan többségét nem téveszti meg. Tudja mindenki, hová céloznak azon hirek, melyek a függetlenségi párt bomlásáról szól­nak és ismeretesek a koalició vezérei ellen szórt rágalmak rugói is. Elvégre azt a sajtót, melyet köztudomás szerint közpénzekből tar­tott ki a régi rendszer, nem fogadhatja el senki tárgyilagos bírónak egy olyan perben, melyben az ekzisztenciáját veszítette. Céljuk, hogy bukjék a mai rend és ök ismét meg­nyergelhessék a közvéleményt s szabadon markolhasson Vészi úr a kormány pénztáraiba. A tudatosan rendezett roszindulatu handa­banda megtévesztett egyeseket, mert mondani sem kell, vannak abban a pártban olyan gyöngeszivü emberek, kiket elkeserít a »pár­toktól függetlenc( sajtó aggodalma és komo­lyan arra gondol, hogy ha katasztrófa árán is, de- le kell rázni a koalíciót a független­ségi párt nyakáról, mert csak akkor menti meg a Hazát. Ilyen az öreg Mocsáry bácsi is, kivel a farizeusok elhitették, hogy amint az em­bernek a szakára a földig ér, menten pró­féta is. Röpiratba kényszeritik a 48-as elvekért csatázni kész kuruc lelkét és keseregtetik: hogy a függetlenségi párt feladta a hazát Wiennek. Nem akarjuk hinni, hogy az öreg, ki alelnöke is volt a pártnak, tudva tologatja a » haladó politikai tudósok« kátyúba jutott szekerét, valamint azt sem akarjuk elhinni, hogy az öreg Mocsáry elmaradt gon­dolkozásával megértené a jelenlegi politikai helyzetet. De tegyük fel, hogy vannak a függet­lenségi párt modern, okos politikusai között is elégedetlenek. Ám néhány fa még nem erdő és aki a függetlenségi tábor elégedet­lenségéről csinált hamis híreket, már csak Nemde, itt is van egy kevés önzés ?! Még nagyobb ez az önzés, ha a festő magát festi le Mózesnek, Herkulesnek, vagy a türel­mes Atyaúristennek. De exkuzálva is van: Hiszen már a gram­matika tanította arra, hogy első az én és csak második a te. Az önző ember abban a tudatban tekint az égre, hogy a nap az ő kedvéért világit, a hold szelid fényével csak őt akarja körül glorio­lázni és azok az aranyszegek — a csillagok — pusztán az ő gyönyörűségére teremtődtek. Bármily esetlen dolog azonban az önzés, "az ember mindjobban bele vénül, a helyett, hogy hosszas tapasztalatai után öregségére kiábrán­dulna belőle. Mily zsugori például az a vén ember, aki fiatal korában kisebb mértékű önzé­sen kezdte. Magam ismerek dúsgazdag embert, aki vendégei távoztával — ha éppen a vendége­ket el nem kerülheti — megfaragja az elhasznált gyújtókat: fogpiszkálónak. Az önzés rendszerint ebből a farizeusi föl­fogásból indul ki: — Hálát adok neked, Isten, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember! Aki ezt ily meztelenül ki meri mondani, az már belemerült az önzés posványába — nyakig, s a posványból kimaradt fejével gondolkozhatik a régiek mondásán, igaz-e vagy nem : Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetése/, küldendők. Hix-detéseü: felvétetnek Buzárovits Gusztáv kötí.5 v­kereskedésóben. azért sem mondhat igazat, mert nincs is alkalma ezt beszerezni. A függetlenségi párt tagjai a nyári szünet alatt nem igen jártak a pártklubba, honnan vették tehát a kancsal hírszerzők az együtt nem lévő párt zúgolő­dásának, bomlásának hírét? Az a néhány ember, aki nincs meg­elégedve a mai helyzettel, akiket megtévesz­tett a bukott rendszer éhes híveinek üvöltése és akik most azt hiszik, hogy az ország lelkiismerete szólal meg azokban a hangok­ban, melyek az elmaradt konc után ordítanak, rövid időn belül belátják tévedésüket. Ha az ország sorsát lelkiismeretesen szivükön vise­lik, belátják, hogy elégületlenségre okuk nincs. Erre csak akkor volna okuk, ha valami el­maradt volna, mit jogosan vártak. Kérdezzék csak meg azok az urak a nemzet igazi köz­véleményétől, hogy elmaradt-e valami a nem­zeti kormány néhány hónapi uralma alatt, olyan, mit várt a nemzet? Elmaradt-e az, melynek teljesedése határozottan meg lett Ígérve? Megtévesztette-e a koalíciós kormány a nemzetet olyasmivel, miről vállalkozásának idején nem volt szó ? És nem folyt-e rend­ben eddig minden, amit ez a kormány ma­gára vállalt s nem késziti-e elő azon ügyeket elég lelkiismerettel, melyeket véghez kell még vinnie? Semmi! Semmi olyan dolog nem tör­tént, mely jogot adna a kormányellenes őszinte felháborodásra. Hamis vád volna az r mely azt mondaná, hogy a kormány nem tartotta be azt a programmot, melynek tel­jesítésére vállalkozott. Ugyan miért volna az ország elégedetlen? Miben csalódott volna? A kormány határozott fix munkatervet terjesztett a legutóbbi választásokon a nem­zet ítélete elé s ezt az ország túlnyomó — Homo homini lupus! Az ember az emberre nézve: farkas! Ezt a fonák állapotot szintén az önzés hozta létre: egyik ember a másik elől elvadászsza a prédát, akár.a farkas. S az ember, ha nem is ilyen farkas-önző, de azért gyakran meg van benne a hajlandóság ezt a gyöngét a másik emberben többé-kevésbbé föltételezni. Mikor egy francia herceg, — névszerint Due de Joyeuse — belépett a kapucinusok rend­jébe, egyik udvaronc igy szólt hozzá: — De megjárod, barátom, ha véletlenül nem lesz mennyország! Mire a herceg-kapucinus ezzel tromfolt: -— De te sokkal jobban megjárod, ha »vélet­lenül « lesz pokol ! Tableaux! Lám az önzés még ezen a téren is működ­hetik. Hogyne. Hiszen önzőnek igen könnyű lenni. Ismerjük Lafontaine meséjét a tölgyfa alatt nyugvó emberről. Elalvása előtt azon gondolko­zott : milyen szép volna a tölgyfa, ha makkok helyett szép nagy görögdinnyék csüggnének, le róla. Mikor aztán elszenderült, arra ébredt föl, hogy egy kemény makk az orra hegyére esett. Eszébe jutott ekkor, hogy előbb görögdinnyét kivánt a fára, s fölkiáltott: — Uram, Istenem, de határtalan is a te

Next

/
Oldalképek
Tartalom