ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-08-05 / 31. szám

seit, jeléül annak, hogy a kath. tanítóság türelmetlenül várja mai lealázó helyzetének javítását és kész a legerélyesebb ellenállásra is. Ezek a hozzászólások mind arról beszéltek, hogy a tanítóság a korszerűnek hirdetett tervezetben igenis nagyon csalódott Azonban a Tanügyi Tanács az egyhangúlag megnyilatkozott követeléseket nem vette figyelembe, mert a tervezeten semmi lényegeset sem javított. Tehát a tervezetet a tanítók nélkül csinálták meg. Nekünk csak dolgozni szabad, de ügyeink intézésébe beleszólnunk nem szabad. Azaz rabok vagyunk szabad hazában. Azt a néhány tanítót, kik a Tanügyi Tanácsnak tagjai, nem ismerhetjük el a tanítóság képviselőinek, mert a Tanügyi Tanács jelenlegi szervezetével nem illik bele a XX. századba. De lássuk csak, hogy a követelésekkel szemben mi volt az ő kifogásuk. Dreisziger. Ferenc a Tanügyi Tanács legutóbbi gyűlésén kellő indokolás és alap nélkül azt hangoztatta, hogy »a veszprémi javaslat szerencsétlen gondolat.« Es miért ? Mert szerinte ha mindazt megadnák, amit a tanitók követelnek és amit a veszprémi javaslat magában foglaltakkor az ártalmára lenne a vallásos nevelésnek. Es ezt a nézetet a Tanács tagjainak többsége elfogadta és ennek értelmében határoztak. Es mi indította erre a Tanács tagjait ? Egyiket a balga féltékenység, a másikat az irigység, mert nem akarja látni, hogy a tanitó is a maga állásának megfelelőleg ur legyen. A harmadikat pedig a »magasak« kegyének hajhászása, de korántsem a helyes tapasztalat. A tanítóság követelése nem irányul egyébre, minthogy oly hatósági szervezeteket nyerjen, melyek a személyeskedést, a laikusok belekontárkodását kizátják és az erőket megbecsülik. A vallásos nevelést illetőleg a tanítási, ellenőrzési és jórészben a fenyitési jog az iskolai hatóságok kívánt szervezete mellett is a lelkészkedő papság kezében maradna, mert bár az iskolai hatóságok felerészből tanítókból állanak, de a püspöknek mindig jogában állana az egyház érdekeire esetleg sérelmes ítéletet megváltoztatni. A tanítóság követelései tehát az egyház érdekeit távolról sem sértik. Azok olyan követelések, melyek a megváltozott viszonyokból természetszerűleg és szükségképen folynak. Es ezekből nem lehet arra következtetni, hogy a tanítóság igy fokozatosan el fog szakadni az egyháztól, mert azt a vezető köröknek mindig módjukban lesz megakadályozni. Tehát e követelések elvetése nem egyéb, mint helytelen és merev ragaszkodás a régi, elavult formákhoz. Dr. Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök a nála tisztelgő tanítóknak azt mondotta, hogy ő igenis hive annak, hogy a tanitók bizonyos autonómiát nyerjenek. Igy beszél egy igazán fölvilágosodott püspök, ki megérti a kort, az emberek törekvéseit és ismeri a bajok gyökereit. A katholikus vallás szellemével pedig ép homlokegyenest ellenkeznek amaz intézkedések, melyekkel a katholikus tanítókat járom alatt tartják. Az embereket nevelni kell a vallásos életre, de nem kényszeríteni, megkötözni. Az meg egy ülésen. Azt hiszem a purgatóriumi büntetéseimnek felét leszenvedtem a sztracenai uton. Akkora súllyal nehezedett rám egy-egy kátyúnál, hogy a számat állandóan csukva tartottam, nehogy valami őrizetlen pillanatban kiszaladjon belőlem a lélek. Mégis szüntelenül ő panaszkodott, hogy kiszorítom a helyéről. — De mama — fakadtam ki végre — hát agy nézek én ki, hogy egy métermázsát csak ugy könnyedén tovább tudok tolni ? Ezért az őszinteségemért volt mit hallgatnom Dobsináig. A legenyhébb kifejezés, amit rám pazarolt, az illetlenség és hálátlanság volt. Testben-lélekben összetörve érkeztem meg. Az én hátamra kerültek a plédek. Az anyósom lábai älzsibbadtak ; belecsimpeszkedett a karomba. Nos iát — én cipeltem 28° C. melegben. Hogy a jégDarlangban meg ne hűljék, arról gondoskodott \z én jó anyósom. Egyik tárnából a másikba vonszoltam. Lefelé fék voltam, felfelé vontató . . . & gyalázatos öreg pedig borzasztóan nevetett 1 hátam mögött. A guta kerülgetett. Ennek is vége volt. Ebédnél ültünk. Egyeiüli kedves foglalkozásom az egész nap. Az ínyósofh — dicséretére legyen mondva — kitett nagáért. A legválogatottabb fogásokat hozatta. Ettem, mint két farkas. Végre is erőt kell gyüjtenem a visszautazás fáradalmaihoz! Épen egy gombócot diktálok magamba, midőn lecsapott a /illám, de közvetlen mellettem. Az asztal előtt a aácsim és egy husz éves leány állott. Máig sem egyház autonómiát követel a maga részére, de másnak ő sem akarja megadni. Jellemző az intéző körök törekvéseire azon körülmény is, hogy a kath. tanitók III. országos kongresszusán a tervezetet a programm szerint elő sem akarják hozni. Igy akarják megakadályozni a tanítóság jogainak érvényesülését. Pedig ép ez a kongresszus volna kedvező alkalom arra, hogy a tanítókkal,.egyetértőleg csinálják meg a rendszabályokat. Es ezt az eljárást nevezik ők szociális igazságnak. Mit akarnak ők a tanítókkal addig szocializmusról beszélni, mig a tanitók szénája nincs rendben. Mi ott a tervezet intézkedéseiről akarunk beszélni. Es ha sikerül is elleneinknek a tanitók jogos követeléseinek teljesülését egyidőre megakadályozni, az azonban bizonyos, hogy a tanítóság előbb-utóbb mégis csak kivívja jogait, mert a törekvés napról-napra hevesebb lesz és az igazságot nem lehet örökre elnyomni. Es minél nagyobb küzdelem árán érik el a tanitók a célt, annál károsabb lesz a visszahatás. Mert ha akad néhány tanitó, kit a vallás eszméi hidegen hagynak, ne tessenek azt gondolni, hogy ezt az állapotot az ily irányú meggyőződés szülte. Nem, hanem: az elkeseredés, mely bosszúra gondol. Nemrég az »Alkotmány« egyik számában egy igaz, figyelemreméltó cikket olvastam, melynek irója igen helyesen azt vitatta, hogy a tanítóknak az anyagi jav*akon kivül még jogokat és kellő függetlenséget is kell biztositani, mert a tanitóság jelentékeny része keserűségében lassankint a szocialistákhoz pártol. Es ez valóban igy is van. Es ha ez tovább is igy fog tartani, mi lesz akkor ennek a vége? Hosszú, heves tülekedés, minek csak az ügy vallhatja kárát. Nemde sokkal helyesebb volna, ha az intéző körök a legtermészetesebb jogok megadásával hálára köteleznék a kath. tanítóságot ?! Mikor ezzel a tanitók sokat nyernének anélkül, hogy az egyház valamit veszítene. Ez a rendszer ugy sem maradhat fenn. Az intéző körök tehát okos körültekintéssel kerüljék el a káros rázkódtatásokat! Lett József. Szociológia, — A góthai hirdetmény. — IV. Hát ez már megint micsoda csodabogár ? Bogárnak ugyan bogár, de csodálatosnak épenséggel nem mondható, mert a társadalom tudományának szellemében kialakult elégedetlenkedő tömeg által kierőszakolt határozat csupán, melynek szellemében Németországban a »nyomorultak« szorongatott helyzetén az államhatalom segíteni törekszik, illetve megjeleli az irányt, melyben a társadalmi bajokat orvosolni akarja. Született Szász-Koburg-Gótha hercegségben Góthán, mely Thüringiának legkellemesebb városa. tudom ki volt. Hirtelen a tányérom fölé hajoltam. Késő. Észrevett. — Hát téged melyik szél hordoz erre ? — szólított meg az ő kemény hangján a bácsim. De hiszen most épen olyan szélre lett volna szükségem, amelyik elhord! Az ijedtségtől szólni sem tudtam. Fölkeltem s törületlen szájjal mindkettőjüknek kezet csókoltam. Erre a lány is zavarba jött. — No-no, csak lassabban! — türtőztetett a bácsi. Nem kell egyszerre ajtóstól berontani! Inkább helyet szoríthatnál. — Talán amoda, az üres asztalhoz ülnénk. — Sohse fáradj öcsém. Jó nekünk itt is. Ebéd után vagyunk már. Leültek. Kínosan feszelegtem székemen. Végre megduráltam magamat s megkezdtem a társalgást. Jó messzire jutottam már, egészen az alföldre, Szeléig, a bácsim kúriájáig. Érdeklődtem minc'enki után, kiket tiz év előtt ott megismertem még a pincsi után is. Közbe az anyósom megrúgott, hogy mutassam be őt, amire tagadólag ráztam a fejemet. Erre aztán ugy ráhágott a tyúkszememre, hogy a fiastyukot menten megláttam — fényes nappal. Fölszisszentem. — Mi bajod van ? ijedt meg a bácsim. —• Jaj a tyúkszemem ! Hiszen tudja bácsi, mennyit szenvedek rá. — Tudja a manó! De hisz' elég alkalmad volna Pesten kivágatni. Majd fölfalt szemeivel az anyósom, hogy igy rajtakapott a füllentésen. . Nem állítom egész határozottsággal, hogy itt az 1848-diki frankfurti parlament azon töredékéről van szó, mely a góthai párt név alatt ismeretes a történelemben s még a nemzetgyűlés által kidolgozott alkotmánynak zátonyra jutása után 1849. június 26-—28-án Góthán határozott, hogy a tervezett örökös császárság megalapítása és szervezése érdekében Poroszországgal lép összeköttetésbe és annak tervezetét elfogadva, alap gyanánt mégis meg akar valamit mutatni az i 1848-diki törvény követeléséből. Lehet, hogy azon góthai kiáltványról van itt szó, mely alkotmányos alapokon a porosz kir. család közreműködésével és annak vezérlete alatt létesítendő örökös császárságért lelkesedett. Bármint álljon is a dolog, tényleg históriai tény az, hogy egy góthai hirdetményt ismerek, mely a munkáskérdést is felöleli és elhatározza, hogy a bajokat »törvenyes uton« törekszik orvosolni. A nemzetköziek ezen góthai hirdetményt a wydeni nagygyűlésen tárgyalás anyagának veszik fel és egészen kedélyesen ilyképen nyilatkoznak meg a vita hevében : »Ki kell jelentenünk, hogy e kifejezést, »törvényes tít,« Németország szocialistái mindig olyan értelemben vették, hogy elég erőt éreznek magukban ügyük értelmi téren való keresztülvitelére, de hogy másrészt nem riadnak vissza egyéb eszközök alkalmazásától sem, ha ezen utat előttünk eltorlaszolják.« (Jegyzőkönyv 28. oldal.) A »törvenyes út« őszinteségében tehát nem hisznek, mert nekik csak az az út törvényes, melyet az erőszak kijelöl. Várakozási állaspontra helyezkednek a törvény alkotóival szemben. Addig, mig a »törvenyes út« munkálatai előttük nem fekszenek, addig is előkészítik a talajt az »ertelmi teren« a maguk módja szerint, mert »elég erőt éreznek magukban,« hogy aztán a tizenkettedik órában, mikor már a »törvenyes út« jóakaratából a helyzet javulni fog, legyen mivel ismét felfokozni a kívánalmakat, mert ők »egyéb eszközök alkalmazásával« akarják ábrándjaikat megvalósítani, melyeknek végső céljait az irányadó alkotmányos, törvényes körök nem ismerik. Legalább is ezt látszik előttem beigazolni Liebknecht, ki a zürichi nemzetközi munkásgyülésen irányítva a tanácskozást, nyiltan vallja, hogy »ha Németországban rossz állapotok volnának, mi német szocialisták is a nihilisták harcmodorához folyamodnánk.« (44. old. Jegyzőkönyv.) Ezen őszinte kinyilatkoztatást a pártgyülés tagjai lelkes ovációban részesítették. Kétséget nem szenved tehát a nemzetköziek azon szándéka, hogy ügyüket az utolsó szál emberig és végletekig fogják képviselni s hogy ha az alkotmányos élet munkás főtényezői nem foglallalkoznak ügyükkel komolyan, akkor az erőszak, bomba, szóval a forradalommal fognak felelni. Ne gondolja azonban senki, hogy a fejlődést őszintén akarják, mert nekik nem evolúció, fejlődés, hanem revolució, forradalom kell. A profán világnak, miután nem ismerj a szociáldemokrácia — Igenis — válaszoltam, — de mikor eljöttem még nem fájt, hanem az út . . . — No-no, nem halsz bele. Legény-ember sokat kibír. Apropos! Még sokáig szándékozol legénykedni ? Itt volna már a nősülés ideje! Tűkön ültem. — Igen-igen. De erről majd máskor kedves bácsi. Nem gyújt rá egy médiára ? — akartam elterelni a beszédet. —- Köszönöm; nem élek vele. Csak maradjunk a témánál. Már választottam is számodra.* A lányka igen bájos; no és — bájos a hozomány is. Jól járnál vele. Az őszön lakodalmaskodhatnánk. — Ha a bigámia tiltva nem volna he-he-he — vakkantott bele az utálatos öreg. Kivert az izzadtság. Végem van. Megsemmisülve horgasztottam le fejemet — Tibor, hát te megnősültél ? — meresztette ki szemeit a bácsi. Az én tudtom nélkül ? Ez gyanús ! És aztán mifélét vettél el, hogy nem mered megmutatni ? — De kérem izé . . . —• Végvári Váry Domonkosné bájos leányát — mutatta anyósomat a kecskeszakállú. — De kérem bácsi! — ugortam fel, hogy mindent felfedjek; de amint anyósomra néztem, nem vitt rá a lélek. — Félreértés van a dologban — folytattam zavartan. — Egy szóra kimehetnénk. Mindent megmagyarázok. — Sohse magyarázz öcsém nekem semmit. Értek én már eleget. Hát a feleséged hogy' hívják ?