ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-07-15 / 28. szám

rágalomnak mindinkább mélyebbre és szélesebbre vájt örvényével választják el. Ezt nevezik tán sajtószabadságnak? Egy erkölcsrontó, az egyházat, eme isteni intézményt végnélkül gyűlölő, ellene küzdő s harcoló csőcseléknek sajtóját kivánják a sajtószabadság apostolává felavatni? Mily nagy volt az öröm Izraelben nemde, mikor sötétebbnél sötétebb szinekkel festették a pápának hazánk válságos helyzetébe való beavatkozását. Örültek e kényes tárgynak, már hogy is ne, hisz mikor csak alkalom adatik, mindjárt készek minket alávaló módon megtámadni. Amikor először látott napvilágot a hir »Az Orszag« cimü napilapban, másnap már nyársra tűzve s hagymával jól megspékelve kinálták lapjaikban dörgedelmes cikkek alakjában. A pápa, az a római pápa iszonyúan vétkezett. Beleavatkozott a magyar válságba, feloldozta a magyar királyt az alkotmányra tett esküje alól, eloszlatta lelkiismeretbeli aggályait, felméntette minden elkövetett s elkövetendő bűnei alól; szóval halálra itélte a magyar nemzetet. Magyar hazafiak, katholikus magyarok, remélhetőleg tudni fogjátok kötelességeiteket s ki fogtok mindnyájan térni a kath. vallásból, mert csak ez lehet méltó felelet pápátok merényletére stb. Izrael honfiai igy adták annak idején a magyar hazafiakat, mikor azonban tettre került a sor, gyáván meghúzódtak odúikban. S egészen ilyenek a cucilisták is. A »Nepszava« minden számában olt találjak a rektifikáló rovatot, minden közleményük a családi szentélyről, az egyházról és papságról merő koholmány. Másnap dementálják, mert hazudtak. Tisztelt polgártársak, ne fakadjunk ki tehát jogtalanul az igazságügyminiszter ellen, ö hazánk alkotmányának eme egyik legerősebb védőbástyáját, a sajtószabadságot is bizonyára a törvények korlátai között és azok értelmében fogja értelmezni, s mindenben alkotmányosan fog eljárni. Addig is csak söpörgessenek a maguk ajtaja előtt, van ott elég szemét. A tisztességes sajtó soh'sem jön összeütközésbe a sajtószabadsággal. A mi jelszavunk: Tisztességes keresztény sajtót kérünk! Justus. »Kedves Barátom ! Bocsássa meg egy öreg ember tévedését. Itt küldöm az egy hónapra — augusztusra — szóló szabadság engedélyét. Mikor megérkezett személyesen akartam átadni. Kabátomba tettem. De közbe jött valami s elfeledtem. Ma találtam meg és sietek megküldeni, habár már nem használhatja. Igazán nagyon sajnálom. Reménylem nem haragszik ? stb. Jövő évre is lehet még szabadságot kérni. Rajta leszek. Üdvözli jóakarója: Lipik, 19 . . aug. 30. Bánkódó Tamás jbiró. A házaspár némán néz egymásra. Aztán az asszony sirva borul férje nyakába. — Csak legalább ne dicsekedtem volna el barátnéimnak. Hogy fognak nevetni! — Hát kedvesem, most már nincs más hátra, mint megnyugodni — szól a férj. — Majd azt fogjuk mondani, hogy ha ők nem mentek, mi sem »akartunk.« Különben jövő nyárra mindenesetre megyünk nyaralni. Jövő évben a kérelmet azzal utasították el, hogy minden évben ugyanannak nem lehet szabadságot adni. Mert más is akar nyaralni. Walter György. — Szabadkőműves prüszkölések. A magyarországi szabadkőműves páholytestvérek immár annyira mennek vad őrjöngéseikben, hogy nyilt felhívást mernek intézni Magyarország szabadkőműves képviselőihez. Valami Benjámin tv /. prüszkölt a minap egy esti-lapban a klerikálizmus és feudalizmus, mint a magyarországi kultúra és civilizáció elnyomója ellen. A koalíciós »nemzeti küzdelem« csak amolyan Pyrrhus-féle győzelemnek tűnik föl a szabadkőműves testvérek előtt; »hitvany, szentségtörő, középkorba való rozsdás fegyverzettel nekirontanak a Szabadság, Világosság, Haladás és Fejlődés oszlopainak* a klerikálisok, a reakcionáriusok. Erős támadást intéz Benjámin testvér a kormány ellen, nem tetszik neki a »kalksburgi jezsuita-iskola diszpéldánya« Apponyi, sem a szabadkőműves kertet gyomlálni szándékozó Polónyi, nem a »gőgös arisztokrata dauphin: Kossuth Ferenc, sem »az oligarcha« Andrássy; kétségbeesésében most véresszájú felhívással akarja »a lelkiismereti szabadság«-ot a sötétencek ellen megvédeni. Érdekes, hogy a tizennyolc képviselőhöz intézett felhívás a jelen politikai események kifolyása. Apponyi ugyanis nevelésügyi miniszter akarván lenni, a keresztény szellemet jelölte meg a kultúra fundamentumául; Polónyi pedig a sajtószabadságra vonatkozólag tett egynéhány megjegyzést a parlamentben s a páholytestvérek most bizonyára figyelmeztetni akarják azt a tizennyolc szabadkőműves képviselő társat, — kik közül megjegyzendő tizenkét zsidó is foglal helyet, — hogy jó lesz Bródy módjára majd interpellálni Apponyit és Polónyit, miként értelmezik a »klerikális szellemben« való nevelést és a »lelkiismereti szabadságot.« Politikából indulnak ki tehát a felvilágosodott társak, pedig hát az egykori m. kir. belügyminiszter által jóváhagyott alapszabályuk szerint páholyaikban sem politikai, sem pedig vallásos dolgokat tárgyalni nem szabad, mert ha ilyen dolog vitára kerülne a szabadkőműves páholyokban, az ülést a hatóság rögtön beszüntetheti. S mire enged tényleg következtetni Benjámin testvér felhívása ? Arra, hogy a dolgot már előzetesen a páholyokban beszélték meg. Vagyis más szóval politizáltak. Helyesen tenné tehát a belügyminiszter, ha a testvérek körmére koppantana egyet és szétüzné a szélrózsa minden irányában ezt az egyház és a haza ellen összeesküdött halálos ellenséget. Reméljük, hogy a nagy kormány legközelebb e királyi koronát és pápai tiarát taposók kai szemben is a kellő eréllyel fog fellépni és a szükséges megrendszabályozást is igénybe fogja venni. Mereur. A társadalom utolsó tusája. — Szociológia. — »Az uj-kor harca az ó-világ ellen megkezdődött. Tömegek lépnek a küzdőtérre és az értelem oly teljével harcolnak, hogy ezzel hasonló küzdelmet a világ mindezideig nem látott és nem is fog látni soha többé. JVIert ez a társadalom utolsó tusája. Mi, akik a 19-dik század végéről szemléljük e harcot, látjuk, mint közeledik lassan végső jelenségei felé, melyekben az uj eszmék győzelemre jutnak.« (Bebel »A nő« 438. oldal.) Ertjük, hogy az uj kor harca, mely az »istenihletett emberiseg« ideig tartó jó voltáért küzd az ó-világ ellen, megkezdődött. Látjuk, hogy tömegek lépnek a küzdőtérre a »Jakab«-ok vezérlete alatt, hogy »az értelem fegyverével« megsemmisíthessék mindazt, mit a kereszténység hatalmas védelme mellett kétezer év alatt alkotott az öntudatos emberiség. Nem kicsinyeljük a küzdelem nagyságát és erejét sem, de nem félünk tőle, mert a francia forradalom minden bizalma dacára kitanított bennünket, hogy az Isten soha sem engedte azt, hogy a büszke emberiség szarva az égig érjen Tűrt, mert végtelenül türelmes; lesújtott azonban, mihelyt az ember szabadságával visszaélt, mert igazságos és hatalmas. Lehet, hogy megrázkódáson megy az »ó-világ« keresztül, de

t az »uj-világ« nem a nemzetköziek ábrándjainak szellemében alakul ki, mert a társadalom az egyházé, mely megalkotta s nem a forradalomé, mely el akarja fojtani. Tudomásul vesszük, hogy minden, ami a fennálló rendszer ellen folyik, a társadalom utolsó tusája, de nem félünk tőle, mert még Brudhon is elismerte, hogy az Egyház örök és elenyészhetetlen, mert hisz Istenben, mert Istent karjaiban hordja; mert hisz Istent, ki minden léleknek eszménye, minden népnek vágya, föltétlen szüksége, az egyház az emberiségnek megadja s csak ő adhatja meg. Hogy az egyházat megsemmisítsék, az embernek elméjéből és szivéből ki kellene tépni az Istent. Ez pedig nem most leszen. Bebel látja, hogy mily rohamosan halad az eszmék harca diadalról-diadalra, ugy hiszi, hogy erőteljesen közeledik a végső leszámolás ideje. Vannak jelenségek, melyek szemléleténél a komoly figyelő kétségbe esni látszik az egyház jövője felett, mert nem méltatja kellő figyelemre a jeles protestáns Macaulay szavait, ki monda: »A katholikus egyház minden korunkban létező kormánynak és intézménynek látta kezdetét s nem mérnők állítani, hogy ne volna rendeltetése meglátni végokét. Nagy és tekintélyes volt, mielőtt a szászok Nagy-Britannia földére léptek, mielőtt a frankok túlmentek a Rajnán, midőn Antiochiában a görög ékesszólás még virágjában volt, midőn a mekkai templomban még bálványokat imádtak. Tehát nagy és tekintélyes lehet még, midőn valamely uj-zelandi utazó, a londoni hid egy törött ivével szemben széles puszta közepén fog megállani, hogy lerajzolja szent Pál templomának romjait.« Bebel azt mondja, hogy a végső leszámolás nagy harcában az »ó-világ« igazságtalan keretei leomlanak és a maradi eszmék helyét az »ujvilag« uj eszméi foglalják el. Melyek ezen »uj eszmék« ? Szabadság, egyenlőség, testvériség. Uj eszmék ezek? Körülbelül kétezer év előtt hangzottak ezek el Palesztina pálmái alatt. Isteni eszmék ezek, mert egy Isten hirdette legelőször eredeti formában. Az emberiség azonban soha sem tudta szeplőtelen formában átvenni a közéleti tevékenység terén. De talán most jobban m3g fogja érteni ezen magasztos eszmék fenséges titkát az emberiség ? Ha az eredetit idővel megfosztotta az ártatlanság himporától az anyagelvü világ, talán többre becsülheti a plágiumot? Ha a Megváltó isteni tekintélye dacára e magasztos eszmék idővel eredetiségükből sokat veszítettek, vájjon a »Jakabok* tekintélye nagyobb varázserővel fog bírái s maradandób alkotásokat provokál? Risum teneatis amici í Aki ezt komolyan állítja, nem ismeri az emberi természetet! A francia konventben történt, hogy midőn La Revemére Lepaux uj vallását, a theophilanropinizmust bemutatta s váltig erősítette, hogy annak elterjedése a legtermészetesebb, legszükségesebb s a legegyszerűbb dolog a világon, a jelenlevők közül felemelkedett Talleyrand s kijelentette, hogy ő teljében egyetért a szónok fejtegetésével, de megjegyzi, miszerint még egy körülmény hiányzik, hogy az uj vallás tökéletes legyen. S mi volna az? — kérdezi a szónok. Önnek, válaszolá Talleyrand, szenvednie, keresztre feszíttetnie, meghalnia s harmadnapra fel kell támadnia, amint azt Jézus Krisztus tevé . . . Az »uj eszmék,« azaz pardon a plagizált »régi eszmék,« a Bebel et Comp, által kontemplált formában csak akkor birnának maradandó alkotásokat teremteni, ha egy »uj Megváltó* is csatlakoznék e formához s miután kiszenvedett elve diadaláért önerejéből újra harmadnapra feltámadna halottaiból. Ezen »uj . eszmék« lerombolhatják a mai társadalmi kereteket, de ki biztosítja Bebel et Comp, szövetségét erről, hogy nem fog ismét találkozni az eltévelyedettek között egy bűnbánó, ki mint egykor a nagy francia forradalom borzalmai között, a romokra a leölt emberek vérébe mártva ujjait, fel fogja irni ezen egy pár szót: »Van Isten ?« S ha ennek lehetőségét kizáró bizonyíték híj jávai szűkölködnek odaát, remélhető, hogy a nemzetköziek szellemében kialakult »uj világ« tartós lesz ? Én azt hiszem, hogy az »uj világ«-ban korahamar újra elégedetlenkedni fognak az emberek és újra kiáltani fogják: »Megint gátak! megint törvények. Kiváltságok ! Egyenlőtlenségek! Mindezeket szüntessétek meg, törüljétek el!« Állandósítani akarjátok a forradalmat? Fojtsátok meg a mai társadalmat! Állandósítani akarjátok a békét? Vissza az Istenhez és a hazához! E kettős eszmekörben az ember nyugodtan él. Brudhon szavait ismétlem: Az egyház örök és elenyészhetetlen, mert hisz Istenben; mert Istent karjaiban hordja; mert az Istent, ki minden léleknek eszménye, minden népnek vágya, fel-